Prágai Magyar Hirlap, 1938. július (17. évfolyam, 148-173 / 4591-4616. szám)

1938-07-10 / 155. (4598.) szám

2 1938 Julius 10, vasárnap* A parlament nyári munkája A nyelvtörvény és a közigazgatás reformját intézik el augusztusban Őszre marad a többi nemzetiségi probléma? ■ A tzudétanémet párttal az elmúlt héten nem tárgyaltak a statútumról Megadóztatják a borotvapengéket ■■ (t, j.) PRÁGA, — A nemzetiségi kérdések rendezésére irányuló s most készülő javaslatok közül egyetlen egy sem készült el még annyira, hogy a parlamentben benyújtható volna. Ma délig a koalíciós pártok hatos választmányának kezében sem volt a paragrafusokba szedett kor­mányjavaslat, ilyet a szudétanémet párt és az Egyesült Magyar Párt sem kapott kézhez, már pedig a miniszterelnök mindkét oldalra kötelező ígéretet adott, hogy e javaslatokat idejében ki­adja a nemzetiségi pártoknak is úgy, hogy még a parlamentben való benyújtás előtt legyen mód­juk azokhoz állást foglalni, Mit kap kézhez a koalíciós hatos bizottság? A mai lapjelentések szerint — amint a PMH már tegnap megírta — a nemzetiségi kérdéseik tárgyában három javaslat készül s ezek között az első a szigorúbban vett nemzetiségi statútum, mely a nemzetiségek védelmét, az isikolaügyi ta­nácsokat, az állami hivatalokban és közmunkák­ban való részesedést szabályozza. A másik a nyelvtörvény novellája, a harmadik a közigaz­gatási törvény reformja. A szudétanémet pártnak és a koalíciós pár­tok hatos választmányának eddig az első részt adták ki, ami azonban nem törvényjavaslat, ha­nem a nemzeti kisebbségekre vonatkozó régi csehszlovák törvényhozás vázlatos gyűjtemé­nye, az alkotmánytörvény utolsó, a kisebbség­védelemre vonatkozó részének megismétlésével. Ez az első rész a ma hatályos kisebbségvédelmi jog vázlatos ismertetésén kívül előadja még azt, hegy a kormány miként gondolja például a nem­zetiségek arányos részesedésének biztosítását a közmunkákban, az iskolaügyekben, a népjólét­ben, A koalíciós hatos bizottság ezt az első részt beszélte meg, illetve tegnap befejezte a meg­beszéléseket s az ott javasolt csefcélyszámu és terjedelemben is szerény újításhoz foglalt állást. Ismételjük, hogy e résszel a törvényhozásnak rövidesen dolga nem lesz. A koalíciós hatos bizottság ma azután a nyelv­törvény kiegészítése tervezetével foglalkozik és a jövő héten a közigazgatási reformot veszi munkába. Hány nemzetiségi javaslat kerül a parlament elé? Mértékadó helyről származó értesüléseink I szerint a nemzetiségi kérdések rendezése során még e nyáron mindössze két törvényjavaslat jutna a parlamentbe. E két javaslat: 1, a "nyelvtörvény módosítása és kiegészítése és 2, az 1927, évi közigazgatási reform módosí­tása. "~A nyelvi örvény novelláját a miniszterek po­litikai kollégiuma már elkészítette, a koalíciós pártok"-hatos- tanácsa most foglalkozik -vele. A legfontosabb azonban a közigazgatási re­form novellája és ez a javaslat még nem hagyta el a politikai miniszterek kollégiumá­nak műhelyét. Miként már a múlt vasárnap is közöltük, a köz- :igazgatási reform novellája megszünteti a t árto­tt! ánygy ülésben és a járási képviseletekben a ki­nevezett tagrendszert és kizárólag választott ta­gokat fog ismerni. A tartománygyülésnek Csehországban cseh és német, Morvaországban cseh, német és lengyel, Szlovákiában cseh és magyar kúriája, vagyis önálló osztálya lesz. Minden kúria élén saját külön elnök-főnök (or­szágos kapitány — hejtman) áll, akit az illeté­kes kúria választ és a köztársasági elnök erősít meg hivatalában. — A politikai miniszterek kol­légiuma éppen tegnap tartott ülésén a nemzeti kúriák hatáskörének kérdésével foglalkozott. Mikorra várható a két törvény megalkotása ? Különféle kombinációk vannak. Az egyik né­zet szerint a parlamentben e javaslatokat csak