Prágai Magyar Hirlap, 1938. augusztus (17. évfolyam, 174-198 / 4617-4641. szám)

1938-08-07 / 179. (4622.) szám

6 __________________________________<@SCT-MAG$aft-HmiiAŐ______________________________ 1938 augusztus 7, vasárnap*

A Prágai Magyar Hírlap előfizetőinek, olvasóinak és hirdetőinek kedvezményes üdülése ABBAZIABAN.

Sikerült a Prágai Magyar Hírlap előfizetői, olvasói és hirdetői Tészére egy rendkívüli kedvezményt biztosítani. A közeli, enyhe éghajlatú Adriánál üdülést, pihenést, gyógyulást tudunk nyújtani mérsékelt áron. Nemcsak olcsó, hanem rendkívüli szolgáltatmányokát nyújtunk a teljesen modern komforttal berendezett és a déli strandnál fekvő

CARLTON SZÁLLÓBAN

ahol magyar vezetés, magyar konyha és magyar vendégszeretet gondoskodik utasainkról

A kedvezményes Üdülés 10, 14 vagy 21 napos turnusokban történhet.

A tíznapos üdülés kedvezményes ára juliUS HÓ 1.-ig és Október

1.-től: ............................................................................. Líra 328

A tizennégynapos üdülés kedvezményes ára............................................. Líra 437

A huszonegynapos üdülés kedvezményes ára ......................... Líra 656

Ju

llus hó 1.-től — október hó 1.-ig:

A tíznapos üdülés kedvezményes ára ................................... Líra 456

A 14 napos üdülés kedvezményes ára........................................................ Líra 618

A huszonegynapos kedvezményes üdülés ára........................................... Líra 910

Ezen árban bennfoglaltatik a teljes ellátás napi háromszori étkezéssel és a kiszolgálás* Gyógy és zenedij naponta és személyenként Líra 3.50.

Egyágyas szoba igénybevételéért felár fizetendő és pedig a 10 napos üdülés esetén Lira 55, 14 napos üdülésnél Líra 77 és 21 napos üdülésnél Líra 100.

A kedvezményes üdülés kívánságra bármikor egyéni indulással is igénybevehető.

Korlátozott hely felett rendelkezünk. Ajánlatos a kedvezményes üdülést kellő időben előre előjegyeztetni. Az előjegyzéshez Lira 75 előleg szükséges. Jelentkezés és felvilágosítás kizárólag:

Carlton szálló igazgatóságánál Abbázia.

A kókai harang

Irta: Szitnyai Zoltán

A mese Mm tud

Földi vándorutiján találkozott a Jóság, a Szépség, a Gazdagság.. — És szól a Jóság:

Én vagyok a csoda, akit Isten küldött az emberi szívnek. A Teremtés koronája az Ember, — az ember legnemesebb szerve a szív, — a szív tele van indulatokkal, amelyek kormányozzák az embert, — a szív több mint maga az Ember, — és én vagyok a Jóság! Az ember botiak, én felemelem, az ember téved, — én vigasztalom, az ember bűnös, én megbüntetem! Mert én vagyok a legnagyobb Csoda, ki magamban hordom a Tett minden következményét.

—- És én mégis legyőzlek téged, — szól a Szépség, — mert enyém nem csak a téves gyarló emberi Jóság, enyém az egész világ! Az, amit az ember jónalt nevez, nem Mindennek jó. Ha itt könnyet törülsz, amott bu születik, ha felemelsz egy koldust, nem tudod, nem-e tiranust segítettél az érvényesüléshez és ha bünteted a bűnt, megmarad a kétely, nem ártatlant büntesz? Nem te, nem, én egyedül vagyok a csoda, én a Szépség! Nézz körül, milyen szép a világ! A virágos rét, a hóval fedett bérc, a dalos pacsirta és az ifjúság. Van-e ember, aki nem jó, amikor szép, ifjú és fiatal? Látja a világot, hogy az milyen szép, nem érzi-e, hogy Isten legnagyobb csodája az, amit lát, a Végtelen: a szépség!?

— Ó nem — kacag a gazdagság, — hahaha... hahaha ... A Csoda én vagyok! Mert én magam sem tudom, mit imádnak rajtam az emberek és mégis imádnak. Mi a Szív? — egy bizonyos koron túl nevetséges emlegetni)! Az ifjúság má- moritója, az esettek kábitója! Szépség, az is valami! Tegnap volt, ma már nincs. Tegnap virágos rét, ma lefagyott, korányik rózsák! Ma dalol a madár, kacag a gyermek, szeret az ifjú és megbocsát a szív, de holnap elköltözik a pacsirta, a gyermeknek nincs játéka, az ifjút elhagyta a szerelme, az embernek nincs kenyere, elmúlt a Szépség, marad a bánat, a könny, de jön a Vigasz, mert jövök én. Jövök és letörlöm a köny- nyeket. Nem vigasztalok szóval, de adok, adok... Akihez én jövök, az soha sem éhes, terített az asztala, tele a magtára, ékszere, ruhája, tenger gazdagsága. A gazdagnak van szive, nincs szive, mit tesz az! Van mindene, nem vágyik a másé után, ha ifjú é» szeret, nem ismer akadályt, nincs erősebb vetélytársa, mert nem csak ifjú, de gazdag is. Az öreg ember sem vigasztalan, ha beteg., meggyógyul, mert van hozzá módja, ha csúnya, annyi szagos krémet, olajat, parfőmöt, ezernyi kozmetikát vehet, hogy nem ismeri meg benne a csúnyát, aki a gazdagságot értékeli. De mi is az, hogy szép és mi az, hogy csúnya? Azt mondják az emberek, hogy a pénz sárga és csúnya. hogy szenvedést okoz1 és bűnt szül. Tévedés! Az lehet, hogy nem szép a sárga szín, de mért kergeti mégis mindenki s mért fut utána ifj,u és öreg. Igen, lehet, hogy én nem vagyok szép, lehet, én nem tudom, én még nem néztem tükörbe, nem érek rá, mert üldöznek szerelemmel, örökös vággyal és ezernyi sóhajjal, csak győzzem mindenkit kielégiteni. Hogy a gazdagságban sok a szenvedés, a lemondás? — mennyivel több mindez, ahonnan én kimaradok! S a Bűn? A bűn addig üldöz, amíg engem elér. Ha megérkezett, ha beérkezett, nincs többé bűn, de van Dicsőség, rang és hatalom, mert én vagyok a legnagyobb hatalom, én, a Gazdagság, én a Csoda!

így vetélkedett a három Csoda: a Szív, a

Szépség és a Gazdagság, mig egyszerre csak és váratlanul ott terem a Mese.

A Mese, az öreg tündér. Kicsi, összetöpörödött, vén és szerény, mint aki van időtlen idők óta és se vágy, se a türelmetlenség többé nem üldözi. Nem akar első lenni, sehol, mert ő mindent túlél, nem akar szép lenni, mert ő maga a gyönyör, nem is hallani a szavát, csak úgy idetévedt, mert ő a Képzelet.

Mégis, amint megjelent a kicsi vén Mese ebben a díszes társaságban, összesúgott a három Csoda:

— Itt a. Mese! A mi ellenségünk ő.

Ahol megjelenik a Szépség, ott mindjárt megjelenik ö s arról beszél, hogy túl az óperencián ö szebbet látott. Ahol egy szerelem van kibontakozóban, a Mese Vágyról és elérhetetlen álmokról regél. Erdő, mező, hegy, viz, virág, szin, illat, május, szellő, sellő, fiatal) lány, deli delnő, pompa, fény, erény, erély, erő és szavak, szavak. A szavak kimondatlan is szivet, agyat betöltő mámora, minden, minden segítő serege.

