Prágai Magyar Hirlap, 1938. június (17. évfolyam, 125-147 / 4568-4590. szám)
1938-06-16 / 137. (4580.) szám
1938 fanius 16, csütörtök. <PRA<iAlAYA&tAK r üKJuAP 3 OFFENZIVA VALENCIA ELLEN A nemzetiek folytatják az előnyomulást dél felé-- Anglia nem gondol megtorló intézkedésekre -** Chamberlain beszédének hatása Berlinben és Parisban VALENCIA, s—A barcelónai kormány I még mindig nem ismeri be, hogy a nemze-l tiek elfoglalták Castellont. A kormánypárti | hivatalos jelentések szerint a városban to-1 vább folyik a küzdelem, de a nemzetiek a várostól délre eljutottak Alcoláig is. Ked- den két cirkáló bombázta Castellont. A háborús zóna polgári lakossainak eltávolítása tovább folyik. Valenciába kedden 15 ezer menekült érkezett. A Havas-ügynökség munkatársának jelentése szerint Martin Alonzo hadosztálya kedden este elfoglalta a Castellontól délre lévő Villareal községet A Miares folyón a nemzeti hadsereg nagyobb nehézségek nélkül kelt át, mert a köztársasági csapatok a front ezen a szakaszán teljesen demoralizáltak. Miaja tábornok állítólag nagy erősítéseket küldött a castelloni frontra. A mérsékelt Chamberlain LONDON. — A brit alsóházban Chamberlain kedden felelt azokra a kérdésekre, amelyeket az ellenzéki képviselők a spanyol vizeken bombázott huszonkét brit kereskedelmi hajó ügyében nyújtottak be. A miniszterelnök szerint Anglia nem gondol II Pozsonvba a Dunavásár megnyitására! 33 V3% utazási kedvezmény a vasutakon, érvényes Vili. 24.—IX. 8. A vásár tartama Vili. 28. — IX. 4. represszáliákra. A vizsgálat megállapította, hogy az angol hajókat a spanyol kikötőkben hathatósan nem lehetne megvédeni, csak akkor, ha Anglia hadat üzenne Fran- conak. Ezt pedig nem teszi. Az angol kereskedelmi hajókat figyelmezteti, hogy csak a saját felelősségükre keressék föl a spanyol kormánykikötőket és az angol hadihajók csak nyílt tengeren védhetik meg őket, de nem a spanyol fennhatóság alatt álló vizeken. Franco tábornok egyébként javaslatot tett a probléma megoldására. Kijelentette, hogy a brit hajók ezentúl csak egy spanyol kormánykikötőbe fussanak be s ezt a kikötőt a nemzetiek nem fogják bombázni. Franco egyetlen feltétele, hogy az angol hajók ne szállítsanak hadianyagot. Kémet elismerés, francia támadás BERLIN. A német reggeli lapok rendkívül elismerően kommentálják Chamberlain külügyminiszter keddi alsóházi beszédét, amelyben állást foglal a bombázásokért való represszáliák ellen. A Berliner Tage- blatt szerint Chamberlain tárgyilagosan és józanul nyilatkozott. A kitűnő államférfiul nyilatkozatnak bizonyára foganatja lesz és uj korszakot jelenthet a spanyol kérdés történetében, PARIS. — Hivatalos francia körök nem foglalnak állást Chamberlain nyilatkozatához. A sajtó hangulata megoszlik. A jobboldali lapok helyeslik Chamberlain szavait, a baloldaliak, így elsősorban a Popularie, hevesen kikelnek ellene. A magyar szavazatok 90 százaléka az Egyesült Párté! Áttekintés a magyarság keletszlovákiai győzelmének méreteiről - 1633 mandátumbői 1073-at szerzett a magyarság pártja a keleti magyar községekben -■ A párkányi járásban 575 közül 427-et A fejfájás majdnem megőrjítette. A Kruschentól minden megváltozott. Az alábbi levél Írója hosszabb trópusi tartózkodás után állandó fejfájásban és túlságos elhájasodásban szenvedett. Olvassa el, hogy miképpen szabadult meg a fejfájástól és fogyott le 18 kilót, mindezt Kru- schen-sóval: „Olyan kövér voltam, hogy ártalmas volt az egészségemre. Állandóan fejfájásban szenvedtem, ami már majdnem megőrjített* 114/4 kiló voltam. Ekkor elkezdtem Kru- schen-sót szedni és tiz vagy tizenkét nap múlva teljesen megváltoztam. Sokkal fiata- labbnak, mozgékonyabbnak érzem magam és a fejfájásom elmúlt. Tegnap nagy volt az örömöm, amikor megtudtam, hogy már csak 96J4 kiló vagyok. M. A. L.