Pro Domo, 1942. január-június

1942-05-02 [1304]

ME Na/B 4 P r o d o m o , Az alábbi hírt a t. Szerkesztőségek rendelkezésére bocsát­juk azzal, hogy azt forrásmegnevezés nélkül közölni szíveskedjenek. § Az egykori Jugoszláv Királyság állami jelfcgü pénzin­tézeteinek felszámolása. Már megindultak azok a nemzetközi tárgyalások, amelyek az egykori Jugoszláv Királyság állami jellegű pénzintézeteinek: felszá­molását célozzák. Különösen bonyolult es nehéz feladat a Szabadalmazott Agrár Banknak és a Jugoszláv Királyság Állami Jelzálogbankjának felszá­molása, mert ezeknek az intézeteknek működése kiterjedt az egykori Ju­§ oszlávia egész területére. Nem volt bank, amely ne állott volna velük sszekötte'ésben. A mult év áprilisa éta megszakadt az összeköttetés az intézetek és ügyfeleik nagyrésze, sok esetben azonban az intézetek és fiókjaik között is. A magyar kormány elsőnek iaaerte fel a kérdés jelentő­ségét az összes érdekeltek közül és tette meg a szükséges intézkedéseket, Kevéssel a délvidéki terűletek visszafoglalása után a postatakarékpénztár összeírta a volt jugoszláv postatakarékpénztárral szemben fennálló csekk-, betát-, és letétszámla számlaköveteléseket, A Jugoszláv Királyság Állami Jelzálogbankjának újvidéki főfiókja a Köz érdekeltségek Felügyelő Hatóságának ellsiőrzése alá került és ügyeinek továbbvitelével a pénzügyminiszter a Nemzeti Hitelintézet r.t, újvidéki fiókjának vezetőjét, mint ideiglenes gondnokot bizta meg. Még a mult év decemberében kormányrendelet intézkedett a jugoszláv gazdaadósaág rendezésével kapcsolatos feladatköre következtében közel 30.000 ügyféllel rendelkező 4grár Bank magyarországi ügyeinek tovább­viteléről és a vagyon kezelésével az Országos Földhitelintézetet bizta meg. Mindez természetesen csupán egyoldalú intézkedés volt és abban a reményben tőrtónt, hogy a kérdés nemzetközi alapon fog rendeztetni. Ez a célja a most megindult államközi tárgyalásoknak, amelyeknek - mint arról értesülünk - a legsürgősebb megoldásra váró feladata az intézetek mérlegének ós az egyes nemzetközi állományok összégszerüségének mielőbbi megállapítása. Ezt a célt szolgálja a Jugoszláv Királyság Állami Jelzá­logbankjáról szóló legutóbb megjelent kormányrendelet, amely az intézet összes magyarországi ügyeinek továbbvitelével a Nemzeti-Hitelintézet Rész­vénytársaságot bizta meg. Ezzel most már nemcsak az újvidéki fiók állomá­nyai vannak kézbon, hanem gondoskodás történt a belgrádi fő intézet és a többi, közöttük a bennünket elsősorban érdeklő zágrábi fiók magyarországi vagyonának kézbevételéről.• " A nemzetközi állományok ós a mórlegek felállítása nem lesz könnyű feladat, különösképpen az Agrár Banknál, amelynek irattára a belgrá­di bombázáskor elpusztult. Magyarország azonban éppen a kellő időben kiadott kormány­intézkedések következtében eléggé kedvező helyzetben van, mert még az Agrár Bank ma^arországi vagyonára vonatkozó iratanyagot is sikerült másolatban felkutatni, úgyhogy remélhető, hogy a felmerülő nehézségekkel meg le­het küzdeni. ^ - • — *

Next

/
Thumbnails
Contents