Prágai Magyar Hirlap, 1938. szeptember (17. évfolyam, 199-223 / 4642-4666. szám)
1938-09-20 / 215. (4658.) szám
Tt3S szeptember 20, kedd. <PRKgaJVVAfítaR-HIRLSR 7 fhÜttcHidő Ab egész köztársaságban derült és nappal meleg Időjárás uralkodik. Az éjszakák hűvösek. Kőrösmező —2 fok minimumot jelentett. — A hőmérséklet maximuma 20 fok. — Várható idő: Nappal további felmelegedés, később délkeleti széllel a felhőzet növekedése. — HALALAT LELTE A BEOMLOTT FA ALATT. Nyitráról jelentik: A közeli Románfalva községben végzetes szerencsétlenség történt, mely egy kétéves kisfiú életét követelte áldozatuk Bábindák Imre gazda unokája, Talián József az eTesz alatt játszadozott, amikor a sok esőzéstől teljesen átázott fal hirtelen beszakadt és maga alá temette a szerencsétlen gyermeket. Az eszméletlen állapotban levő gyermeket azonnal beszállították a kórhá*ba, de segíteni már nem lehetett rajta és néhány perccel később belehalt súlyos belső sérüléseibe. A halálos szerencsétlenség ügyében a osendőrség azonnal megindította a vizsgálatot, melynek során megállapitást nyert, hogy senkit sem terhel felelősség a kisgyermek tragikus haláláért EGYESÜLETEINKHEZ, TESTŰ- LÉTEINKHEZ ÉS SZÖVETKEZETEINKHEZ! Felkérjük a magyar kulturális egyesületeket, testületeket és szövetkezeteket, hogy Kölcsey Ferenc emlékének tiszteletére és a magyar szociális segités céljából vásárolják és terjesszék a pozsonyi SzMKE által kiadott Kölcsey-levelezőlapokat Egyesületeink, testületeink és szövetkezeteink részére e levelezőlapok ára megfelelő számú rendelés (legalább 40 darabtól felfelé) 50 fillér, a levelezőlapok azonban 60 filléres árban kerülnek eladásra, örvendetes, hogy már számos egyesület, igy a SzMKE-fiókok és SzKIE-cso- portok nagyobb megrendelésekkel kapcsolódtak bele a Kölcsey-levelezőlap akcióba. Megrendelések Császár István, a pozsonyi SzMKE titkára címén, Ventur u. 15. sz., I. em., telefon 42-56 eszközölhetők. Előfeltétel a pénz előzetes beküldése, amely a pozsonyi „Sig- num“-szövetkezet Praha: 203.711 sz. csekkjén történhet, „Kölcsey-levelező- lapok" jelzéssel. Postai megrendelés 40 darabtól kezdve. A Kölcsey-levelezőla- pok megvételével és terjesztésével magyar ügyet támogatsz! — BETÖRÉS NAGYKÉREN. Nyitráról jelentik: Tegnap éjjel ismeretlen tettesek a Nyitra melletti Nagykér községben behatoltak Mresek Mihály gazda házába, és feltörték a szekrényeiket. A hívatlan éjjeli látogatók nagymennyiségű rulhanemüt és különféle értéktárgyakat emelteik el, majd a zsákmánnyal nyomtalanul eltűntek. A kár meghaladjqa az 1500 koronát. A csendőrség megindította a nyomozást. xx Garancia csekély vattfogyasztásra. Az áramfogyasztó csak akkor lehet tisztában a villanylámpa elsőrendüségével, ha ismeri úgy a lámpa fényerősségét, valamint ennek fogyasztóképességét. Csak ha már tisztában van ezen két adattal, fogja tudni azt a villanylámpát megválasztani, amely lakásának vagy üzemének jó és takarékos megvilágítását előre biztosítja. A villanylámpák természetesen akkor a leggazdaságosabbak, ha egy bizonyos fényerősséget garantált csekély vattfogyasztás árán érnek el. Ez az ismert f OSRAM-D-lámpák tulajdonsága, amelyekre nemcsak a vattfogyasztást, hanem a fényerősséget is dekalumenekben bélyegezték rá. Ha áramfogyasztó OSRAM- D-égőt vásárol, úgy teljes garanciát, jó