benyújtanák, a nemzetgyűlés a felhatalmazási törvényt és más szükséges javaslatot intézne el S a nemzetiségi javaslatokat a képviselőházi és szenátusi közös alkotmányojgi bizottságoknak adná ki és a plénum szabadságra menne s az alkotmányjogi' vegyes bizottság azután hóna­pokig foglalkoznék a javaslatokkal. Ez a beál­TUDÓSITAS ELEJE AZ 1. OLDALON látás téves. A kormánynak ma nagyon fontos érdiéke, hogy ne csak nemzetiségi javaslatokat, hanem törvényeket is produkáljon. Ennek kö­vetkeztében hitelt adhatunk a Prager Presse ama beállí­tásának, hogy a nemzetiségi javaslatokat be­nyújtás után az alkctaiáayjoqi vegyes bizott­ság egy hét alatt s a parlament újabb egy hét alatt tárgyalja le úgy, hogy aúgusztáS-; köze­pébe ' mind’ á kettő törvényerőre emelkednék. Magáitól értetődik, hogy az iskolatanácsokról, az elnemzetienités büntetéséről, á közmunkák megosztásáról, a közhivatalokban való részese­désről szóló törvények és rendeletók későbbre maradnának. Felhatalmazási törvény A nemzetiségi problémákon kivül- a nyári parlamentre még számos más feladat is várna, ezek közül azonban csak a gazdasági felhatal­mazási törvény elfogadása és a katonai szolgá­lat rendezése remélhető. Tegnap közöltük Cha- lupa cseh iparospárti képviselő cikke nyomán, hogy a felhatalmazási törvényt a kormány há- romötödnyi parlamenti többséggel akarja meg­szavaztatni. Ennek oka az, hogy a régi felhatalmazási törvényeik kapcsán a kormány által felkért jogász-szakértők oly- értelmü szakvéleményt adtak, hogy bizonyos esetekben — tudniillik a felhabalniiazási tör­vények alapján kiadott kormányrendeleteknél — erősen vitatható, hogy a felhatalmazási tör­vényre ^hivatkozó rendeletek egyke-másika nem lépte-e túl a felhatalmazás kereteit és ezért a szakértők helyesnek tartanák, hogy a jövőben foglaltassak • a felhatalmazás alkot­mány törvénybe, Ebben az esetben ugyanis senki se vonhatná kétségbe a felhatalmazás jogosultságát, Ellenben ezzel sem sikerülne kiküszöbölni azt a problémát, hogy a kiadandó kormányrendelet nem haladja-e meg most már az alikoitmánytör- vénybe foglalt felhatalmazás kereteit. Választási kortézia Tegnap megemlítettük azt is, hogy október­ben újabb községi választások várhatók am£ községeikben, amelyekben' a tavasszal álllatkóröl miatt nem lehetett azokat megtartani és ott is ahol időközben lejár a választási ciklus. Mini vasárnap közöltük, hogy a hozandó uj választá­si rend alapján országos és járási választásokra Vri n 37 állam f /xrn szetes, hogy ilyen nagyarányú választásokhoz a koalíciós pártoknak szükségük van agifádós anyagra. Elsősorban az agrárpárt néz szerteszét ,,igéretek“ után. Ezért bölcselte ki az agrárpárt a gabonaárak ilyen fifikus megoldását: aratás után kap a gaz­da előlegképpen annyit, mint tavaly aratás után kapott és majd az ősz folyamán megálla­pítják a végleges árakat. Ám ősszel mindenek előtt választani kell és választási agitádónál ki látott ennél szebb ígéretet: „ha magasabb ga­bonaárat akarsz, szavazz reánk gazdatestvér..." Ebből is látni, hegy hányadán áll szénagyüjtés után az agrárpárt szénája, ha már most kény­telen tartalékolni az érveket. A hároméves katonai szolgálatról helyesen irja a mai Poledni List: Ma százezre­ket érintő kérdés ez. A közvéleményben túl­súlyban van az a nézet, hogy a hároméves ka­tonai szolgálatra sor kerül, Sőt, akik katonaru­hát viselnek, azok is számolnak ezzel. Katonai szemszögből a kérdést nagyon könnyen intéznék el. Nehezebb a nemzetközi szempont Barátaink a külföldön teljes mértékben elismerik straté­giai nehézségeinket, ezzel szemben a berlini la­pok a tervezett hároméves katonai szolgálatot szüntelenül fenyegetésnek és provokádónak nevezik. Anglia és Frandaország, mely oly gondosan igyekszik eltüntetni mindenfajta gyuj- tóányagot, barátságos