Pro Domo, 1942. július-december

1942-09-12 [1305]

Kö/% 10 Prodorao: A VLT? 6. osztálya kéri az igen tisztelt Főszerkesztő Urakat, hogy alábbi közleményt b. lapjukban közzé­tenni szíveskedjenek, üts 0 VK A Magyar Katonaújság fejlődése. Négy esztendővel ezelőtt inditotta meg a Vitézi Rend Zrinyi Csoportja a "Magyar Katonaújság" oimü kéoes hetilapot, -imely szellemében é» tartalmában a halhatatlan magyar hadvozé 1 "­költőnek, Zrinyi miklósnak hősi életszemléletét vexto alánul! "mánkat és harcot" hirdetott a Hazáért, önként és önzetlenül, akkori beköszöntőjében körvonalazta a lap azokat a célkitűzéseket, amelyeknek ?J.apjan ma is változatlanul és törhotctlonül áll. "Valóban nagy, erős és boldog cak akkor volt \magyarj amikor l^tonai >e z er/ ; Zotét jól kiépítette, katonai szellőmet épségben tartotta, vitézi erényeit p«dig felvirágoztatta. Ez számunkra njm lehetett r.ohéz, hiszen katonanemzet voltunk és vagyunké­mondottá az első szám beköszöntője. Azóte négy esztendő mult el, több,mint kétszázszor korült a Magyar Katonaújság egyre nö­vekvő olvasótáborának, a közönség százezreinek kezébe, s mun­kája részévé vált a nemzeti erők kiÜ3jlésónok ós gyarapodásának. Azóta a lap hiven szolgá_ta a katonai és nemzetnevelést x a kikéozóst. valamint a nemzetvédelem ügyit, s minden sorával a honvédelem érdekeinek támog-tására törekedett. Ez a törekvés elismerésre talál abban is. hogy a '*II:yyar Katonaújság"- ot a Vitézek lapjával együtt állandó lapjukként olvassák a Vitézi Bend t'^Í a i> 3 a Nemzetvédelmi Keresztesek í3. A Magyar Katona­ujsagnelk a nemzeti közéletben elfoglalt, növekvő jelentőségére riutat az is, hogy az oL>ő négy esztendő L forgása után, a lap legú­jabb számának bejelentése szerint, mostantól kezdve az eddigi ö.hílystt 12 oldalnyi terjedelemben iolonik meg. A bővülést jelen tS uj négy oldalon főképpen a most folyó sorsdöntő harcok eseménye-­ivol loglalkozik, s ilymddon meggyarapodott terjedelemben, d • vál­tozatlan szellemnél és a régi celkitüzésokkol megerősödve folytatja nagyjelentőségű nunkásságát, az ötödik esztendő küszöbén. A Magyar Katonaújság nunOvSak a katonák, hanora minden igaz magyar embor szénára élvezetes és hasznos olvasmányt jelent, m~rt különböző érdekes ós időwzerU közlonényoivol, gazdag képanyagával kielégiti minden táraadrlni réteg ezirányu i-jénveit. Előfizetési ára továbbra is a régi / évi 5.-P/ maradt, egyes' szái ára 10 fillér. Kapható urcai árusit sban is. ííut^tvanysz ánot készséggel küld a kiadóhivatal /Budapast VIII., Reviczky utca 4/b./

Next

/
Thumbnails
Contents