Prágai Magyar Hirlap, 1938. október (17. évfolyam, 224-248 / 4667-4691. szám)
1938-10-12 / 233. (4676.) szám
8 'PRSGM-MaG^AT) -hírűm* ^KÖZGAZDASÁG £ A rovatért LüKÖ GÉZA falai Rövid utón vezetik be Csehszlovákiában a munkakötelességet PRÁGA. — Stribmy lapjai jelentik, hogy Husárek tábornok, közmunkaügyi miniszter, a határerőditmények ideális terveinek a készitője, nagy állami beruházási munkaprogramot dolgozott ki s azt a csehszlovák kormány rövidesen végre is hajtja. Elsősorban az uj államhatárok által megszakított állami közúti és vasúti forgalmi vonalak kiegészítéséről, rekonstruálásáról lesz szó. E tervek alapján a közmunkákat a közmunkaügyi minisztérium rövidített eljárással, meghívásos nyilvános árlejtés! pályázat utján adja ki s ez eljárás során mellőzi az eddig gyakorolt hosszadalmas jóváhagyási és utalványozási eljárást. A ceshszlovák kormány terve szerint ez ut- és vasútépítési munkálatokban elsősorban most leszerelt tartalékosok foglalkozta- tandók. Aki a közmunkában való részvételt megtagadja, az nem kaphat munkanélküli segélyt, illetve állami hozzájárulást a genti rendszer alapján. (—) Némileg csökkent a csehszlovák bankjegyforgalom. A Csehszlovák Nemzeti Bank október 7-i heti jelentése szerint a bankjegyforgalom 7.778.511.680 koronát tett ki s a szeptember végi kimutatással szemben 336.529.000 koronával csökkent. A zsirókövetelések 423.306.000 koronával 856.745.000 koronára emelkedtek. A bankjegyforgalom csökkenéséből és a zsirókövetelések emelkedéséből arra következtethetünk, hogy a takarékbetétek elvonása a bankokból már megállód, sőt hogy a tezaurizált pénzek egy- része visszatér a pénzintézetekbe. Az aranykészlet 5.076.000 koronával emelkedett s 2 milliárd 322.651.000 koronát tett ki, ezenkívül az arany teljesítésre szóló kötelezettségek fedezetéül szolgáló aranyfedezet 335.556.000 korona. Az aranykövetelések és a valutakészletek 11.513.000 koronával 98.545.000 koronára emelkedtek. Az egyéb készletek tétele 176.327.000 koronával 1.017.618.000 koronára emelkedett. A váltóesz- kont növekedése 11.3 millió, a végösszege 2 milliárd 210.521.000 korona. Az értékpapireszkont 125.9 millió koronával 2.1 milliárdra csökkent. Az értékpapírokra nyújtott kölcsönök összege is [visszaesett 25.7 millióval s 1.579.000.000 koronát tett ki. Az aranyfedezet 30.5 százalék. (—) A csehszlovák grafikai ipar súlyos helyzete, A nemzetközi bonyodalmak, különösen Csehszlovákia területleadásai s az ezzel kapcsolatos kül- és belpolitikai változások igen mély nyomot hagytak a csehszlovákiai grafikai iparban. Úgyszólván teljesen megszűntek a nyomdai megrendelések s az inkasszó pedig olyan rossz, hogy rosszabb már nem is lehet. Igen soje időszaki folyóirat megszűnt, más csökkentette terjedelmét, ennek következtében számos üzem kénytelen volt alkalmazottait részben elbocsátani, más üzemek pedig teljesen bezártak. A grafikai ipar szervezetei és a nyomdászmunkások szervezetei közös felhívással fordultak a közönséghez s azt kérik, hogy mindenki tegye meg haladéktalanul isajtómegrendelését, a napi- és hetilapokat ne mondja föl és vásároljon könyveket is, mert a grafikai iparban esetleg jelentkező munkanélküliség a többi szakmabeli alkalmazott és munkás vásárlóerejére is befolyást gyakorol. A csehszlovákiai grafikai ipar eddig 30.000 alkalmazottal dolgozott és közvetve körülbelül ugyanannyi további más szakmabeli alkalmazottnak adott munkát. A