Pro Domo, 1929. augusztus-december

1929-10-27 [1299]

Pro d o m q ! Az alábbiakban félhivatalos tájékoztatást bocsá­tunk a t. Szerkesztőségek rendelkezésére. A tájékoztatásnak nem. az a célja, hogy a t. Szerkesztőségek szórói-szóra es a forrás megnevezé­sével közöljék, hanem hogy megírandó közlemények vezérfonalául szól­aljon. /MTI/ K Magyarország szerepe a német-román árucserefor­galomban. Amióta Keletgalicia a Szovjet Unió uralma alá került, megszakadt a legrövidebb vasúti-összeköttetés a felsőszilé-" ziai iparvidék és a Dunatorkolat között. Ezt az összeköttetést eddig az a vasútvonal biztosította, amely az Oderától a Kárpátok északi lejtőin át a Pruthig vezet. Ez a vonal, amely egyébként egyike volt a legrégibb osztrák'vasutaknak, a német-román árucserének jelentős részét bonyolította le. Most a keletgalioiai vasutakat való­színűleg át fogják szerelni a széles orosz nyomtávra, úgyhogy ezen a vonalon a szállítás átrakodás nélkül többé nem lesz lehetséges, ami egyben azt is jelenti majd, hogy ei az utvonait- az átrakodás Költsé­gei miatt - nem fogják többé az áámenő forgalom szempontjából figye­lembe venni. De még na az cmlitett technikai átalakítást nem is hajtalak végre, akkor is osokken ennek a vasútnak forgalmi szerepe az átmenő forgs lomban, mert az orosz vasutakat különleges díjszabási, közi ekedé s jogi, stb... helyzetük miatt a nemzetközi át enoforgalom eddig sem vette igénybe. Magyarország szempontjából ez az uj helyzet azzal az örven­detes következménnyel jár, hogy a Németország és'Románia közötti áru­csereforgalomban a legolcsóbb és legalkalmasabb átmenő ut a jövőben a magyar lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents