Prágai Magyar Hirlap, 1938. október (17. évfolyam, 224-248 / 4667-4691. szám)
1938-10-20 / 240. (4683.) szám
1938 október 20, csütörtök. ttlőfoglalkozásu egyének, akik idült székrekedésben és aranyeres bántalmakban szenvednek, vegyék a természetes „Ferenc József** keseriivizet egy pohárnyi napi adagokban, esetleg kissé felmelegitve, de mindig reggel éhgyomorra. Kérdezze meg orvosát. /* tói függ most már, hogy fölismerjék, hogy hol van követeléseiknek természetes határa. Megegyezés a tárgyalások folytatására Az A—Zet jelenti Rómából: — Az itteni körökben tartja magát a hir, hogy Prága, Róma, Berlin és Budapest között megegyezés jött létre a csehszlovák- magyar tárgyalások folytatására vonatkozólag. A személyes megbeszéléseket megelőzően jegyzékváltás fog történni, éspedig olyan értelemben, hogy Prága uj javaslatot tesz Budapestnek. Abban az esetben, ha Budapest ezzel az ajánlattal nem lesz megelégedve, sor kerül a négy nagyhatalom értekezletének összehívására. Azonban nem hiszik, hogy ilyen megoldásra sor kerülne, A lap másik cikkében a következőket mondja: — Különféle hírekből azt lehet következtetni, hogy a csehszlovák—magyar tárgyalások formális megkezdése után a csehszlovák delegáció Írásban közli a magyar megbízottakkal végleges javaslatait, megfelelő részletes indokolásokkal együtt. Csak azután fognak személyesen tárgyalni. Tekintettel a magyarok tapasztalataira, amelyeket a diplomáciai demarsaik során a különféle államoknál szereztek, föltehető, hoggy a megegyezés létrejön. Ha a mostani szlovák javaslatok alapján sem lehetne egyességet elérni, akkor a nagyhatalmak értekezlete dönt. Erre azonban senki nem számit. Hasonlóképen nem tételezik föl, hogy Magyarország erőszakosan lépne föl. A részleges magyar mozgósítást inkább pszichológiai rendszabálynak tekintik, mely főleg belpolitikai célokat szolgál. Három blokkba tömörülnek a cseh és a szlovák pártok? PRÁGA. — Jelentettük, hogy a cseh koalíciós pártok kedden megegyeztek a leendő köztársasági elnök személyére vonatkozólag. A jelölt nevét egyelőre titkolják és csak közvetlenül az elnökválasztás előtt akarják nyilvánosságra hozni. A titkolózás egyik oka az, hogy a leendő elnök jelöltségéhez még a szlovák és a kárpátorosz politikai pártoknak is hozzá kell járulniok. Hir szerint Hodza, Batfa és Preis neve már nem szerepel a jelöltek között. Az elnöknek a szlovák néppártra való tekintettel katolikusnak kell lennie, Hodza pedig evangélikus. Újabban Malypetr és Beran nevét hallottuk emlegetni. Az elnökválasztást a koalíciós pártok maguk azért sürgetik, hogy igy lehetővé váljon a kormány rekonstrukciója. Az elnöki hatáskört ebben a pillanatban a mai kormány látja el, mely egyes funkciók elvégzésével a miniszterelnököt bizhatja meg, uj kormány kinevezése azonban csakis a köztársasági elnök révén lehetséges. Elnökválasztás előtt a koalíciós pártok közös kiáltványt bocsátanak ki, amelyben hangsúlyozni fogják, hogy az állam demokratikus berendezkedése és a pártképviseleti rendszer megmarad. A cseh lapok a politikai tagozódás egyszerűsítéséről írnak. Ezen nem a pártok összeolvadása, hanem pártblokkok alakulása értendő. Három blokk körvonalai vannak kialakulóban. Az úgynevezett középcsoportba az agráriusok, a cseh egységpártiak és a cseh nemzeti szocialisták tömörülnének. A baloldali blokkot a cseh- és a német szociáldemokrata