Prágai Magyar Hirlap, 1938. május (17. évfolyam, 100-124 / 4543-4567. szám)

1938-05-08 / 106. (4549.) szám

1938 május 8. vasárnap* Uj eszmeáramlatok és a magyarság Kállay Miklós tanulmánya alapján közli: Aixinger László A szabolcsmegyei Bessenyei Kör legutóbb tar tott jubiláris közgyűlésén hódolt a megye nagy szülöttje, Bessenyei György emlékének. Á délceg testőrtisztből lett költő, reformer és politikus ta­nulmánynak beillő plasztikus jellemzését adta dr. Kállay Miklós volt miniszter, a Bessenyei Kör egyik diszelnöke. Ez a jellemzés ma különösen figyelemreméltó, amikor a magyarság földrajzi elhelyezkedésénél fogva — éppúgy mint Besse- nyey korában — ismét uj nyugati eszmeáramla­tok hullámzásába került. A minden túlzás nélkül „történelmieknek" mondható legutóbbi európai események követ­keztében a magyarság közvetlen szomszédjává vált a megnagyobbodott és erőtől duzzadó német birodalomnak, amelynek expanziója természet­szerűen szellemi téren is megnyilatkozik. Senki- sem tagadhatja és hiba is volna letagadni, hogy ez az expanzió szellemi téren is hat messze a bi­rodalom határain túl. Minő legyen ezzel, mint egyáltalában minden uj külső eszmeáramlattal szemben a magyarság állásfoglalása és magatar­tása? — tulajdonképpen erre a kérdésre válaszol Kállay Miklós Bessenyei méltatásával kapcso­latosan. Fejtegetései annyira aktuálisak, mélyek és frappánsak, hogy iránytadóknak tekinthetjük őket a mai időkben is, amikor a rohamosan tor­lódó események körül intra és extra muros vá­gyak, remények forrnak, tervek kovácsolódnak, nézetek, gondolatok, eszmék viaskodnak. Nem csodálkozhatunk, ha a lelkeknek ennek a kava­rodásában még a higgadtak is nemegyszer lesik- lanak a realitásoknak útjáról, amely ut egyedül vezethet a magyarság múltjának, tradícióinak, történelmi jelentőségének és európai szerepének megfelelően kiépülő jövője felé . Nekünk, a törzsnemzettől elkülönített itteni magyaroknak ezt az utkijelölést szintén el kell fogadnunk, mert lelkiség, szellemiség, kultúra te­kintetében sohasem ismerhetünk el válaszfalat a bárhol élő magyarok között. Amilyen állásfogla­lás és magatartás felel meg a magyar lét feltéte­leinek és a különleges magyar géniusz kiterme­lésének a törzsmagyarság körében, az megfelel itt is, de egyáltalában mindenütt, ahol magyar anya fia küzd a maga és nemzete boldogulásáért, ezzel együtt tisztább és magyarabb élet kialaku­lásáért. De adjuk át a szót Kállay Miklósnak. * Bessenyei Becsbe kerülve, egyszerre szembe­találta magát Volíaire-rel. Hogy profán hason­lattal éljek, úgy érezhette magát, mintha egy ázsiai pusztalakó ma meglátja a repülőgépet, a rádiót és a mai kor technikai csodáit. Fajának és szellemiségének kiválóságát mutatja, hogy nem futamodott meg, hanem csakhamar otthonos lett mindenben, ami ebben a korban szellemi kultú­rát jelentett, mindabban ami a kor és későbbi ko­rok civilizációjának megalapozójává lett. Besesnyei történelmi szerepe akkor kezdő­dött, amikor hazajött és összevetette meglátásai és tanulmányai eredményeit az itthoni állapotok­kal. A magyar népnek át kell vennie mindent, amit felvet a világ uj szellemiségében, uj gondo­latban, célkitűzésben és életformában. De amint az uj gondolat átlépi a határt, annak asszimilálódnia kell, alakulnia kell mihozzánk, a mi történelmünkhöz, a mi céljainkhoz, a mi lelki­ségünkhöz. Ne a magyar simuljon az idegen esz­méhez, annak kell teljes mértékben magyarrá lennie, hogy teljes lelki különállásunk csorbát ne szenvedjen. És Bessenyei ha a magyar történelmet nézte, ezt meg is láthatta mindenütt. A szentistváni ke­reszténység megteremtése, a lovagi szellem Szent