Prágai Magyar Hirlap, 1938. július (17. évfolyam, 148-173 / 4591-4616. szám)

1938-07-27 / 169. (4612.) szám

10 1938 julius 27, szerda. TM<^-MAG^ARHTRL^á (—) Három szlovákiai cég kilépett a burgo- nyakeményitő karteliből. A burgonyakeményitő kartellben az utóbbi időben nagyobb eltolódá­sokra került sor. Az uj belépésekkel szemben a karteliből tizenhárom cég kilépett, amelyek közül három szlovákiai. A kilépett szlovákiai cégek a következők: Pollák Simon Fia, Várhegy, a pop- arádi burgonyakeményitő s szirupgyárosok szindi­kátusa és Schwartz Mihály, Brogyán. (—) Patásállatok fölhajtási tilalma. Tekin­tettel az állatbetegségek jelenlegi állására a ha­tóságok több járás községeibe megtiltották a pa­tásállatok fölhajtását. Alább az egyes járásokat közöljük, amelyekben a fölhajtási tilalom fennáll s az érdeklődőkkel a járási hivatalok közlik azo­kat a községek, amelyekbe tilos a fölhajtás. A járások a következők: Pozsony, Vágbeszteree, Nagybiccse, Csaca, ógyalda, Galánta, Galgóc, Királyhelmec, Illává, Komárom, Késmárk Kas­sa, Alsókubin, Kisucaujhely, Óluibló, Malacka, Vágujhely, Modor. Námesztó, Párkány, Eper­jes, Puhó, Rózsahegy, Szakolca, Dunaszerda- hely Vágsellye, Somorja, Tapolcsány, Tornaija, Trencsén Trsztena, Nagyszombat, Zsolna, va­lamint az összes Lengyel határrá! szomszédos járások. (—) Szlovákiai városok és községek háztar­tása, Selmecbányának az 1937. esztendőre jóváhagyott háztartása a következő végössze­gekkel zárul: Bevétel készpénzben 406.811, ki­adás készpénzben 404.154, felesleg készpénzben 2656, bevétel ingókban 10.000, aktív függőség 368.822, passzív függőség 26.018, ingóleltár 12.848, összvagyon 1937 december 31-éig 363.309 korona. Föiszölalmlási határidő augusz­tus 4-éig, — Szinna: Bevétel készpénzben 383.894, kiadás készpénzben 340.534 korona, be­vétel és kiadás értékekben 10.000, pénztárfeles­leg 43.359. Vagyonállapot: Pénztárfelesleg 43.359, aktív függőség 162.285, ingók 37.007, teher: passzív függőség 15.956, tiszta aktív va­gyon 226.696 korona. Felszólamlási határidő augusztus 5-éig. (—) Faárverés. Nagybiccse úrbéres közön­sége julius 30-án elad árverésen 442 fenyőfát 242 köbméter famennyiséggel, kikiáltási ár 18.150 korona; 220 darab fenyőfát 109 köbmé­ter famennyiséggel, kikiáltási ár 7631 korona, továbbá 89 darab fenyőhaszonfát 57 köbméter famennyiséggel, Kikáltási ár 3420 korona. (—) Befejezték az aratást a Garam völgyében. Tudósítónk jelenti: A Garam völgyiében az aratást befejezték. A termés jé közepes. A búza minőség­re kitűnő s nem ritka a- 85 kg-ihl sulyiu sem. A lé­vai uradalom hengermalmának laboratóriumában tmegejtett vizsgálat során megállapították, hogy az idei búza rendkívül gazdag sikértartalmú. (—) Magyar szalocnaszállitások Csehszlo­vákiába. Budapesti jelentés szerint az elmúlt héten Magyarország Csehszlovákiába 14 vagon nyers és 8 vagon sózott szalonnát szállított. Ezenkívül szállítottak még 8 vagon márkázott zsírt is. — Az állandó angol zsirszállitások ügyében folynak a tárgyalások olyan konstruk­ció megteremtésére, amely lehetővé tenné az ál­landó zsirexportot az angol szigetek felé. — A