Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)
1938-06-08 / 130. (4573.) szám
1938 jnnhis 8, szerda. <PRXCMtMA.CífeAR.-H!RLAg 7 VÁRATLAN ÉS SZERENCSÉS GYŐZELEMMEL a Kassai AC nyerte Szlovákia és Kárpátalja 1937-38 évi tesen a teljes KFC csapata áll ki ellenük, könnyen vereség1 érthette volna őket. Tetszett Goda kapus, dr. Tóth hátvéd, Csonka középfedezet, Gömöri center és Hári jobbszélső. Góllövők: Gömöri (2), Gáspár és Hári, illetve Ivicsice. Grosz bíró, kifogástalan. A mérkőzést kölcsönös üdvözlés előzte meg, a KFC nevében Banai Tóth Pál elnök, a főiskolásoktól pedig dr. Debreczeni 'beszélt. KFC ifj.—EDSC ifj. 1:1 (0:1) Mindkét ifjúsági csapatban több, nagyon tehetséges játékos van. A KAC okos taktikával késztette megadásra Füleken az esélyesebbnek tartott FTC-t ■ ■ ■ A FTC szerencsétlen csaló! vívott ■ Nagyobb zökkenő nélkül zajlott le a döntőmérközés KASSAI AC—FÜLEKI TC 3:1 (3:1) ' FÜLEK. — (Füleld tudósítónk Jelentése.) Nagy forrósáéban közel 2000 főnyi közönség előtt zajlott le a nagyfontosságu mérkőzés, mely a várakozás és jóslások ellenére a KAC győzelmét hozta az elbizakodott Füleki TC fölött Mindkét csapat teljes felállításban, a KAC Vá- radyval és Kerekessel megerősítve állt föl. Eredménytelen füleki fölény A választásnál a szerencse a KAC-nalk kedvez s Fülek nappal szemben kezdi a játékot. Az első perctől kezdve Fülek irányítja a játékot és okos, nyugodt játékkal sorozatos támadásokat vezet a KAC kapuja ellen. A kezdeti játék alapján mindenki biztosra vette a FTC győzelmét, ámde lassan a KAC is magára talált és egyenlő rangú ellenfélnek bizonyult. Az első percben a mégi bizonytalankodó védelem mellett Galbács 2 lépésről kapulécnek lövi a labdát, amit Sigmund ismétel meg a 3. percben. Kassa támadásai a veszélyes Ortuíay révén futnak , de a füleki védelem szerel. Az erős napsütésben a füllelki Védelemnek rendkívül nehéz dolga van, amely döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. A 8-ik percben Váradi lefut, beadásából Pásztor kapura lő, amely a meglepett kapus mellett hálóba jut llí Gól után Fülek erősít, fölénybe kerül. Kettős sarokrúgás után Galbács lövését Szacsuri kiüti. Juracsek ismét beadja, amit Mihók a 15. percben hálóba küld. Hibás átcsoportosítás Ortutay elől a füleki védelem többször ment, mig a füleki csatárok 'támadásait a kassai védelem biztosan rombolja és szereli. Nagy hiba volt a füleki csatársor fölforgatása. Mihók középen és Sigmund összekötőt játszott és igy mind a két játékos idegenül mozgott a szokatlan helyen. A játék kezd igen kemény lenni, minek előbb Égd', majd Galbács lesz az 'áldozata, ki aztán végigsán- tikálta a mérkőzést. A 25. percben Sigmund lövése a Grosszmarm lábáról hálóba tart és Sza- csury vonalon beliül kapja el a labdát, de hiába a közönség tüntetése: a bíró nem Ítéli meg a gólt, Váradi lefutásai többször igen veszélyesek, de a füleki védelem szerencsésen szerel. A következő negyedórában váratlanul eldől a mérkőzés sorsa. Ortutay labdáját Vitéz kapura lövi és a labda Keiman kapus kezei alatt gurul a hálóba. 