megbeszéléseken bizto­san már állást foglalt e kérdésben. És ezért ál­lítható, hogy e kérdésre, lesz-e hároméves ka­tonai szolgálat, vagy nem, a válasz nem oly egyszerű. A katonaságnál levő és az ősszel be- rukkoló fiuk szeretnék tudni, hogy milyen hosz- szu időre vonulnak be. Nem tudjuk, hogy jogos kíváncsiságukat rövidesen kielégithetjük-e. De teljes bizonysággal kijelenthetjük, hógy a”há­roméves katonáskodás kérdése a Csehszlovák köztársaságban még távolról sincs elintézve", — fejezi be a Poledni List jelentését. Pénzügyi kérdések Kétségtelen, hogy a kormány különféle kol­légiumai, nevezetesen a gazdasági miniszterek és a politikai miniszterek is sokat foglalkoznak az állam pénzügyi kérdéseivel éspedig — mi­ként már megírtuk — az 1938. évi pótköltség­vetés és az 1939. évi költségvetési előirányzat összeállitása kapcsán. Hivatalos jelentések sze­rint a miniszterek tegnap tartott értekezletein is foglalkoztak e kérdésekkel. Az általunk már bejelentett szövetkezeti megadóztatáson kivül, — mely jelentős bevételi forrás volna — a mai lapok szerint szó van a borotvakészülékpengék megadóztatásáról is, ami különösen a cseh ipa­rospárti borbélyiparosok követelése. A mini­mális árak bevezetése után ugyanis a kisebb borbélymühelyekben nagyon megapadt a ven­dégek száma és növekszik az önborotválko- zóké. A Poledni List szerint megbízható számí­tások alapján évi 10 millió volna a borotvaké- szülékpenge-adóból eredő bevétel. A szövetkezetek megadóztatása, illetve mai adókedvezményeik megvonása is különösen a cseh iparaspárt fájó sebe. Viszont a szodaiista pártok erről hallani sem akarnak. Különösen a fogyasztási szövetkezetek adókedvezményei­nek megvonását ellenzik a szocialisták. Rendek és kitüntetések A rendekről és kitüntetésekről szóló törvényt a mai napig nem hajtották végre. Pedig ez év október 28-ra okvetlenül ki akarnak tüntetni számos csehszlovák állampolgárt is. Az idő na­gyon szalad* ezért a miniszterek politikai kol­légiuma éppen e napokban foglalkozott a ren­dekről és kitüntetésekről szóló törvény végre­hajtási rendeletének tervezetével is. Eszerint a Fehér Oroszlán-rendet bevezetnék belföldi ál­lampolgárok számára is (ismeretes, hogy eddig csak ez az egyetlen egy rend volt s az is csak külföldiek kitüntetésére). Szó van továbbá Szent Vencel-rend, Szabadság rend, Szvatoplük-rend, Nagy Morva Birodalom-rend s más rendek be­vezetéséről. Nemzetgyűlés julius utolsó hetében A lapok félhivatalos értesülésekre hivatko­zással azt közük, hogy a képviselőház össze­hívása julius 20-a táján várható. Más lapok ju­lius 25-ét emlegetik. Saját értesülésünk szerint julius 20—25. között a képviselőházi elnökség határozza eh hogy mikorra hívja össze a Házat* A kormány előkészítő munkálatainak mad álla­potára való figyelemmel azzal számolhatunk, hogy a nemzetgyűlés julius utolsó hetében és augusztus első felében serényen kénytelen dol­gozni, ha a törvényhozók ezidén legalább még egy kis nyárvégi szabadságot akarnak, , , Bfogadjik-s a németek a javaslatokat? Castellonban. A város legnagyobb részét föl­robbantották. A főtér egyetlen romhalmaz ké­pét mutatja, amikor a nemzeti csapatok bevo­nultak. Az utóbbi három nap alatt a nemzeti csapatok a Földközi tenger partján kétszáz négyzetkilométernyi területet hódítottak meg. Hodgson a nemzetlek hadicéljairól LONDON. — A lapok most hozzák nyilvános­ságra Hodgson burgosl angol meghízott informá­cióit. Hodgson arról tájékoztatta Chamberlaint, hogy Fouico jelenlegi nagyszabású offenzivájának az a végcélja, hogy Madridot minden irányból körülkerítse. A bekerítés Valencia elfogyásával fog kezdődni. A Földközi tenger partján előrenyo­muló csapatok Valencia elfoglalásánál fognak egye. sülni a Tolcdo-hadsereggel. Ez rendkívül súlyos helyzetbe hozza