Prágai Magyar Hirlap, 1938. augusztus (17. évfolyam, 174-198 / 4617-4641. szám)
1938-08-18 / 187. (4630.) szám
Híréit A német és olasz küldöttség Horthy kormányzónál BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) A Szent István jubileumi ünnepségre érkezett németországi és olaszországi küldöttség tagjai szerdán délelőtt megtekintették a Szent Koronát, majd tisztelgő látogatásra jelentek meg Rátz Jenő honvédelmi miniszternél. Ezután a német és az olasz küldöttség megkoszorúzta a hősök emlékművét, majd Gödöllőre utaztak, ahol a kormányzó kihallgatáson fogadta őket. Visszatérve a magyar fővárosba Imrédy Béla miniszterelnöknél és Kánya külügyminiszternél jelentek meg tisztelgő látogatásra a küldöttség tagjai, — A PÁPA SZÓZATA A KÉMIKUSOKHOZ* Rómából írják: A legutóbb megtartott nemzetközi kémikus kongresszus résztvevőit külön kihallgatáson fogadta XI. Pius pápa és az előtte megjelentekhez intézett szózatában a dogmatikának és a természettudományoknak egymással való kap csolatára mutatott rá. A pápa kifejtette, hogy a hittitkök éppen úgy, mint a természettudomány titkai az egy ősforrásra: Istenre vezethetők vissza. — SZENT ISTVÁN-NAPI ISTEN- TISZTELET PRÁGÁBAN. A prágai maf yar királyi követség közli, hogy augusztus 0-án — a magyar nemzeti ünnepen — délelőtt 11 órakor a máltai lovagrend templomában (Prága III., Maltézské nám.) ünnepi szentmisét mondat. — Ezen a napon a követség és az utlevélosztály nem tart szolgálatot. — HÉTFŐN MONDTA TÓTH TIHAMÉR ELSŐ PÜSPÖKI MISÉJÉT. Budapestről jelentik: Dr. Tóth Tihamér püspök, a veszprémi püspök koadjutora, Nagyboldogasszony ünnepén pontifikálta a veszprémi székesegyházban első ünnepélyes püspöki miséjét. Szentbeszédet is mondott. — HLATKY ENDRE - KORMÁNY- FŐTANÁCSOS. Budapestről jelentik: A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére dr. Hlatky Endrének, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. igazgatójának a magyar rádióközvetités fejlesztése által Szerzett érdemei elismeréséül a kormányfő- íanácsosi címet adományozta. — HALÁLESET, Sereghy András görögka- tollkus plébános a napokban Cselej községben, életének 66. évében elhunyt. Nagy részvét mellett temették. s- SZENTMISE AUGUSZTUS 20-ÁN POZSONYBAN. Szombaton, augusztus 20- An délelőtt 9 órakor Pozsonyban a kapucinusok templomában ünnepi szentmise lesz. Magyarok, legyetek ott! A rendezőbizottság pevében: dr. Aixinger László. HÁZASSÁG. Nemesik Edit és Toma- S'chek-Tamás Lajos, a neves szlovákiai magyar költő augusztus 21-én délután 6 órakor jtartják esküvőjüket a gölnicbányai katolikus templomban. w ELJEGYZÉS. Ifj. Bakos Sándor, a SzMKE iglói körzeti titkára eljegyezte Ba- rócsy Jucit (Kassa). — SZOLGÁLATI JUBILEUM. Lőcséről Írják Mar esek Aladár, a Szepességi Bánik iglói fiókjának vezetője a napokban ünnepelte szolgálati működésének huszonötéves jubileumát. Marcsek nemcsak mint banktisztviselő, hanem minit a Kárpált-Bgyesüllet iglói osztályának tagja, imajjd később — tizenegy év óta — elnöke kiváló' eredményekre tekinthet vissza, azonkívül részúvett minden közművelődési és társadalmi megmozdulásban. Kettős jubileuma alkalmából bank- és egylettársai, valamint jőbarátad és ismerősei részéről meleg ünneplésben részesítették. — A SOMORJAT PLÉBÁNOS AKTATÁSKÁJA ELTŰNT A POZSONYI VILLAMOSON. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Kovács Mihály somorjai római katolikus plébános tegnap délután Pozsonyban villamoson a főpályaudvarra utazott. Kiszállt a villamosból, de a kocsiban felejtette aktatáskáját 780 korona készpénzzel, fontos iratokkal és néhány aprósággal. Azonnal visszament a kocsiba, de addigra már valaki az aktatáskával együtt eltűnt. A plébános kára 1.000 korona. xx Tudja-e már, hogy nem elérhetetlen álom egy gyönyörű utazás. Olvassa el lapunkban a Őedok hirdetését. Kevés pénzért a legszebb helyeken töltheti el szabadságát. Nem is gondolja, hogy ezért a kis összegért milyen rendesen és jól szolgálják ki. Igazán 'többet kap majd pénzéért, mint amennyit yár. — ÖNGYILKOS LETT EGY PÉNZÜGYŐR. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Tegnap délután a pozsonyi Dunadiidról a Dunába vetette magát Mrkvicska Jaroazláv ligetfalusi pénzügyőr. A motoros mentőőrség azonnal a fuldokló segítségére sietett, de a szerencsétlen ember elmerült a hullámokban és nem került többé h lelsainre, Kabátját a hídon hagyta. ___* A magyar testvériség gyakorlati megnyilvánulása Az Egyesült Párt segélyt osztott ki a leégett fülek! zománcgyár munkásai között Tovább folyik az adományok gyűjtése FÜLEK. — A város magyar munkássága körében jóleső feltűnésit keltett az a tény, hogy a zománcgyár tüzkatasztrófája után elsőnek az Egyesült Párt vezetői törődtek a gyárégés következtében kereset nélkül maradt magyar testvérekkel. Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is segítségére siettek az arra szorulóknak. Nagyszabású Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen férjem elhalálozása alkalmával részvétükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek, fogadják hálás köszönetemet. özv. Abady Károlyné, Sahy gyűjtés indult meg. A beérkezett összegből a napokban osztottak támogatást a gyár volt munkásai között. Kivétel nélkül segélyt kapott minden magyar munkás és munkásnő, amennyiben nem volt szervezet tagija és természetesen segélyt kaptak az Egyesük Párt munkás-szakszervezetiének tagjai is. Egyelőre 4000 koronát osztott szét a nyomorgó magyar testvérek között a párt és megható volt látni, amint a segélyezettek köny- nyező szemmel köszönték meg a magyar testvériség gyakorlati megnyilvánulását Amikor a szlovákiai magyarság képviselői mindent megmozgatnak a kenyér nélkül maradtak érdekében, kétszeresen visszatetsző az az írásmód, amelyet a Máhrisdh-Ostrauban megjelenő magyarul irt kommunista lap folytat a füleld munkások ügyében. Tehetetlenségének tudatában a „Magyar Nap" mérges fullánkkal támad. A füleki munkásság, amely a legutóbbi választáson megmutatta igazi érzelmeit már kiábrándult a „Magyar Nap" hirdette igékből. És azóta nap-nap után jelentkeznek a meg tértek a magyar sorsközösség vállalására. Munkában a tüzkárbecslők POZSONY. — A leégett füleki zománcgyár biztosítási kárösszegének megállapítására a biztosító társaságok szakértőbizottságot jelöltek ki. A szakértőbizottság tagjai ma utaztak el Fülekre. Becslési munkájuk valószínűleg hat hétig fog tartani. Elsősorban a gyár tűz előtti becs- értékét határozzák meg, majd az anyagért/éket. Az anyagértéket csak akkor határozzák meg a biztosító társaságok, ha a gyárat nem építik fel újra. A füleki zománcgyár tűzkára előzetes becslés szerint mintegy 20 millió korona. A szépség titka Gyakran látunk nőket, akiknek szépsége meglepően hat férfire, nőre egyaránt. Mindenki szereti a szépet és amellett irigyli is. Nem titok többé, hogy mindenki saját szerencséjének kovácsa és ha valakinek érdeke, hogy a szépség kifejezője, azaz arca feltűnjön, úgy használjon JtINO MÉNÉT, amitől a szeplők, májfoltok, pattanások, ráncok pár napi használat után eltűnnek. Az arcot megszépíti; üdévé és bársonysimává teszi. Bárki megrendelheti ír. riittser Jenő gyógyszertárában, Banshá Bíjsínca Ara K? 10’-, hozzávaló szappan Ké ő.