Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)
1938-06-01 / 125. (4568.) szám
1938 Juniua 1, szerda* 9 ^KÖZGAZDASÁG £ A rovatért LSKÖ GÉZA fölei Szilassy szenátor nagyjelentőségű indítványt nyújtott be az adótörvény megváltoztatására PRÁGA, — Ismeretes, hogy az 1936. évi adótörvény állapiján 1937-ben az adófizető polgároknak az adóig®zgatóságok egyszerre két fizetési meghagyást bocsátottak 'ki, éspedig egyet az 1936. adóéivtre és a másikat ugyanolyan tartalommal az 1937. adóévre. Mindkét fizetési meghagyásban szóról-szóra ugyanazok az adatok szerepeltek és mivel az adóigazgatóságok a legtöbb esetben a nyomtatványokat nem választva, egy időben, egy küldeménnyel kézbesítették az adófizetőnek, a lakosság legnagyobb része azt hitte, hogy csak egy fizetési meghagyásról van szó s így igen sokan csak az egyik fizetési meghagyás ellen éltek jogorvoslattal, amennyiben azt elfogadhatatlannak találták. Közismert tény, hogy a lakosság nagy része az adótörvényekben amugysem ismeri ki magát teljesen s ehhez a magyarlakta vidékieken még az is hozzájárul, hogy a fizetési meghagyásokban a nyomtatott szövegen kívül irott szöveg csak államnyelven volt fogalmazva és Így azt csak a magyarul beszélő lakosság meg sem tudta teljesen érteni. Abból, hogy a polgárok csak az egyik fizetési meghagyást támadták meg jogorvoslattal, az a hátrányuk származott, hogy a másik fizetési meghagyás jogerőre emelkedett. Ennek folytán viszont az a súlyos következmény áll elő, hogy amennyiben a jogorvoslatnak helyt adtak, annak eredménye csak a megtámadott fizetési meghagyásra vonatkozik s bár mindkét kivetés ugyanazon az alapon történt, az egyikben mégis megmarad a magasabb kivetés. Tekintettél arra, hogy átmeneti intézkedésről volt szó, mert hiszen a kivetés a jövőben mindemkor csak egy adóévre fog történni, kívánatos, hogy az adófizető polgároknak mód nyujKözel 71 milliű koronával alacsonyabb a negyedévi adó- és illetékbevétel a költségvetési előirányzatnál Olaszország és Németország közreműködése nélkül nem valósulhat meg Középeurópa gazdasági megújulása PRÁGA, — Az állam adó- és illetékbevételednek áprilisi végleges adatait ma hozták nyilvánosságra. A téljes adó- és illetékbevétel április hónapban 835.37 millió koronát tett ki az önkormányzati testületek járulékainak leszámítása titán. Ez az összeg 74.20 millió koronával haladja meg a múlt év azonos szakában kimutatott bevételeket, a költségvetési élőilrány- zat mögött azonban 8.13 százalékkal marad el. Áprilisban az egyenesadóbevétel 226.32, a for- galiniiadó 189.76, a vámbevétel 63.55, a fogyasztási adóbevétel 198.13, aiz illetékbevétel 152.73, á kisebb monopóliumokból eredő bevétel pedig 4.87 millió koronát tett ki. A dohány- jövedék 100,5 millió koronát szolgáltatott be az állampénztárba, azaz 12.5 millióval, kevesebbet, mint tavaly és 4.77 százalékkal kevesebbet a költségvetési előirányzatnál. Ami a költségvetési előirányzattal szembeni különbségeket illeti, meg kell állapi tani, hogy az illetékbevétel 11.93 millió koronával magasabb, ezzel szemben az egyenesadóbevétel 8.40, a forgalmiadóbevétel 49.80, a vámbevétel 4.06, a fogyasztási adóbevétel 3.88, a monopolbevétel 0.54, tehát az adó- és illetékbevétel összesen 54.74 millió koronával alacsonyabb. A Január-áprilisi időszakban az állam adó és illeték- bevétele az önkormányzati testületek járulékainak leszámítása után 3.560.78 millió koronát tett ki. Az egyes tételek a következőképpen oszlanak meg: egyenesadó 1.153.94, forgalmiadó 