Prágai Magyar Hirlap, 1938. október (17. évfolyam, 224-248 / 4667-4691. szám)
1938-10-07 / 229. (4672.) szám
6 1938 októb.cr 7, péntek. Hírek I 7 I Október M Péntek liülliiHIÖltllÉil! Felkérjük tisztelt előfizetőinket^ akik lapun- kát házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadóhivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak. Alkony a kerfben — RILKE. — A fü zenéje vágyra zsong Egy vendégért, ki sose jön. A kert sóhaja csapa gond S holt mosolya is tiszta könny. A sötét s lomha mocsarak Az alkony szárnyait szegik. Az almákba az est harap És minden szellő fáj nekik... SEBESI ERNŐ fordítása. — BEIKTATTAK AZ UJ DEBRECENI PÜSPÖKÖT. Debrecenből jelentik: E napokban történt az uj tiszántúli református püspök, dr. Révész Imre egyetemi tanárnak ünnepélyes beiktatása. Az ősi nagytemplomban Harsányt Pál imája után Vay László báró egyházkerületi főgondnok tartott ünnepi beszédet, megemlékezve a debreceni kollégium jubileumi ünnepségei elhalasztásáról, majd köszöntötte az uj püspököt. Révész Imre ezután letette az esküt, majd elmondotta beköszöntőjét. Hangoztatta a református iskolák nagy jelentőségét. A szánktól is meg kell vonnunk a falatot, — mondotta. — hogy iskoláink minden fokon ma is elegendő számban, erőben és minden más világnézeti iskolával mérkőzni képes színvonalon legyenek és működjenek. Hangoztatta ezután a szeretetmun- ka kiterjesztésének fontosságát. Tiszántúl magyarsága, — úgymond — egy hatalmas darab karrarai termésjárvány: sorsa újra meg újra azon dől el: a Sátán vagy a Krisztus kalapácsa és vésője dolgozik rajta, hogy kiformálja rajta önnön- képe mását. Mi magyar reformátusok minden olyan keresztény testvérünkkel együtt tudunk menetelni Krisztus mögött és a Sátánnal szemben, aki velünk együtt hiszi és vallja, hogy magyar népünknek és nemzetünknek mindenek- felett mégis Krisztusra van szüksége. Mindenkivel együtt fogunk menni a magyar jövőben, aki velünk együtt vallja: a magyar fajnak, népnek és nemzetnek kell igazodnia Krisztushoz, a Krisztus evangéliumához, nem pedig a Krisztus evangéliumának módosítania a faj állítólagos szuverén érdekei szerint. — Az ünnepségek után a debreceni kollégium négyszázados jubileumának emlékére márványtáblát helyeztek el a Kollégiumban. Másnap fölavatták az uj diakonisszaintézetet és elhelyezték az egyetemi templom alapkövét. — UJ KANONOK. Lőcséről jelentik: Dr. Kovács Bélát, a pozsonyi Charitas-intézet igazgatóját szepesi kanonoknak nevezték ki. — BENES FIVÉRE ELÁJULT. A Polední List jelentése sz-erint Benes Vojta, Beneá Edvárd volt köztársasági elnök bátyja, aki jelenleg éppen pro- pagandaköruton van az Északamerikai Egyesült Államokban, Washingtonban előadást tartott. Előadása közben Bene§t hirtelen rosszullét fogta el és elájult. Elszállították a csehszlovák követségre. Benes Vojta képviselő állapota állítólag igen súlyos. — MEGNYÍLT a budapesti egyetem UJ TANÉVE* Budapestről jelentik: A Pázmány Péter Tudományegyetem ünnepélyes keretek között nyitotta meg tanévét. _ Szentmise után az egyetem dísztermében Kenéz Béla lelépő rektor tartotta meg először beszámolóját, maijd üdvözölte az egyetem uj tanárait, dr. Ni- zsalovszky Endre nyilvános rendes tanárt, dr. Mátíhé Dénes címzetes rendkívüli tanárt, dr. Neuber Ede ny. r. tanárt, dr. Kerékjártó Béla ny. r. tanárt, továbbá dr. Laziczius Gyula és dr. Tompa