Pro Domo, 1943. július-december
1943-08-12 [1307]
HT Kun P r o d o n o, ' » «*' Az alábbi hirt aszal bocsátiuk a t. g 33 rtesz tőségek rendel* kezés ére-| hogy dsel ^crrásno&jclölés nélkül közö "^tő, ^ A román sajtó figyelnie a nemzetközi helyzet fele fordul. B ü k a r e s t,augusztus 12., ••' . A román sajté •> érdeklődése főként a nemzetközi helyzet felé fordul. A sa jt* rVígja ezzel a kérdéssel kapcsolatban neo ? szokott nyugalmai e: ± tartózkodást mutatja. Az augusztus 11-én megjelent késődélután* «s esti lapok majdnem kivétel r nélkül ennek a kérdésnek szentel ik első oldalukat. A Porunca Vremii a "Háború politikai megoldása* cim , alatt a következőket irjaj Teljes és radikális győzelem már nem lehetségesl A haditermelés technikája . p teljesség olyan fokát érte el. amely"további illúziókat nem engedT ; Az egymással szemben illő felek egymís t őrlik fel, anélkül t ~ nogy bármelyik is döntést tudna kicsikarni. A kocka nem akar eldőlni.,. Szeptember elsején lesz negyedik esztendeje annak, hogy a háború ki-' tört. A béke, amelyet oly eo*an oly forr én várnak, de amelytől oly sokan félnek, már holnap bekövetkezhet, de lehet, hogy tulkésőn érkezik. A logikusan tiszta fejjel gondolkodó ember már semmit sem Üt. •é Két » hatalmi csoport áll egymással szemben* Németország, Japán, Olaszország, Finnország, Románia,stb., mig a mácsik oldalon ezekkel szemben áll Anglia, az Egyesült Államok és Oroszország. A valóságban az érdejwazonban az egyes csoportokon belül is nagyon különbözőek. A mai időkben vannak a"történelem 1elmésterkeltebb szövetségei... Tegyük fel azt, hogy Olaszország megfelelő feltételeket kap w y.j kapitulál. Na és azután? Ezen csak Oteszország nyer. mert megjelenhet a meleg tengereken és veszélyeztetheti á Földközi-tengeren Anglia uralmát. Ma minden abszurd, mert a hadicélok konfuzusak és minden mesterséges. Ma már e«ak két diplomácia áll állomáshelyén;*Vatikán és Japán, Az előbbi mindenütt jelen van* , az utóbbi . Moszkvában. Jósolni mi nem tudunk, mert ma már semmi sem normális, de mi nem iátjuk, hogy mi forr » boszorkánykonyhában, Mi készül? Ezt senki sem mondnatia meg. de tudjuk, nogy a háborús időkre a meglepetések jellemzők, Az erkölcsöt és Icáikat ma más kikapcsolták, A diplomácia nem ismeri az eykölcs ós logika törvényeit, a diplomácia ezek felett $11, mint . utolsó eszköz> olyan kérdések megoldására, amelyek mán sem erkölcsös, sem logikus módon meg nem oldnetók. A mai időkben politikai intelligenciára van szükségünk, de olyanra, amely cinikus és perverzen intelligens.Csak ily módon, az elvek kikapcsolása mellett találhatc* meg a Káboru és béke csodaformulája,., A messailiance»okat csak messalliance-okkal lehet legyőni. Shakespeare tulajdonképpen közelebb áll Goethéhez, mint Rilke Tolstojhoz,,, Ma nagy és láthatatlan hidakat vernek amai szaksadéikon keresztül a holnapi megoldások partjai felé .Biztos, hogy rendkívüli vakmerőséggel végrehajtott esemény fog történ-" ni, csat azt nem tudjuk, ki lépi át először a Rubicont. Vannak aggályoskodók. ezek hagyják, hogy érzelmeik felülkerekedjenek rajtuk.A " háború katonai fázisban levőnek látszik, de akine& bátorsága van ahhoz, hogy a dolgok mélyére nézzen, láthatja, hogy dc)ntő politikai és diplomáciai fázis már beállott. A világot ujabb Uatslmas és szenzációs események fogják megrendíteni, •«* *, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /?olyt.köV,/ ; yV Kszekció . ."- ' -