845.94, vámok 229.94, fogyasztási adó 779.38, illetékek 527.82, monopóliumok 23.75 millió korona. A dohányjövedék a január- áprilisi időszakban 355 millió koronát szolgáltatott be, azaz 6 millióval kevesebbet a tavalyinál és 15.91%-kai kevesebbet a költségvetési előirányzatnál. Ami a negyedévi tisztabevétel és a költségvetési hányad közötti különbözetet illeti, meg kell állapítani, hogy mig az egyenesadóknál 215, a monopóliumoknál pedig 2 millió koronás magasabb bevétel mutatkozik, addig a forgalmiadé tételnél a bevétel 172.86, a vámoknál 38.90, a fogyasztási adóknál 40.97, az illetékeknél pedig 35.40 millió koronával kisebb. A negyedévi adó és illetékbevétel 70.74 millió koronával marad a költségvetési előirányzat mögött. A dohányjövedék az első negyedévben 67 millió koronával kevesebbet szolgáltatott be a költségvetési előirányzatnál. (—') Törvények és rendeletek. A törvények és rendeletek gyűjteményének 38. számú füzetében 112. szám alatt a Csehszlovákia és Németország között az 1927 január 22.-én kötött repülésügyi egyezményre vonatkozó változtatás jelent meg. 113. szám alatt hirdetmény jelent meg a Csehszlovákia és az Egyesült Államok között a filmekre vonatkozóan kötött egyezmény ideiglenes érvénybeléptetéséről. 114. szám alatt hirdetmény jelent meg, amellyel a Csehszlovákia és Németország között 1937 november 10.-én a fizetések elszámolására vonatkozóan kötött egyezmény érvényét Ausztriára Is kiterjesztik* PRÁGA. — A külkereskedelmi kapcsolatok támogatására alakult gazdasági központ ma tartotta meg rendes közgyűlését Vavrecka volt követ elnöklete alatt. Az elnök jelentést tett a gazdasági központ működéséről, amely elsősorban a dunamenti államok gazdasági együttműködése tervének kidolgozásában álL A jelentés megállapítja, hogy Középeurópa legelsődlegesebb gazdasági központ működéséről, amely elsősorban a melésének fokozása, valamint a kontingensek és a kliringek lerombolása, A gazdasági központ a jelentés szerint ebben az irányban néhány akciót indított. Ezeket az idén és 1939-ben ki fogják szélesíteni. Ez az akció főképpen Jugoszláviára, Romániára, Magyarországra és Bulgáriára vonatkozik. A jelentés megállapítja, hogy mindaddig, amíg az alsódunamenti államok fizetési ereje nem erősödik meg, nem lehet várni a rendszeres többoldalú fizetési kapcsolat visszatérését. Az elnök fölemlítette, hogy már a gazdasági központ megalakításánál kifejezésre juttatták azt, hogy céljai tisztán gazdasági természetűek s e célok nem korlátozódnak egyes országokra. A megalakításnál különösképpen hangsúlyozták azt, hogy Középeurópa gazdasági megújulásához elengedhetetlenül szükség van Olaszország és Németország együttműködésére. Az elnök végül megemlítette, hogy az utóbbi időben általánosan elismerik Középeurópa különleges gazdasági struktúráját és hogy most a nyugati hivatalos körök is elismerik a dunamenti államok gazdasági fellendüléséről való gondoskodás szükségességét. ( —) A nemzetközileg garantált 1934/59. évi 5 százalékos osztrák konverziós kölcsön szelvényének kifizetése. A nemzetközileg garantált 1934/59. évi 5 százalékos osztrák konverziós kölcsön 7. számú szelvényének kifizetésére szükséges összeget, amely 1938 julius 1.-én esedékes, letétbe helyezték Prágában a Zemská Bankánál, amely a szelvényeket julius 1.