-. HE5EEB Augusztus 24-én hirdet Ítéletet a Kúria Szálast őrnagy ügyében A nyilaskeresztesek vezérének ügyéi szerdán tárgyalta a legfelső bírósági tórám ■ A koronaügyész a 3 éves büntetés fölemelését kérte BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Szálasi Ferenc nyugalmazott őrnagy ügyét, akit a Tábla uralomra való törekvés és az állam, valamint a társadalom rendjének felforgatására irányuló bűntett miatt háromévi fegyházra Ítélt, a Kúria Tö- reky tanácsa most kezdte tárgyalni. A Kúria épületét erős rendőri készültség szállta meg s a tárgyalás az épület egyik legkisebb termében vette kezdetét délelőtt tíz órakor. A terembe csak külföldi újságírókat és maga6rangu bírákat engedtek be. Mivel a tárgyalóterem előszobájában az összegyűlt közönség körében zajos jelenetek játszódtak le, az elnök az előszobát is lezáratta. A tárgyalás az iratok ismertetésével kezdődött. Dr. Soóky előadó ismertette részletesen a bünügy iratait. Előadta, hogy Szálasi Ferenc kiváló katona volt és sok kitüntetést szerzett. 1933-ban, mint aktív tiszt egy politikai tanulmányt irt, s e miatt eljárást indítottak ellene. Szálasi ekkor nyugdijaztatta magát, hogy szabadon foglalkozhasson politikával. Az előadó bemutatta Szálasi „Cél és követelések" cimü tervezetét és elmondotta, hogy Szálasi 1935 márciusában megalakította a nemzeti akarat pártját A pártban nem tűrt ellentmondást. A vizsgálat során beigazolódott, hogy Szálasi parancsuralomra törekedett. Ezután az előadó felolvasta a törvényszék ítéletét, majd Tö- reky elnök a tábla Ítéletét ismertette. Ezután a katonai ügyész szólalt fel. A koronaügyész súlyosbítást kért A koronaügyész vádbeszédében kifejtette, hogy a vádlott olyan mozgalmat indított, ami könnyen forradalomra vezethetett volna. Nagy izgalmak és gazdasági válság után sikerült az ország jogrendjét visz- szaállitani és most bátran elmondhatjuk, hogy Európa kisállamai között a legtökéletesebb jogrend Magyarországon van. És ekkor előállott egy aránylag fiatal nyugalmazott katonatiszt azzal, hogy ő akarja átvenni az országban a hatalmat, mondotta a koronaügyész. Ő akart itt mindenkinek parancsolni, ő akart itt mindenki helyett gondolkozni. Ez nem más, mint diktatúrára való törekvés. Diktatúrára azonban nincs szükség ebben az országban, mert 1919-ben már megmutatkozott, hogy mit eredményez a diktatúra. Nincs szükségünk diktátorra sem, mert van hivatott vezére az országnak, folytatta beszédét a koronaügyész. — Az elsőfokú bíróságok az enyhítő körülményeket figyelembe vetNincs többé ősz haj l Francia professzorok csodás találmánya a párisi világkiállításról, mely afrikai gyümölcs- nedvekből készült vizszinü folyadék, az ősz hajat négyszeri bekenés után ismét feketére, vagy barnára változtatja. Ezen folyadékot a haj gyökerei magukba szívják és a haj hagymáit kitisztítja, az ősz haj ismét éledni kezd, a hajszálaknak nj életfolyamata kezdődik, miáltal az egészséges talajban a korpaképződést megszüntet] és visszaadja a haj eredeti színét. Egy üveg ára Ké 15.—, portó Kő 3.