Pro Domo, 1942. július-december
1942-11-27 [1305]
• 0 Mn/Mn7 P r o d o-m o. A vkf. 1 6. osztály kéri a t. Szerkesztőségeket az alábbi cikk közlésére, illetve a megemlékezéshez való felhasználásra. A vonatkozó fényképanyag a 6. vkf.o. fényképészeti est* portjánál /I.. Fortuna-u, 21,/ a t. Szerkesztőségek rendé Ikezéséye áll. A Magyar Bokréta tánc- és népszokás-bemutatói az erdélyi honvéd helyőrségekben. A honvédelmi miniszter lehetővé tette, hogy az Országos Magyar Bokréta Szövetség Erdély egyes városaiban áPomásezó honvédség szamára az ország különböző helyein szokásos tánc, ének és népszokás bemutatókat rendezzen, A kijelölt bokrétás csoportok* mint az egyes helyőrségek vendégei indultak az ország különböző részeiből, hogy bemutassák tudásukat, ősi szokásaikat és művészetüket az Erdélyben szolgáló hon-védségnek és a nemrégen felszabadult helységek magyar á-akoss ágának. Kolozsvár, Dés, Beszteroze, Zilag és Nagybánya voltak a népművészeti bemutató első állomásai, Egyes vidékek résztvevő csoportjai szinpompás, ősi viseletükben vonultak már az áldomásról szállásaik felé, amelyekről minden helyen a honvédség vendéglátó alakulatai gondoskodtak a legnagyobb szeretettel és igazán magyaros vendéglátással,. A bokrétás ceoportok zászlóikkal és nemzeti szinü lobogók* kai vonultak végig a városok utcáin, Paulini Bélának, az Országos Magyar Bokréta Szövetség elnökének* az ország 220 bokrétás csoportja megszervezőjének, vezetése ne 1 lett, A menet végén a résztvevő helysó. f ek bokrétás csoportjainak cigányprímásai vonultak fel- Ugyanis minen bokrétás csoportnak az a kívánsága, hogy saját prímásuk kisérjeel őket idegenbe is, mert csak az ismeri a táncra legalkalmasabb nótákat és azok megszokott ütemét, A honvédség részére a bemutatókat minden városban a kora délutáni órákban tartották. A színházba bevonuló honvédek kevés kivétellel azt sem tudták, hogy milyen látványossághoz jutnak s mit nyújt számukra a "bokrétás Demutaté ,, . A bokrétás csoportok szinpompás és a legkülönfélébb í változatot nyújtó felvonulása a színpadra már az első percekben lenyügSzte a fejleményeket várakozással figyelő honvédeket, akik a székiek szinte ősi, szertartásszámba menő táncbemutatóját maris fergeteges tapssal fogadták. Már az első szám után látták henvédeink, Kolozsvárott éppen ugy. mint a többi helységben, hogy itt nem színházat, mégkevésbbé kabarét^ vagy más betanult szórakoztató eseményt, hanem olyan magyar népszokásokat és hagyományokat ismerhetnek meg, melyekről eddig, noha egy föld termésének kenyerét ették, legfeljebb csak hal. lomásból tudtak, A krasznaiak csürdöngölője. az ősrégi kanásztánc, a pásztorok tánca,ahivatásos artistáknak is becsületére váló, csépnadardval járt tánc, mind-mind egyre fokozták a honvéd nézőközönség tetszését L/ ős lelkesedését. /Folvt.köv,/ *\