-től kezdve kifizeti. (—) Hat és félmilliárd korona a központi szociális biztositő vagyona. A központi szociális biztositó a junius elején megtartandó választmányi ülésre elkészítette az évi zárszámadásokat. Ebből megállapítható, hogy biztosítási díjban a múlt évben 552.1 millió koronát vettek be. A tagoknak 396.3 millió koronát fizettek ke, gyógygondoskodásra pedig 24.9 millió koronát fordítottak. Az igazgatási költségek 56 millió koronát emésztettek fel. A központi szociális biztositó vagyona a múlt év végén 6.444 millió korona volt. A vagyon hozama, amelyet állami és önkormányzati testületi kölcsönökbe, valamint értékpapírokba és jelzálogkölcsönökbe fektettek, 290.2 millió koronát tett ki. (—) Nagyobbarányu magyar gazdasági termék behozatalával kell számítani. Jelentettük, hogy julius közepén kerül sor a csehszlovákmagyar kereskedelempolitikai tárgyalásokra, amelyeknek célja a kölcsönös árucsereforgalom akadályainak kiküszöbölése és néhány kontingens újabb szabályozása. A cseh lapok egybehangzóan megállapítják, hogy nagyobbarányu mezőgazdasági termék behozatalával kell számítani, mert csak ilymódon lehet a csehszlovákmagyar kereskedelmi kapcsolatokat felélénkiteniv t áss ék arra, hogy amennyiben az egyik adóévre vonatkozó fizetési meghagyást a törvényes határidőben — akár az 1936,, akár az 1937. évre vonatkozóan — megtámadták, úgy a jogorvoslat a másik adóévre vonatkozóan is beadottnak tekintessék. Dr. Szilassy Béla egyesül tpártí szenátor ezeknek és egy kőnkéit esetnek az előrebocsátása mén közérdekű indítványt nyújtott be a szenátusban az adótörvény Üyenértelmü megváltoztatása érdekében* Az indítvány szövege Szüassy szenátor indítványa a következőképpen hangzikt A szenátus hozza meg a következő határozatot! Meghagyja a kormánynak, hogy a pénzügyminisztérium dolgozzon ki és terjesz- szen be haladéktalanul javaslatot arra vonatkozólag, hogy amennyiben az adóköteles polgár az 1936. és az 1937, adóévekre kiadott fizetési meghagyások közül csak egyik adóévre vonatkozólag nyújtott be jogorvoslatot, ez a jogorvoslat önmagától a másik adóévre vonatkozóan is benyújtottnak tekintendő, továbbá arra vonatkozólag, hogy az 1936. évben elért házbér- jövedelem csak egy kivetésnél létezzék adóalapként, nehogy a két adóévre vonatkozó megadóztatás alapján a házbéradó egyes eseteikben többet tegyen ki a két adóévben, mint az elért lafcbérjövedelem. Az Indítvány végén SzUássy Béla megjegyzi, hogy az pénzügyi megterheléssel jár és javasolja, hogy aíz indít vényt adják (ki a pénzügyi bizottságnak. Nyugatszlovákiai vetésállásjelentés VÁGHOSSZUFALU. — Nyugatszlovákiá- ban az utóbbi esőzések a vetéseket feljavították. A rozs már virágzik. Heiyenkimt 5—15% kár mutatkozik. A rozsból egyébként közepes átlagterméssel számolnak. A búza- és árpavetések áb lása jó. A kukorica és a burgonya jól kelt és szépen fejlődik. Kapálásuk megkezdődött. A borsó jól fejllefct, virágzik. A tönkrement répa helyetti második ültetés kikelt, állásuk helyenkint jó, néhol kielégítő. A repce elvirágzott. Megállapítható, hogy 50%-kai kevesebb termés lesz a fagyok miatt. A takarmánynövények gyöngék, 30—50%-os kár mutatkozik. A barack, a cseresznye, a szilva és a körte teljesen lefagyott, almából közepes termés várható. f—J A fceményltőipar adatai. IAn elmúlt kampányban 71 burgonya- és 9 gabonakeményitő gyár volt üzemiben. Az üzemek összesen 809.000 q burgonyát és 188.000 q gabonát dolgoztak föl. A múlt kampányban 158.000 q burgonyákéin énvi tőt és 87.000 q gabomakeményitőt, valamint 23.500 q dextrint, 9.700 q cukrot é3 74.000 q szirupot állítottak elő. (—) Szlovákiai fizetésképtelenségek. Uj fizetésképtelenségek: Danziger Miklós tornaijai bőrkereskedő: