Prágai Magyar Hirlap, 1938. augusztus (17. évfolyam, 174-198 / 4617-4641. szám)

1938-08-07 / 179. (4622.) szám

12 ■*g**iJ * im-mr——ml',,- i n ■<■.»« 'i—»—a. _ f Ju eséítem cvinefi Irtai Thary Lajos Évi szeptemberben lesz három éves, két és három­negyed esztendeje bizony még igen zsenge ifjúságot jelent. Azt hiszem, ebben a korban a legkedvesebb a gyerek, Évi legalább, az én kis keresztleányom, egyenesen elragadó. Igazán olyan, mint egy francia baba, kis barnapiros arcocskával, bámész, nagy sze­mekkel, apró, kövér, rózsáshasu kis tagokkal, minden ember megáll és utánunk fordul. Még nagyobb a fel­tűnés, ha egyik kezemen Évit vezetem, a másikon a kis fekete pumikutyámat, Lacikát. Az emberek meg­állnak, lehajlanak Évihez és megkérdezik: — Kié ez a kutyuska, kisleányom? A tiéd? — Nem az enyém, — mondja Évi és nagykomo- lyan néz az emberekre. — Bözsi mamáé. Én Lajos papa vagyok, a keresztanya pedig Bözsi mama. Évi nagyon szeret bennünket, különösen, ha némi csokoládé is van a láthatáron. Egy szelet cso­koládéért Évi mind a két karjával átöleli a nyakamat és belémcsőkol nagymennyiségű kiflimorzsát, azután teletömi a száját félszelet csokoládéval és megelége­detten szemléli a világ folyását. A szeretete forró és önzetlen, mint a nálánál idősebb hölgyeké. Jelenleg egyébként az én kislányom Évi, otthonról száműzték, mert a testvérkéje beteg, ragályos betegsége van, el kellett őket választani egymástól. Már nálunk derült ki, hogy az elválasztás későn történt, Évi is köhög, napról-napra jobban köhög, fáj a kis feje, lázas is meglehetősen, ő is benne van már a betegségben. Bo­rogatással a fején fekszik a kis ágyban, keserű orvos­ságot kap, amelyet csak némi csokoládé ellenében hajlandó lenyelni és aszpirin-törmeléket, félgram har­madrészét egy adag gyanánt. Az orvosságtól és be­tegségtől bágyadt és nyűgös, nehéz boldogulni vele. Csak az étvágyával nincs baj, csodálatosképpen be­tegen is nagy kitartással táplálkozik,. mindenből kér és semmit sem hagy a tányérján. Nehéz hét végén értük el a mostani vasárnap dél­utánt, amikor is, hogy, hogy nem, de egyedül va­gyunk ketten a lakásban. Évi bágyadtan fekszik a kis ágyban, Lacika, a fekete kutya mogorván hever előtte a földön, rá sem néz, csak néha morog elége­detlenül, de nem tágítana mellőle semmit. Lacika de­rék állat, szereti a kis gyereket. Évi vizet kér, boro­gatást kér, másik párnát kér a feje alá, azt a párnát, amelyiken szép virágok vannak cérnából, azután azt mondja: —- Lajos papa, mesélj Évikének. Mesélj az icurka- picurka cicuskáról. — Miről meséljek, kislányom? — kérdeztem megle­petve. Éva megismétli, hogy az icurka-picurka cicus­káról meséljek, ami meglehetősen nyugtalanító köve­telés. Sejtelmem sincs a szóbanforgó meséről, egy pil­lanatig habozom, hogy megpróbálkozzam-e eredeti ki­találással, talán megy majd valahogyan, hiszen elvég­re is költő volnék, vagy mi a szösz, de nincs hozzá bátorságom. Évi ismeri már a mesét, a mamukája, vagy a mindenesleány mesélt valamit otthon ez alatt a cim alatt, ha én mást adok elő, biztosan baj lesz belőle. Egyebet kell kitalálnom. — Az nem jó mese, Évikém, — mondom tehát rá- beszélőleg. — Tudok én sokkal szebbet; mesélek Hó­fehérkéről, jó lesz? — Mesélj Hófehérkéről, — nyugszik bele Évi a do­logba és lehunyja a szemét. Közelhuzom a székemet az ágyához, látom, hogy a kis keze nagyon maszatos, amint ott fekszik a fehér paplanon, behozom a sziva­csot, megmosdatom, megnézem az órát, hogy nem kell-e még orvosságot adni neki, mindezt csak azért, hogy