és olcsó világítást kap. Az égő belső mattozott falai fényveszteség nélkül csökkentik a homályosítás kihatását. Külső falai könnyen tsiztithatók. — MEGFENYEGETTE A KÖZSÉGI BÍRÓT. Komáromból jelentik: Dancsa Sándor kéméndi gazdálkodó kavicsot hordott a község kavicsbányájából. Tóth Péter községi biró ezt nem akarta megengedni s el akarta kobozni a kibányászott kavicsot. A felindult Dancsa Sándor fejszét fogott a bíróra e agyon akarta ütni. Tizennégynapi fogházra Ítélték. Alsó-Jánok község tanácsától. 3820/1938. Hirdetmény. Az 1883. évi XX. t. c. 3. §-a értelmében közhírré tétetik, hogy Alsó-Jánok község (utolsó posta Vel’ky Mager, vasútállomás Úzor), so- morjai járás, haszonbérbe adja nyilvános árverésen, 1939 február 1-től 1945 julius 31-éig terjedő 6 és félévre a községi vadászati jogot. Az árverés ideje és helye: Alsó-Jánok község. A községi biró Iákása, 1938. november 4., délelőtt 11 óra. A vadászterület kitesz cca 700 kát. holdat, amely szántó, vadállomány: nyúl és fogoly. Kikiáltási ár 1000 korona, bánatpénz ennek 10 százaléka A részletes árverési feltételek a nagy-anagya- rí körjegyzői hivatalban és Alsó-Jánok község birájánál vannak kitéve és megtekinthetők. Kelt Alsó-Jánok, 1938. szept. 14. Tamaekovié János s. k. Tvaruskó Ferenc s. k. vezető jegyző1, községi biró. . SPORT . Csehszlovákiai sporteredmények PRAGA. — A gyülekezési tilalom ellenére Csehszlovákiában az egyes hatóságok különleges engedélyével megtartottak néhány serleg- és bajnoki mérkőzést. PRÁGÁBAN az elmaradt magyar-csehszlovák mérkőzés előjátékaként kitűzött Szlovákia és Kárpátalja ifjúsági bajnokságának döntőmérkőzé- sét a Sparta pályán megtartották. Győzött a Bra- tlslava ifjúsági csapata az ungvári CsSK együttese ellen 5:3 (0:3) arányban. CSEHSZLOVÁK SERLEG CS. BRÓDBAN a CsSK a Hanácka Slaviát 4:3 (3:1), KASSÁN pedig a CsSK az Iglői AC-ot 3:2 (2:1) arányban verte meg. Előmérkőzésen a CsSK ifj. csapata a Téhányi SK ifjúsági csapatát 4:0 (3:0) arányban verte meg. ÉSZAKI KERÜLET KASSA. KSC—KMSC 4:2 (0:0). Bajnoki mér- kőzés. EPERJES. Törekvés—Törekvés, Kassa 4:0. KÖZÉPKERÜLET LOSONC. Tamásfalal MSC—Losonci AFC 1:1 (1:1). A mérkőzést nem fejezték be. KÖZÉPZSUPA RIMASZOMBAT. Vasmüvek Zólyombrézó—Slo- van 2:0 (1:0). Meglepetés. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK KASSÁN a Makabi-versenyén a KAC győzött. Az eredmények voltak: CsSK H.—Makabi 2:1. — KAC I. 3:2 (1:2). — Döntő: KAC I.—CsSK II. 3:1 (0:0). NAGYMIHALYON a Zemplén az Ungvári AC- bal 2:2 (0:2) arányban döntetlenül játszott. Kárpátaljai eredmények UNGVAR. Kaposi TK—UMTE 3:2 (1:1.) Bajnoki. UKMSC—UTKSC 2:1 (0:0.) Játékvezető: Nagysándor. UTKSC Ifj.—UAC Ifj. 3:1 (1:1.) Barátságos. CsSK Ungvár—SK Gsinadievo 5:1 (2:1.) Barátságos. Magyarországi labdarugó eredmények BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) A magyar NB-ban egv mérkőzés volt, amelynek során a Kispest a Salgótarjáni SE-et 6:1 (1:1) arányban legyőzte. — A Hungária barátságos mérkőzésen a Nemzeti ellen 4:1 (3:0) arányban győzött A NBB-eredményei: FTC—Váci SE 5:0, Lam- part—Tokod 1:1, Rákoskeresztúr—Pénzügy 4:2, Salgótarjáni RTC—Szentlőrinc 9:0, UTE—Tatabánya 4:0, Csepeli MiFC—Mezőtúr 5:1, Diósgyőr —Debreceni VE 4:2, Haladás, Szombathely— Egyetértés 5:1, Törekvés—'Reménység, Vác 