párt képviselné. Amennyiben a kommunista pártot Cseh—Morvaországban is föloszlatnák, úgy a cseh nemzeti szocialista és a szociáldemokrata pártok megerősödésére lehetne Számítani. A jobboldali blokkot képviselnék végül a cseh és a szlovák néppártiak, valamint a fasiszták. Uj párt is van alakulóban nemzeti radikális párt cimen, mely a fasiszták egyik csoportA szépség Jbgpg^ titka wpP'Wk Gyakran látunk |||» nőket, akiknek ]i J&pa szépsége meglepően ^ j ÉaEtéffl hat férfire, nőre y i, ' egyaránt. Mindenki A szereti a szépet és amellett irigyli is. Nem titok többé, # y (fc&ígrepy hogy mindenki saját szerencséjének « ■* kovácsa és ha vala- kinek érdeke, hogy A \ ^ a szépség kifejezője, / a azaz arca feltűnjön, I * úgy használjon 1 £ J11 NO urai. M amitől a szeplők, májfoltok, pattanások, ráncok pár napi használat után eltűnnek. Az arcot megszépíti, üdévé és bársonysimává teszi. Bárki megrendelheti ör. raiüfiier leid gyógyszertárában, Danské Dustrlca Ara K f 10*hozzávaló szappan Ké ó.-, iát reprezentálja Domin és Gajda vezetésével. Már a cseh szocialisták, sőt az őslakos zsidók is sürgetik a zsidó emigránsok kitelepítését Csehszlovákiából A prágai lapok koncentrált támadása a külföldről jött zsidók ellen Benei Amerikába utazik PRÁGA. — Róbert Huthins egyetemi tanár, a csikágói egyetem rektora bejelentette, hogy dr. Benes Edvárd, a csehszlovák köztársaság volt elnöke meghívást kapott a csikágói egyetem részéről, hogy tanszéket vállaljon az egyetemen. Dr. Benes valószínűleg a legközelebbi napokban elhagyja Sezimovo Ustit, ahol most tartózkodik s Amerikába utazik. A közlés dr. Benes a csikágói egyetemen a demokratikus intézményekről fog előadást tartani. A prágai sajtó megjegyzi,! hogy Benes ezek szerint ugyanoda távozik önként, ahová dr. Pergler akarata ellenére volt kénytelen Csehszlovákiából eltávozni. Csodálatos játéka a sorsnak. A Reuter-ügynökség jelenti, hogy Benes a csikágói egyetem tanszékét elfogadta. Érdekes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy 1901-től 1903-ig Masaryk volt elnök is működött a csikágói egyetemen mint vendégmagántanár. Halálos repülőszerencsétlenség a román hadgyakorlatokon BUKAREST. — A Károly király jelenlétében megkezdődött román hadgyakorlatokon egy katonai repülőgép leszállásakor > robbanás történt, A szerencsétlenségnek három halottja van. Súlyos közlekedési balesetek Pozsonyban és Nagyszombatban POZSONY. — (Szerkesztőségünk telefonje- lentése.) Ma reggel 7 órakor súlyos forgalmi baleset történt a Grössling-ucca és a Ruk-ucca sarkán. Csekáj Milán 18 éves mechanikus személyautója megcsúszott és az autó elütötte Sta- roba Mihály 53 éves dormkappeli munkást, alki kerékpáron haladt az utón. A munkás jobblába és jobbkeze eltörött és súlyos fejsérülést szenvedett. A mentők beszállitották a kórházba. Nagyszombatban ugyancsak súlyos autószerencsétlenség történt. A Stefánik-uccán a pös- tyéni tűzoltóság autója haladt. A sofőr egy kerékpárost akart kikerülni, aki viszont egy teherautónak tért -ki. Eközben a tűzoltóautó összeütközőtt a teherautóval, melyet egy katona vezetett. Mindkét auó összetörött. Dlhy József Icatona-sofŐr, a teherautó vezetője és a mellette ülő Halász János katona súlyosan megsebesült. A teherautón még három civilutas is tartózkodott, akik szintén megsebesültek. A tűzoltóautó sofőrje és mellette ülő felesége szintén súlyosan