Összesúgott hát a Három s imigyen szóltak hozzá:

— Mese! Te már betöltötted hivatásodat, öreg vagy már s kopott a gúnyád, te már elmehetnél örök pihenőre, vissza az Úristenhez. Eldaloltad minden dalod, elmesélted, ami bánatos, kerülget már képzelet s dicsőit az emlékezet, hogy volt egyszer, élt ám a mese, de ma már nem óhajtja senki sem.

S igy szépen eltanácsolva, meghalt a Mese. Meghalt a Mese s nem vette észre senki sem. A temetésen, amint illik, megjelent a Szív, a Szépség és a Gazdagság letenni a kegyelet koszorúját. A Szív szép beszédet mondott s zokogott a közönség, a Szépség ifjúsága hófehér rózsáit tette a sírra és a Gazdagság arany szögekkel zárta le a vén Mese koporsóját. így hát méltó temetése volt az öreg Mesének.

— Most hát nekünk kell átvennünk a Mese elárvult birodalmát — szólalt meg a Szépség, amint a temetésről visszafelé mentek az utón.

S mondja a Szív: Én olyan jó leszek, hogy nem lesz többé szenvedés!

S mondja a Szépség: Ezentúl mindig nyár lesz.

Egy kutyaól elkészitésén mesterkedtem a ház előtt. Szétbontott. deszkaláda részeit illesztget- tem össze olymódon, hogy végül is egy másik láda alakult ki e műveletből, sokkal lazább, mint a régi vöt, ferde, mint a pisai torony és mindenhez hasonlított, csak kutyaólhoz nem. A bő- < röm alá faszilánkok hatoltak, arcomról vastagon " csörgött a verejték. Forrón tüzelt a koradélutáni nap.

— Müvészkedni tetszik? — szólalt meg a hátam mögül, ezen a helyen első ismerősünk és barátunk, Kerék gazda. Napszitt, cigányos képének árnyai között csöndes mosoly fakadt. Észre se vettem, hogyan került be a park sűrű sövényszegélyén, nesztelenül tapodva a puha homokot. Pedig.amúgy ép elég hangos volt, főként amikor a szőlőmunkásokat vezényelte s messzi határig elhallatszott a kiáltása, hogy ,.emberek uzsonnához", meg ,.lányok, legények talpra!"

— Hát bizony, Kerék uram — feleltem, amúgy parasztosan ingujjamba törölve a verejtéket — nekünk az az élvezet, ha magunk csinálhatunk mindent, bár elkelne némi segítség is. Afféle fiugyerekre gondolok, akit el. lehet sza- lajtani a faluba, meg elég ügyes ahhoz is, hogy megossza az emberrel a kerti munkát.

— No, akkor mi egymásra tlálfcunk, kedves iró ur, mert én meg éppen abba fáradozom, hogy egy szakasztott ilyen fiúcskát kommendáljak be valami jó helyre.

Mingyárt eLő is kerítette a gyereket, aki a ház túlsó oldalán várakozott asszonyszülőjével. Csöpp kis ember volt, vékonyka és sápadt, mint egy városi gyerek, de rendkívül bizalmat ébresztő mosolygós arccal .tisztakék szemmel és az is mellette szólt, hogy Kerék gazda volt a keresztapja. Tizenötéves volt, de nem látszott többnek tizenkettőnél. Különben Erős Jóskának hitták szegénykét. Mingyárt meg, is állapodtunk a szolgálatban és a fizetendő bérben. A Jóska gyerek biztosított, hogy kedve van ehhez a szolgálathoz és kékfényü szeme olyan boldog csillogással nézett rám, mintha életének legszebb álma teljesedne be.