Ferenc ny. r. tanárokat. Ezután foglalkozott az egyetem belső életének egyik legfigyelemreméltóbb jelenségével, hogy a hallgatók száma 5004-ről 4548-ra, egy év alatt majdnem 10 százalékkal csökkent, nem mintha az egyetem veszített volna vonzóerejéből, hanem a felvehető hallgatók számát korlátozó kormányhatósági intézkedések következtében. Kenéz Béla ezután üdvözölte utódját, Verebély Tibort, az uj rektort, aki átvette a rektori jelvényeket, majd elmondotta székfoglalóját, amelynek dime „Orvosi tudás és orvis hivatás". A rektori székfoglaló után dr. Darányi Gyula, az orvostudományi kar prodékánja intézett tanévnyitó beszédet az ifjúsághoz. Megmentették a pisai ferdetornyot az összeomlástól Meglepetések a mikrokozmosz világában Vájjon hallottál-e már róla, nyájas olvasó. hogy a pisai ferdetorony mintegy nyúlfarknyi távolságra hajlik el állandóan és hogy a londoni Tower hires-nevezetes őrtornya évenként félmilliméternyi távolságot csúszik a Themse-folyam felé? A technika századában, amelyben ezidő- szerint élünk, az emberiség általában elszokott attól, hogy csodálkozzék és jóformán tudomást sem vesz a céltudatosan tervszerű munkáról, amely jóformán szünet nélkül folyik a különböző fizikai laboratóriumokban. Ilyen természetű tudományos kutató munkát végez a londoni nemzet fizikai laboratórium is. Többszáz jeles európai hírű tudós működik itt, akik valamennyien lord Kelvin nevezetes mondása alapján, amely szerint a tudomány legfőbb alapja a kutatás, — az elképzelhető legpontosabb mérések, számítások szerint végzett tudományos hely-, idő- és távolságmeghatározások megvalósításán fáradozik. Alig néhány esztendővel ezelőtt olasz tudós, Girometti-Bonechi találta föl a mai kor egyik legérdekesebb és legbonyolultabb technikai eszközét, az úgynevezett inklino- métert. Ennek a műszernek segítségével sikerült hajszálnyi pontossággal megállapítani azt, hogy a régi világ „csodái” közé sorozott pisai ferdetorony milyen távolságban hajlik el, illetve milyen ingaszerü mozgást végez. Ma már bizonyos, hogy Girometti találmánya nélkül menthetetlenül pusztulásra lett volna ítélve ez a most nem kevesebb, mint hatszázéves építészeti üqsxs&6&sl a MARGIT CRÉM' löl mestermü, amelynek alapjába Mussolini rendeletére hat év alatt nem kevesebb, mint 6000 tonna cementet építettek be és ezáltal nemcsak megakadályozták a további ingamozgást, hanem megmentették a tornyot az összeomlástól. Az inklinométer olasz találmány ugyan, de ettől függetlenül, a londoni fizikai laboratórium tudósai már évtizedekkel ezelőtt megállapították, hogy az angol főváros központjában emelkedő Szent Pál-székesegyház évenkint három milliméterrel süllyed. Ugyanígy süllyed az Angol Bank hatalmas székháza is, amely az elmúlt hetvenöt év alatt nem kevesebb, mint féllábnyira süllyedt le eredeti színjéről. Ez a különös tény mintha eleven cáfolata lenne a világszerte általános fölfogásnak, amel yszerint „semmi sem olyan szilárd, mint az Angol Bank”. Az inklinométer hiányában az angol tudósok a falak repedezése következtében figyeltek fel a Szent Pál-székesegyház, az Angol Bank és a Tower őrtornya falainak süllyedésére. Hosszas megfigyelések után természetesen megindultak a nagyszabású óvintézkedési munkálatok s a megállapítások szerint a Themse torkolatába mélyen benyomuló dagály az, amely tulajdonképpen előidézte a fokozatosan