Pro Domo, 1944. április-június

1944-06-23 [1309]

v •,, /Mezőgazdasági termények tüzvédelce/polyt*/V 0 Wn B A gabona erese és betakarióása alatti időben a községek­ben állandó* tiizo 1 tőkészültséget kell felállítani, amelynek feladata veszély esetén kivonulni és a tüzet eloltani, Ennek a készültségnek felszerelése, a rendes- tíizoltéfelszerelésen kivül, minden ember szá­mára egy-egy ásd vagy lapát, vizesvödrök, vaavillák, néhány tüzhorog, két darab eke. A készültség szállítására és az ekék vontatására ko ­csikat •, illetőleg előfogatokat kell biztosítani, A Készültségi he­lyen lévők száma ^áltaIában nem olyan nagy. mint amennyi az összes szerszámok fogásához szükséges lenne, mert számítani kell arra, hogy útközben a készültség létszáma .raz otthon lévőkkel és a földeken­dolgozókkal állandóan szaporodik és mire a tüz színhelyére érnek, már elegendő ember áll rendelkezésre. Az aratást a tűzvészeire •'•való tekintettel úgynevezett viaszérés idején kell végezni, tehát akkor, amikór sem a szemek, sm a gabona szára nincs még teljesen kiszáradva. Nagyobb tábla ga­bona aratását nem egyenletesen haladva, hanem ugy kell végezni, hogy először a nagy táblát hosszában és keresztben vágott néhány renddel . apróbb területekre osztjuk* A három, négy rend szélességű vágásokat azonnal gerebslyéztetni, kapartatni kell és az összegyűlt kereszteket azonnal el kell hordani, vagy legalábbis a vágásból eltávolítani. A vágást azután ha Irdékt alánul fel keli szántani és csak igy szabad a nejmaradt gabonatáblák arata'gát továbbfolytatni. I vasút mindig veszélyt jelent az érésben lévő gabonára od keresztekre. Ezért és mert a vasutak és vasútállomások az ellenséges repülők keresett célpontjai,a vasutak mentén lévő gabona védelmére gondosan ügyelni keli. Az aratást'mindig a vasútvonal men­tén, attól mindig távolodva kell megkezdeni, A learatott területet azonnal kaparni kell, A kereszteket nem szabad a vasútvonal közelébe rakni, hanem legalább 60 méter távolságra attól. Ka ilyen tá-'olság a földdarab kicsinysége miatt nem tartható be A a learatott gabonát azonnal el kell hordani onnan, A kaparás befejezése után a vasút és a keresztak közé legalább 4 barázda széles védőszántást kell húzni, amely a keresztektől 5-10 méter távolságban van. A szomszédos földek védőszántásainak egy vonalba keli esniöií. Vasútállomás közelében learatott gabonát az állomástól számított 40^ méter távolságon belül nem szabad felrakni, ha ez a távolság betartható nem volna, akkor a learatott töményt azonnal el kell hordani. Ez alól a kötelezettség alél háború alatt elmentés nem adható. A tűzveszélyt megelőző és csökkentő intézkedései közé tartozik, hogy a learatott gabonát legfeljebb 10 keresztből álló csoportokban szabad csak elhelyezni, A keresztcsoportok egysistál számított távolsága legalább 20 méter legyen. Az aratás bsfejezáae utan a tarlót azonnal buktassuk vagy ha buktatásra idő nincíj a keresztcsoportokat legalább 4 barázda széles védőszántással vegyük kerül, A tar lé buk tatás és körülszántás célja az, hogy a tüz -k tovabbterjédesét megakadályozza, Mezőgazdasági- terményt engedély nélkül csak akkor szabad a község vagy város belterületére behordani és ott csépelni, ha az asztagok a legközelebbi lakéháztól vagy gazdasági épülettől legalább lOu mater távolságban rakhatók fel, A szomszéd asztalától számítva pedig legalább 15 méter távolságot kell betartani. . Tll'' /Folyt, köv,/ A p n ' "

Next

/
Thumbnails
Contents