Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2007–2009 (Székesfehérvár, 2009)
ECSETVONÁSOK A PÜSPÖK ARCKÉPÉHEZ - Szénási Zoltán: Prohászka Ottokár művészetfilozófiája
Szénást Zoltán: PROHÁSZKA OTTOKÁR MŰVÉSZETFILOZÓFIÁJA és művészeti vizsgálódások alapvetően és következetesen az általa szorgalmazott társadalmi reevangelizációnak rendeltetnek alá. Mikor Prohászka A diadalmas világnézetben a keresztény világnézet alapjaira építve megalkotta a szép egyéniséget, akkor ennek az alkotó-alakító munkának a párhuzamát a művészi alakító tevékenységben látta, sőt - úgy tűnik, hogy - gondolatmenetében a szép egyéniség létrehozása maga is művészet: „A »szép egyéniséget« meg kell teremteni - írja -, ki kell alakítani; az nem terem, az nem nő magától; az nem jön készen a világba, hanem a művészet által lesz. Tehát a szép egyéniség a művészet jegyében áll."4 A „szép egyéniség" kialakítására irányuló tevékenység összekapcsolása a művészettel tehát annak köszönhetően lehetséges, hogy mindkét tevékenység alapvetően a metafizikai rendben gyökerezik, a szépség metafizikai eszméjében. A művészetnek tehát ebből a szempontból is kitüntetett szerepe van Prohászkánál. Művészet-fogalmának lényege így foglalható össze röviden A diadalmas világnézet vonatkozó passzusai alapján: a műalkotásban az alkotóművész lelke tükrözi vissza a világot,5 feladata tehát, hogy „a tö\ méntélén sokadalmat, a mindenség tarka világát, az élet és érzés és küzdés vég- I telenségét" szétszedje, s önmagában újra „egységes, harmonikus világgá"6 I alakítsa. Prohászka a jó és a rossz, tehát az általa elfogadható és elfogad- j hatatlan művészet közti különbséget a sima és a domború-homorú tükör-metaforával szemlélteti. Azok az alkotó lelkek, melyek a sima tükörhöz hasonlóak, a világot és az életet töretlen szépségükben képesek felmutatni; I míg azok, akiknek a lelke torzult - rájuk vonatkozik a domború és homorú tükör metaforája - csak a pusztulást, a szenvedést képesek bemutatni, s ezzel a világ képét is eltorzítják, magát a „szép világot" is kínpadra vonják. Prohászka tehát nem fogad el a művészetben semmiféle dekadens megnyilvánulást, pesszimista vagy szkeptikus szemléletmódot, j I Ezen az alapon utasítja el Zola naturalizmusát, Ibsent, Bjornsont vagy | Gerhard Hauptmannt, de ez lesz az elvi alapja Ady-kritikájának is. Egy j 1924-es tanulmányában a modern irodalom kapcsán beszél Ady Endréről. Prohászka Adyban a vallás eszményeit, a hazát, a nemzetet és a nőt bemocskoló „blazírt költőt" látta: „S nemcsak a nőstényszag után iramodik - ír-4 Prohászka Ottokár: A diadalmas világnézet. In: ÖM 5,140. 5 Egy korábbi írásában a művészet eszméket tükröző feladatát emeli ki: „S épp azért, mert a művészet az átszellemült s ugyanakkor megtestesült eszme; mert a művészet a meleg, mozgató gondolat: ezért lesz a művészetnek az eszmék harcában is fontos szerepe.” Illetve: „A nagy eszmék átértése, a nagy gondolatok átérzése, ez teremti a művészetet s ez biztosítja a jó irányt." (Prohászka Ottokár: Egy eszme, egy férfiú. In: ÖM 12,262 és 269). 6 ÖM 5,18. 142 Prohászka-tanulmányok, 2007-2009