László idején, az Anjouk alatti hűbériség, Má­tyás király reneszánsza, vagy a reformáció, amely ellenállást is jelentett és a magyar vallás nevet vette fel, mind, mind azt mutatja. Ha gyorsan áttekintünk ezeken a korszakokon, szinte azt látjuk, hogy midőn az idegen hatáso­kat tárt karokkal vesszük át, ugyanakkor egy második védelmi vonalat építünk ki, amiben min­den erőnkkel ellenállunk, hogy ezek az eszme­áramlatok nemzeti integritásunkat, létünket, füg­getlenségünket ne csorbíthassák, ezekből a nem­zetre és népre csak nyereség, csak áldás fakad­jon, A folytonos elkerülhetetlen eszmebcáramlá- sokra az erős, egészséges magyar lélek mindig kitermelte a nemzeti reakciót, forradalomra az ellenforradalmat, hogy azután a kettő eredőjéből alakuljon ki a nemzeti géniusz. Bessenyei a nyugatosok elsője volt, de egészen más volt, mint, — hogy a közelmúlt időkre tér­jünk vissza, — a háború előtti és utáni idők nyu- gatosai. Gyarapitani, gazdagítani akart, idegen kincset magyarrá formálni és nemcsak gáncsol­ni, nemcsak elbuktafni, értékeket lejáratni, erő­ket dekomponálni és semmiképpen sem belső meghasonlást előidézni. Szellemi forradalmár és reformpolitikus volt, de az irigységet és gyűlö­letet kizárta fegyvertárából. Róma történetét Írva lelkesedik a nagy tettekért, de mélyen elitéi min­dent, még ha eredményes is, ha nem emberi, nem nemes vonás. Szociális gondolkodásában egészen modern. A mai korszellem^ is kielégítően gon­dolkozik, ir és agitál, de Imi csúnya, ami gyűlö­let, ami irigység, azt a közéletből elsősorban ki­rekesztendőnek tekinti. Egy helyen azt mondja: „A közjóban való megkülönböztetést oly elsza- kadhatatlanul követi az irigység, mint a testet az árnyék. Az irigység, mondom, melynek örökös változhatatlan természete, hogy ahol támad, ott azonnal káromkodni, gyalázni, fojtogatni, rabol­ni és pusztítani kezd. Oly hatalmas bűn ez em­beri nemünkben, melyet még világ teremtésétől foqva semmi nemzetség, sem semmi halandó egészben meg nem győzhetett s annak mérgében senyvedett. Nincs hát egy nemzetnek más módja a köz java ellen gerjedő irigységet fojtogatni, mint hogy az arra alkalmatosságot szolgáltató egyenetlenségeket elkerülje s a közszabadságban közhasznot, közterhet csináljon." Ez az egy mondat idehelyezi egy évszázad messzeségéből Bessenyeit, a mi napjainkba. A reformert, a szociális programot hirdetőt. Az emberi szabadság gondolatának keretében éli le világát, de mindig összeegyezteti a francia for­radalom előtti idők tanait meg nem alkuvó ma­gyarságával. Embertípus, szellemóriás, példa lett belőle. A meg nem alkuvó magyar, akiben min­den eszme otthont talál mint vendég, mint kise­gítő, de örök magyarságában felolvadva, magyar vérré válik. így él ma is Bessenyei, ezért ünne­peljük. SEBESI ERNŐ: GALÉRIA IRODALOMTÖRTÉNET SZONETTEKBEN TÖMÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNI GYULA Az ő parasztja nem dalol s nem átkoz, Csak sercint sűrűn rossz pipaszár mellől S mert tudja: sorsa szava nélkül eldől, Nyugalom lengi körül. Semmi pátosz. Jegenyék alatt nehéz sóhaj'ásuk Versenyt sípol a könnyes izü széllel S reális rajza nagyon soká él el, Mert gyökere frks. S nincs is párja másutt. Szűz, hamvas színe ma sem hervadt rajta Förgeteg János él. Szegedi fajta, Homokba jár. Nem cifraszür, S nem színház. Oly ritkán szól. Ö inkább csak hümmögtet, Mennyit mond mégrs, s mirden oly kerekded: Mert szobrász ő, ki fába lelket mintáz. A szívtelen és szürke pesti aszfalt Bús talajába tündérmesét ültet De őt: a Kenyér frontján sebesültet Nem pénzelik, mert nem veri az asztalt. Imádta Párist s halk szépséggel telVe Megzenéoiíi a