29. perc. Alig ocsúdik föl a közönség a meglepetés alól, midőn Ortutay kornerét nagy védelmi hibából Váradi benyomja a hálóba a 31. pecben. Dacára a két könnyű gólnak, 'Fülek továbbra is gyenge fölényben játszik, de a csatársor gólképtelen a kapu előtt. Elkésett Szünet után Sigmund és Mihók rendes posztjaikra mennek és valamivel egységesebb a csatársor játéka. Sorozatos füleki támadások gördülnek a kassai kapu felé, dé a védelem briliánsán dolgozik és Szacsuri lehetetlen labdákat ment. Fülek kezd ideges lenni, viszont a kassaiak húzzák az időt. E félidőben Kassa csak néhány igen veszélyes támadást vezet a szárnyakon és Fülek uralja a mezőnyt. Gólt azonban nem képesek lőni a tömörült kassai védelem mellett. A 25. és 33. percben nagy helyzet a kassai kapu előtt, de Szacsuri gólvonalon ment A játék vége felé Fülek feladja a kilátástalan küzdelmet és mezőnyjátékkal végződik a mérkőzés. A csapatok A győztes csapat teljesen kielégített. Egyszerű gyors futballt játszanak és Fülek technikai fölényét lelkesedéssel pótolták. Különösen ki kell azért emelni a közvetlen védelmet. Fülek csapata az első félidőben igen szépen, de elbizakodva játszott és az emliteít változtatás miatt nem volt egységes a csatársor. Kimagasló játékot csak a fedezetsor mutatott, mig a védelem több nagy hibát követett el, különösen Reiman kapus, aki mindhárom gólban benne volt, bár mentségére szolgál az erős napsütés, Dr. Brüll tárgyilagos és pártatlan játékvezető volt. A közönség indokolatlanul erősen tüntetett ellene. Elmaradt a rádióközvétités Az előre beharangozott rádióközvétités elmaradt, mivel a mikrofont edfeledte a rádió Fülekre küldeni. — Kassán a KAC győzelme nagy örömet okozott és a hazatért KAC-ot nagy ünneplésben részesítették. Bohemians—Jagerndorter SV 7:1 (2:1) JXGERNDORF. — A diviziós osztályozó reUNGVÁR. — A CsAF-MLSz keleti kerülete Intézőbizottsága a múlt hét végén foglalkozott a Huszti SE—Várpalánkai Spartacus között lefolyt kerületi döntőkkel1 kapcsolatos eseményekkel és a Spartacus óvásával. A várpalánkaiak megóvták a mérkőzéseket azzal, hogy a HSE mindkét mérkőzésen több játékosának igazolványát nélkülözte. A kerületi bizottság megállapította, hogy a huszti mérkőzésen néhány igazolvány hiányzott, Várpalánkán pedig a teljes huszti csapat igazolvány nélkül jelent meg. Ezért helyt adott az óvásnak és mindkét eredményt megsemmisítve, az újrajátszás mellett döntött és pedig semleges pályákon. RIMASZOMBAT. — (Tudósítónk távirati jelentése.) A CsAF-MLSz bajnokságának nyugati csoportjában Rimaszombatban találkozott először egymással a nyugati kerület és a középkerület bajnoki. A mérkőzés 1:1 arányú eldöntetlent eredményezett, úgyhogy a pozsonyi re- váns favoritjává a Ligeti csapata vált. Az eredmény az erős iramú, gyönge nívójú játéknak nem felelt meg teljesen. A reorganizált helyi csapat győzhetett volna. A Törekvés 70 percig fölényben is volt, azonban csatárai sorra hibáztak. A Törekvésnél leggyöngébb a fedezetsor, legjobb Áron kapus, Lőkös, Szabó és az uj játékosok közül Paskulyák volt. A Ligetinél a Borbély—Utz- mann hátvédpár, Callmayer és Vinkovics tűntek ki. Az utóbbi lőtte a Ligeti vezető gólját is, amit a honi csapat a meccs vége felé egyenlített ki Tromka révén. Lakatos biró a Törekvés egy szabályos gólját nem adta meg s mindkét fél durvaságait elnézte. VÁROSI MÜVEK—ÉRSEKUJVÁRI SK 2:0 (2:0) POZSONY. — A nyugati zsupa bajnoki dönKOMÁROM. — Pünkösdvasárnapján 1200 főnyi közönség előtt játszott Komáromban a világbajnok magyar főiskolás válogatott, amelyet a BEAG, DEAC, KEAC és TFSC játékosai alkottak. Az országos dalosverseny miatt már fél 5-kor kezdődött a mérkőzés, igy a nagy hőség hamarosan éreztette káros hatását a játékosok teljesítményén. A KEC Ványa helyén