megsebesült. A sebesülteiket kórházba szállitot- jták. A két katona állapota életveszélyes. PRÁGA. — A koalíciós pártok zsidóellenes cikkei a legutóbbi számokban sem szakadtak meg. Az agrár VENKOV megelégedéssel számol be arról, hogy „Németországban teljesen likvidálták a zsidó ügyvédek kérdését", azzal, hogy a zsidóknak teljesen tilos az ügyvédeske- dés. A lap szerint a volt frontharcos zsidó ügyvédek segélyben fognak részesülni. Ugyanez a lap feltűnő szedéssel közli, hogy „Olaszországban a zsidókat kitiltották a tőzsdékről". AZ ÜZLETEK MEGJELÖLÉSE TULAJDONOSUK NEVÉVEL A cseh nemzeti egységpárti Národní Noviny azt követeli, hogy a különféle rejtett cégjelzéseket el kell tünteni és minden kereskedelmi és ipari üzemre a tulajdonos valódi nevét kell ki- iratni, mert a közönség csak igy tudhatja meg, hogy kihez megy vásárolni. „Megtürhetjük-e az oly zsidó üzemeket, — kérdezi a lap, — amelyek a legkomolyabban veszélyeztetik cseh alkalmazottaik létét ma, a legnehezebb időkben — és számolhatunk-e ezekkel az üzemekkel az állam uj felépítésénél?" Ugyanez a lap egy másik háromhasábos cikkben „Az emigránsok bomlasztani akarják a cseh nemzetet — Suttogó propagandával akarnak káoszt teremteni — Zsidók az élen — Csomó letartóztatott" címek alatt sürgeti: „Az emigránsoknak és a zsidóknak haladéktalanul tudomásukra kell adni, hogy nálunk nincs helyük, A legradikálisabb intézkedéseket kell velük szemben alkalmazni, mert csak igy fojtható el a cseh nemzet bomlasztására irányuló munkájuk." A cseh iparospárti Národni Stred „Ne tűrjük a nemiki'vánatos idegeneket — Tiltsátok meg a kucséber-kereskedeknet" címek alatt kel ki a zsidók házaló kereskedelme ellen s cikkét ezzel végzi: „A tisztogatásra sor kerül. Tisztogassunk hát alaposan. A bennünket megkárosító elemeket küldjétek oda, ahová valók. Mentül hamarább, annál jobb." AZ ŐSLAKOS ZSIDÓK AZ EMIGRÁCIÓ kitelepítését sürgetik A nemzeti demokrata Národni Listy már arról is tud, hogy a Csehszlovákiai Zsidók Szövetsége az illetékes kormánytényezőkhöz beadott memorandumában azt kéri, hogy a kormány megfelelő módon gondoskodjék az itt élő emigráns zsidóknak a köztársaság területén kívül való elhelyezéséről, mert az emigráns zsidók nemcsak a cseh nemzeti érdekeket veszélyeztetik, hanem megkárosítják az őslakos csehszlovák zsidókat is. MÁR A SZOCIALISTA SAJTÓ IS A ZSIDÓK ELLEN FORDUL Különösen figyelemreméltó, hogy a nemzeti szocialista Ceské Slovoban Jíse szerkesztő is élesen szembefordul az emigránsokkal s egyszerűen kategorikus parancsként állítja fel a címben: Elintézendő az emigráns-kérdés. Szegény állam vagyunk — írja Jíse szerkesztő — önmagunkról kell gondoskodnunk elsősorban. — A lap egyébként megelégedéssel állapítja meg, hogy az utóbbi időben „.mintha megnyílna az ut a távoli idegenbe a zsidó emigráció számára, ami annál örvendetesebb, mert nincs kizárva, hogy a cseh nemzet is kénytelen lesz igénybe* venni emigrációs kvótákat" — fejezi be Jíse szerkesztő. foltos pénzügyminiszter bejelentette a bankbetétek korlátozásának részleges enyhítését Három százalékról fit százalékra emelik a betétkifizetéseket PRÁGA — Kalfus csehszlovák pénzügyminiszter kedden tájékoztatta a prágai sajtó képviselőit Csehszlovákia gazdasági és pénzügyi helyzetéről. Ezt a tájékoztató beszédet este a prágai rádióban megismételte* A pénzügyminiszter vázolta a