Prágai Magyar Hirlap, 1938. augusztus (17. évfolyam, 174-198 / 4617-4641. szám)
1938-08-14 / 185. (4628.) szám
1938 augusztus 14, vasárnap* Mécs László 22 nemzeí előtt Debrecenben A magyar hüllő óriási sikere a debreceni Nyári Egyelem külföldi hallgatói elölt ■■ «*■ Ősszel aj verskötet jelenik meg Mécs Lászlótól ■ ■ Villáminterjú a kirátyhelmeci poétával a tündért Nagyerdőn ■ ■ DEBRECEN. —■ (Saját tudósítónktól.) A második hete tartó debreceni Nyári Egyetem vezetősége a külföldi hallgatók kérésére meghivta Mécs Lászlót, hogy pá- risi nagysikerű előadásai után most Debrecenben mutassa be gazdag költészetének legszebb termését: a hajdúsága fővárosban időző különböző nemzetek diákjai előtt. Ebből az alkalomból a világhírű nagyerdői Központi Egyetem egyik legnagyobb termében, az Auditórium Maximumban díszes közönség gyűlt egybe, elsősorban a Nyári Egyetem francia, német, angol, olasz, lengyel, dán, holland, bolgár, török, albán, belga, cseh, lett, litván, észt, finn, svéd, svájci, perzsa, jávai, indokinai és orosz, tehát összesen huszonkét nemzet diákjai, számszerint körülbelül ötszázan. A hallgatóközönség soraiban megjelentek természetesen a Nyári Egyetem csehszlovákiai és erdélyi magyar tagjai is, valamint az amerikai magyarok, de eljöttek nagy számmal a helybeli értelmiség soraiból mindazok is, akik már három ízben hallhatták az ősi hajdú város falai között Mécs Lászlót. Az érdekes összetételű közönség előtt dr* Miíleker Rezső, a Nyári Egyetem igazgatója nyitotta meg az estét, rövid beszéddel köszöntve Mécs Lászlót, nemzetünk nagy költőjét, akinek megadatott, hogy még életében meghódíthassa a külföldet. A népeknek a mai szörnyű egymásközti viaskodásában — mondotta többek közt az egyetemi tanár - ő a mi legkülönb szellemi követünk, aki a nemzet tisztult érzelmeit közvetíti az emberiség felé. Ezután francia, olasz és német nyelven ismertették Mécs László költészetét, franciául dr. Molnos Lipót, a párisi Magyar Intézet igazgatója és M. Silvain, olaszul pedig Colonello Tirindellű Dr. Molnos Lipót, aki tanúja volt Mécs László párisi sikereinek és egyik kezdeményezője az első francianyelvü Mécs-kötet megjelenésének, megkapó szavakkal mondotta el, miként fogadta a francia kritika a magyar költő müveit. Paul Valéry, a francia költőfejedelem abban látja Mécs László legfőbb európai jelentőségét, hogy visszatért a költészet ősi forrásaihoz, a homéroszi tájakhoz. Mert ma a költőnek nem a kevesekhez, hanem népéhez és lehetőleg az egész emberiséghez kell szólnia, egy szebb, jobb és iga- zabb jövő szolgálatában. Az elefántcsontto- rony-költészet legkülönb francia képviselőjének ezt a feltűnő megállapítását nekünk magyaroknak nem szabad elfelejtenünk. Az üdvözlő és méltató szavak után Mécs László állt a viharosan ünneplő közönség elé; régi és legújabb verseit adta elő, mindegyiket sikerrel. Bemutatta azokat is, amelyek már francia és olasz nyelven különösképpen -meghódították a külföld szivét. (A királyfi három bánata, Parancsolj, fenség, Alázat, Hordár, Örök banalitások, Vigyázzállásban, Rohanás a Tavaszba, Egy kis halott a házban, Egyszerű találkozás, A gyermek játszani akart, A Mindenség balladája, Tessék beszállni!), ezeket most francia és olasz nyelven is előadták a Nyári Egyetem külföldi művészei. Nagy sikere volt a „Parasztokénak, amelyet Mécs először szavalt Debrecenben, végül a közönség tomboló követelésére három szép versével (Őszi éjjel, őszi szél, Valami nagyon tetszett nékem, Májusi legenda) zárta be az emlékezetes ünnepi műsort, amely után Debrecen város polgármestere díszes fogadóestét adott a Nyári Egyetem külföldi hallgatóinak és az ünnepi vendég, Mécs László tiszteletére. Villáminterjú Mécs Lászlóval a debreceni Nagyerdőn Negyedszer járt ezúttal Mécs László Debrecenben, de most is egész sereg érdeklődő vette szeretetével — és autogram- kérő lapjaival körül és az újságírók szüa-, telenül ostromolták interjúikkal. Éppen a nagysikerű