időközben összeszedhessem valamennyire Hófe­hérke meséjének romjait, amelyek még meg vannak bennem. Csodálatos, milyen bizonytalanul emlékszem az ügyre. Még nem régen azt hittem volna, hogy a kisujjamban van az egész történet, most pedig sehogy sem tudok hozzákezdeni. Évi alighanem látja, hogy amerikázom, mert türelmetlenül sürget. Meséld már a Hófehérkét, Lajos papa. — Igen, szivecském, — mondom megadóan. — Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tenge­ren is túl, ott, ahol a kis kurtafarku disznó túr, volt egyszer egy szép királyné és annak a mostohaleánya volt Hófehérke. A szép királynőnek volt egy tükre, csodatükre volt, a királynő belenézett, látta, milyen szép asszony az örömében megkérdezte: —■ Kis tükröcském, modd meg nekem, ki a legszebb a világon? Ugy-e, én vagyok a legszebb? — Szép vagy, szép vagy, szép királyné, mondta a tükröcske, de százszor szebb nálad a mostohaleá­nyod, Hófehérke. —- Nálunk is van tükör otthon — mondja Évi köz- bevetőleg. —- Anyuskám mindig megnézi magát ben­ne, amikor felöltözik és elmegy a hivatalba. — Igen — mondom én nyugtalankodva. — Persze, hogy van tükre. — Az a tükör nem tud beszélni — jelenti ki Évi és nyugtalanul fészkelődik a helyén, az arcocskája csak úgy tüzel a láztól. — Lacika sem tud beszélni, csak ugatni tud, mert ő kutya. A labdám sem tud beszélni és a bölcsőbabám sem, beszélni csak az eta- berek tudnak. Ezekben a megjegyzésekben nyilvánvalóan elitélő kritika, vagy éppen hitetlenség rejtőzik, sietve igyek­szem megmagyarázni a dolgokat: — Mondtam már, hogy az csodatükör volt. Az a tükör beszélt és a szép királynő nagyon megharagu­dott érte. Rettenetes, azt mondta mérgében, nem lehe­tek a legszebb a világon, mert itt van ez a Hófehér­ke. Na, megállj, Hófehérke, gondolta magában, majd adok én neked. Megöllek most mindjárt, hogy mégis én legyek a legszebb. Évi hirtelen tágranyltja a szemet, rám bámul cso­dálkozva cs megkérdezi: , • — A kislánya volt Hófehérke? A mostohaleánya — mondom rábeszélőleg. — És megölte a kis mostohaleányát? — Várj csak, majd meghallod mindjárt. — És miért ölte meg? — Hiszen mondom, féltékenységből. Azt akarta, hogy ö legyen a legszebb, nem pedig Hófehérke. Miért akarta? — Azt akarta, na — mondom most már kissé in­gerülten. — Egyszóval fogott egy fésűt, egy mérge­zett fésűt, behívta magához Hófehérkét, elkezdte fé­sülni a szép, hosszú aranyhajót, azután egyszerre csak beleszurta a fejébe a mérgezett fésűt és Hófe­hérke összeesett, meg sem mozdult többé. Engem is mindig megfésül Bözsi mama, —■ mondja Évi és aggodalommal telt pillantást vet rám. — Margit is szokott fésülni otthon, meg anyukám is, amikor nem megy hivatalba. — Igen, szivecském, de téged nem bánt senki. Te jó kisleány vagy, — igyekszem gyorsan megnyug­tatni. <— Hófehérke nem volt jó kisleány? «— De igen. Nagyon jó kisleány volt, de a mosto­hája volt rossz, a királynő. — Bözsi mama nem rossz, — motyogja Évi, nyil­vánvalóig a maga megnyugtatására. — Margit sem rossz, nem bántja Évikét. — Nem kisleányom, ne félj semmit. Hófehérkének sem lett semmi baja, mert jött a hét törpe, kivették a fejéből a fésűt és ő nyomban magához tért, megint kacagott, csokoládét evett és nagyon szép volt. Jaj, nagyon haragudott ezért a gonosz mostoha. Hivatta a vadászt és megparancsolta, hogy vigye ki Hófehér­két az erdőbe, ahol farkasok, tigrisek, mindenféle vad­állatok járnak, hagyja ott magára Hófehérkét, hadd tépjék szét a vadállatok. A vadász el is vitte Hófe­hérkét, a hét törpe azonban megtalálta és