bús magyar Csendet. S tilinkó helyett mint hegedű csengett Orhészteréből fölcsillanó nyelve. A Rózsaszínű hó kődében rezgeti Álomvilága s bár száz arabeszket Rajzolt szép, kecses víziókká láza, Kegyetlen sorsát világosan láttat Úgy szétoszlott, mint testén rongy kabátja S mig lelke szárnyalt, éhen járt és fázva. Pár meleg szó egy igazi nagyasszony dics ereiére Özvegy Szili/ay Gusztávné Fáy Irén ölvén- éves töldhirtokiásának ünnep ése Lieszkón Vág-völgye, 1938 május. Aki a Vág-völgyét csak közlekedési ut vonalnak használta, átmeneti szakasznak kiindulópont és cél között, még azt is meg­szállotta a magyar történelmi múlt varázsa. Az ég'betörő hegyfokokat koronázó várro­mok festői csodái lehetetlen, hogy ne ra­gadják el a képzeletet a ,,régi dicsőség“-be. —- Annak is szép ez a táj, aki csak szemmel élvezi, annak meg éppen, aki tudja, mit je­lent egy-egy ilyen ősi emlék, a magyar tör­ténelem mely fényes, vagy gyászos fordu­lópontja fűződik hozzá. — A Vág-völgyét, ha százszor is megjárja az ember, megunni nem tudja. Pedig az igazi magyar múltnak nem a romokká vedlett várak az őszinte tanúi. A völgy ölén, százados fák alatt meghúzódó udvarházakban folyt az élet nemesebb ré­sze, a szeszélyes folyó árjával küzködő ter­melő munka s a könyvesházak meghitt csendjében meghúzódó szellemi munka. Aki ezt a belső életet nem ismeri, s csak a vá­rak fegyverzajtól hangos emlékét idézi, nem is tudja, mi volt a Vág-völgyének iga­zi jelentősége a magyar történelemben. Sajnos csak volt, <—• elmúlt. A magyar úri házak sorra kiürültek, még a magyar uralom alatt. A magyar történelem legna­gyobb tragédiája, a talaj-vesztés, a part- szakadás a Vág-völgyében zajlott le s az egész, megrázóan szomorú folyamatnak egy élő szimbóluma maradt, maga a Vág, melyet nem lehet biztos part közé szoríta­ni. Egy-egy áradása ^ma is határrészeket sodor egy birtokos kezéből a másik ölébe. Nem parancsolhat neki sem a mérnöki tu­dás, sem a kataszteri hivatal. Ennek a belső, mélyértelmü magyar élet­nek is él még egy-két máig is megmaradt tanúja. Tudok .könyvtárakról, melyekben megolvashatók a magyar életfa több év­százados évgyűrűi. Tudok hősi regényekbe kívánkozó történeteket a magyar ur és a szlovák föld népe csodálatos, összhangos együttéléséről, kölcsönös megbecsüléséről, —< több, — szeretetéről. Nem csak a múlt­ban, a jelenben is, A világháború után a forradalom szele lázba tüzelte a népet. A népharag sorra fosztogatta az udvarháza­kat, kastélyokat, de egyetlen egy olyant sem ért, nem is fenyegetett a legkisebb ve­szedelem sem, melyben a régi magyar föl- desur őrizte ősi örökét. Tudok esetet, hogy a földbirtokos otthon sem volt a viharzó időkben, internálták, s a falu. kicsi, volt ku- riális nemesfalu népe önkéntes őrszolgála­tot tartott, hogy a tárva-nyitva maradt aj­tókon idegen be ne tehesse a lábát. Egy gombostű nem veszett el a három hónap alatt, nem, hogy egy műkincs, vagy kapós ezüst-arany holmi. Ennek a minden égető veszedelmet átvészelj gyönyörű, mélységes magyar életnek egy megmaradt tanúbi­zonyságát volt alkalmam nemrégiben meg­figyelni. Nem is ,<erős" férfi, de egy „gyönge" asszony mentette át az ősi föl­det, ősi házat, melegen táplált családi és nemzeti hagyományt a legutolsó s legtragi- K"sabb életválságon. Véletlenül akkor voltam egy ilyen meg­maradt, több mint hét évszázad óta ugyan­azon család birtokában lévő udvarház ven­dége, mikor egy másik ősi birtokon csön­des, meghitt családi ünnepségre készültek. Ötven esztendeje múlt annak, hogy Fáy Irént oltárhoz vezette Nemeslieszkó földes­ura, bellai Szilvay Gusztáv. Ezt a gyönyö­rű földet is kikezdte a vágvölgyi