németországi zsir- és szalonnaszáüitás befejezé­séhez közeledik. E hét végéig úgy a májusi, mint a junius havi lekötött zsir mennyis égek tel­jes egészükben leszállításra kerülnek. A julius és augusztus havi fölajánlások folyamatban van­nak. (—) Magyarország bányatermékkivitele, Bu­dapestről jelentik: Az év első felében az ásvány- vizkivitel mennyisége 2000 a-val maradt mind­össze alatta a tavalyinak, ellenértéke pedig há­romnegyed millióval. A bauxitkivitel viszont a tavalyi 3.7 millió q-ról 4.9 millió q-ra emelke­dett, a szénkivitel a tavalyi 2.2 millió q-ról 2.6 millió q-ra, értéke pedig 3.4 millió P-ről 4.1 millió P-re. (—) Javult Olaszország külkereskedelmi mér­lege. Az olasz hivatalos lap, a Gazzetta Ufficia- le legutóbbi száma közli az Olaszország gazda­sági helyzetéről szoió jelentést. Eszerint 1938 május utolsó hetében 8142 olasz iparvállalat 1,186.748 munkást foglalkoztatott; ez a szám áp­rilis utolsó hetéhez képest 7547 főnyi csökke­nést jelent. A termelés indexe 1928-hoz viszo­nyítva 109 volt. Egy évvel ezelőtt azonban az index 116.7-et mutatott. Áprilisban a vas- és acéltermelés 147.185 tonna, májusabn 157.005 tonna volt. Az acéltermelés junius hónapban 206.102 tonnára emelkedett a májusi 188.334 ton­nával szemben. Az év első hat hónapjában a be­hozott áruk értéke 4,939.907 Ura, az exportál­také 3,892.373.000 líra volt. A külkereskedelmi deficit tehát a junius 30-ával záródó első félév­ben 1,047.534.000 líra. Ez nagy javulás tavaly­hoz képest, amikor az első félév külkereskedel­mi deficitje 3,141.390.000 líra volt. (—) Németország bülforgalmi mérlege, A né­met külforgalmi mérleg szerint az év első felé­ben a behozatal 2697, a kivitel pedig 2538 mil­lió márkát tett ki, a mérleg tehát 114 millió ko­ronával volt passzív a múlt év első felében ki­mutatott 166 millió koronás aktívummal szemben. (—) A jövő héten kezdődik meg a jugoszláv búzaexport. Belgrádi jelentés szerint a jugoszláv búzaexport a jövő héten kezdődik meg, éspedig elsősorban a kliringes országokba, amelyek előnyöket nyújtanak. Németországba 5000 va­gon búzát fognak exportálni. A privilegizált kivi­teli társaság eddig 500 vagon búzát vásárolt föl. A belföldi piacon a fölhozatal nem nagy. (—) Mexikó naftát szállít Japánnak. Mexikó a közeljövőben Japánba 85 ezer barel fűtésre szolgáló naftát szállít. Ez már a második mexikói naftaszállitmány Japánnak azóta, amióta a pztró- leumtársaságokat kisajátították. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a lej 0.15, a francia frank 0.25 koronával gyöngült, az ezüstmárka 20 koronával javult. (—) Devizapiac. A mai prágai devizapiacon Alexandria 0.25, London 0.05, Riga 0.25, Atihén, Isztambul, Montreal 0.01 koronával javult. ÉRTÉKTŐZSDE Prága egyenetlen PRÁGA. — (Pxagoradio.) Az értéktőzsde mai forgalmát szűk keretek között bonyolította le. A spekuláció tartózkodó volt, tekintettel Cham­berlain miniszterelnök mára várt nyilatkozatára. Az első árfolyamjegyzések . után, amelyek na- gyobbára a tegnapi színvonalon mozogtak, az üzlet rendkívül nyugodttá vált és kötéseket csak elvétve eszközöltek, Az árfolyamok