Mózessy Gergely (szerk.): Prohászka-tanulmányok, 2007–2009 (Székesfehérvár, 2009)

KERESZTÉNYSÉG, KÖZÉLETISÉG - Orvos Levente: Prohászka hatása Mindszenty bíboros életművére

BBB Orvos Levente: PROHASZKA HATASA MINDSZENTY BÍBOROS ÉLETMŰVÉRE Végezetül az utolsó rendelkezésünkre álló levelét35 1972. november 27- én már Bécsben fogalmazza Mindszenty. A levélben, melyet Paolo Bertoli bíborosprefektushoz intéz, arról kér tájékoztatást, hogy „megindult-e, illet­ve hogyan áll a következők boldoggá avatási ügye". Itt több nevet felsorol, köz­tük Prohászka Ottokárét is. §381 íVVy. 'H: fi, fiatéi Ahogy fentebb megjegyeztük, nem tudni, hogy Róma végül is vála­szolt-e a bíboros Prohászka ügyében még 1946-ban előadott kérésére. Az sem ismeretes, hogy erre a mintegy harminc évvel későbbi levélre érke­­zett-e érdemi reakció. Ám témánk szempontjából ennek nincs túl nagy je­lentősége, hiszen Mindszenty József bíboros válasz nélküli felterjesztései önmagukban is mutatják, hogy szívesen látta volna Prohászka Ottokár püspököt a kanonizált szentek sorában. Elhangzott 2009. április 4-én Budapesten, a Központi Szemináriumban. Publikálva korábban a szerző honlapján: http ://www.orvosl.hu/pdf/ PROHASZKA-MINDSZENTY.PDF - HOZZÁFÉRÉS 2009. JÚNIUS. MÉSZÁROS 1997: 76. Prohászka-tanulmányok, 2007-2009

Next

/
Thumbnails
Contents