Pro Domo, 1942. január-június

1942-05-26 [1304]

Kolozsvár, május 26. frvNVifcí A kolozsvári Ellenzékben Zathureczky Gyula vezércikkben^ foglalkozik Ullein-Beviczky Antal rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter so;jtófőnük Pünkösdvasárnap Kolozsváron elmondott beszédével. Többek között ezeket irja: A vasárnap elhangzott beszéd léiyege a magyar öntudat ki­teljesítése maradéktalanul. Bizonyságtétel ez arról, hogy igenis van h elvünk a nap alatt. Bizonyságtétel arroi, hogy kicsiny nemzet is lehet nagy, na nagy akar és mer lenni« Bizonyságtétel arrél, hogy mindehhez megtaláljuk a jogot nemcsak a mult hagyományaiban, hanem mindabban, -amit eddig cselekedtünk és mostan cselek szünk. Bizonyságtétel ez arrél, hogy hűségesek maradtunk önmagunkhoz, elő­deinkhez, utódainkhoz és barátainkhoz. t Amit Ullein-Reviczky Antal mint diplomata mondott el a kolozsvári Nyári Színkörben, világos beszéd volt Európa színe előtt. Barátok mindig, szolgák lenni soha nem tudtunk! * /, > - Ezért örökké értek a mi DarátsagunK, mert alapja és lényege az Önmagunk megbecsülése. I)e velejárója és elválaszt­hatatlan tartozéka az ebből az öntudatból fakadó hűség, nemcsak barátaink, hanem önmagunk iránt is, lényen,e, hosy a magyar és a magyar nemzet Európát jelenti és döntő mtfdon jalentEuropát azokon a térségeken, amelyet egy ezredébe betoltunk és azokban az időkben, amikor életre és halálra megy a harc Euró­páért. A mi erkölcsi álláspontunk Európa erkölcsének álláspontba. Egy lángbaborult világ közepette mondta el Ullein-íleviczky lutal a kolozsvári Nyári Sz'aházban beszédét. Azák a szavak, amitcet irondott,nitelt nyerie* a magyar Karacsapásai nyomán, amelyeket magyar ökölből oiztottak keletenr Szabad, független, erős Magyar­ország akarunk lenni és azok leszünk. Hatalmas barátaink bizalma birtokában azzá lehetünk. - . * ~ . A mi arcvonalunkat sem - istéhnek naia - • tőlünk távol eso Keieuen, sem itthon a bel JŐ arcvonalon nem bonthatja meg senki és * semmi. Az örökkévaló magyar igazság és a marvar jog alaoián küzdünk lövőnkért araelv egy jobb európai jövendőt jelent 4 V" ,r '

Next

/
Thumbnails
Contents