egyetemi előadóest után vagyunk, mikor átsétálunk a másodvirágzását érő akácos Nagyerdőn a villamos felé, még az utón is újságírók ostromolják kérdéseikkel, hogy beszéljen az áprilisi párisi estékről. Minderről annakidején a Prágai Magyar i'Hrlap már részletesen beszámolt és igy most csak az uja-bb híreket lessük el. Molnos Lipót párisi egyetemi tanár, a francia Mécs-kötet kezdeményezője tervbevett egy lengyel-finn-svéd előadókörutat és ennek kiépítésén dolgozik a Nyári Egyetem jelenlevő külföldi hallgatóival. Dr. Kovács Árpád, a newyorki Sí. John j University szlovákiai származású professzora pedig egy amerikai körútra hívja meg Mécs Lászlót és erről elsőnek a Prágai Magyar Hírlap ad örvendetes hirt. A debreceni Nyári Egyetemen hallgató nagyszámú amerikai magyarok második nemzedéke máris hozzáfogott a nagyszabású amerikai Mécs-ut megszervezéséhez. Újabb irodalmi terveiről kérdezgetjük: — Ősszel uj verskötetem jelenik meg Budapesten, Révainál. Csupa uj költemény, még nem tudom, mi lesz a kötet címe. „Siratófal" vagy „Beleszólok". Mindkettő egy- egy uj versem cime. — Zsúfolt életemnek egyik legkedvesebb verse a ,,Siratófal". Hogy született? Reggel négykor otthon, Királyhelmecen feküdtem! az ágyamban. Még nem ébredtem fel egészen és egy szó volt a számon, nem tudtam! kimondani, de ott volt a nyelvemen: siratófal. Mikor felébredtem, egyszerre megírtam a verset. Legjobb versemnek tartják. Még sehol sem jelent meg, csak a barátaimnak olvastam fel. Hat versszakból áll a versi az ifjúság tündérvára eltűnt, vasbetonból épül a férfikor városa, de maradt egy fal, amelyen minden kőnek tündérarca van és ennél, mint ahogy a zsidók sírtak annál a bizonyos falnál, én is kisírom magam. Egy fal maradt ma: az emberszeretet, amelyen minden kőnek krisztusarca van, én ennél a falnál állok és sírok ... Lassan a kivilágított városba érünk. Egy debreceni hivő megkérdezi Mécs Lászlótól: — Egyidőben szó volt arról, hogy átjön végleg Magyarországra ... Királyhelmeci poétánk komolyan néz fel: —■ Szó volt róla ... De én nem akarok eljönni onnan, az ajánlatokat nem fogadtam el. Nem akartam otthagyni a mostani munkakörömet, azt a munkát, amit már több mint egy évtizede végzek és amit.,. nem szabad ott-* hogyni, soha .. ♦ Nekünk, csehszlovákiai magyaroknak ez a legszebb üdvözlet és köszöntés, amit Mécs László küld sikereinek újabb színhelyéről: a hajdúsági fővárosból ... MADAME CURIE Irta: Egri Viktor A fényképe: a halánték táján ezüstszálakkal átszőtt, régimódi kontyos frizurába fésült szőke haj. Boltozatos és hihetetlenül magas, szinte férfias homlok. A szlávos arc pedig, a gyengén kidagadó csontokkal, a mélyenülő acélkék szemekkel, a finommetszésü orral, a keskeny szájjal és minden vonalnak eszkétikus soványságával, tele van lelket és szellemet sugárzó női bájjal és varázzsal. Talán hatvan esztendős lehetett Madame Cu- rie, amikor ez a fényképe készült, amely élettörténete magyar kiadásának fedőlapját díszíti. Azt mondja a kép, hogy a tudománynak ez a halhatatlan asszonyalakja túl az uniformizált, ma Hollywoodtól exportált vásári szépségen, meg- vesztegetően és elbűvölően szép volt. Azzal a mondhatatlan bájjal és nemességgel szép, amit a gondolkodás ir az arcra, a szellem müvei lassú és ernyedetlen munkával a csontok, izomrostok és véredények hálójában. Az ilyen arc nem tud megöregedni, a szellem és a lélek megőrzi fiatalságát és a múló évek csak nemesebbé teszik megejtő szépségét. Különösnek tűnhet fel, hogy a szépség dicséretével kezdem századunk legzseniálisabb asszonyának életrajzáról Írott beszámolómat. De ez a szépség szinte jelképe Curie asszonynak, aki nemcsak a rádiumot adta a világnak, de életével megmutatta, milyen a lángész, ha asszony testébe költözik. „Marié Curie életében annyi mély jellemvonás van, hogy az ember szeretné történetét úgy mesélni, mint valami legendát", Írja Éve Curie, Madame Curie leánya és élettörténetének írója. Csakugyan