néhány ér­téknél mérsékelten javultak., A tőzsde meglehe­tősen ellenálló volt. Zárlatkor a tőzsde mérsé­kelten egyenetlen volt. Nyertek: Horvát Cukor, Aussigi Vegyi, Schönprieseni 1, Sphinx 2, Cseh Cukor, Rézmüvek, Csehszlovák Solo 3, Kö- nigshofi Cement, Sellier 5, uj bonok 35, Aussigi Finomító 25, Wichterle, Kovafik 9 koronát. Ez­zel szemben Melichar, Kolini Kávé 1, Brünni Gépek 4, Koburg, Karborundum, Kolini Vegyi 3, Cseh Kereskedelmi, Cseh-Morva, Kosmanos, Kfizik, OUeschaui,. Ringhoffer, • Skoda 5, Dux- Bodenbachi 25, Schoeller 50, Waltér 28, Nyu- gatcseh Kaolin 30, Egyesült Gyapjú 4, Kolini Szesz, Merkúr, Brüxi Szén 10, Északcseh Szén 15, Prágai Vas 9, Északi Vasút 50, Nyugatcseh Kaolin 30, Nyugatcseh Szén 13 koronával gyön­gült. A beruházási értékek piacán az árfolyamok nem változtak. Az építkezési sorsjegy némileg gyöngült, az osztrák kölcsön 1 koronával lemor­zsolódott. A bankrészvények piacán egyenetlen irányzat mellett 2ivno és Ceská Banka 2.50 ko­ronával javult. Eskomptbank 2, Union 1 koro­nával gyöngült. Egzotakuliszban a magyar C. C. járadék 1.50, a frankra szóló Skoda-kötelezvény 17.50, Jagodina 1, Smichovi Sör 500, Cseh Fegy­ver 5, Dynamit 20, Rossitzi 3 koronával javult. Dráva 2, Zso’na, Magnezit 10, Epiag 1, Ky- jov 5, Stölzle 4 koronával gyöngült. BUDAPEST GYÖNGE BUDAPEST. — Nyitáskor az árfolyamok a teg­napi színvonal alatt mozogtak. Az üzleti forgalom a spekuláció és a közönség tartózkodása miatt, az egész tőzsdeidő alatt igen vontatott volt. A piacra kerülő áru csak csökkent árfolyamszimvbíialon volt elhelyezhető. Zárlatkor a tőzsde gyönge volt s a legtöbb érték a napi legalacsonyabb árfolya­mon hagyta el a tőzsdét. A beruházási értékek piacán a forgalom nyugodt volt, az irányzat pe­dig egyenetlen. BERLIN GYÖNGE BERLIN. — A múlt napokhoz hasonlítva a mai tőzsde irányzata túlnyomóan gyönge volt s az árfo­lyamcsökkenés a nyitás után folytatódott. Az uta­zási időezak, az ultimo és a kismértékű vételi uta­sítások a vállalkozó szellemet alákötik. A közön­ség eladóként szerepelt és a spekuláció is kötele­zettségei likvidálására törekedett. A járadékok piacán a kínálat tart. A pénzpiacon a helyzet vál­tozatlan. Az árfolyamok enyhe lemorzsolódása zár­latig tartott. ÁRUTŐZSDE Prágai terménytőzsde PRÁGA. — (Pragoradio.) A terménytőzsde láto­gatottsága gyönge volt. A gabonapiacon gyönge üzleti forgalom volt. Ma már kisebb tételű szlová­kiai árpa is került eladásra, amely meglepően jó minőségű. A kukoricapiac forgalma minimális volt. A hüvelyesek piacára ma szlovákiai borsót hoztak föl. Ma a következő árakat jegyezték: Kukorica szabadkereskedelmi forgalomban: délszláv 90—91, román apró 89—90, bolgár 105— 106, délszláv cinquantino 128—230, román cinquan- tino —.—, szokv. kukorica 130—131, szlov. 125— 126, buzakorpa 88—90, rozskorpa 86—87, nagysz. sárgaborsó —.—, nagyszemü zöldborsó —.—, kisszemü —.—, nagyszemü morva lencse —.—, közepes —.—, kisszemü —,—, belföldi fehér­bab —.—, belföldi bab 175—185, lóbab —.—, peluska 145—155, cseh nyári bükköny 130—140, cseh és téli bükköny 15(b—170, cseh repcemag —, cseh mustármag 200—250, kék mák —.