hazavitte a kunyhójába. Azontúl ott élt a törpéknél, főzött, mo­sott, takarított nekik és a törpék nagyon jók voltak hozzá. — Én is szoktam takarítani, — mondja Évi, meg­zavarván engem ezzel a vakmerőén valótlan állítás­sal. Egyébként is nyugtalan vagyok, mert a hét tör­pe szerepe kezd kissé összezavarodni a mesében. Mintha már előbb kellett volna szerepelniök, vagy későn jöttek, vagy korán jelentek meg a színen, de valami zavar van velük. Mindegy, no, az a fő, hogy itt vannak már és tovább mesélek. — Egyszerre csak megtudta a gonosz mostoha, hogy Hófehérke él, semmi baja és borzasztóan meg­haragudott. Nyomban levágatta a vadász fejét, hogy miért csinálta ilyen rosszul a dolgot. — Miért vágatta le a fejét? — érdeklődik Évi izgatottan, J j i Mert nem bántotta Hófehérkét —• A vadállatok nem bántották, — jelenti ki Évi. — A farkasok, akik megették Piroskát. POZSONY. •— Néhány nappal ezelőtt bor­zalmas tüzkatasztrófa sújtotta Füleket. Leégett a munkáskezek ezreinek kenyeret adó füleki zo­máncgyár és egyik napról a másikra háromezer magyar munkáscsalád vált kenyértdenné. A magyar társadalom nem mehet el szó nélkül e példátlanul álló szörnyű szerencsétlenség mel­lett és nem tagadhatja meg segítő kezét azoktól, akik a magyar népcsalád, a magyar nemzetkö­zösség hasznos tagjai. Ezért az Egyesült Ma­gyar Párt nevében segélytkérő szóval fordulunk mindenkihez, akiben nemesen érző szív s magyar szeretet lobog, hogy segítsen a szerencséden, ön­hibáján kívül kétségbeejtő helyzetbe jutott ma­gyar munkáscsaládokon. Mindennemű adományt elfogadunk és köszö­nettel veszünk. Az adományokat kérjük a pozsonyi Signum szövetkezethez küldeni Pozsoay» Yadásxsor 12j A dolog kezd reménytelenül összegabalyodni. Csüggedten próbálom egyszerűsíteni a helyzetet. — Piroska másik mesében van. Az most nem tar­tozik ide. — Megette a farkas Piroskát, — mondja Évi. — Engem is megevett, éjszaka evett meg, amikor alud­tam. Csúnya nagy farkas, óriási nagy szája volt és hegyes foga, azt mondta: hamm, bekaplak és beka­pott, pedig nagyon sírtam. Sietve folytatom a mesét: — A gonosz mostoha felöltözött házalónak, kiment az erdőbe és Hófehérke nem ismert rá. Adott neki egy almát, szép piros alma volt, de meg volt mérgez­ve, Hófehérke megette, összeesett és meg sem moz­dult többé. —- Miért volt megmérgezve? — kérdi Évi nyugta­lanul. ! ' — Mert a gonosz mostoha el akarta Hófehérkét pusztítani. — És mi az, méreg? Miből való? — Méreg, az méreg, —• jelentem ki bölcsen és el­lentmondást nem tűrő határozottsággal. — Rossz, ke­serű ital a méreg, az emberek meghalnak tőle. — Olyan mint az orvosság? —- Nem orvosság! — kiáltom kétségbeesetten. — Az orvosság nem méreg, az orvosságtól meggyógyul­nak a beteg kisgyerekek. — Nem kell a fejét levágni, — panaszkodik Évi. — Nem akarom, hogy levágják a fejét. •— Nem vágják le, szivecském, — mondom meg­nyugtatóig. Tulajdonképpen nem is bizonyos, hogy a mesében levágják-e a vadász fejét, ezt az újabb borzalmat talán csak magam találtam ki, hogy kissé lendületbe jöttem. — Hófehérkét a hét törpék üveg­koporsóba tették, a vállukra emelték és vitték nagy szomorúan magukkal, hogy eltemetik. — Miért temették el szegény Hófehérkét? — kérdi Évi rémülten és ahogy rámnéz, a két nagy szeme te­le van könnyekkel. —- Hófehérke jó kislány volt, nem kell eltemetni. A farkas se egye meg, nem akarom. — Nem eszi meg a farkas, — csillapítom rémülten szegénykét. .— Nem lesz semmi baja, ne félj, szivecs­kém. Jó kislányoknak sohasem lesz bajuk. Csak vit­ték a törpék szép csillogó üvegkoporsóban Hófehér­két, csak vitték... .