majd Barcelónát, minthogy Kata­lánja elszigetelése után a milícia minden irányból körülzárt és egymástól elszakított területekre szorul. Erről a kérdésről ir a Öeské Slovo mai számá­ban., mely a Popü'aire cikkét idézi. A Populaire szerint a szudétanémet párt nem fogadja el a csehszlovák kormány által felajánlott rendezést. Ezzel szemben a cseh nemzeti szodaiista lep így ir: ,,Ez az állítás legalább is korai és ilyen for­mában politikusaink nem mondották ki. Egy­részt a statútum tartalmát eddig a koalíciós pártok sem ismerik, mert a tárgyalásokba csak a pártok hatos választmányának tagjai vannak beavatva, másrészt semmi esetre sem lehet a szudétanémet párt elhatározása elé vágni. A kormány és a koalidó ismételten kijelentette, hogy a rendezésiben a lehető legmesszebb megy el, amennyire azt csak az államfenség és az ál- lamegyseg megengedi és már ebből az okból sem ismerhető sem a szudétanémet párt, sem Hen­riéin ur álláspontja, s az ő álláspontja már csak jazért sem, mert nincs saját, hanem csak közölt I állásfoglalása." A statútum és a francia minisztertanács A lapok jelentése szerint Bonnet külügymi­niszter kedvező jelentést tett a francia minisz­tertanácsban a Csehszlovákiára vonatkozó ügyekről Úgy vélik, hogy mihelyt a parlament megszavazza a nemzetiségi javsalatokat, a szú- détancmet kérdés eltűnik az európai politika színtérről Mit mond a tzudétanémet sajté? A szudétanémet párti Die Zeit a nemzetiségi tárgyalásokról ezeket jelenti: — A hét végén serény tanácskozásokat kezd­tek a nemzetiségi statútumról Az egyetlen szi­lárdan álló tény az, hogy a statútum fő alkotó részét, — miként az előző héten — most sem ad­ták ki a szudétanémet pártnak. Éppen úgy bizo­nyos az is, hogy a szudétanémet párt e kérdés­ben a kormánnyal most nem áll érintkezésben. Cseh lapok jelentése szerint a koalidós pártok hatos bizottsága a statútumon bizonyos változta­tásokat eszközölt. Illetékes helyen ezt ugyan cá­folni igyekszenek, de a Prager Presse óvatos fogalmazásából is kitűnik, hogy a kormány és a koalidós hatosbizottság között nézeteltérések vannak, melyek elsimítását jövő hét közepére remélik. i Más cseh lapokból azt tudjuk meg. hogy a szu­détanémet párt megbízottai ez éppen elmúlt hét folyamán javarészt adminisztratív folyó ügyekről, közigazgatási panaszokról, újonnan választott községi bírák megerősítése ügyeiről s más ha­sonló részletkérdéseikről tárgyaltak. Hodza valamennyi ellenzéki párttal tárgyal PRÁGA. — A Csehszlovák Sajtóiroda jelenti: A koalíció parlamenti hatos tanácsa, amely a nemzetiségi kérdések megoldását célzó javaslatok törvényhozási előkészítésével foglalkozik, rendszeres tanácskozásait a jövő héten is folytatni fogja. A kormány, amelynek tagjai resztvettek annak a koalidós huszas bizottság­nak a tárgyalásain, amelyből a hattagú szükebb bizott­Különleges hashajtó a millió éves igmándl keserűm! Páratían gyógyérték rejlik I Hogyha gyomra el van rontva, Az Igmándi vízben, | Próbálja ki egyszer. Reggel iszik félpohárral — Délben eszik már étvággyal Van próba-kisüveg is ság alakult, a jövő hét folyamán ezzel a bizottsággal közveden összeköttetésben marad, és pedig a kormány- elnök révén, aki a jövő hét elején résztvesz ennek a koalidós hatos bizottságnak egyik értekezletén. A kor­mány egyidejűleg fenntartja a közvetlen kapcsolatot az egyes politikai pártok klubjaival és az ellenzék to­vábbi képviselőivel is tárgyalni fog a nemzetiségi kér­désről. A kormány elhatározta, hogy erre a tárgyalás­ra kivétel nélkül valamennyi ellenzéki párt képviselő­jét meghívják. A londoni és varsói követ Hódiénál Hodla Milán miniszterelnök ma megbeszélést foly­tatott Masaryk. János londoni csehszlovák követtel, majd Slávik György varsói csehszlovák követet fogadta.

Next

/
Thumbnails
Contents