területcsökkenés következtében a csehszlovákiai grafikai ipar mintegy 20.000 munkással fog dolgozni. * (—) Ismét drágult Prágában a burgonya. Az utóbbi hetekben Prágában a burgonya métermá- zsája 80—90 koronára emelkedett. E napokban a kereskedők ismét fölemelték az árat és métermázsás tételeknél is 110 koronáért adják az elég silány minőségű burgonyát. A jobbfajta burgonya ennél még sokkal drágább. (—) Megváltozik a lomnici függővasut utolsó részletének terve. A különféle nehézségek ellenére a lomnici csúcsra vezetendő drótkötélpálya építkezése serényen előrehalad. Az eredeti tervet azonban utolsó részében kissé megváltoztatták. Az eredeti terv szerint ugyanis a csúcson nagyobb állomás épülne, amely a tájkép szépségét elrontotta volna. Az uj terv szerint közvetlenül a csúcsa alatt épül az utolsó pillér. Az építkezési anyagot szállító segélyvasut már elkészült és a csúcson is megtörténtek az összes előkészületi munkálatok úgy, hogy a vasútépítési munkát addig folytatják, amíg azt az időjárás megengedi. (—) Kárpátaljai szövetkezet cégváltozása. A beregszászi Terra hadirokkantak és mezőgazdák termelő, értékesítő és hitelszövetkezete cégét ,,Gazdák országos hitelszö- vetkezete“ cégre változtatta át az 1938 február 20-án tartott közgyűlés határozata értelmében. A vezetőség több tagja kivált^ az uj vezetőség tagjait Izsák Aladár. Jármay Béla, Tóth Kálmán, Rácz András, Komári József, Baka Káspár, Elek István, Kvak Miklós, Szentpéteri János, Péchy Aladár, Déba Pál és Csobina János. (—) A prágai központi husállatvásárra 228 darab cseh és morva, 169 darab sziovákországi szarvasmarhát hajtottak fel. A belföldi ökör 4.30 —5.30, a bika 4—4.50, az üsző 4.60—4.80, a szlovák ökör 6.25—6.30 koronával kelt el. — A sertéspiacra összesen 909 darab cseh, morva, szlovák, román és jugoszláv sertést hajtottak fel. Magyar sertés a piacon most nincs. (--) Keletszlovákiai közmunkák. A kassai államvasuti igazgatóság a csorbái állomás vízvezetéki és csatornázási munkálatait Czinn J. és Redner L. poprádi cégeknek adta ki. A központi fűtés berendezésére kiirt pályázatot visszavonták. A többi kiirt munkálatokat a következő cégek kapták: keramika: „Keramika”, Pozsony, a festőmunkálatokat Novotny .J., Kassa és Kiinga János, Poprád, üvegesmunkálatokat Sablatura Pál, Poprád, kárpitosmunkálatokat Kolber N., Kassa. ( —) Eperjes jövő évi háztartása. Eperjes város képviselőtestülete most állapította meg 1939. évi költségvetését. A városnak a központi igazgatásra 2,067.000 K-ra van szüksége, a fedezet erre az összegre 653.650 K-át tesz ki. A városi vagyon kezelésére 1,417.800 K szükséges, a fedezet 1,739.700 K. A közbiztonság 929.800 K-át igényel, a fedezet erre a, kiadásra mindössze 62.000 K. A szociális gazdálkodásra 314.000 K szükséges, a fedezet 67.006 K. Az egészségügyre a városnak 1,504.000 K-ra van szüksége, a fedezet 1,251.350 K. Mezőgazdasági és köz- gazdasági célokra 64.380 K van előirányozva, a fedezet 40.360 K. Az iskolák és kulturális ügyek 653.960 K-át igényelnek, a fedezet 101.200 K. A város adósságainak szolgálata törlesztések, stb. számára 1 millió 232.360 K-át igényel. A rendkívüli költség- vetés kiadásai 13,550.000 K-át tesznek ki, mig a rendes költségvetés kiadásai 9,083.060 K-át igényelnek. Az összhiány 2,280.414 K, ezt a künnlevőségek behajtásával, pénztári készlet igénybevételével, 200 százalékos házbéradópótlékkal és 350 százalékos pótlékkal