ifjúsági kapussal, Drózdy, Hadamich és Czirók helyén tartalékokkal állt fel s igy már eleve vereségre volt Ítélve. Jó kezdés után Vitálos sérülése is kiújult, úgy hogy már a lő-ik percben elhagyta a pályát s végig Malár helyettesítette — vánsmérkőzésen is nagy vereséget szenvedett a szudétanémet csapat, úgyhogy a vráovicei együttes imponáló gólaránnyal (15:1) jutott a diviziós selejtezőbe. A diviziós selejtező első fordulójában vasárnap TEPLITZBEN a TFK és az SK Liben, ZLINBEN a Bohemians és a Bafa SK, KOPISTYBEN pedig az ottani SK és a Kassai AC találkozik. Ezzel el akarják kerülni a palánkai pályán történtek. megismétlését, ahol a közönség nemcsak a vendégjátékosokat, hanem annak vezetőségét is bántalmazta, akik Huszton magyaros vendéglátásban részesítették a Spartacus legénységét és vezetőit. A döntés szerint az eiső mérkőzés Nagyszőllősön lesz az NSE- pályán junius 12-én, vasárnap, mig a második találkozó színhelye Beregszász lesz 16-án, Űrnapján. A két kiállított játékos: Apagyl (HSE) és Eck- schmidt (Spartacus) három hónap kényszerpihenőt kapott. tőjét a pozsonyi Városi Müvek csapata nagy küzdelem után, de megérdemelten nyerte meg Balázsi és Mlynek góljaival, RÓZSAHEGYI SK—LOSONCI SLAVIA 3:1 (3:0) RÓZSAHEGY. — A középzsupa-bajnokság első döntője a helyi csapat győzelmével végződött. EPERJESI SLAVIA—SK ZEMPLIN 3:1 (2:1) EPERJES. — A keleti zsupa bajnokságának revánsmérkőzésén az eperjesi csapat győzött és igy 5:4 arányú összgyőzelemmel a bajnokságot megnyerte és a diviziós selejtezőbe jutott. — Az eperjesi Slavia ifjúsági csapata is bajnokságot nyert, amennyiben a kerületi döntőben a kassai CsSK ifjúsági csapatát 3:1 arányban legyőzte. * A középcseh divízióba a prágai amatőrbajnok- sáq két qyőztese: a Rapid Vinohrady és a Sparta Kladno jutott. nagyon kevés sikerrel. De még igy som lett volna ilyen gólkülönbség, ha a komáromi csatárok a kapu előtt kissé határozottabbak. Egyetlen épkézláb ember volt csak ebben a sorban, az ifjúsági Drancsik, akit azonban a második félidőiben — érthetetlenül — a szokatlan balszélső posztra tettek. Általánosságban nagyon rossz formát mutatott a KEC 8 Drancsikon kívül csak Simon, Bokrossy és helyenként László (mint középfedezet) tetszett, A világbajnok főiskolás csapat némi csalódást keltett. Az egyénileg különben kitűnő játékosok nem tudtak egységes egészet alkotni s ha történeSzlovákiai eredmények LÉVA. Magyar főiskolások, Budapest—LTE 2:1 (1:0). Játszották hétfőn. A magyar főiskolások kitűnő játékkal győztek. NAGYSZOMBAT. Pöstyéni SK—SK Trna- va 5:2 (4:1). Zsupabajnokság. RÉCSE. SK—Galgóci SK 4:2 (2:1). Zsupabajnokság. VÁGUJHELY. AC—SK Holics 4:0 (2:0). Zsupabajnokság. PÖSTYÉN. PiSK—TTS Trencsén 4:0 (1:0.) Barátságos mérkőzés Pöstyénben. Pünkösdhétfőn játszott a nyugatszlovákiai divízió második helyezettje a TTS Trencsén Pöstyénben, hol megérdemelt vereséget szenvedett. Mindkét csapatban uj erőket próbáltak ki kedvező eredménnyel. ZÓLYOM. ZTK—Ruttkai FC 7:0 (2:0)'. TAPOLCSÁNY. SK—Handlovai SK 6:3 (5:1)’. MALACKA. AC—Union Zohor 1:6 (0:1). TRENCSÉN. Sparta Vágbeszíerce—TTS 6:0 (3:0). Matica-serleg. TÉHÁNY. Sparta Kassa—SK 1:0 (0:0). POZSONY. Testvériség—BULE 2:2 (2:2). II. osztályú bajnokság. — Vas-Rapid II.—Városi Müvek II. 13:0 (4:0). — ASO—Blesk 4:1. IGLÓ. Baraki SC, Kassai—SK N. V. 5:2 (4:0). Barátságos. SELMECBÁNYA, SAC—SK M.