Másnap a megbeszélt időben be is állított hozzánk. Az édesanyja most is vele volt, mint velem is az édesanyám, amikor először léptem át az iskola kapuját. Kókáról jöttek, kétórás gya- loguton, magukkal hozva azt a kis oókmókot, amiben a gyerek ruhatára volt. Jóska mingyárt neki is látott a kertnek s nagy buzgalommal hordta le az utakon átszüremlő gazt. Az anyja meg gyönyörködve nézte őt messziről, miközben még egyideig elkedveskedet't a feleségemmel. Asszonytelke bizalommal megáradt a másik asz- szony lőtt, kis szatyra fölé hajolva, félénk panaszkodással elsírta a falusi szegényemberek bánatát. Jóska az első gyermeke, aki az őt közül maga keresi már a kenyeret. Eddig sommás volt, ami nem neki való, nehéz munka. Nagy is az irigység a faluban, hogy mért épp a Jóskát érte

S mondja a Bőség: Nem lesz többé szegény ember.

S igy is lett. S egiy idő múlva ismét találkozott a három Csoda. Találkoztak s megindultak megtekinteni az uj világot. Szép volt minden, jó volt minden, gazdag volt minden s ők elégedetten tekinthettek szét.

S amint hárman megbékélten nyugovóra tétnek, megszólalt a Szív: Jó lenne vigasztalni! A Szépség: Szeretnék kápráztatni! S a Bőség: Megjutalmazni szeretnék valakit! — Kissé busán ereszkedett rájuk az éjszaka. Minden Csoda beteljesedett, nem volt több dolguk. Először a Szív mondta: én meghalok és a Szépség és a Bőség eltemették Azután a Szépség aszott ki.

lilyen szerencse. A házat ugyanis, ahol lakunk,

| kastélynak nevezik abból az időből, amikor még | gazdag földesur lakott benne s az egykori gazdagságnak e színhelye reánk is sugároz még némi fakult visszfényt. Jóskából belső cseléd lett a kastélyban, mondogatják maguk között. Talán eszükbe jutnak a régi ház urasági inasai, akik külföldet járó útjára is elkísérték gazdájukat s a szolgálatban elöregedve, maguk is szert tettek egy kis ajándékföldre. Szóval kölcsönös volt az öröm. Az anya még körüllegeltette tekintetét a házunk táján, mely magába fogadta a fiát, az- í*\ búcsút vett 'tőle. Tisztán hallottam, amint Jóska az anyja fülébe súgta:

— Édesanyám, ide is elhallatszik a kókai harang?

Csillogó szemekkel elnézett a messzibe. Az anya meg a kendőjét igazgatta zavartan, majd puhán becéző simogatással felelte:

— Hogyne, fiam, elhallatszik az ide is.

Aztán a Jóska egyedül maradt. Nyeste a pázsitot, elfutott a faluba, kacsákat terelt a patakba s ha szóltunk hozzá, élénk kék szeme örökösen úgy csillogott, mintha minden alkatommal valami nagy öröm érné. Meg is állapítottuk a feleségemmel, hogy ez a gyerek jól érzi nálunk magát. Jól fogjuk táplálni, hogy gyöngécske teste erőre kapjon s télen, amikor kevesebb a ház körül a dolog, szellemi művelését is kézbeveszem, mert az iskolai ismeretekben ijesztő tudatlanságot árult ei. A tőid egész térképéből mindössze Magyarországról. Budapestről és Kókáról tudott. A történelemben sem volt valami járatos és Szent István királyunk az ő szűkszavú meghatározása szerint főispán volt és híres hadvezér, viszont sejtelme sem volt arról, hogy mi fan terem a főispán, de annál biztosabban tudta Kossuth Lajosról, hogy ö szabadította meg ,,az országot a törók iga alól". De talán a vallási dolgokban járatosabb. Próbálgattam ebben az irányban kikérdezni. A .római pápának hírét se hallotta. A püspökről azt vallotta, hogy városi plébános és a falusi plébánosról, hogy egyházi fejedelem. Jézus Krisztusról csaknem sejtelme se volt, Szent Péterről már tudott annyit, hogy ő őrzi a mennyország kulcsait. Pogány volt a kis istenadta, mintha nem ezer esztendő után szűkített volna a magyar rónaságon, hanem ezer év elö.i került volna ide a Szarmata síkságról érkezőkkel. Mondtam is neki, hogy ez igy nem megy. ha vinni akarja valamire az életben, tanulni kell.