passzíva 134.089 korona, aktíva 68.751 korona, — Vilkovits Béla királyhelmeci kötött- és textilárukereskedő: passzíva 77.522 korona, aktíva 40.253 korona. (—) A nemzetközi Dunavásár előkészületei. Pozsonyból jelentik: a Nemzetközi Dunavásár az idén nagyszabású programot állít össze. A gazdasági politikában fontos szerepet játszó Dunavásár alapítása óta három célt követ: Szlovákia gazdasági viszonyainak fejlesztését, a köztársaság nyugati és keleti gazdaságának és kereskedelmi összeköttetésének közeiebbhozását és Csehszlovákia dunai kivitelének előmozdítását. Az augusztus 28-tól szeptember 4-ig megtartandó XVIII. Nemzetközi Dunavásár védnökségét Mléoch kereskedelemügyi miniszter vállalta. (—) Az Olea egyesült szlovákiai olajipari rt. Pozsonyban, amely a Dynamit Nobel konszernhez tartozik, a múlt évi mérlegében 3.5 millió koronás alaptőke mellett aktívaként 4.42 millió koronát mutat ki, gép és berendezés 31.296 koronával, mint passzíva az üzemköltség szerepel 21.864 koronával, a hitelezők pedig 956.426 koronával. A mérleg sem nyereséget, sem veszteséget nem mutat ki, csak mint leírás szerepel 77.777 korona a gépeknél és berendezéseknél. (—) A Vegyészeti Ipari r. t. (a Dynamit Nobel egyik konszernvállalata) junius 14-én tartja közgyűlését Pozsonyban. A múlt év mérlege 2 millió koronás alaptőke mellett 152.367 koronát mutat ki nyereségáthozattal, nyereség ómén pedig 9226 koronát Az össznyereség tehát 161.594 korona. Az adósok 2.46 millió koronával tartoznak, a hitelezők követelése 31.267 korona. A vállalat nem dolgozik, ezért mint bevétel kizárólag a nyereségáthozatal és a kamatbevétel címen kimutatott kis összeg szerepel. (—) Meghosszabbított moratórium. A pénzügyminisztérium a kassai Általános Szövetkezeti Takarék moratóriumát 1938 junius 30-ig meghosszabbította. A moratórium csak a régi betétek 60% -ára szól. — A pénzügyminisztérium a prlvigyei szlovák segélypénztár mint korlátolt felelősségű szövetkezet moratóriumát 1938 október 31 dg hosszabbította meg. A mostani moratórium a régi betétek újabb 10%-át oldja fel úgy, hogy már csak az 1934. évi szeptember 20-i állag szerinti betétállomány 60%-a áll a moratórium védelme alatt Szlovákiában és Kárpátalján szeptember végéig adandók be az illetékegyenérték-vallomások PRÁGA, — A pénzügyminisztérium a május 19-én kelt 54.520/38—V/14. a. számú határozatával Szlovákiára és Kárpátaljára vonatkozóan 1938 szeptember végéig hosszabbította meg az illetékegyenérték-vallomás beadásának határide- ét, (1938. évi 76. számú törvény 13. §-a.) Bz a határidömeghosszabbitás nem csupán az 1938—* 1950 kivetési időszakra vonatkozik, amelyre vonatkozóan a vallomásokat eredetileg május végéig kellett volna beadni, hanem vonatkozik az uj illetékegyenérték alanyokra, vagy az uj vagyonra, ameynél az illetékegyenérték fizetési kötelezettség április 1. vagy julius 1, után állott be. Száj- és körömfájás Észak- szlovákiában KASSA. — Északszlovákiában ólubló községben is fellépett a száj- és körömfájás. A betegség továbbterjedésének ineggátlására rendelet jelent meg. Ennek értelmében az ólublói járásban a rendelet visszavonásáig minden állat- és kirakodóvásár tilos. (—) Emelkedés a szállítási biztosításoknál. Csehszlovákiában a szállítási biztosítás terén 1937-ben az előző évvel szemben a prémia- bevételekben 38 százalékos emelkedés mutatkozik. 