a többi adó után egyenlítik ki. E bevételek hozzáadása után Eperjes város jövő évi költségvetése 502 K-ás többlettel zárul. ( —) Felszámolás. A beregszászi Fogyasztási Szövetkezet most. viszi keresztül az 1935 március 3-án tartott közgyűlése által elhatározott felszámolást. Felszámolók Limbach Manó, Mátyás János és Kovács Sándor. ( —) Milliós fizetésképtelenség. Hrcek és Neugebauer, vagongyár Brünn, nyilvános kereskedelmi társaság, passzíva 3,175.743 Ke, aktíva 1,671.028 Ke, ajánlat 45%. ( —) Nagyobb szlovákiai árverések. A pozsonyi bíróság a Cseh Jelzálogbank indítványára 4093 koronás követelés behajtására október 19-éré rendelte el Stanzl József és neje pozsonyi lakosok ingatlainak elárverezését, az árverésre kerülő ingatlanok össz- becsértéke 161.853 korona. A bártfai bíróság Bártfa község indítványára 3474 koronás követelés behajtására október 27-ére rendelte el Prunyainé, szül. Bogola Anna ingatlanainak árverését 92.178 koronás becsértékben. —» A lévai bíróság Hecht Erzsébet indítványára 1939 január 25-ére rendelte Hecht Ignác ingatlanainak árverését 50.000 koronás követelés behajtására 45.000 korona becsértékben. — A rózsahegyi bíróság a rózsahegyi Népbank indítványára 4933 koronás követelés behajtására november 29-ére rendelte el Bastigál Mária ingatlanainak árverését 82.885 koronás becsértékben. • * ■ (*—) Allagkimutatás, A Cseh Jelzálog- bank pozsonyi fiókja számára 1938 szeptember 30-ára 19,831.273 koronát mutat ki könyvecskebetétek számláján. A csehszlovákiai pénzintézetek állami ellenérzése PRÁGA. — A csehszlovák kormány elhatározta, hogy az összes pénzintézet ellenőrzését a pénzügyminisztériumra bízza. Ez azért volt szükséges, mert miként a múlt napokban közöltük, a pénzintézeti agenda eddig a pénzügyi, belügyi, földművelésügyi és ipar- és kereskedelemügyi minisztériumok között oszlott meg. Uj szénbányák feltárása Szlovákországban POZSONY. — Az illetékes nemzetgazdasági körök fontolóra vették, hogy a közeljövőben feltárják és munkába vegyék a szlovákországi szénelőfordulásokat, elsősorban a Javorína vidékén. E szénelőfordulásakot eddig egyáltalában nem használták ki. Egy igen fontos szénelőfordulás van a Verbó melletti Pusztafalu határában. Tulajdonképpen az egész környék szénvidék. A szlovákiai szénleletek feltárása különösen fontos ma, hogy a történelmi országokban igen jelentős szénbányákat veszített el a köztársaság. Megkezdődött a szüret a Vág völgyében VAGSELLYE. - A Vág völgyében a szőlő szüretelése megkezdődött. Ma már megállapítható, hogy az ez évi termés a tavaszi fagykárok következtében mennyiségileg 30 százalékkal alatta marad a tavalyi termésnek, mig minőségi cukortartalma az előző évinek felel meg. A szőlő ára 40—50 százalékkal magasabb, mint tavaly volt. Szakértők véleménye szerint ebben az évben helyenként 30—35 százalékkal kevesebb lesz a bor, mint tavaly. Egyébként a vág- völgyi borban az árak tartottak. Szlovákia mezőgazdasága október közepén LŐCSE. — Az aratások idején uralkodó kedvezőtlen időjárás igazolta azt a régi közmondást, hogy a termés csak akkor biztos, ha már a csűrben van. Számos vidéken — főleg az alacsonyabb fekvésű részeken — az aratást jó időben végezhették el, de a magasabb fekvésű vidékeken, igy a Szepes- ségen, Liptóban stb., ahol a gabona amugyis későbben érik, az aratási munkálatokat nagyban meggátolta az állandóan hűvös és esős időjárás, azonkívül a tavaszi hűvös idő