legenda lesz az életrajzból: a tudomány megszállottjának modern legendája! Nehéz feladat egy jól ismert és sokaktól csodált személyről túlzások nélkül élettörténetet írni, s a nehéz feladat könnyen hálátlanná válhat, ha a közelálló, aki az életrajzot írja, nem vonul szerényen és személytelenül a háttérbe, mint Éve Curienek sikerült édesanyja legendás életének megmutatásánál. Levelek, naplók és személyes élmények alapján irta meg Éve Curie anyja történetét. Nincs az a film, amely izgalmasabb volna ennek a Nobel-dijas asszonynak hiteles életrajzánál. Marya Sklodovska Varsóban születik, ahol apja gimnáziumi tanár volt. Édesanyja korán meghal és az anyagi szükséget hamar megismerő Maryának tizenhatéves korában nevelőskö- désből kell élnie. A tudásért hév-ülő fiatal lány négy évig egy eldugott kis lengyel falu száműzetésében él, hogy sovány kis keresetével Párisban tanuló nővérét segélyezhesse. Tanítás és tanulás, bálozás közt telik el ez a négy év, melynek egyetlen eseménye: egy házasság reménytelen ábrándja. Négy év után aztán üt a szabadulás órája. Marya egyszál ruhában s csak annyi pénzzel, ami megmenti az éhhaláltól, vonatra ül és Párisba utazik. Párisban Bronia nővére várja férjével, Dluski doktorral, ők adnak szállást a gyönge egészségű, törékeny fizikumú, de testi fáradságot és testi éhséget nem ismerő fiatal lánynak. Marya maga nem tudja még, mi érdekli jobban, a matematika, vegyészet, fizika vagy szociológia? Egyszerre éhes mindenre és csak az első szomj csillapítása után kezdődik a rendszeres tanulás ideje. Dluskiék házatája tul- hangos, ebben az életvidám környezetben Marya értékes órákat vészit a tanulásnak szentelt időből, azért inkább egy fütetlen kis padlásszobába költözik, melynek minden bútora egy [vaságy, egy bádoglavor és egy szék. Teán és gyümölcsön, kevés kenyéren él és nem ismerve semmi női hiúságot, egyetlen kopott fekete ruhában jár évről-évre. Ig,y érik a csendben a géniusz. Küldetést érez, el van telve azzal a tudattal, hogy tanítással segítenie keli elnyomott nemzetén. Az az ábrándja, hogy egy varsói gimnáziumban tanítani fog, de a sors mást akar. A sors még keményebb harcot, súlyosabb rendeltetést mér erre a törékeny teremtésre. Minden ereje megfeszítésére készteti, nem enged pihenőt és nem ad kényelmet és örömöt. Munkahajszában, az energiáik embertelen pazarlásában telnek a párisi egyetemi évek. Valami sorsszerű, elkerülhetetlen rendeltetés van abban is, ahogy ösz- szejön Curie tanárral, tanító-barátjával, akihez tanulmányai közepeit, egy esztendei habozás után, feleségül megy. Marya talán csak azért vállalja a házasságot, mert azt hiszi, hogy együtt kényelmesebben tudnak dolgozni. Á férfi éppolyan zseniális, mint ő és boldogságuk páratlan a maga nemében. Curie asszony élete a házasság percétől kezdve valóságos mítosszá válik. Nény éven át egy fütetlen és rosszul fedett hangárban kutató munkát folytat férjével; elszánt és keserű erőfeszítéssel kemény férfimunkát vállal és ugyanakkor magára veszi az asszonysorsnak minden súlyát: gyermeket szül, ruhákat varr, háztartást vezet. Négy éven át a megszállottak fanatikus türelmével keveri az olvasztóüstben fortyogó anyagot, cipeli a nehéz lábasokat, mert annyi pénzük nincsen, hogy laboratóriumi szolgát tartsanak és azon felül szerető hitves és családanya. Négy évi szakadatlan munka után ez a csodálatosan összehangolt emberpár felfedez egy varázslatos elemet, a rádiumot. A piszkos rabszolgamunka végre eredménnyel ajándékozza meg őket. Azt hiszik felfedezésükről eleinte, hogy csak elvi, tudományos jelentősége van, de aztán megijő életük csodája: a felfedezett rádium megégeti az iránta érdeklődők kezét, kiégeti egy tudós barátjuk zsebét és kiderül, hogy a rádiummal. nemcsak egy uj tudomány s uj életfilozófia kelt életre, hanem szörnyű kórokat gyógyítani lehet vele. Eg-y nap a tudós házaspár levelet kap Amerikából. Buiffalóban szakemberek gyárat akarnak alapítani