Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)

1938-06-28 / 146. (4589.) szám

202 w Pingvinek a budapesti áÜafkertben A budapesti állatkertbe külföldről me­gint uj állatok érkeztek. Ezek közül a leg­nevezetesebbek a pingvinek. Huszonöt év óta nem volt Budapesten pingvin, amit részben az a körülmény az okozott, hogy a budapesti állatkertben a mi éghajlatunkat nehezen elviselő és életkörülményeiben egyébként is kényes pingvinek számára nem volt megfelelő lakóhely. Az állatkert veze­tősége tavaly nyáron ennek a hiánynak pót­lására a nagy tónak a kis szikla mögött le­vő öblében szakszerűen megépített pingvin­tavat és a pingvinek számára elviselhetetlen nyári meleg ellen hűthető hidegházat léte* sitett. Ez az uj férőhely most tiz pingvinnel népesült meg, mégpedig az Afrika déli partvidékén honos pápaszemes-pingvinek fajából. Ez a pingvinfaj birja aránylag még legjobban a mi éghajlatunkat. Kedves, okos kis állatok, az embertől egyáltalán nem fél­nek és táplálékukat, az Északi-tengerből számukra rendszeresen hozatott heringekef, ápolójuk kezéből veszik el. A tiz pingvin naponta átlag három kiló keringet fo­gyaszt el. —■—♦♦♦------­Ö úásUá&MU Két óriáskirály egyszer (háborúba, kevere­dett egymással. De itt nem u^y volt, mint más rendes háborúban, hogy aki birja mar­ja, hanem másképpen. Becses és Trecses, a két ellenséges király fia, bujócskáztak. Előbb egyik bujt el, aztán a másik. Aki a másikat megtalálja, az a gyzőztes. Először Becses bujt el, de Trecses megtalálta. Most hát Trecsesen volt a sor. Trecsens nagyon jó búvóhelyet keresett. Hogy ellensége meg ne találja, egy mély kútba ugrott. Hét éjjel és bét nap egyre csak zuhant, zulhant és zu­hant. A nyolcadik nap reggelén egy puha sző­nyegre esett. A szőnyeg előtt egy icipici ajtó volt, az ajtón egy tábla. Ez volt rá­írva: „Tepecs mécs, kelepecs, nvilj ki kis ajtó! Ezt olvasd el háromszor!” Trecses el is olvasta és mikor az utolsó Szót kimondta, egy kecskeiformáju, Jíéka- szemíi, elefántlhangu, parókáslhaju vén szi- pirtyó lépett elő. Megkérdezte Trecsest, miért jött ide. Trecses elmondta, hogy bú- jócskát játszottak és azért ugrott a kútba, bogy ne_ találják meg. Aztán csak zuhant, zuhant és zuhant. Aztán egy puha szőnyeg­re esett, a szőnyeg előtt egy ajtó állt, azon ogy cédula volt, ö azt háromszor elolvasta. Azt gondolta, ha ezen a kis ajtón bemegy meg. úgyse fogják őt megtalálni. A kecske- alakú. békaszemü, elefántlhangu vén szipir- tyót Kupluplucsnak hívták. Kuipiiuplucs a fejét rázta: Hát fiaim, ide nem egykönnyen jössz be. Először mutasd az igazolványod! l.rre Trecses elővette az autóbuszbér­letét, — Ez nem jó — mondta Kupluplucs. 1 recses elővette a villamosbérletét. — Ez sem jó! Mondtam, hogy közlekedési bérletekkel ide nem lehet bejönni! — Hát akkor nézzük az Operabérletem, talán jó lesz? — Éz nem Opera! — mondta Klupluplucs haragosan és nagyot ütött az asztalra. — Kérem a Csumiesum-bérletet! — Csumicsum? — csodálkozott Trecses. — Itt talán majmok laknak? — Ha nincs Csumicsum-bérleted, akkor mars innen! — kiáltotta a 6zipirtyó és be­lökte Trecsest egy másik ajtón. Trecses egy sötét folyosóban találta magát. Elindult s mikor körülbelül 6 kilométert ment, egy kis szobácskára bukkant. A szobában egy ki- lenctonnás víziló üldögélt. Trecsest öröm* mel fogadta. — Talán eledelnek jöttél? Gyere, mind* járt bekaplak! — Azt már nem! Hanem eressz innen tovább! — Van-e enmicsim-bérleted? — kérdezte a víziló. Trecses elővette a szépirásftizetét, kité­pett belőle egy lapot és átadta Brubrunak, a kilenotonnás vízilónak. — Jól van — mondta Brulbru és mosoly­gott. (Nem tudott olvasni és biztosan azt hitte, hogy megkapta, amit kért.) Trecses hát tovább ment. De ahogy az egyik kanyarodéihoz ért, egyszerre csak ott állt előtte Becses. — Hát te hogy kerültél ide? — kérdezte. — Utánad ugrottam a kútba, bementem Kupluplucs szobájába, aztán elmentem a 9 tonnás vizilólhoz és most itt vagyok. Mert amit te tudsz, azt én is tudom. Te is meg­találtál engem, én is téged. Nem lesz több háború, hanem minden marad, ahogy volt. — Jól van — mondta Trecses. Fölmentek a napra és még most is élnek, ha meg nem haltak.

Next

/
Thumbnails
Contents