— Téli délutánokon örömest foglalkozom majd veled. Akarod?

Értelmes szeme hálásan rámragyogott:

— Akarom — felelte szívesen.

örültem és elképzeltem már magamban, hogy kezeim között mint formálódik és szépül majd a művelés legnemesebb anyaga, az emberi lélek. Derék fiú ez a Jóska. Nem is volt vele semmi baj. Pár napig minden úgy ment, mint a karikavégül a Bőség merült ki.

S egy este valahol felsírt egy kisgyermek: Anyukám, nem tudok aludni.

S egy tavaszi reggelen felsóhajt egy ifjú: Valami után vágyom!

S egy dús lakoma után valaki megszólalt: Van-e nagyobb bőség?

Észre se vette senki ott a kisgyermek ágya mellett, sem az ifjú végtelen sóhajában, avagy a terített asztal mellett, hogy most született újra az örök Csoda: a Képzelet! Visszajött s feltámadt a Feledésből a mindennél erősebb képzelet; a Mese: Volt egyszer, hol nem yolt . . «

DR* RÉVNÉ DUKASZ EVELIN,

A bélben keletkező mérgek által okozott rosszulléteknél egy-ikét pohár természetes „Ferenc József" keserüviz, gyors és alapos bélkiüritő hatásánál fogya, gyakran a leg*< jobb szolgálatot teszi. Kérdezze meg orvosát. 4f

csapás. Csendesen és szorgalmasan dolgozott, a szavát is alig hallottuk. Csak egy valamit nem értettem. Dinden délidőben eltűnt, egyszerűen nyoma veszett és semmiféle hívásra se került elő. Mig egyszer rátaláltam a park mélyén, egy dombtető tisztásán. Ott állt mozdulatlanul és feszülten figyelt a távolba, ahonnan lágyhangu harangszó halatszott.

— Hót te? — kérdeztem csodálkozva.

Nehezen felelt, mintha életének rejtett és féltve őrzött titkához nyúltam volna.

— A kókai harang — szól végre és a messzibe mutatott. A szeme élénkebben csillogott, mint valaha.

Ha tudom, hogy milyen következményekkel fo járni, talán el sem árulom, hogy amit ő hallott, az nem a kókai harang szava volt, hanem a szomszédos szőlőbiríok jeladása, amivel a munkásokat déli étkezéshez hívják. Jóska lehocrgasz- tott fejjel kullogott utánam. Attól kezdve számunkra érthetetlen változás ment végbe benne.- A baromfiknak elfelejtett ételt adni, a virágokat nem locsolta meg, csu-f zöld foltokat hagyott a kerti utón, amit meg kellett volna gereblyéznie, így tartott ez néhány napig, amikor egyszer a féleségem elé állt. Sápadt volt és különben is keskeny arca még jobban megkeskenyedett, mert az utóbbi napokban alig evett valamit. Már a szeme sem csillogott úgy, mint addig. Bátortalanul és láthatóan nagy, benső küzdelmet viva önmagával, bevallotta, hogy haza akar menni, ‘bocsássuk el a szoláglatból.

— Hát nem érzed itt jól magad? Van valami panaszod? — lepődött meg a feleségem.