bekövetkezett süllyedési folyamatot. Most hatalmas betonfalak védik a monumentális paloták alapépítményét és a feltevés szerint az elkövetkezendő száz esztendőben aligha kell veszedelmes arányú süllyedéstől tartani. A technika fejlődéstörténetéhez tartozik a fényképezőgék lencséje ható' erejének szinte korlátlan mértékben történt fokozása is. Közismert, hogy sokezerszeres nagyítással a baktériumok milliárdjait fedezhetik fel a tudósok akkora térfogatú helyen, mint például a varrótű hegye. De arról már kevesen értesültek, hogy a legújabb tipusu fényképezőgépek segitiségével lehetővé vált a kilőtt puskagolyó pontos röppályájának lefényképezése, mégpedig olyan hajszálnyi pontossággal, hogy az óránként 1400 mérföldnyi sebességgel, csak ugyan a villám gyorsaságával tovaszáguldó golyó mintha mozdulatlanul állna ezeken a felvé teleken. A fényképészeti technika legújabb vívmányai olyan gépeket állítottak elő, amelyek másodpercenként 2500 felvételt készítettek. A föltevések szerint rövidesen másodpercenként tízezer különböző felvétel elkészítése is lehetővé vált. Mialatt alig néhány évtizeddel ezelőtt egy tized vagy egy ötvened másodperc alatt készült fényképek kivételes teljesítményeknek illettek be, ma már a másodperc egy hetvenötezred részének gondolatsebességhez hasonló ideje alatt készítenek hajszálpontos fényképfelvételeket a legújabb gépek segítségével. A legfurcsább kísérletet azonban kétségtelenül Vansell professzor, a kaliforniai egyetem tudós tanára valósította meg. A hírneves fizikus bonyolult mérési eljárás segítségével pontosan megáüapitötta a mézelő méh lélegzetvételének mennyiségét. Ez a mennyiség a Vansell-féle kísérletek megállapítása szerint óránként pontosan egy harminchat milliomod uncia. Ezt a nem mindennapi suly- mérést vegyi eljárás segítségével végezte a tudós kutató és ezzel kapcsolatban úttörő munkát hajtott végre, mert a rovarok élettani megnyilatkozásaiban eddig figyelmen kívül hagyták a méhek, darazsak és társaik oxigénfogyasztását: Annyi bizonyos, hogy a technika fejlődése távolról sem ért véget és hogy a mikrokozmosz világában alighanem még sok eddig fel nem derített probléma kelt majd meglepetést. — KINGSBURY RUN TÖMEGGYILKOSA. Kingsbury Run magános, elhagyatott mocsár Ohió államban, Cleveland város déli részén. Négy esztendő óta a legkegyetlenebb gyilkosságok történnek ott, amelyeknek tettesét az állami és a városi rendőrség minden fáradozás mellett sem tudta kinyomozni. Az őrült véres tetteiben legfeltűnőbb az volt, hogy áldozatait, miután állati kegyetlenséggel meggyilkolta őket, olyan módon darabolja fel, ami szakértőre vall. Ezért az a feltevés, hogy a gyilkos vagy orvos, vagy mészáros. A kegyetlenség, amellyel gyilkol, viszont azt látszik igazolni, hogy a tettes őrült, aki nincs tudatában felelősségének. Azonfelül a gyilkosnak rendkívül ereje lehet, mert felfedezett áldozatai mind erős, hatalmas termetű férfiak. Az egyik utolsó áldozata egy néger óriás volt. A íJfndőrség Kingsburyban időnként levágott karokat, lábakat tartalmazó koffert talál, de haltartók, lisztes zsákok vagy kosarak s hasonló tárgyal mind megfelelőek a gyilkosnak, hogy bennük rejtse el és őrizze meg a feldarabolt testrészeket. A törvényszéki orvosok vizsgálatai megállapították, hogy az őrült a meggyilkoltakat néhány napig jégszekrényben őrzi meg és csak azután viszi őket más helyre. Valószi- nüleg számításból, hogy igy jobban félrevezesse a nyomozó hatóságokat. A gyilkosságok a legnagyobb pontossággal, egyenlő időközökben történnek, olyan körülmény, amely hasznára lehet a gyilkos felfedezésével megbízott rendőröknek.