—, ezüstszürke —.—, belföldi lenmag 180—200, ipari lenmag 185—205, kendermag 190—210, cseh kömény 440—460, holland kömény 540—565, vörös lóhere natúr —.—, fehér lóhere —.—, svéd lóhere —.—, cseh lu­cerna —.—, cseh lucerna plombázva —;—, fehér lóhere —.—, 1937. évi termésű cseh laza, savanyu széna 37—40, édes széna 42—45, préselt savanyu széna 39—42, préselt édes szé­na 44—47, rozscsépszalma 41—43, préselt ta­karmányszalma (árpa- és rozsszalma) 38—40, laza takarmányszalma 37—39, egyéb szalma préselve 35—37, lazán 36—38, búzadara 289— 290, speciális buza-sütőliszt 326—351, búzaliszt 0HH 269—270, búzaliszt 0. 254—255, búzaliszt 1. 239—240, búzaliszt 4. 184—185, rozsliszt 0/1. 204— 205, 70%-os rozsliszt 194—195, 8. sz. búza takar­mányliszt 104—106, IV. számú rozs-takarmányliszt 96—98, dara 195—203, burma-rizs 210—220, moul- man-rizs 260—270, uj burgonya 43—45, fehér- bélü —, legf. burgonyakeményitő 230—235, boszniai aszalt szilva 70/75. 455, dtto 80/85. 425, dtto 90/100. 390, dtto 110/120. 365, amerikai sertészsír 1010—1020, holland 1010—1020, holland flomén —.—, dán 1050—1060, délszláv 1050—1060, román 1010-1020, magyar 1060—1070, vaj X kg-os csomagolásban 18.50—19.50, 5 kg-os csomagolásban 18—19, 25—50 kg-os hordókban —.—, cseh és morva főzővaj 15—16, szlovákiai főzővaj 14—25, cseh és morva tojás —.—, szlovákiai tojás —.— korona. + Cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon nyu­godt irányzat mellett a következő árakat jegyez­I ték: Nyerecukor Aussig lokó azonnali száJJit^sta 71, októberre 70.75—71.25 korona.-f- Brünni állatvásár. A tegnapi brünni állatvá­sárra Morvaországból 28 ökröt, 91 bikát, 25 te­henet és 66 borjut. Szlovákiából 24 ökröt, 3 bi­kát, Csehországhól pedig 3 bikát hajtottak föl. Arak 100 kiló élősúlyban: I. ökör 500—560, II. ökör 370—430, fiatalabb bika 350—410, idő­sebb 325—530, tehén 375—440, gyönsgébbminő- ségü 250—325, borjú 350—54Ö korona. Mennyit kapunk Mennyit fizetőnk a valutákért? Prága, julius 26. 1## pengőért 648.50 18* pengőért 651.50 10« lengj, zlotyért 548.50 IN lengj, zlotyért 551.50 100 romin lejért 19.45 10® román lejért 19.75 100 német márkáért 568.— 100 német márkáért 572.— 100 ezüstmárkáért 745.— 100 ezttstmárkáért 755.— 100 dinárért 64.80 Ili dinárért 65.20 100 olasz Uráért 170.40 100 olasz Uráért • 171.60 100 svájci frankért 668.50 100 svájci frankért 671.50 100 fránc. frankért 82.45 100 franc, frankért 83.05 100 Belgáért 490 - 100 Belgáért 492.­100 holl. forintért 1599.— 100 holl. forintért 1605.­1 angol fontért 144.50 1 angol fontért 145.50 1 amer. dollárért 29.05 1 amer. dollárért 29.25 A prágai értéktőzsdén előfordult kötések julius 26 julius 25 4.5% A kibocsátású • 97.40 —97.40 — 4.5% B kibocsátású , 97 40 —.— 97 40 —.— 3.75% unif. kde*, töri. 85 60 —.— 85.60 —.— 8% unifikált járadék 7105 —71— — 8% nem törleszt. . , 65 90 —.— 65.90 — 8.5% IV nemtörl. kW, 60.25 —60.25 — 3-5% nemtörL pétjár. 60.55 —62.10 —.­3% hadikölcsön kárt. 1935-1694 .... 58.10 -.- 58.10 3% hadikölcsön kárt. 1935-2024 ... 56.55 —56.55 —.­EüitkHzési sorsjegv lh 1922-1946 .... 830 - —832.