és pontos útbaigazítást kérnek, ho-, g-yan állíthatják elő a rádiumot. A férj ekkor ezt mondja feleségének: — Két megoldás között választhatunk. Az egyik az, hogy minden feltétel nélkül leírjuk kutatásaink eredményeit, a tisztítási módszert is beleértve, vagy pedig a rádium tulajdonosainak, „felfedezői"-nek tekintjük magunkat. Ebben az esetben, mielőtt nyilvánosságra hoznók, hogy milyen módon dolgoztad fel a szurokércet, szabadalmaztatni kellene az eljárást és biztosítanunk kellene magunknak a rádium előállításának jogát. Az asszony néhány pillanatig elgondolkodik, azután igy válaszol: .— Ez lehetetlen, összeférhetetlen lenne a tudományos szellemmel. A fizikusok mindig teljes egészükben teszik közzé kutatásaikat. Ha felfedezésüknek üzleti jövője van, ez csak véletlen, melyből semmi előnyt nem huzhatunk. És aztán a rádium betegeket gyógyít . „ . Úgy érzem, nem szabad hasznot huznunk belőle. A nyugodtan kimondott szayak mindkettőjük érzését fejezik ki, csalhatatlan felfogásukat a tudós hivatásáról. Pierre, a férj, e kis vasárnap reggeli beszélgetést igy fejezi be: — Még ma este irok az amerikai mérnököknek és megadom a kért felvilágosításokat. Még rendes laboratóriumuk sincs, jövőjük anyagilag bizonytalan, gyermekük van, — a szabadalom sok pénzt, kényelmet és gazdagságot jelentene és ők mégis lemondanak. Mindörökre választanak a szegénység és gazdagság között. Páratlan emberségüknek legragyogóbb bizonyítéka ez a lemondás! Amikor a Nobel-diijat megkapják és dicsőségüket az egész világ megismeri, munkáséletük tovább folytatódik, csak éppen a napszámoster- hek hullanak le róluk. Aztán egy nap a legször- nyübb gyász szakad az asszonyra: nagyszerű élettársa, Pierre Curie egy teherkocsi kereke alá kerül és pillanatok alatt meghal. Marié összeroskadna a gyász súlya alatt, de a munka, a hivatás életben tartja. Eszébe jut férőjének egy régen hallott mondása: — Bármi történjék is, még ha úgy érzi is az ember, hogy testéből kiszállt a lélek, még akkor is kell dolgozni. Elfoglalja a Sorbonne-on a férje katedráját, tanít helyette és vezeti a laboratóriumát. Huszonnyolc évig dolgozik még, újabb felfedezéseket tesz, uj Nobel-dijat kap, elnyeri az egész tudományos világ csodálatát, tudósgárdát nevel és a legenda nő, a rádium kékesen foszforesz- káló sápadt fénye glóriát von finom feje fölé. Életének minden napja munka és áldozat. A háború sebesültjeiért küzd, Röntgen-állomásokat állít fel, ezrek, tizezerek életét menti -meg és szerény, halk szava is az emberiség nyomorúsága enyhítésének szolgálatában áll. Már régen „a híres Madame Curie", amikor csak laboratóriumának csendjében, házának meghitt világában érez néha boldogságot. Szeretne eltűnni a névtelenségben és menekül a nyilvánosság elől, mely királynőként ünnepli. Unalmat érez, amikor hozzánemértő tolakodók felfedezéséről és lángeszéről beszélnek. A „szerencse kegyei" iránt tompa. Egyszer Loubet elnöknél vacsorázik az Elysée-ben. Az est folyamán egy hölgy lép hozzá és azt kérdi: — Bemutassam Önt a görög királynak? Marié ártatlanul, udvarias, csendes hangon ad őszinte választ: — Nem tartom szükségesnek. Észreveszi a hölgy elképedését és azt is, hogy ez a hölgy, akit nem ismer meg, az elnök felesége. Elpirul, összeszedi magát és sietve mondja: — Hogyne . . . hogyne, természetesen, mindent megteszek, amit óhaijt. Teljesen, amint ön akarja. Élete utolsó esztendeiben tapasztalait, tudását tanítványainak, a világ minden tájáról ösz- szeserglett fiatal tudósoknak ajándékozza. És amikor ezt a küldetését is elvégezte: meghalt fáradtan. Nem tudta, hogyan kell híresnek lennie. De élete után egy legenda maradt. Az alkotó asz- szony legendája. A felfedező ebben a legendában kinő a személytelenségből. M-a-rie Curie élete legalább is annyira csodálatos, mint alkotása, a rádium. 6 A Kis Magyarok Lapja rejtvényszelvénye A 33. síim rejtvényeit megfejtette: j------------------------------------- \ L -.... ,