csehszlovák állam gazdasági és pénzügyi helyzetének fejlődését az év elejétől kezdve a 'kritikus tavaszi eseményeken keresztül mind a mai napig. Az éveleji nagymérvű fellendülés — mondotta — az ausztriai csatlakozás idejében hirtelen megakadt. Sőt május 21-étől kezdve megkezdődött a tőke menekülése, a devizák csökkenése és a bankbetétek kivétele. Ezt a nagy megrázkódtatást az államháztartás azért nem érezte meg, mert a hadiipar foglalkoztatottsága rohamosan emelkedett és mert az állam még az 1937. évi nyereségekre támaszkodhatott. A pénzpiac — főleg a pénzintézetek és a Nemzeti Bank — természetesen súlyos helyzetbe kerültek, de megbirkóztak vele, mert mobilitásukat a kétmilliárdos kivét ellenére is megtartották. Eme események hatása alatt május végén a váltópénzforgalmat mintegy 600—700 millióval fokozni kellett. Borzalmasan áthúzott minden előzetes számítást a szeptember. A mozgósítás a pénzügyi feszültséget a végletekig fokozta* A pénzpiac óriási nyomás alá került, az állampénztár kénytelen volt rövid- lejáratú hiteleit visszafizetni a bankoknak és a mozgósítás hatalmas igényeinek is eleget kellett tenni. Ilymódon a pénzforgalom megdagadt és a váltó- pénzforgalmat további négymillióval fokozni kellett. Ennek azonban nem volt inflációs hatása. A bankbetétek kifizetésének zárlata után megszakadt a készpénznélküli forgalom és megnövekedett a készpénzfizetés. Amint a helyzet megnyugszik, automatikusan javulni fog a pénzpiac is, mert a fokozott forgalmat ismét csökKülonlegea hashajtó i millió éves Igmándl Keserűiül Öregedő Urak, Hölgyek! Ha az erek meszesednek, Igmándi víz nagy segítség, Prolongálja az életéi .léggel is-zik félpohárral — Délben eszik már étvággyal. Van prőba-kisiivog is kenteni fogják. A pénzügyminiszter ezután rámutatott arra, hogy az elcsatolt területek elvesztése következtében a köztársaság gazdaságilag elszegényedik* Az adókapacitás mintegy 40 százalékkal csökkenni fog* A kiadások azonban egyelőre nem csökkennek, sőt a hadsereg leszerelése is hatalmas igényeket támaszt. Uj gazdasági orientációra lesz szükség. A csehszlovák kormány mindenkinek munkát kíván szerezni. A szomszéd államokkal a lehető legjobb viszonyt kell fenntartani gazdasági téren is. A miniszter ezután a külföldi segítség szükségességét hangoztatta. Az angol és francia kormányok elvben már beleegyeztek — mondotta — a kölcsön nyújtásába. Rendbe kell hozni és vlJ át kell szervezni az egész állami pénzgazdálko- om- dást. Bizonyos javulás máris észlelhető, mert a betétek egyrésze visszatér. így a Nemzeti Bank zsirószámláján 900 millióra emelkedtek a pénzintézetek betétei és a bankjegyforgalom októ- hangi bér első felében félmilliárddal csökkent. A pénzügyminiszter végül bejelentette, hogy- részlegesen enyhítik a könyvecskebetétekpei ü vész. és a folyószámlabetétekre vonatkozó korlátozó intézkedéseket. A kifizethető betét szá' zalékarányát 3-ról 5-re emelik, A pénzintézetek ezenkívül nagyobb betétösszegeket is kifizetnek, ha a betevőnek például üzeme fenntartásához, bérek 'kifizetéséhez stb. sürgősen pénzre lesz szüksége. A lakosságnak nincs oka — mondotta Kalfus miniszter— bizalmatlanságra, pénzét nem kell, hogy otthon tartsa. A betétek kifizetésének korlátozása különben is csak a szeptember 21-e előtt befizetett betétekre vonatkozik, mig az ezután eszközölt heteitek kifizetését; nem korlátozzák. 2