- — Építkezési sorsi, rész 1922-194(> . . 164.60 165.20 3%-os morva orsz. köL —.— —.— —.— — 6%-os cseh felzálogb. — 4%-os KsOd Í8Ö9 . —.— ——.— Osehszl Nemz Bank —.— —. - —.— — Nordbahn . . . 6300 — —.— 6350 — — Nordbahn Bonnok , —.— —.— 2160.— — Cseh Cukoripar . , , 705 — 7Ö8 — 700.— 705.— Schöller . . . 2450.-2440 - 2480.-2490.­Horvát Cukor . —.— 104— -r-.— Aussiger Finomító . i 1055.- 106Ó. — 1030. —1035.— Kn'íik . * 1585 - 1590 - -.­Prágai Malmok . . 1020.— —1010.— — Kolini Műtrágya , « 305.— Kolini Kávé . . • • 150 — —151.— — Kolini Szesz • • « . 2605 — —.— 2615 — — .— Tejipar . . ■* . • , —.— — — — .— Aussigi Vegyi • . « 917.— 918— 915.— 917.— Budweisi Sör . . — Königshofer Cement . 1480. —1485.— 1475 —1480 — Cseh-Morva Kőiben -D. 2600 -2620 - 2630 -2625 ­Brünni Gépes . , . uj kiboca. Itt , . 222.- 221.- 226.- 225.­Rmghoffer . , • , • 860.— —865.— —.— Nyugatcseh Szén « » 472.— —484.— 485 — Alpine . . . .. • • —.— —•■=?. —.— — Berg és HQtten • ■ . 3150. —3155 — 3150.—3155 — Poldi . . . .. , i 1270.- 1264 —1270 — Prágai Vas . • . i 1570.-1571 - 1585 —1580 — Skoda ...» i • 1272.-1270.- 1278.-1275.­Pozsonvi Kábel • » ■ 1160 — —.— 1160 — — lnwald ....«« - — ——.— —.— OUeschaui Papír • . 455.— —460 — — A prágai tőzsde deyizaiegyzései: ma tegnap Hív. pénz áru pénz ára disk.% Alexandria 146.20n 146.20 14$§5n 146.55n Amsterdam 1592.50 1597.50 1592.50 1597.50 2 Athén . . 25.93n 26.23 25.92d 26.22b 6 Belgrad . . 66.l25n 66.376 66.l25n 66.375 5 Berlin . . 1158.25 1161.75 1158-25 1161.75 4 Brüsszel . . 490.20 491.80 4'90.20 491.80 8 Budapest . 841.70n 344.70 841.7®n 844.70 4 Buen. Aires 754.50n 759.50 754.50 759.5Ó Bukarest . 20.90n 21.10 2ö.90n 21.10 3; Danzig . . 545.25b 648-25 545.25n 648.25 á Helsingfors 62.80 63.20 62.80 68-20 4 Istanbul . . 22.99n 23-09 22.98n 23-08 Kopenhagen 636.50 639.50 636.50 639.50 4 Kowno . . 488.-n 490.— 488.— 490.— 5?/ Lissabon . 129.60n 13Ó.40 129.60 130.40 4j, London . . 142.60 143.20 142.56 143.15 % Madrid . , —.— —.— —.— —.— 5 Maíland . . 150.21 150.81 150-21 150.81 4 ü Montreal . 28.90 ?9.02 28.89 29.01 New York . 28.95 29.05 28.95 29.05 1 Oslo . . . 715.50 7Í8.50 715.50 718.50 8% Paris ... 80.10 80.50 80.10 80.50 2% Riga ... 566.50 569.50 666,25n 560.25 8*;, Rio de Jan. 169.—n 171.— 169.—n 171*— Sofia . . . 84-67n 84.77 34.67n 84.77 6 Stockholm 735.60 738.55 736.50 738.50 2Vj Tallinn . . 784.-n 788.— 784.-n 786.— 4>/i Warsebau . 545.— 547.— 545.— 547.— 4% Wien ... 528.75n 581 25 528.75n 531.25 81/, Zürich . • 664.— 666.— 364.— 666.— ly, A budapesti értéktőzsde árfolyamai: julius 26 julius 25 Magyar Nemzet) Bank • • . 159.— 160.— Bauxit ....................... • . » 212.50 220.— Ma gyar általánoi Kfiszén , , 310.— 312.— Salgó ....................... t • i 30.80 31.90 Ur ikány ....................... • t 41.— 42.— Ma gyar regyvet » t * ( , 63.— 63.70 GanirDanublua »••••( 22 10 22.60 Láng , ..>•••• i i —.— —,— Vagóngyái •••*•• i « 22.— — Rima . . i i i i i ( i , 87.— 88.30 Ofa faipar ■••••••, 16.- 16.— Nova • • • • i i ■ t • i 13.80 13.60 Mt-iuvaaiit • • ■ i • t ■ » 7.50 8.— tröait •*•■•••■ 60.