Pro Domo, 1941. július-december

1941-07-12 [1303]

Eüm Ho/St Sajtóközlemény.A Budapesti Közlöny szombati számában megjelent az m.kir. miniszterium # 52QQ/l94l M.E. számú rendelete, a "Putura a Magyar Szövetkezeti Központok áruforgalmi Bészvénytársasága w- hoz kor­mánybiztos kirendelése tárgyában,' rendelet szerint a minisztérium avégből, hogy a Putura részvénytársaságra a közellátás körébe ruházott tennivalók zavarta­lan ellátása biztosíttassák, az emiitett részvénytársasághoz kormánybiztost rendelt ki. Az 1941/42 évi gabona, és lisztforgalom szabályozása tárgyában a közelmúltban megjelent 450o/l94l M.E. számú rendeletben ugyanis a gabona­értékesítés ás ellátás lebonyolítására egységes szervet állapitott meg. Miután a Putura az állam megbízásából a mezőgazdasági értékesités terén eddig is igen fontos feladatokat végzett, a Futárának az állami megbizások végrehajtása körül szerzett gyakorlata alapján őzen egységes szervkánt a Putura illetőleg a Hombár, mint a Putura gabonagyüjtési főosztálya je­löltetett ki. A megbizás folytán a Putura a közellátás terén döntő szerep­hez jut, Ennélfogva a kormány a kormánybiztos kirendelésével kivan a Putura segítségére lenni, hogy a közellátás terén reá háruló feladatokat intenció­inak megfelelően teljesíthesse, /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents