Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)

1938-06-25 / 144. (4587.) szám

1938 junius 25, szombati <PRXGM-MXGÍARHrai® Stilszerü megoldás: Kormánybiztos kerül a magyar aktivisták élére A komáromi Nagy lenő „magyar demokrata pártja" lesz az aktivista pártok „pótléka" ■ A zsolnai Magyar Újság a Venkov bejentése szerint az uj pártocska szolgálatába kerül PRÁGA. — Megírtuk annak idején, hogy Csömör, Stunda és Schulcz képvise­lők megjelenése Hodza miniszterelnöknél korántsem a nemzetiségi tárgyalásokkal kapcsolatban történt, hanem azon a megbeszélésen voltaképen a cseh­szlovák agrárpárt és á csehszlovák szo- ; ciáldemokraíák magyar függelékeinek választási vereségéről és annak követ­kezményeiről volt szó. l áradásunkat pozsonyi források is megerő­sítették s azt tették hozzá, hogy egyes aktivista vállalatok megszünteté­sének kérdése is időszerűvé vált. A ,,Slovák“ egyenesen arról adott hirt, hogy az agrárpárt köreiben arról beszél­nek, hogy az agrárpárt föl fogja szólítani Csömört a mandátumáról való lemondásra. Ezeket az értesüléseket lényegében meg­erősíti ma az agrárpárt központi sajtóorgá­numa, a ,,Venkov". A lap mai számában ,Uj magyar demokratapárt alakult" címen a következőket irja: — Komáromban megalakult egy uij magyar párt, amelyet Nagy Jenő komáromi kormány- biztos vezet s amelynek a komáromi városi kép­viselőtestületben már van két mandátuma. A párt hivatalos cime „magyar demokrata párt" s az a célja, hogy tömörítse a demokratikus gondolkodású magyarokat, munkásokat, föld­műveseket, hivatalnokokat és a köztársaságban élő értelmiséget. A párt pótlása lenne az úgynevezett magyar aíktivista pártoknak és összekötő híd szerepét játszani a szocialista és az Esterházy-Jaross-féle totális irányú ma­gyar ellenzéki párt között A párt demokratikus-nemzeti alapon akarja Védeni a magyar kisebbség érdekeit az egye­sült magyarok totális törekvéseivel szem­ben (I). Szócsövéül megvásárolja és rész­vénytársasági alapra szervezi át az eddigi po­zsonyi aktivista Magyar Újságot. Julius else­jétől kezdve ez a lap az uj irányzat szolgála­tába fog átmenni." Eddig szól a cseh agrárlap jelentése. Azt le­számítva, hogy az Egyesült Párt ellen erősen öi- tögeti fuilánlkját, minden szava szenzáció. Min­denekelőtt szenzáció az, hogy mindezeket ép­pen az agrárpárt szócsöve irja az agrárpárt ma­gyar aktivistáiról és az agrárpárt másik szócsö­véről, a Magyar Újságról. S mivel ezt a Venkov mondja, ezért a jelentésből tény gyanánt meg- állapadhatjuk a következőket: Az agrárpárt lapja örömmel jelenti, hogy az uj párt az eddigi aktivista pártok pótlására fog szolgálni. Ezt úgy is lehet érteni, hogy az ed­digi aktivista pártok likvidálnak. Csömör és Stunda, valamint Schulcz pártja ezek szerint be akar olvadni az uj alakulatba, amely eddig „már" két községi mandátummal rendel­kezik — a komáromi képviselőtestület 42 man­dátuma közül. Beolvadnak szóval egy náluknál is kisebb és jelentéktelenebb töredékpártba. Hogy milyen mikroszkopikus nagyságú frakció ez, elég fölhozni azt, hogy ezt a két mandátumot olyan körülmények között tudta megszerezni ez a csoport, hogy vezetője ugyanakkor a város­háza teljhatalmú kormánybiztosa volt! És igy sem tudta még a tizedét sem megszerezni azok­nak a szavazatoknak és mandátumoknak, ameny- nyit az Egyesült Párt kapott. Mert Nagy Jenő kormánybiztos pártja mindössze 446 szavazatot és két mandátumot, a magyar­ság Egyesült Pártja pedig 4760 szavazatot és 21 mandátumot kapott Komáromban. Ebbe a töredékpártba olvadnak most bele az aktivisták. Méltó likvidálása ez az agrárpárt és a szociáldemokrata párt magyar aktivista alosz­tályának. És ezzel egyidejűleg likvidálják az agrárpárt és a Magyar Újság viszonyát is, amely ezek szerint már julius elsejétől gazdát változtat. A Venkov kategorikusan rövid jelen­tése azt is elárulja, hogy az agrárpárt ugyancsak könnyű sziwel válik meg a Magyar Újságtól, mely eddig aiz agrárpárt „magyar" politikájának tömjénezésébő'l át. Az agrárpárt, úgy látszik, belátta, hogy a magyarságot nem lehet Csomor- féle vidéki kortesek és a magát szlováknak valló Stunda-féie alkallmi magyarok alkalmazásával a csehszlovák pártok politikájának uszályhordo­zójává tenni. Ezért ezen alakulatok pótlására most tisztára ma­gyar cégérü pártot agyaltak ki. PKöszönjük azonban a Venkovnak, hogy minden 1 kétséget kizáróan a homlokára süti az uj párt­inak, hogy ez nem más, mint I az eddigi aktivista alakulatok pótléka. Csak a a cégér lesz uj, a cégér mögött levő társaság | ugyanaz, iLegfóljebb egy személy változik: a pártvezér. A Ipártvezér pedig nem más, mint egy kotrmánybiz- Itos. Baldöcfiirdő I Tátrai gyermek- és diáküdülő fiuknak és lányoknak. Az egész fürdő kizárólag a gyermekeké! Strand, evezés, tennisz, lovaglás, hizókura, stb. Orvosi felügyelet. Idegen nyelvek. Kedvező feltételek. Prospektus: Igazgatóság, Baldovce kúpele, p.Spi$skéPodiiradie. A változás tehát mindössze annyi, hogy az ak­tivisták kormánybiztost kaptak az élükre. Szép kis demokrata párt lesz az, amely kormány­biztos-elnökkel indul neki az életnek. És még szebb magyar párt az, amelynek egyedüli célja a magyarság érdekeinek védelme — a magyar­ság egyetlen pártájval, az Egyesült Párttal szem­ben. És ez magyar pártnak fogja nevezni ma­gát .. . A fokozódó magyar öntudat jele Negyven százalékkal emelkedett a beiratkozok száma a kassai magyar elemiben Nyolcvan olyan gyermek Iratkozott be, akik eddig szlovák iskolába jártak h * Uj párhuzamos osztályokat szerveznek KASSA. — (Szerkesztőségünk telefonjelenté­se. ) A kassai állami magyar elemi iskolában ma délután négy órakor értek véget a beiratások és miniden reményt felülmúló gyönyörű eredmény- nyel végződtek. Eddig százharminccal többen iratkoztak be a miagyar elemi iskolába, mint az előző iskolai évben s ehhez még hozzá kell számítani az ősszel beiratkozó tanulók számát, ami az elő­ző években mindig meghaladta a hatvanad Eszerint ebben az iskolai éviben kétszáz tanulója le-sz a magyar elemi iskolának, holott az előző évben csupán ötszáz egynéhány volt. Ez negy­venszázalékos emelkedésnek felel meg. Különö­sen az első osztályba beiratkozok száma mutat szép emelkedést. Most 150 elsőosztályos tanuló iratkozott be, úgyhogy az eredeti két osztály helyett négy7 párhuzamos osztályra lesz szükség. Tehát könnyen megvalósítható a városi köz­gyűlésnek azon határozata, hogy egy-egy pár­huzamos osztályt kihelyezzenek a déli és az északi elemi iskolákba. így a magyar gyerme­keknek ezentúl nem kell kilométereket gyalo- golnioák, hogy eljussanak az egyetlen magyar iskolába. Érdekes jelenség, hogy körülbelül nyolcvan olyan magyar gyermek iratkozott a magyar elemibe, aki eddig szlovák iskolába járt. Az első osztályba történt beiratkozásoknál har­minc gyermeket elutasítottak, mert augusztus 31-éig még nem töltik be hatodik életévüket. Az iskolai törvény értelmében ilyen esetben az igaz­gatónak joga van a fölvétel mellett dönteni, ha a gyermek december 31-éig betölti hatodik élet­évét és eléggé fejlettnek bizonyul. Az igazgató ezzel a jogával azonban nagyon gyéren élt. így történt, hogy harminc gyermeket elutasítottak. Ezeknek a gyermekeknek a szülei azonban fel­lebbeztek a felsőbb iskolai hatóságokhoz. A ma­gyar elemi iskolások létszámának tehát még na­gyobb arányú emelkedése várható. Megtörtént az intézkedés az uj párhuzamos osztályok ügyében tíz növendéket el fognak utasítani. A gimnázium szülői szövetségének megbízásából ezért sürgős intézkedést kérek a párhuzamos első osztály fel­állítása