— 61.40 Magyar Cukor •••■•> 109.50 Hí.50 1 “ •••**• ti 11850 — Rétzrénysör 138— 119.— Hungária műtrágya , , » , 4Ó 50 42.50 Srlkra ••• —,— Félten • • « • i • i | i —— 170 — Bumm! •••••(••, —69.50 SZENT GELLERT gyógyfürdő és szálló BUDAPEST Nyári és téli kúrákra kiválóan alkalmas tökéletes berendezésű rheuma gyógyfürdő 47° C-os kénes hőforrások, iszap kúrák. Elektro-fény-meckano therápia tlölég és vhsgyógy keze lés. Napfürdök. Elsőrangú szálló a fürdővel közvetlen kapcsolatban. A legmodernebb kényelmü berendezések. Gyönyörű társas helyiségek. Télikert. Park. Egyágyas szobák 6-14 pengőig, kétágyas 14-24 pengőig. Mérsékelt áru napt pensio. Hullámfürdő HALADJUNK A VILÁGDIVATTAL! Miért keresi a jobb közönség állandóan a világvárosokat és a vilá^fürdőket? Azért, hogy jobb ízlést, jobb modort, jobb megjelenést tanuljon. Ezért kell a finom, mérték szerinti szabó Ságnak is olyan szabászt alkalmazni, aki ezen tulajdonságoknak birtokában van. mert ceak Uyeu szabóság képes a fenti ízlé­seket kielégíteni. Ezért alkalmaz a Férfi és Női Szabók Szövetkezete, LOSONC, VasuS-usca 8. szám alatt olyan szabászt, aki a fenti kivánalmaknak megfelel, mert ruhái a jó ízlést, modort és meg,jelenést tükrözik vissza, valamint az egyéni ízlés kielégítése mellett, világi divat szerint jelenhet mpg bárhol ARAI MÉGIS MEGLEPŐEN OLCSÓK, mert a legújabb divat szerinti, modern sza bással, a szabadon választott, nagy raktár­ból készült ruha, pontos időre szállítva, két- szeri próbával: munka-. Iskolai ruha — — 280 Ke, jobb uccai ruha — — — — 320 Ke, estélyi ruha — — — — 470 Ke, felöltő — — — — — — 360 Ké, télikabát — — — — — 550 Ke. Egy próbával 10%-kal olcsóbb. — Próba nélkül lerakatainkon munkásruhák már 65 Kő-ért kaphatók. — Ne mulassza el közsé­gében lerakatunkat megtekinteni bevásár­lása előtt. — Vidéki rendeléseket soronkivül intézünk el és kívánatra díjmentesen ki­utazunk. — 10% felárral háznál próbálunk. Az ujtátrafüredi dr. Szontagh-Palace- szanatórium volt főszakácsának, je­lenleg a budapesti margitszigeti Pa­lota-szálló főszakácsának CSÁKY SÁNDORNAK A XX. SZÁZAD SZAKÁCSFMSZETE cimü, III. javított és megnagyitott ki­adású, 900 oldal terjedelmű könyve 98 K0 árban három havi részletfizetésre is kapható. Megrendelhető: a Prágai Magyar Hírlap kiadóhiva­tala utján, Prága II., Panská-u. 12. sz. Mélyen leszállított áron kapható AZ AUTÓ cimü sofőrképző tankönyv második kiadása A könyv 24 Kő-ért megrendelhető a Prágai Magyar Hiriap kiadóhivatalánál, Praha II., Panská 12, 11. Portó 3.— Kő, utánvétnél 5.— Kő. Felelős szerkesztő: F orgáeh Géza Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal; L Horthy Miklós-u. 21. IV. Telefon 259-898. Szerkesztő: ZÓLYOMI DEZSŐ. Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza, Képeket csak megállapodás szerint díjazunk. Hirlapbélycg használata a prágai postaigazgató* ság 56.660/VII—1934. sz. rend engedélyezve. — Ellenőrző postahivatal: Praha 25. — Kiadja: Prágai Magyar Hírlap Lapkiadóvállalat Szövetkezet kori. fel. — Nyomatott a Mfcrcy H. fia nyomdájában, Prágában. — Nyomásért felelős: Em. Krátky.

Next

/
Thumbnails
Contents