8:1, BESZKART—Postás 2:1. Külföldi eredmények AZ ANGOL LIGÁBAN az I. osztályban az Ever- ton folytatta győzelmi sorozatát. A Portsmoubhot 5:1 arányban fölényesen győzte le. Az Arsenalnak sikerült 1:0 arányban győzni a Wolwerhampton ellen, mig az Aston Villa a Brentfordot verte meg 5:0 arányban. A Blackpool a Sunderland ellen győzött 2:1 arányban. A Ohelsea és a Birmingham 2:2 döntetlenre játszottak. — A II. osztályban a vezető Sheffield Wednesdav első vereségét szenvedte a Norwichtől 0:4 arányban, úgyhogy az élre a Fulham került. — Skóciában a vezető Cly- de a Celticstől 1:4 arányban kikapott. Az élre a Queen of South került a Celtics és az Aberdeen előtt. NÉMETORSZÁGBAN bajnoki mérkőzések is voltak. Érdekesebb eredmények: Hertha, Berlin— Bewag 1:0. Brandenburg—Tennie Borussia 3:1. — Sp. Vg. Fürth—BC Augsburg 1:1, Scfewaben Augsburg—Bayern München 4:1, 1800. München —Jabn Regensburg 1:1. — Wacker Neustadt— Wacker Becs 0:2, Ausztria Bécs—Amateure Steyr 3:0. SVÁJC. — Voralberg—Keletsvájc 5:4. — Luxemburg—Svájc n. 2:1. OLASZORSZÁG. Az első bajnoki mérkőzéseken a tavalyi összes KK-csapatok kikaptak. Az eredmények voltak: Bari—Livorno 2:0, Bologna— Genova 3:2, Ambrosiana—Lazio 1:1, Nápoly—No- vara 2:1, Róma—Milánó 1:0, Sampierdarena— Modena 3:2, Lucchese—Juventus 1:0, Turin— Trieszt 1:0. Ratjen 170 cm-re javította a nők magasugrás-világrekordját Csák Ibolya kitűnő magyar rekorddal második lett a hölgyek atlétikai európabajnoki versenyén ■■ BÉCS. — Szombaton és vasárnap, 5000, illetve 15.000 néző előtt, szép időben bonyolították le az első női atlétikai bajnoki viadalt. Összesen 14 nemzet legjobb hölgyatlétái vettek részt az EB-versenyen. A legeredményesebben —- mint az előrelátható volt — a német hölgyek szerepeltek, akik kilenc versenyszámból hatot megnyertek. A legszebb eredményt a német Ratjen érte el remek 170 cm-es magasugró világrekordjával. Az egyetlen európai klasszisu magyar versenyző, az olimpiai győztes Csák Ibolya is kitett magáért, mert 164 cm-es magyar rekorderedménnyel a második helyet foglalta el. A részletes eredmények: 100 m^ 1. Walasiewicz (lengyel) 11.9, 2. Krausz (német) 12, 3. Coen (hollandi) 12. —• 200 ma I. Walasiewicz (lengyel) 23.8, 2. Krausz (német) 24.4 (német rekord), 3. Coen (holland) 24.9. — 80 m. gát: 1. Testoni (olasz) 11.6 világrekord beállítva, 2. Gelius (német) 11.7, 3. Tér Braake (holland) II. 8 — Súly: 1. Schrőder (német) 13.29, 2. Mauer- mayer (német) 13.25, 3. Flakowicz (lengyel) 12.55. — Diszkosz: 1. Mauermayer (német) 44.80, 2. Sommer (német) 40.95, 3. Mollenhauer (német) 39.81. — Gerely: 1. Gelius (német) 45.58, 2. Pastoors (német) 44.14, 3. Krüger (német) 42.49. — Távolugrás: 1. Praetz (német) 588, 2. Walasiewicz (lengyel) 581, 3. Voss (német) 547. — Magasugrás: 1. Ratjen (német) 170 cm., világrekord! 2. Csák Ibolya (magyar) 164, 3. van Balen-Blanken (holland) 164. Szabó Miklós újra formában Jól sikerült a budapesti BBTE atlétikai versenye BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) A BBTE atlétikai versenyén Szabó Miklós, Vadas, Csapiár és dr. Darányi értek el jobb eredményeket. Szabó Miklós újból kitűnő formában az 1500 méteren 3:53.6 p. alatt győzte le Hírest, aki 3:59.8 p. alatt ért másodiknak célba. A többi eredmények: 400 m. gát: Polgár 56.7 mp. — 100 m. síkfutás: Gyenes 10.8 mp. — 800 m.: Aradi 1:56.4. — Magasugrás: Simon 176 cm. — Sulydobás: dr. Darányi 15.05 m. — 400 m.: Vada 9:04 p. — 110 m. gát: Szabó Endre 16 mp. — Rúdugrás: Báosal- másy 3.80 m. — Távolugrás: Gyuric.a 7.17 m. — Gerely: Várszegi 62.90 m. — 5000 m.: Csa.plár 15:04 p. — Svédstaféta: MAC 1:58.2. Magyarország 100 km.