- A TISZÁBA FULLADT HÁROM FIATALEMBER. Nagyszöllősről jelentik: Tegnap délután Vári község határában a meleg őszi napot egy csoport fiatalember a Tiszában való fürdésre használta fel. Azonban túlbecsülték a Tisza vizének melegét, mert mindhárman görcsöt kaptak a hideg vizben és idejében már nem tudtak partra vergődni. Társaik már csak holttestüket húzták ki. MiitftH idd vátUoiá Az időjárás nagyjában változatlan. Várható idő: Változó felhőzet, helyenként csapadékkal, délnyugati szél, hűvösebb. 3®^ARHIWíá1> — HARMINCEGYEDSZER HÁZASODOTT MEG. Kairóból jelentik: Ibrahim Chaky 80 éves gazdag kairói kereskedő, akinek eddig is már harminc felesége volt, most házasodott meg harmincegyedszer egy 16 éves fiatal leánnyal. A vállalkozószelle- mü öreg kereskedő harminc előző felesége mind életben van. A kereskedő volt feleségei az ország különböző részében laknak, azonban volt férjüktől tisztes apanázst kapnak. A nyolcvanéves Don Jüannak harminc feleségétől összesen nyolcvankét gyermeke van. — SZERENCSÉS AUTÓBALESET. Lőcséről jelentik: Ceklár József vendéglős és Ondrejőek Szeverin gépkocsin hajtattak hazafelé Liptószentmiklósra. Közvetlenül a város előtt az autó fölborult és beesett az árokba, de az utasok csodálatos módon csak kisebb sérüléseket szenvedtek. — FESTIK ÉS PUDEROZZAK MAGUKAT AZ AMERIKAI RABNÖK. Londonból jelenti: A belügyminisztérium börtönügyi jelentése megállapítja, hogy a piperészkedési vágy még a börtönben sem csökken. A Holloway börtön háromszáz női rabja módját ejtette, hogy még börtönzárkáiban is kendőzze magát. Az arcport a falról lekapart mészporral vagy a konyhamunkák alkalmával elcsent liszttel heíyet- tesitik, mihez nyájon az étterem felairól lekapart sárga festéket és a sötétszürke börtönfog- port vegyitik „napbarnított árnyalat” nyerésére. Arc és ajakpirositót piros könyvfedelekről nyernek. a szemöldököt pedig közönséges irónnal rajzolják ki. ‘ — 16 évvel ezelőtt Prága, szombat, 1922. október 7. Svehla nem tud kormányt alakítani. — A köztársaság elnöke a kormány lemondását elfogadta és felkérte BeneSt, hogy az uj kormány megalakításáig vezesse tovább az ügyeket Az uj kormány kinevezése, amelyet a nyilvánosság ma reggelre várt, nem történt meg. Az utolsó pillanatban ugyanis a cseh nemzeti szocialisták részéről váratlanul személyi nehézségek merültek föl. Miután minden kísérlet, hogy az incidenst békés utón intézzék el, meghiúsult, Svehla képviselő fölkereste a köztársaság elnökét és jelentést tett arról, hogy a tárgyalásai meghiúsultak és megbízatását befejezettnek tekinti. ★ A ldsantant újabb kudarca. — A kisantant a nép- szövetség genfi tanácskozásai alkalmával diplomáciai sikerként hangoztatta azt az eredményt, hogy Jugoszláviát és Romániát meg fogják hívni az uj keleti békekonferenciára. Ma komoly politikai körökben élénk feltűnést keltett az a hír, hogy a kisantant államai közül egyet sem hívtak meg, sem a mudániai tanácskozásra, sempedig az ezt követő békekonferenciára. Ez a hír Nincsicsnek amugyis tűnőiéiben levő népszerűségét és megingott pozícióját rendkívül erősen befolyásolja. Hivatalosan nyitják föl