—. Vezérképviselő Csehszlovákia területére „Rekord” Arcszépitő-Kosmetika és Parfumerie Áruháza, Mukaéevo, Komenského 3. — Képviselők kerestetnek minden város részére. — ELFOGTAK EGY FIATALKORÚ SZÉL- HÁMOSNÖT. (Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Hirt adtunk aról, ihogy néhány héttel ezelőtt egy fiatal leány, aki gimnazistának mondja magát, sorozatos csalásokat követett el Pozsonyban. Rendszerint Sloboda Jarcsának nevezte magát. A osendőrségnek most Königgrátz- ben sikerült a leányt letartóztani. Kiderült, hogy V. J. fiatalkorú königgrátzi leánnyal azonos és már tizennyolc csalást követett el, . — PALYAVALASZTAS ELŐTT ÁLLÓKNAK nélkülözhetetlen kézikönyv a „Vezető" cimü könyvecske, amely 6.50 koronás árban kapható Janson Jenőnél, Pozsony, Safarik-tér 4. I. 6. Az összeg bélyegben is beküldhető. Portó külön 50 fillér. — HALÁLOS TEJMÉRGEZÉS. Nyíregyházáról jelenítik: Gégény Andrásné kemecsei lakost hattagú családijával mérgezéssel tölbib nappal ezelőtt a nyíregyházai kórháziba vitték. Megállapították, hogy a család teíjmiérgezést szenvedett. Gégény Margit 24 éves leány, akit időközben elbocsátottak a kórházból, pénteken meghalt. Elrendelték holttestének felboncolását. — KÉRTE LETARTÓZTATÁSÁT S A LETARTÓZTATÁSÉRT BOTRÁNYT CSINÁLT. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Bors Gyula 33 éves munkás tegnap ittas állapotban beállított a cseklészi csendőrségre és azt követelte, hogy azonnal tartóztassák le és szállítsák be a pozsonyi kerületi bíróság fogházába. Amikor megkérdezték tőle, hogy mit követett el, azt válaszolta, hogy szomszédaival nem tud kijönni és ha nem tartóztatják le, feleségével együtt bűnügybe keveredik. Közben Bors Gyula olyan erőszakosan lépett fel, hogy a csendőrök végül is okot találtak letartóztatására. Ekkor azonban emiatt háborodott föl és követelte azonnali sza- hadonbűceátását. ték, de nem vették figyelembe az egyes súlyosbító körülményeket Nem vették figyelembe azt, hegy Szálasit a vezért szerepre való törekvés irányította tetteinek elkövetésénél. A koronaügyész ennek alapján az Ítélet súlyosbítását kérte, A védő érvei A koronaügyász után Kiss Géza védőügyvéd szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a kor-eszméket erőszakkal feltartóztatni nem lehet, Szálasit hazafias szempontok vezették és nem akarta felforgatni az állam rendjét. Délután háromnegyed négy órakor az elnök közölte, hogy a Kúria augusztus 24.-én délelőtt 10 órakor hirdeti ki ítéletét. Nyilastüntetés a Kossuth Lajos-téren A tárgyalás ideje alatt a Kossuth Lajos téren hatalmas csoportosulás támadt. Fiatalemberekből álló nyilasok tüntetni kezdtek Szálasi mellett. A rendőrség azonban pillanatok alatt megtisztította a teret és tizenhat tüntetőt előállitottak. 1938 augusztus 18, csütörtök. Erőszakkal akarta kilakoltatását megakadályozni, majd megszökött egy pozsonyi munkás POZSONY. — (Szerkesztőségünk telefonje- lentése.) Tegnap délután Pozsonyban a Vár-ut 16. számú házban Kostolny András munkás ellen bírósági kilakoltatási e’járást folytattak. A munkás azonban ellenállt a hatósági közegeiknek. Bezárkózott elsőemeleti lakásába és az ablakon keresztül az uccán tartózkodó hatósági közegekbe dobálta az ablakrámákat. Hamarosan nagy tömeg gyűlt össze a ház előtt s a hatósági közegek kénytelenek voltak a rendőnség segítségét: kérni. Amikor Kostolmy András látta, hogy a rendőrségi autó megérkezik, lakása hátsó ablakán keresztül kimászott a szomszéd ház tetejére és a háztetőkön keresztül elmenekült. Olyan tigyejsen rendezte meg szökését, hogy a rendőrség most , is keresi.