-Ostrau 3:2 (2:1). Barátságos. SK Bratislava — FF Malmö 3:0 (1:0) POZSONY. — A svéd csapat játéka csalódást keltett. A Bratislava két tartalékkal is biztosan győzött. A svédek mentségére szolgál azonban, hogy előző napon Brünnben játszottak. A fáradtság azonban nem nagyon mutatkozott rajtuk, sőt gyorsaság tekintetében felülmúlták a Bratislavát, A pozsonyiaknál már Farsky játszott a középcsatár posztján, de pompás fejesgólján kivül nem mutatott sokat. A többi csatár is formáján alul játszott. A fedezetsorban Chodák volt a legjobb, a védelem pedig megbízhatóan látta el dolgát. A svédeknél Maitenson balhátvéd és a jobbszárny tetszett. A győztesek góljait Farsky, Jakube és Jurcsák lőtték. A mérkőzést mintegy 1800 főnyi közönség nézte végig. A Brativslava vasárnap érsekujvárott játszott, ahol az ÉSE-td 1:1 (1:0) arányban döntetlenre mérkőzött. Jakube, illetve Lakatos lőtték a gólokat. Az FF Malmö vasárnap BRÜNNBEN a 2i- denicével mérkőzött és ott 0:2 (0:1) arányban vereséget szenvedett. Nepala és Horák voltak a gólszerzők. Cseh- és morvaországi eredmények GABLONZ. DSK—DíSV Trautenau 2:1 (1:0.) Diviziós mérkőzés. KLADNÓ. SK—Meteor VIII. 3:3 (2:2.) Barátságos. JICIN. Slavia, Prága vegyes—SK 7:1 (5:0.) Barátságos. NÉMETBRÓD. Viktória Zsizskov—AFK 6:1 (3:1.) Barátságos. PARDUBITZ. SK—SK KÖniggratz 6:1 (4:1.) Serlegmérkőzés. TEPLITZ. TFK—VfB 10:0 (0:0.) A német hatóságok a drezdai Guts Muts tepützi rajtját nem engedélyezték. Kárpátaljai eredmények UNGVAR. SK Rusj—Munkácsi SE 4:2 (3:1.) Barátságos. Vasárnap. 200 néző. Biró: Múzsák. Gólok: Mózer, Kármán, Krizs I., Boma, illetve Popo- vics és Hajlik II. MUNKÁCS. MSE—SK Rusj 7:2 (2:1.) R-eváns- mérkőzés. Biró: dr Weinberger. 500 néző. Góllövők: Taucz (2), Hajlik H. (2), ;Zimmermann (2) és Csuday, illetőleg Kármán és Pleszka. NAGYSZÖLLGS. NSE—Beregszászi FTC 3:2 (2:1.) Biró: Laczkó (Huszt.) Meglepetés. A BFTO két tartalékkal játszott. MAGYAR KUPA-MÉRKŐZÉSEK. UNGVÁROTT: UKMSC-Jvaposi TK 1:0 (0:0.) Gól: Gajdos. — BEREGSZÁSZON: BiMSE—Ungvári MTE 6:2. A pozsonyi MAKK allétói Léván LÉVA. — (Tutósitónk tele-fonjelentése.) Kitűnő időben tartották meg a pozsonyi MAKK és a LTC atlétikai viadalát. A küzdelem 51:51 pontszámmal eldöntetlenül végződött. Sulydobásban első Runna (LTC) 11.42 m., 800-m-es síkfutásban első Németh (MAKK) 2:15.4, magasugrásban első Jánossy (LTC) 165 cm., 400 m-es síkfutásban első Béres H. (LTC) 57 mp., diszkoszdobásban első Runna (MTC) S9.62 ni., gerelydobásban első Pélyi (MAKK) 53.41 m., távolugrásban első Hajmási (MAKK) 6.34 m., második Jánossy (LTC) 6.25 m., olimpiai stafétában a MAKK csapata 3:45.4 idővel győzött. A fii A ITMUC krém ^ szappan garantáltan ártalmatlan és a legjobb arcápoló szer, mely már egy tégely használata után eltünteti a szeplőket, májfoltokat, pattanásokat és megfiatalítja, felüdit) az arcot. A bársonyos, púba arcbőr titka a friss ARIADNE krém és szappan. — Gyártja és postán naponta friss szállítmányokat küld: Ph. Mr. Vasskó Gyula — gyógyszerész — ARIADNE chemiai és kozmetikai laboratóriuma, Preáev, Masarykova ul. 81. Telefon 230. Postacsekk - kontó száma: Praha 82.156. — Kérje minden gyógyszertárban és drogériában 1 A keleti kerület megsemmisítette a bajnoki döntőket és azok újrajátszását rendelte el semleges pályán Küzdelem a divízióba jutásért A pozsonyi Ligeti döntetlenre játszott Rimaszombatban Rimaszombati Törekvés—Ligeti 1:1 (0:1) Magyar főiskolás válogatott— Komáromi FC 4:1 (3:0)