a bank- széfeket! PRÁGA. — Az idegen valuták és értékek összeirási és bejelentési akciója — amint a prágai sajtó közli, — egészben véve nyugodtan és simán halad s az eredmények megfelelnek ama föltételeknek, amelyek alapján az illetékes rendeletet kiadták. Az illetékes hivatalok számítanak arra, hogy az összeirási akciót teljes siker koronázza. Ami a bankszéfek ellenőrzését illeti, itt is meg kell állapítani, hogy az akció simán és zavartalanul folyik és eddig is kielégítő eredményeket hozott. Az esetek legnagyobb részében a hivatalos ellenőrzést maga a széf tulajdonosa kéri s az ellenőrzésnél nyomban bejelenti a tartalmat, amennyiben az összeirási kötelezettség alá esik. Jelentettük, hogy az összeirási akciót október 8-ig hosszabbították meg, mert a szeptember végi határidőt technikai okokból nem lehetett betartani. Ami a széfekben lévő, összeirási kötelezettség alá eső anyagot illeti, az agenda oly nagy, hogy ma nagyon kérdéses, hogy október 8-ig befejezhető-e, még oly esetekbn is, amikor az ellenőrzést maga a széftulajdonos kérte. Számos érdekelt tehát már most kérte az illetékes hivataloktól az október S-án lejáró határidő meghosszabbítását. A Prager Tagblatt értesülése szerint illetékes helyen annak lehetőségét mérlegelik, hogy október 8. után hivatalból rendelik el a meg lezárt széfek fölnyitását annak megállapítása végett, hogy nincs-e bennük fölajánlási kötelesség alá eső érték. Ezekre az esetekre természetesen már nem vonatkoznék az eredeti rendeletben biztosított amnesztia. — SZTRÁJKOLNAK A CSILEI ZENÉSZEK- Buenos Airesből jelentik: Santiago de Chilében az összes zenekari zenészek sztrájkba léptek tiltakozásul az ellen, hogy a parlament nem szavazta meg a nemzeti szimfonikus zenekar alapításáról szóló sürgős törvényjavaslatot, amelyet a közoktatásügyi minisztérium egy évvel ezelőtt terjesztett a törvényhozás elé. A sztrájk megbénítja az opera-elaődásokat és súlyos veszteséget okoz a főváros összes színházainak. Nincs többé ősz haj! Francia professzorok csodás találmánya a párisi világkiállításról, mely afrikai gyümölcs- nedvekből készült vlzszinfi folyadék, az ősz hajat négyszeri bekenés után ismét feketére, vagy barnára változtatja. Ezen folyadékot a haj gyökerei magukba szívják és a haj hagymáit kitisztítja, az ősz haj ismét éledni kezd, a hajszálaknak nj életfolyamata kezdődik, miáltal az egészséges talajban a korpaképződést megszünteti és visszaadja a haj eredeti színét. Egy üveg ára Kg 15.—, portó Ké 3.—. Vezérképviselő Csehszlovákia terü- * Ietére „Rekord” Arcszépitő-Kosmetika és Parfumerie Áruháza, Mukaéevo, Komenského 3. — Képviselők kerestetnek minden város részéra- AUTÓ- ÉS MÓTORBICIKLI KARAMBOLJA. Nagyszöllősről jelentik: A minap könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt a nagyszőllősi Ugocsai Bankegyesület előtti uccakereszteződésnél. Tiszaujlak felől Géczy József tiszaujlaki műépítész jött mótor- kerékpáron feleségével. A keskeny úttesten az éles kanyar miatt nem vette észre a mellékuccából teljes sebességgel a főuccára kirobogó autót és Így a két jármű egymásba szaladt. Az összeütközés következtében Géczy és felesége az úttestre repültek és eszméletlen állapotban terültek el a kövezeten. Azonnal kórházba szállították és a hatóság megindította a vizsgálatot annak megállapítására, hogy a szerencsédé” ségirt kit terhel a felelősség.