“ A fejfájást nagyon gyakran emésztési zavarok és a belső szervekben összegyűlt ártalmas salakok felhalmozódása okozhatja. A Kruschen-só eltávolítja ezeket az ártalmas anyagokat, meggátolja újraképződésüket és ezáltal a fejfájástól kellemes és tartós megszabadulást jelent. 232« Magyar győzelem a járásokban Az Egyesült Párt döntő győzellme és az agrárok, kommunistáik és szociáldemokratáik veresége szempontjából rendkívül érdekes adatokat mutatnak az egyes járások összesített eredményei: | . ’’ 1 : A ROZSNYÓI JÁRÁSBAN: Az itt most választott 20 község szavazateredményei a következő képet mutatják: 1935 1938 Egyesült Párt 4598 6366 -f*’ 1768 Agrárok 783 594 — 189 Kommunisták 2543 1363 — 1180 Szociáldemoikpaták 1556 1372 — 184 A NAGYKAPOSI JÁRÁSBAN: 1935 1938 Egyesült Párt 3747 4240 -f- 493 Agrárok 1245 839 — 406 Kommunisták 458 130 —«• 328 Szociáldemokraták 147 26 — 121 A nagykaposi járásban e járás székhelye, Nagykapos, valamint Máíyóc község nem yáAz agrárpárt, a kommanistapárt és az iparospárt választóiknak 40—60 százalékát vesztették el a magyar vidéken Munka után Öröm 9 napra Abbázia vi. 18-26. m Villa SPLENDORE Laurána _ . .... OOK Hotel S A L U S Abbázia Kc 615*_> tovabbl bet Kc 825'~ HE kellemes, átszállás nélküli utazás, jó szállodák, kitűnő ellátás, szép strand. Jelentkezzék idejében. | CEPOK. utazási r.t„ Bratislava. Pieőfany, Koilce KASSA. — Az Egyesült Párt keletszlovákiai előíretörésének arányai csak most domborodnak ki, amikor a párt mostani eredményeit egybevethetjük az 1935-ös nemzetgyűlési, választások eredményével. Az összehasonlítás mindenütt azt mutatja, hogy amíg az Egyesült Pprt kivétel nélkül minden járásban 30—45 százalékkal erősödött, ugyanakkor a csehszlovák agrárpárt, a kommunista párt magyar szavazatai a felükre zuhantak s ezek a pártok csak a nem magyar szavazók közt tudták veszteségüket annyira-amennyire enyhíteni, úgyhogy végeredményében „csak" 40 százalékos veszteséggel zárták mérlegüket A cseh szociáldemokrata párt szintén megtizedelve került ki a magyar községek választási küzdelmeiből. Az agrárpárt vesztesége 40, a kommunistáké 43.2 százalék. A keletszlováki'a! 112 magyar többségű községben az Egyesült Párt előretörése 35.1 százalék, az agrárok bukása 40, a kommunistáké 43.2 s a szociáldemokratáké 10.2 százallék. Ezt a szenzációs erőeltolódást ez a táblázat meggyőzően domborítja ki: , 1935 1938 Egyesült Párt 18.973 25.639 6666 Agrárok 7967 4756 —■ 3191 Kommunisták 6275 3560 — 2715 Szociáldemokraták 3608 3238 — 370 Az Egyesült Párt abszolút többségben a szavazással döntő magyar községek 91 százalékában az Egyesült Párt 'akarata dönt, nem tekintve az egyhangú listákat, 'ahol az Egyesült párt mintegy 95 százalékos többséggel rendelkezik. Ilyen egész Szlovákiában 160 volt. Ezek tekintetbevételével bízvást mondható, hogy az Egyesült Párt a magyar szavazatoknak mintegy a kilencven százalékát egyesítette zászlaja alatt. A párkányi járásban csupán azokban a községekben, ahol megtartották a szavazást, a mandátumelosztás szerint a magyar szavazatok 91.7 százaléka esett az Egyesült Pártra. 55—100 százalékos egyesültpárti mandá- tumtöbbséggeá rendelkező többségek: Bátfa, Bés, Budaháza, Csdcser, Dobórusz- ka, Gálócs, Iske, Kelecsény, Kisszelmenc, Komo- róc, Mocsár, Nagyszdmenc, Nyarad, Palágy, Palló, Szirénfalva, Vaján, Vajkóc, Veskóc, Kenyhec, Nagyid®, Ásvány, Bácska, Bodxogszentmária, Csap, Kisbéri, Kisgéres, Kisrát, Kisujlak, Lelesz, Nagybári, Nagygéres, Nagy- kövesd, Őrös, Tiszasalamon, Szőllőske, Szomo- tor, Szolnocska, Alsólánc, Áj, Bodolló, Buzita, Csecs, Dehrőd, Felsőlánc, Him, Jánok, Jászóvárává, Jabionca, Komaróc, Körtvélyes, Mák- ránc, Méhész, Perény, Peder, Reste, Somodi, Szádelő, Szádudvamok, Torna, Tomagörgő, Tomaujfalu, Zsamó, Barka, Berzétekőrös, Bor- zova, Demő, Hárskút, Jólész, Kovácsvágás, Krasznahorkaváralja, Lucska, Páskaháza, Pel- sőc, Rozsnyó, Szalóc, Szilice, Vigtelke, Krasz- nahork&várhosszurét, Abara, Deregnyő, Hegyi, Kisráska, Nagyráska, Szürnyeg. A mandátumok ötven százalékát kapta az Egyesült Párt a következő községekben: Bajánháza, Mogyorós, Abaujszina, Battyán, Kaponya, Királyhelmec, Szinyér, Szűrte, Ber- zéte, Csúcsom, 1633 mandátumból 1073 az Egyesült Párté! A 112 keletszlovákiai magyar többségű községből 92 helyen szerezte meg az Egyesült Párt a mandátumoknak legalább az 50 százalékát s csupán tiz olyan község van, ahol nem érte el a mandátumok felét, de itt is csaknem kizárólag a vezető párt szerepét tölti be 4s 1935-höa képest megerősödött. Más szóival A 112 magyar községben az összes mandátumok száma 1633. Ebből az Egyesült Párté 1073 65.7% az agrároké 212 13% a kommunistáké 110 6.8% a szociáldemokratáké 115 7% községi és egyéb pártoké 123 7.5% Ne felejtsük el, hogy ez olyan községeikben van, ahol a magyarság többségben van, de nem százszázalékos többségben. Hogy csak a legnépesebb helyeket említsük: Rozsnyón a hivatalos népszámlálás szerint a magyarság 50.65 százalék, Királyhelmecen 66.75, Csapon 61.32, Pelsőcön 52.50, Tornán 62.43, úgyhogy ennek tekintetbe vételével a magyar többség óriási arányú. A SZEPSI JÁRÁSBAN: A választásban résetveftt 25 magyar község összesített eredménye a következő: 1935 1938 Egyesült Párt 4663 5514 r-f 851 Agrárok 1554 851 — 703 Kommunisták 345 75 — 270 Szociáldemokraták 541 354 — 187 A szepsi járásban nem választott 6 magyar község, köztük Szepsivel, a járás székhelyével, KASSA-VIDÉKÉN: A kassai járásban most négy magyar többségű község választott: Nagyida, Abaujszina, Kenyihe és Migléc. Ezekben az összesített eredmény a következő: 1935 1938 Egyesült Párt 688 1015 -j- 327 Agrárok 469 322 — 147 Kommunisták 382 356 *— 36 Szociáldemokraták 294 184 — 110 Itt nem választottak: Magyarbőd és Nagyszalánc magyárjellegű községek. A NAGYMIHÁLYI ÉS TÖKE- TEREBESI JÁRÁSOKBAN: Itt hat magyar többségű község összesített eredményei a következők: 1935 1938 Egyesült Párt 1014 1393 + 389 Agrárok 330 312 — 18 Kommunisták 110 — — 110 Szociáldemokraták 150 39 — 111 A KIRÁLYHELMECI JÁRÁSBAN: Itt 35 magyar község választott. 10 magyar községben a választásokat most nem írták ki. A választott községek összesített eredményei az alábbiak: 1935 1938 Egyesült Párt 4263 7111 -f 2848 Agrárok 3586 1858 — 1738 Kommunisták 2437 1663 — 801 Szociáldemokraták 1342 1263 — 79 A speciálisan nehéz bodrogközi helyzetbe^