már amugyis két-háromheti késedelmet okozott. A száj- és a körömfájás erősen csökkentette a fölhasználható igásállatok számát, de csökkentette a gazdasági munkások létszámát is, mert sokakat elvont az ápolás. A gazdasági munkásokban nagy hiányt okoztak egyébként a nyár idején folyamatban volt nyilvános közmunkák is. Mindezek a körülmények természetesen erősen befolyásolták a termésnek kellő időben való behor- dását, végeredményben tehát a gabonatermés becslési számai jelentékeny javításra szorulnak, miután azokat kezdetben nagyon magasra értékelték. Úgy a gabonanemüek hektoliterenkénti súlya, mint a termés végmennyisége jóval kisebb, mint ahogy azt eleinte remélték. Főleg a rozsra vonatkozik ez, amely a magasabb fekvésű vidékeken erősen megszenvedte a kedvezőtlen időjárást és már most, a cséplés előtt is nagyön jól látható, hogy az idei aratás nem fogja fedezni a teljes évi szükségletet és Szlovákia behozatalra fog szorulni, amire még az aratások közötti átmeneti készlet szüksége is kényszerít. Ez valószínűleg maga után fogja vonni a rozs piaci árának emelkedését is. Egyes gazdaságok már számolnak is ezzel a körülménnyel, amennyiben a tavalyinál nagyobb mennyiségű területet vetettek be rozzsal. (—) Fokozott érdeklődés keletszlovákiai állatok iránt. Keletszlovákiában állandóan nagy érdeklődés mutatkozik Csehország részéről állatok iránt. Nemcsak marhát keresnek, hanem sertést is, főképen a prágai nagyfüstöldék. Ez az érdeklődés oda vezetett, hogy több prágai cégnek Kassán állandó bevásárlója volt. A száj- és körömfájás keletszlovákiai erős elterjedése következtében a kereslet Csehország számára csökkent, a legutóbbi időben azonban Keletszlovákiában is alábbhagyott a vész úgy, hogy most újabban ismét nagy az érdeklődés Prága részéről. A prágai eladásra szánt állatokat azonban még hizlalni kell, hogy minőségük megfelelő legyen. ( —) A Nyitrai malmok és hámozó r. t. Nyitrán október 21-ére rendkívüli közgyűlést hiv egybe. Napirenden szerepel az alapszabályok módosítása és kiegészitése a belügyminisztérium utasítása szerint. | 1938 október 12, szerda. (—') A Szentegidi drótkötél gyár r. t. Po-, zsonyban 14. rendes közgyűlését október 19-ére hívta egybe. Napirenden szerepel az 1937-ik esztendő mérlege, amely 500.000 koronás alaptőke mellett 303.423 koronás tiszta nyereséget mutat ki. Egy esztendőn belül a vállalat tiszta nyeresége elérte tehát az alaptőke 60 százalékát. Hitelezők 426.173 korona, adósok 1.26 millió korona. (—) Szlovákiai csődügyek. A pozsonyi Szőlészeti és gyümölcsészeti Szövetkezet csődügyében a pozsonyi kerületi bíróság megfosztotta dr. Herzfeld Imre ügyvédjelöltet csődtömeggondnoki minőségétől és helyébe dr. Kulka Hugót nevezte ki csődtömeggondnoknak. — Megtagadott csődnyitási kérelmek: A pozsonyi bíróság megtagadta a csődnyitási kérelmet Stras- ser Alajos félmajorházi földbirtokos ellen, a nyitrai bíróság Pánik Kálmán aranyosmaróti pallér ellen, az eperjesi bíróság Mandel Géza eperjesi kereskedő ellen (Masaryk-ucca 55. sz.j, Schwartz Ernő kisszebeni cukorkakereskedő, Svoboda Károly eperjesi sportüzlet tulajdonosa ellen (Kassai-ut 3. sz.), a rózsahegyi bíróság Bobrik Sándor liptószentmiklósi autófuvarozó és Golecka Mária rózsahegyi háztartásbeli ellen. — A lőcsei bíróság kereskedelmi jegyzékében bejegyezték a Szepesófalusi Fogyasztási Szövetkezet elln folyamatban volt csődeljárás törlését. Rádióműsor i OKTÓBER 13, CSÜTÖRTÖK. PRÁGA I. és PRÁGA II.: A csehszlovák rádió műsorát napról-napra dolgozza ki és azt bemondás szerint közvetíti. POZSONY: A rendes hirszolgálaton kívül 17.15 Eéja Tiborné előadása: A magyar nép fafaragása Csehszlovákiában. KASSA: A rendes hírszolgálaton kívül 17.40-korr Ónody Zoltán előadása: Néhány szó az uj diákokhoz. BUDAPEST I.: 6.45 Torna. Utána hanglemezek. 