-es országúti bajnokságát Farkas (BESZKÁRT) nyerte 2 óra 46.05 p. alatt. FRANCIAORSZÁG. FC Antibes—Fivois 0:3, Excelsior Roubaix—FC Romén 1:1, Ráncig Strass- bourg—FC Sochaux 2:0, Racing Lene—Olimpique Marseille 2:3, FC Metz—FC Sete 0:2, AC Havre— Racing Páris 2:1, Olimpique Lilié—v. FC Roubaix 2:1, Saint Etienne—AS Cannes 2:0. BELGIUM. Union St, Gflloise—White Star AC 7:4, FC Gént—Olimpique Charleroi 4:0, FC Ant- verpen—^Standard Lüttidh 3:4, Liersche SK—v. Beerschot AC 3:8, FC Brugge—'SC Brugge 2:2. TENISZ )( A német hivatásos-versenyen Berlinben 4000 néző előtt Nüsslein a francia Ramillont 2:6, 9:7, 6:2, 3:6, 6:2 arányban legyőzte. A harmadik helyen a francia Viseault végzett a német Probst ellen 6:4, 5:7, 12:10, 6:4 arányban. ■>— A férfipárosban a francia Ramillon—Vissault kettős győzött a német Nüsslein—Kautz pár ellen 6:2, 6:4, 7:5 arányban. )( Menzel Roderichről a német sajtóiroda azt a híradást közölte, hogy Csehszlovákia többszörös bajnoka Meránban kijelentette, hogy „nem érzi magát többé csehszlovák állampolgárnak.*4 Menzel ezt a kijelentését a Prager Tagblatt vasárnapi számában megcáfolta. A csehszlovák teniszszövetség most felszólította Menzelt, hogy igazolja: „miért lépett vissza Meranban a férfipárosból és hogy igazak-e a róla elterjedt hírek?44 Németország—Lengyelország 4:1 (1:0) CHEMNITZ. 60.000 néző előtt Németország válogatottja nem várt nagyarányú győzelmet aratott a lengyelek ellen. A vendégek csalódást keltettek és a sok gól ellenére legjobb emberük Ma- dejski kapus volt. A vezető gólt a németeknek az első félidőben Gauchel szerezte meg, amit szünet után Peíerek kiegyenlített. A németek további két gólját Gauchel, a negyediket pedig Schőn lőtte. Wüthrich svájci játékvezető pártatlan volt. Írország—Svájc 4:0 (3:0) DUBLIN. 30.000 néző előtt Svájc csapata, amely ugyanazon felállításban szerepelt, amely- lyel a németeket Párisban a VB-on legyőzte, súlyos vereséget szenvedett az Írektől. Dunne (3) és Bradshaw szerezték a gólokat. Svájcnál egyedül Minelli elégített ki. Norvégia—Dánia í:í (ízl) Cejnár a meráni győztes MERÁN. — A meráni bajnokság férfiegyes döntőjében a prágai Cejnar a magyar Szigeti Ottót 9:7, 8:6, 6:2 arányban legyőzte. — Szigeti előzőleg a középdöntőben az olasz Palmieri ellen győzött 1:6, 6:2, 6:3 arányban. Palmieri a magyar Gáboryval együtt a harmadik helyen végzett. — A Mussolini-serleget a francia Boussus—Gentien kettős nj-erte az olasz Quintavalle—Bossi pár ellen 7:5, 6:0, 6:2 arányban. A nyílt férfipárosban az olasz Taroni—Quintavalle kettős győzött a francia Boussus—Journu pár ellen 4:6, 6:3, 6:3, 6:1 arányban. — A nőiegyest a dán Sperlingné- Krahwinkel Hilda nyerte a német Horn ellen 6:2, 6:1 arányban. A karlsbadi Hein-Müller harmadik lett. A vegyespárosban a Sperlingné—Journu kettős győzött a Beutner—Tonolli pár ellen 6:2, 6:4 arányban. Sperlingné harmadik győzelmét a női- párosban aratta, ahol a német Hornnal együtt a Manfredi—Heidtman