— Brühühü! Hühü! — Éva hirtelen sirvafakad, a fejét belefurja a virágos párnába, nagy kövér köny- nyekkel öntözi a karton virágokat, egész testét csak úgy rázza a zokogás. Még hozzá köhögni is kezd, si­rás, köhögés egyszerre rázza szegényt, hogy szinte fulladozik belé. Rémülten csittitom, simogatom, vizet itatok vele, orvosságot adok neki. Végre lecsendesül, most már csak szepegve siránkozik, belém kapaszko­dik az apró kezével, úgy könyörög: — Ne bántsák Hófehérkét. Miért ölik meg mindig, nem akarom. Másik mesét akarok. Jó, szivecském — mondom bünbánólag íés eről­tetett tempóban számbaveszem az összes meséket, amelyeket tudok. Piroska nem jó, Évi már úgy is a nagyfogu farkassal álmodik. Jamcsi és Juliska histó­riája furcsa dolog, az is valami rémtörténet, Hüvelyk Matyi csupa gyilkosság, mi van még? Hm, baj van a mesékkel. Évi nem akarja, hogy mindig megöljék Hó­fehérkét, szegény kisleány még most sem tért egészen magához nagy ijedtségéből és ahány mese van, mind­cim alá „A füleki tüzkárosultaknak" megjelö­léssel. Sok kicsi sokra megy. A legkisebb adományt is köszönettel fogadjuk, mert ezzel a füleki sze­rencsétlen magyarok nemzetszeretetét és az élet­ben való további hitét erősítjük meg. Magyarok, akik eddig is mindig tudtátok ko- telességteket, most sem haladhattok el szó nél­kül e felhívás mellett. Most sem tagadhatjátok meg segitsegteket ezernyi éhező magyar gyer­mekszájtól. Meg kell mutatnotok most is, hogy él bennetek a magyar együttérzés, a magyar szo­lidaritás érzése s ez fog benneteket irányítani ezúttal is, amikor ismét segítséget kérünk. Adjon Isten mindnyájunknak jobb jövőt! Magyar szeretettel és nemzethü üdvözlettel: AZ EGYESÜLT MAGYAR PART ELNÖKSÉGE. fzezónelötti foundaótal UICIC7 M mélyen leszállított áron WEPI. Pia dípl. szflesmester, BRATISLAVA, Royko-passzázs Ezüst- és kékrókák állandóan raktáron. Vidékieknek költségmegtérités. A kanizsakörnyéki olajkutak fedezik Magyarország olajszükségletét ADAKOZZUNK a füleki tüzkárosultak javára! 1938 augusztus 7, vasárnap. egyikben gyilkolnak, mérgeznek, felfalnak, féltékenye kednek. Bűnbánóan belátom, hogy Évának igaza vám a mesék azonban reménytelenek. A gyáva menekü­lést választom, pánikszerűen kiürítem a csatateret. — Ide figyelj, .Évi, most nem mesélek többet. Év{ lefekszik, behunyja a szemét és nem izeg-mozog, néni potyog ki az ágyból, Lajos papa pedig leszalad a boltba és hoz egy nagy — nagy tábla csokoládét, Mogyorós csokoládét hoz, mazsolával, sok édes ma­zsolaszemmel, jó lesz? Lajos papa hozzon csokoládét — mondja Évi^ kötelességtudóan kitárja a két karját, megölel, belém- csókol némi keserüszagu orvosságot és sietve lefekszik a párnára. A sirásnak egyszeriben vége, nevet már, amikor elindulok és elégedetlenül loholok a csokolá­déért. De furcsa, hogy mindenkit felfalnak, megmér* geznek, legyilkolnak és mindezt ilyen szegény kis­gyerekek számára, hogy aludni se tudnak tőle. A me­sékkel csinálni kellene valamit... Felhívás a Pozsonyba készülő diáksághoz A pozsonyi Magyar Akadémikusok Keresztény Köre felszólítja azokat a magyar diákokat, akik tanuálmányaikat Pozsonyban akarják folytatni, hogy a tanulmányaikkal kapcsolatos ügyekben forduljanak bizalommal a MAKK vezetőségéhez. Cim: Magyar Akadémikusok Keresztény Köre (vagy: Janson Jenő) Pozsony, Safarik-u. 4., I. éra., 6. szám. Szeretettel várunk és hívunk minden magyar diákot. Minél többen vagyunk, annál erősebbek leszünk. Ápolnunk kell a magyarságunkat, vé­delmeznünk