10.00 Hírek. 10.20 „Emlékezés Cza-kó Zsigmond- ra.“ 10.45 „Kirándulás Bugacra.11 11.10 Nemzetközi vizjelzőezolgálat. 12.00 Déli harangszó az Egyetami-temiplomból. - Időjárásjelentés. 12.05 Eugén Stepat orosz balalajka-zeneka-ra-. 12.30 Hírek. 13.30 Ráez Zsiga- és cigányzenekara. 14.35 Hirek. 16.15 Sacelláry Györgyné háztartási előadása. 16.45 Hirek. 17.00 Tánc-lemezek. 17.30 „Apró szívesség.11 18.00 A rádió szalonzenekara. 18.45 Hirek szlovák és ruszin nyelven. 19.00 „Méhészeti időszerű tanácsadó.11 19.15 Hirek. 19.20 Az Operaiház előadásának ismertetése. 19.30 Az Operaház előadásának közvetitése. - 1. „Május királynője.11 Pásztorjáték egy felvonásban. Zenéjét szerezte: Gluck. - 2. „Pesti karnevál.11 Táncjáték Liszt Ferenc zenéjére egy felvonásban. Vezényel Rubányi Vilmos. - A ..Május királynője11 után kb. 20.10 Hirek. - A „Pesti karnevál11 után kb. 21.05 Hirek. - Az előadás után kb-. 22.20 Fátyol Jancsi és cigányzenekara muzsikál. 23.00 Hirek német és olasz nyelven. 23.10 Thaler Gyula- és Végh Mihály jazz-zenekara játszik. 0.05 Hirek. BUDAPEST II.: 18.00—18.25 Hanglemezek. 18.30—“ 18.55 Angol nyelvoktatás. 19.00—19.20 Orgonaszólók (hanglemezek). 19.30—19.55 „Népművészet és nemzeti művészet.11 Rózsa Miklós előadása. 20.00—20.20 Hírek, ügetőversenyeredmények. . 20.25—21.50 Országos Postászenekar. Vezényel Eördögh János. BÉCS: 11.00 Zenei ünnepély közvetitése Lipcséből. 14.10 Könnyű zene. 15.45 Különböző országok dalai (hanglem.). 17.10 Szórakoztató zene. 20.10 A lipcsei Söhubert-egylet hangversenye. 20.45 Bruckner: V. szimfónia. 24.00 Hangverseny Kölnből. DEUTSCHLANDSENDER: 10.00 Népdalok. 11.30 Tarka lemezek. 15.15 Zongora-négykezesek. 18.30 Csajkovszkij- és Beethoven-müvek. 20.45 Bruckner: V. szimfónia. 22.30 Kis szerenád hegedűre és brácsára. 23.00 Éjféli zene. LIPCSE: 18.20 Rimszkij-Korszakov: Aranykakas- áriák. 20.10 Dalos-zenés vidám est. LONDON RÉGIÓNÁL: 21.15 A londoni filharmó- nikusok nagy hangversenye, műsoron Haydn és Dvorák. 22.30 Csajkovszkij: VI. szimfónia. 0.30 Goldma-rk: Részletek Sába’ királynőjéből. STRASBOURG: 19.30 B-rod orgonamüvész játéka. 22.00 Hangi. 22.30 Bretagne zeneszerző müvei, Nioola szopránnal. RÓMA: 17.15 Zongorakettős. 19.30 Könnyű- és tánczene. 21.00 Alfano: Az utolsó lord, operett. MILÁNÓ: 17.15 Énekverseny. 17.37 Magyar negyedóra. 20.30 Könnyű- és t-ánczene. 2L40 Scar- pini zongoraművész. VARSÓ: 17.15 Asnjdt zeneszerző müveiből. 19.00 Kis rádiózenekar. 21.00 Balakovics zongoraművész. 22.00 Rádiózenekar. Felelős szerkesztő: Forgách Géza Budapest! szerkesztőség és kiadóhivatal: ) L Horthy Miklós-u. 21. IV. Telefon 259-898. j Szerkesztő: ZÓLYOMI DEZSŐ. Kéziratokat nem órziink meg és nem adunk vissza* Képeket csak megállapodás szerint díjazunk. Hirlapbélyeg használata a prágai postaigazgató* ság 56.660/VII—1934. sz. rend. engedélyezve. — Ellenőrző postahivatal: Praha 25. — ! Kiadja: Prágai Magyar Hírlap Lapkiadóvállalat Szövetkezet kori fel. Nyomatott a Mercy H. fia nyomdájában, Prágában. — Nyomásért felelős: Em. Krátky.