céljából," Miután a párhuzamos osztály felállításának kü­lönösebb akadálya nincs, biztosra vehető, hogy az iskolaügyi miniszter teljesíteni fogja a szülői szövetség jogosult kérését, Az elemi iskolai beiratások alapján a tanfel­ügyelő s ég máris úgy döntött, hogy az eddigi két első, má­sodik és harmadik párhuzamos osztályok mel­lett harmadik párhuzamos osztályt aUitanak fel és pedig ezekből egy első és egy második osztályt a déli iskolába, egy harmadik osztályt pedig az északi iskolába helyeznek ki. így tehát részben teljesedik a magyarság régi kö­vetelése, hogy a magyar gyermekek résziére párhu­zamos osztályokat állítsanak fel a perifériákon lévő iskolákban, nehogy kilométereket kelljen a gyermekeknek gyalogolniok. Erre vonatkozó­lag — mint jelentettük — dr. Pajor Miklós sze­nátor tett indítványt a legutóbbi városi közgyű­lésen és az indítványt a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ennek máris részben gyakorlati ered­ménye van. A losonci szülők nevében Szilassy szenátor interveniált a reálgimnázium párhuzamos első osztálya érdekében LOSONC. — Junius 22-én és 23-én folyt le a losonci reálgimnázium magyar tagozatán az első osztályba való felvételi vizsga, A felvételre a különböző elemi iskolákból hetven növendék je­lentkezett Miután a következő iskolai évre pár­huzamos első osztály eddig nincs engedélyezve, egy osztályba pedig hatvan növendéknél több nem vehető fel, nyilvánvaló volt, hogy a jelent­kezett hetven növendékből tizet, mint létszám­felettit nem vehetnek feL Érthető tehát, hogy a felvételi vizsgák eredménye elé nagy aggodalom­mal néztek a szülők. Ebben a bizonytalan helyzetben a szülői szö­vetség döntő lépésre határozta el magát és dr. Szilassy Béla szenátort kérte fel az interveniá­lásra, aki méltányolva és magáévá téve a szülők aggodalmát a következő táviratot intézte az is­kolaügyi és nemzetmtivelődési miniszterhez: „A losonci gimnázium magyar tagozatán az el­ső osztályba hetvenen jelentkeztek felvételre. Szeptemberre újabb jelentkezések várhatók. Hogy párhuzamos osztályt ne kelljen felállítani, Általános munkakényszer Németországban BERLIN. — Göring, mint a négy éves terv meghatalmazotja, rendeletét adott ki a kötelező munkásszolgálat bevezetéséről. A rendelet szerint a német közgazdaságnak annyira szüksége van munkaerőre, hogy julius elsejétől kezdve minden német állampolgár, asszony és férfi egyaránt kö­teles bizonyos állami munkákat vállalni ,ha erre parancsot kap. Az állampolgárokat kellő időben kiképzik a különböző munkákra, úgyhogy a kor­mány bármikor rendelkezhet az egész német nép munkaerejével. Mint ismeretes, munkanélküli nincs többé a birodalomban, ahol viszont olyan óriási munkálatok folynak, hogy szükség van minden munkaerőre. Ezért Göring elrendelte az általános munkakényszert Németországban. Kémeidéi egy kanadai repülőgépgyárban OTTAWA. — Montrealban egy német kémet tartóztattak le, aki egy ottani repülőgépgyárban dolgozott. A nemzetvédelmi minisztérium nem volt hajlandó a parlamentet az esetről tájékoz­tatni, de kijelentette, hogy a kémkedési ügy nem veszélyeztette a közérdeket. Egyelőre nem tudni, vájjon a kémet letartóztatták-e és vájjon tagja volt-e a közelmúltban az Egyesült Államok­ban leleplezett kémszervezetnek. A „MEIN KAMPF" francia kiadásánakóriási sikere BUDAPEST. —■ (Szerkesztőségünk te­lefonjelentése.) A 8 Órai Újság párisi mun­katársának jelentése szerint Hitler meghó­dította Párist. A napokban jelent meg ugyanis a párisi könyvpiacon Hitler ,,Mein Kampf" cimü munkája. A könyv százezres peiuanyszámban fogy. Napok óta mindenki a könyvről beszél. Mindenkit izgat a könyv és mindenkit érdekel. Eddig félmillió pél­dányt adtak el a könyvből. !! Flaggar igennek magyar Mólóba való l! 4

Next

/
Thumbnails
Contents