végzet. Árva maradt a nagyasszony már férje-ura életében is. És a húsz év óta teljesen az ő gyönge kezére hagyatkozott birtok, a meg­maradt rész, ma tehermentesen, ideálisan felszerelve él és éltet, nemcsak a családot, de a falut is. Az emeletes udvarház az or­szágút futó vándora szemében is csábitó szépséggel kínálkozik s falai közt történel­mi levegőt talál a vendég a legmodernebb kényelem melegségével együtt. Szinte hihetetlen a kép, amit leírok, de igy igaz. Nem mese s az irótoll minden mesterkedése is szegény erő a szemmel lá­tott valóság leírására. Nem értettem s nem hittem a szememnek. Lehetséges-e, hogy egy „gyönge" nő, maqára hagyatva állja és megállja mindazt a fáradságos, sokszor szizifuszi munkát, melyet ma egy gazdaság vezetése jelent? Lehetséges, hogy világáramlatok és nemze­ti küzdelmek tengerháboroása közt megma­radjon egy kis magyar Robinson-sziget s rajta egy asszony, mint betegen is bizto­san kormányzó hatalom? Aztán mindent megértettem. Felvonult a gazdasági munkások serege. Férfi, asz- szony, gyermek. Kiállt az uradalmi cseléd­ség legkisebb sarja, egy 7—8 éves kis­lány. Köszöntőt mondott, virágcseréppel a kezében a Nagyasszonyra. Nem betanult szavak voltak. Szív adta szívnek. A földből nőtt emberek föld-szeretete annak a szere­tetnek, mely egy jóságos szívből, felülről árad a föld és a föld népe fölé. A hit az isteni Gondviselésben, mely egyformán erőssége mindenkinek, aki do’gozik, ur­nák, parasztnak egyaránt. —- Szem nem maradt szárazon, — mondhatná a króni­kás, — s ez egyszer szószerint kell ezt ven­ni. Sirt a munkában megrokkant őszfürtü zsellér, sirt a karonülő gyermek és sírtak az „urak", akik tanúi voltak a jelenetnek. Mert nem a lieszkói Szilvay kuriájé volt egyedül az ünnep. Szimbolikusan ünnepe volt a szlovák-magyar kölcsönös megértés­nek. Ezerév történe’mi távlatának „egy ké­sői sugara" lobbant föl a fenyőgalyakkal díszített terraszon. — Aztán feloldotta az ünnepi szivszorulást a „vályogvető" cigánybanda talpalá-valója s ropogott a csárdás és „szedlácska" szere­tettel váltakozva. A jókedvben is a szeretet tombolt s a „cselédség" számára készített lakomának, a kiosztott kétszáz szeretet- csomagnak, bürgepaprikásnak, nem ala­mizsna ize volt, de vendéglátás ize, mert a nagyasszony háza-népe főzte-dagasztotta- osztogatta s a tányérok fölé hajoló vendég­sereg hálakönnye Ízesítette. — Régen nem volt ilyen ünnepem s talán soha még ilyen mélyen meg nem értettem, mi a Vág-völgyének igaz értelme a ma­gyar élet számára. És még soha nem fájt a lelkemnek azok bűne, akik elhagyták az ősi rögöt ott, ahol egy „gyönge" asszony ha­talmas, férfinépet megszégyenítő szivjósá- ga, hite és szeretete, bizalma a szlováx nép hűségében és veleszületett ragaszkodásá­ban, meg tudta menteni, — egy egész vi­lággal dacolva a múltat a jelen és a jö­vő számára. SZIKLA Y FERENC. xx Sztrájk, vagy szeszély? Ha most meg akar­nék állapítani, hogy a tavasz miért hozott annyi hideget és havat, — hiábavaló időpocsékolás len­ne. A május azért van, hogy élvezzük. Mivel az április sem volt jobb egy rossz februárnál, ezért a májust kétszeresen fogjuk élvezni. Könnyű, ta­vaszi cipő kétszeres élvezetet jelent. Keresse fel ezért a legközelebbi Bat’a-elárusitóhelyet és vá­lasszon. Sok stép tavaszi modell vár önre. I Óriási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., Kosice Üveg — porcellán — villanycsillárok! iiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiniiin Modern képkeretezés, üvegezés Biiiiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiffliiiiiiiiiiniiiiiiw^ Telefon 2423 Alapítva 1833 4

Next

/
Thumbnails
Contents