Jóska merően nézett- maga elé és nem felelt egy szót sem. Hiába faggattuk, csökönyösen hallgatott. Némi sértődöttséggel közöltük vele akkor, hogy csak menjen, mi semmiesetre sem akarjuk erőszakkal visszatartani. Összeszedte a cókmókját s pár perc múlva már felszabadult, vidám fütyürészését hallottuk, amint kilépett a park kapuján és elindult a Kókára vezető dü- íőuton. Úgy éreztük, hogy hálátlanra pazaroltuk a szeretetünket.

Másnap még fel sem ébredtünk és Jóska már ott állt az édesanyjával a kapu előtt. Kis arcát kék foltok éktelenitették el és szegényes batyuja erőtlenül lógott a kezében. Mélységes szomorúság látszott a szemében. Az anya halkan sirdo- gált. Szörnyű dolog történt, amikor este betoppant haza a Jóska Az apa éktelen haragra gerjedt, úgy ütötte, hogy -majd holtra verte. De annak is igazat kénytelen adni, mert mit fi- nyáskodik a szegény ember gyereke, akinek otthon még enni se tudnak adni. Kérlelt bennünket, hogy fogadjuk vissza a fiát, mert, ha nem, hát inkább világgá mennek mind a ketten. Jóska szomorúan mosolygott, az anya sirt. Mind a ketten rettentően féltek az apa haragjától. Mi meg lelkiismereti kérdést csináltunk az esetből és Jóskát visszafogadtuk magunkhoz, ö viszont biztosított minket, hogy mostmár minden vágya, hogy híven és megelégedésünkre szolgál-, hasson.

Jókedvűen folytatta a munkát ott, ahol előző nap abbahagyta. A szeme isméién élénken csillogott, amiből mi lelki időjárásának kedvező és tartós változására következtettünk. Tévesem mert mire beállt a szürkület, Jóskának nyoma veszett. Tűvé tettünk érte mindent s kurjongatva végigjártuk a határt késő éjszakáig, de Jóska nem került elő. Batyuja kicsomagolatla- xiul hevert ott, ahová réggel letette. Az Istenért, csak nem érte valami baj? Álmatlanul virrasztot- tuk át az éjszakát. Reggel aztán a szülők megbízásából egy kókai parasztember állított be a Jóska holmijáért.

— Beteg talán?

— Nincs kérem annak kutya baja sem.

Ez részben megnyugtató volt, másrészt bántó is. Mi oka lehetett Jóskának erre a második, és szökésszerü távozása? A rejtélyt Kerék barátunk fejtette meg, aki napok óta még a házunk táját is elkerülte, mig egyszer a szőtoben akadtam rá, amint a munkásokat hajtotta hangos vezényszóval..

— No, Kerék urcm — léptem eléje — maga aztán szép kis leyényket kommendált hozzánk. Másodszor is meglépett, pedig eleinte úgy látszott, mintha szívesen lenne nálunk.

Kerék gazda röstelkedve mosolygott:

— Mert az anyja elhitette vele, hogy elhallik a 'kastélyig a ikókai harangszó. Aztán mikor megtudta, hogy csak a Hevessy birtokon harangoznak délidöben, nem volt többé maradása. Haszontalan kölyök az kérem, tizenötéves su- hanc létére olyan anyás, mintha még ölbenülő lenne. Az apja, szegény, hiába ütötte-verte, elfeküdt a földön, hogy nem és nem megy. Most aztán hainaltól naplementéig dolgozhat robotba, meg eheti a répát, vagy még azt se.

Elgondolkodva tovább ballagtam a szőlő homokján. Sajnáltam és szerettem Jóskát, aki mindössze tizenötéves. csillogó, kék szeme szelíd, mint a lányoké, lelke tudatlanul tündököl, mint a mezei virág, gyenge teste még ápolást kíván, mint a karóhoz kötött rózsa s nehéz robotban dolgozik a földeken, meg répát eszik vagy azt se, mert gyermek még és hallani akarja a kókai harangszót, mely messzehangzó, meleg szavával minden alkonyaikor bcbocsátja őt a szülői otthon édes kapáján.