1936-ban a prémiabevétel 21.6 milliót, 1937- ben pedig 29.96 millió koronát tett ki. (—) Az állatárak szabályozásának kérdése. A „Venkov“ hosszabb cikkben mutat rá arra, hogy külföldön az állatárak lényegesen magasabbak a csehszlovákiai áraknál. A gazdasági állatok ára az utóbbi hónapok folyamán olyan nagy mértékben csökkent, hogy a „Venkov‘* szerint minden túlzás nélkül valóságos árkatasztrófáról lehet beszélni. A ,,Venkov“ megállapításai helytállók, de nem hagyhatjuk szó nélkül,' hogy ezt a „Venkov" azért teszi, hogy a csúfos vereséget szenvedett állatmonopóliumi javaslattal, amelytől az agrárok pártpolitikai helyzetük megerősödését várták, ismét kísérletezzenek. Mint ismeretes, a javaslattal szemben úgy az állattenyésztők, mint a husiparosok a legélesebben állást foglaltak. (—) Gyönge eredménnyel zárult a prágai gazdasági kiállítás. A lapok egyöntetűen megállapítják, hogy az idei mezőgazdasági kiállítás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és igen gyönge eredménnyel zárult. A látogatottság lényegesen alatta maradt a tavalyinak. (—) A gabonafélék és hüvelyesek junius! tőzsdei átlagára, A gabonafélék és hüvelyesek júniusi tőzsdei átlagárát a következőképpen állapították meg: búza 170, rozs 130, árpa, zab, kukorica 120, köles 130, borsó 190, bab 160, lóbab 130, peluska 140, nyári bükköny 130, rizs 250 korona. (—) Az építkezési anyagoknál a kartellilleték nem hárítható át a fogyasztóra. A kereskedelemügyi minisztérium e napokban közölte a kartell- szervezetekkel, hogy az építkezési anyagoknál a kartellilleték nem hárítható át a fogyasztóra. (—) A bevonult tartalékosok fizetési igénye. A brünni kereskedelmi grémiuml megállapítása szerint azoknak a tisztviselőknek, alkik most rendkívüli hadgyakorlatra bevonultak és akik egyévinél hosszabb ideje álltak szakadatlanul ugyanazon vállalat szolgálatában, egyhavi fizetésre van jogoeultságiuk. Azok az alkalmazottak* akik többnyire kézműves munkát végeztek, egyheti fizetést igényelhetnek. (—) Szlovákiai bőrpiac. A borkereskedelem a kedvezőtlen időjárás következtében nem tudott kellőiképpen kifejlődni. A tavaszi üzlet teljesen rossz volt. A kereskedelem 'tárgyát mindössze olcsó kruponok és az olcsó boxcalf-fajták képezik. Az inkasszó sok kívánni valót hagy hátra, az eladási föltételeket azonban lehetőség szerint betartják. (—) Erőteljes propaganda indul a pöstyéni járási ipari termékek érdekében. Pöstyéni tudósítónk jelenti1: A pöstyéni járási hivatal a járás ipari termékednek propagálása céljából már hosszabb idő óta együtt munkálkodik a járás iparosaival és kereskedőivel. A járási hivatal e célra messzemenő támogatást helyezett kilátásba. Nyomtatványokkal és állandó ipari kiállításokkal fogják a vevőközönség figyelmét a járás speciális ipari termékeire felhívni és negyedévenként kirakatversenyeket rendeznek. (—) Támogatás az állástalan kereskedők számára. Szlovákia országrész rendelkezésére álló összegeiből az állástalan kereskedőknek az idén is támogatást nyújt. Támogatásért olyan kereskedők folyamodhatnak, akik legalább 25 éveit át folytattak önálló ipart, akik 50 évnél idősebbek, betegek, munkaképtelenek, nem rendelkeznek' önálló jövedelem vagy biztosított egzisztencia fölött. A kérvények a pozsonyi kereskedelmi1 grémiumnál adandók be legkésőbb junius 30-ig. Bővebb felvilágosítással a grémium szolgál: (—) A mértékhitelesitési illetékek reformja* Az országos ipartanács magáévá tette a pozsonyi kereskedők grémiumának ama javaslatát, hogy mérfcékhitelesitési illetékeket csak olyan mérlegek és sulyok után szedjenek be, amelyeket *nini a célnak valóban megfelelőt ténylegesen hitelesít ettek. ' fe