édes anyanyelvűnket és meg kell erősítenünk a jövőbe vetett hitünket. Érettségizett diákok! Gyertek, segítsetek dol­gozni, hogy segíthessünk egymáson! Bartos Zoltán s. k., elnök, Csonka Ferenc s. k., k. ref. Karonfogva járt a csendőrrel — tartásdijat követelt Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: Az ung­vári hadosztálybiróság előtt tegnap Smolár Jó­zsef ulicsi csendőrőrmester szerepelt vádlottként. A per előzményei 1936. évre nyúlnak vissza, ami­kor Smolár csendőrőrmester betegszabadságon yolt s néhány hetet töltött Antalodon szüleinél, Stedle Ruzsena szerint ebben az időben a csendőr viszonyt kezdett vele és ennek következménye­ként a leánynak 1937. év elején gyermeke szüle­tett. A fiatal anya a homonnai járásbíróságon 300 korona gyermektartásdij iránt indított keresetet. Miután azonban a tanuk ebben a perben pozitív tényeket nem tudtak igazolni, csak annyit- vallot­tak, hogy látták őket néha együtt, a j ár ás bi fős ág a csendőrt bocsátotta esküre, aki azt vallotta, hogy bár a leányt mint falubelijét jól isiperte, nem tartott fenn vele viszonyt. A leány, miután a járásbíróság elutasította keresetét-, bűnvádi fel­jelentést tett az ungvári katonai ügyészségen á csendőrőrmester ellen hamis eskü és hamis tanu- zás miatt. A leány tanukat hozott arra, hogy ka­ronfogva látták őt gyakran a csendőrrel és arra, hogy levelei voltak a csendőrtől, s ezeket a leve­leket még a tárgyalás előtt elégette. Érdekes, hogy a gyermektartási per folyamán! az újszülött egyéves korában elhunyt és igy csu­pán visszamenőleg kellett volna megállapítani á tartásdijat. A hadbíróság hosszú és izgalmas tár­gyalás és tanuszembesitések, valamint dr. Reift- mann Sándor ungvári ügyvéd védőbeszéde után felmentette a csendőrt, a vád és következményei alól. Az it-élet indokolása szerint hihetetlen, hogy a leány levelezését, amellyel viszonyt tudott vol­na igazolni, egyszerűen elégette volna és csupán annak alapján, hogy karonfogva látták, nem lehet azt állítani, hogy viszony is lett volna * leány és a csendőr között. Tisztán az állítólagos károsult és más érdekeltek vallomása alapján nem lehet arra következtetni, hogy a csendőr hamis esküt vagy vallomást tett, annál is inkább, meri csak egyéves tartásdijról volt szó és nem lehet feltételezni, hogy egy csendőrőrmester a becsüle­tét és exisztenciáját ilyen aránylag kis összegért kockára tegye. Az államügyész 3 napi gondolko. zási időt kért. CIRKUSZ Vérfagyasztó mutatvány a cirkuszban; Hatal­mas oroszlán morog, vicsorog a ketrecben. Be­lép hozzá egy gyönyörű, fiatal leány, cukrot vesz a szájába s a fenevad hozzálép s óvatosan, majd­nem gyengéden kivesizi a leány szájából a cuk­rot iszonyú fogaival, A közönség tapsol, az Igazgató kikiáltja; — ötszáz koronát fizetünk annak, aki ezt meg meri tenni! Mély csönd. Egyszerre egy férfihang szól Ú karzatról; — Én megteszem! Vigyék ki az oroszlánt! xx Forró napokban a görög szandálok, as úgynevezett Bafia-féte „Krisztus-szandálok" na­gyon beváltak. Az idén ezek még tökéleteseb­bek. Annyira hajlékonyak, hogy még Dudtolpu férfiak is hordhatják. ból naponta 24—25 vagonny! olaj tör elő, 2 már régebben feltárt három olajkuttal együtt e most már teljesen fedezi Magyarország olajszük ségletét. NAGYKANIZSA. — A lispei olajkutatások nagyszerű eredménnyel járnak. A 4. számú kút­fúrásnál 1100 méternyi mélységben rendkívül gazdag és bő olajérre bukkanták. Ebből a kut­A Kis Magyarok Lapja rejtvényszelvénye A 32. szám rejtvényeit megfejtette: r

Next

/
Thumbnails
Contents