párt 6:1, 6:1 arányban legyőzte. A vigaszversenyen a nőiegyest a csehszlovák Porak, a férfiegyest pedig a lengyel Bawarowski nyerte meg. vszAs )( Németország vizipóló-bajnokságát 7-szer nyerte meg a hannoveri Wasserfreunde, amely a döntőben a SV „99“ Münchent 5:1 (1:1) arányban legyőzte. A gólokat Allerheiligen (3) és Schwa.n (2), illetve Hág dobta. )( A japánok kitűnő eredményeket értek el Tokióban. Az 1500 méteren Amano 19:19.2 perces időt ért el. A 200 méteres gyorsuszásban Arai 2:16.6, a 200 méteres mellúszásban pedig Hamuro 2:42.2 perccel győzött. ATLÉTIKA )( A IX. Balkán-versenyt 10.000 néző előtt vasárnap Belgrádban befejezték. Összeredményben első lett Görögország 125 ponttal, Jugoszlávia 114.5 pontja előtt. 3. Románia 58.4. Törökország 28.5 és 5. Albánia 4 ponttal. )( Stockholmban a 3000 méteren Jonsson (svéd) 8:27.4 p. alatt győzte le az amerikai Fenskét. — A további eredmények voltak: 8000 m. akadály- verseny: Larson 9:14.2, 2. Mattilainen (finn) 9:14.8 p. — 800 m.: Anderson 1:54.2. — 400 m. gát: Areskoug 55.2 mp. )( Helsinkiben 10.000 méteren Ilmari S almi ne n 30:13.4 perccel győzött benyulással Maeki előtt. Harmadik Pekuri lett 30:14 perccel. — Az ötödiknek befutó. Pentti (USA) 30:54.6 perccel amerikai‘rekordot állított fel. KERÉKPÁR OSLO. 35.000 néző előtt a svéd Eklőf vezetée mellett a norvég király és trónörökös jelenlétében a dán csapat figyelemreméltó eldöntetlen eredményt harcolt ki Oslóban. Arnesen (norvég) szerezte a vezetőgólt, amit a dán Halbrecht kiegyenlített. — A norvég serleg döntője október 23-án folyik le Svédország és Norvégia között Stockholmban. A norvégeknek elegendő az eldöntetlen eredmény is a serleg megszerzésére. Zágráb—Budapest 6:1 (3:0) ZÁGRÁB. — Budapest válogatottja súlyos vereséggel hagyta el Zágrábot. A helyi együttes mindenben felülmúlta a vendégeket és Wölfel, Hru- bes és Lesnik (2) góljaival könnyen győzött. A magyarok becsületgólját a 3:0 állásnál Vermes lőtte. Döntés előtt az amerikai teniszbajnokságok FOREST HILLS. — Az amerikai teniszbajnokságok a döntőkig érettek. A férfiegyesben az amerikai Budge az ausztráliai Hopmant 6:3, 6:1, 6:3 arányban győzte le. Wood honfitársát Gran- tot verte 6:2, 6:3, 6:2 arányban. így a döntőbe Budge, Makó és Wood amerikaiak, valamint Bromwich (Ausztrália) került. — A nőiegyeeben az amerikai Fabyan a lengyel Jedrzejowskát 1:6, 6:3, 6:1, Marble pedig az angol Stammerst 6:8, 6:3, <5:0 arányban győzte le. A középdöntőben Marble győzött az ausztráliai Wynne ellen 6:8, 6:3, 6:0 arányban és igy már a döntőbe jutott. Wynne előzőleg az amerikai Bundyt győzíte le 5:7, 6:4, 8:6 arányban. )( A prágai kerékpáros-bajnokságokon magyarok is szerepeltek, akik azonban helyzetlenek maradtak. A prágai Jaki lett a 100 köröeverssnv győztese. A magyar Liszkay az ötödik helyen végzett. LÓSPORT )( A prágai chnchlei-versenyen Keresztúri Ali- oe két lova győzött. A Hubertus n. a kétévesek versenyét nyerte, a Babona pedig az Iser-dijban lett első. )( A párisi Prix Royal Oak-dijat, amely 200.000 frankot jelent, a Rotschild-istálló Échaix au Cho- kolat-ja nyerte az amerikai Castel Fusano és a favorit Canot előtt. )( A berlini 100.000 márkával díjazott Grand Prix-t a francia Langst istálló Antonym nevű lova nyerte Abendfrieden és Dardanelles előtt.