Prágai Magyar Hirlap, 1938. május (17. évfolyam, 100-124 / 4543-4567. szám)
1938-05-22 / 118. (4561.) szám
8 1938 május 22, vasárnap* Az egységes ifjúsági munka jegyében Faluhetet, tanulmányutakat és a Szlovákiából elszármazott tehetségek kulturmatinéját készíti elő a CsMASz Gazdag nyári munkaprogramot dolgozott ki a brünni választmányi ülésen a CsMASz vezetősége BRÜNN. — A magyar egyetemi ifjúság központi szerve, a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetsége a tagok teljes- számú részvétele mellett választmányi ülést tartott a brünni MAKK helyiségében. A nagyfontosságu ülésre az elnökség az egyetemvárosi egyesületek két-két vezetőjét is meghívta, hogy igy közös munkával az egység és megértés jegyében tudja minden tagegyesülete érdekét figyelembevéve elvégezni feladatát. A központ négyhavi mértege A választmányi ülést Zombory György elnök nyitotta meg. Megállapítva a határozatképességet, üdvözölte a megjelenteket. Különös örömmel köszöntötte a prágai MÁK kiküldötteit, Hajpál Gyula elnököt és Rohringer Béla alelnököt, akik hivatalos minőségben való megjelenésükkel a magyar egyetemi ifjúság harmonikus együtt- munkálkodását domborították ki, megcáfolva az álhirekkel bontani szándékozók törekvéseit. A jegyzőkönyv hitelesítése után az elnök beszámolt a kassai kongresszus óta végzett munkáról. Bejelentette, hogy a kassai kongresszusról küldött üdvözlőtáviratokat az elnöki kabinetiroda, Országh József országos elnök és Hrabár Konstantin kormányzó megköszönte. A kongresszus konkrét munkahatározatait a CsMASz a lehetőségek szerint már eddig megvalósította. Körlevél formájában minden magyar egyetemista kezébe adta a kongresszus anyagát, eredményesen járt el a Mensa Academica Egyesületnél a magyar főiskolás internátus érdekében megindítandó akció és a főiskolás tudományos pályázatok kiírása ügyében. Előadókat küldött az egyetemi városokba. Egyizben sikerült magyar szakelőadó számára előadási engedélyt kijárni és igy Padányi Gulyás Jenő megtarthatta értékes építészeti előadásait. Az előadások közül dr. Ma- chotka János egyetemi tanár, a fiatal cseh szociológus értékes előadását kell megemlítenünk, aki azt cseh nyelven tartotta meg, ~~ igy szolgálva a CsMASz a tudományos kulturközeledés gondolatát. A szövetséget dr. Borsody István értékes felszólalásával képviselte a prágai Píitomnost és a Zenevsky Vybor által rendezett ankéton. Örömmel jelentette be az elnök, hogy a CsMASz röpirata, a Fiatalság Szava az egész magyar nyelvterületen visszhangra talált és mindenütt elismerő kritikát kapott. A vállalkozás nemcsak erkölcsileg, de anyagilag is sikerült. Bejelentette az elnök, hogy a Fiatalok Szövetsége együttműködésre hívta fel a diákszövetséget. A választmány egyhangúlag utasította vissza ezt a felhívást, mert a Pritomnost és a Zenevsky Vybor prágai ankétja alkalmával elhangzottak lehetetlenné teszik a Fiatalok Szövetségével való együttműködést. Tanulmányutak — la'uhét — kulturmatiné A nyári munkaterv megbeszélése során a választmány egyhangúlag úgy határozott, hogy ebben az évben a CsMASz nem rendez szellemi munkatábort, hanem az erre a célra rendelkezésére álló összeget tanulmányutak segélyezésére fordítja. A faluszemináriumok tagjai számára gyakorlati faluhét rendezését határozta el a választmány. A faluhetet valamely nagyobb magyar faluban tartanák meg, ahol a szakelőadók gyakorlatilag is érzékeltetnék a falumunkát a környékbeli falvakban tartandó exkurziók segítségével. A faluhét foglalkozni kíván a falukutatás módszerével, a kulturális, gazdasági, népegészségügyi, népművészeti és falupolitikai kérdésekkel. A falu- hetet augusztusban rendezik meg. A CsMASz választmánya egy nagyszabású kulturmatiné megrendezését határozta el Pozsonyban, amely során a Szlovákiából elszármazott fiatal tehetségeket mutatnák be közönségünknek. Az érdekes és színvonalas matinét októberre tervezik. A Fiatalság Könyve Az ifuság megfelelő sajtóorgánum hiányában ismét röpiratszerü füzet kiadását határozta el. A Fiatalság Szavánál jóval terjedelmesebb füzet a fiatalság véleményét fogja elmondani a magyar egység gondolatáról. A gazdagtartalmu füzet foglalkozni fog a nemzeti egység és a főiskolás egység kérdésével, megvitatja a nemzeti egység gondolatát a falu, a munkásság, társadalmunk szociális egysége, tartományi szétválasztottságunk, lcultur- és sportszervezeteink, gazdasági kiépítettségünk tükrében. Foglalkozni fog a nemzeti egység és a generációs kérdés problémájával. A Fiatalság Könyve szerkesztésével Zombory Györgyöt bízták meg és az junius közepén hagyja el a sajtót. Az egyesületek közös alapszabály módosító tervezete Az alapszabály féfcemaigyairázható pontijainak egységes magyarázására az egyetemvárosd egyesületekkel karöltve ügyriendtervezetet dolgozott ki a választmány, amelyet magára nézve már most kötelezőnek ismert el és amely jóváhagyása az elkövetkező országos kongresszus hatáskörébe tartozik. A pozsonyi komgressizuis óta húzódó alapsza- bálymódositó tervezetet is sikerült közmegelégedésre elkészíteni. Az egyetemvárosi egyesületek jelenlevő kiküldöttei az alapszabályok két kérdéses pontjára vonatkozóan közös indítványt tettek, annak meghagyására, illetőleg egyértelmű megváltoztatására, ami élénkem bizonyítja a .CsMASz tagegyesületeinek jóviszomyát és együttműködését. A javaslat értelmében — melyet a kongresszus elé terjeszt a választmány — a jövőben minden egyetemvárosi tagegyesület 4—4 szavazati joggal felruházott delegátust küldhet a kongresszusra. Fia azonban tagjainak száma túlhaladja a 100-at, akkor minden megkezdett újabb 50 tag után még egy szavazati jog illeti az egyesületet. A vidéki tagegyesületek a jövőben csak egy hivataiois delegátust küldhetnek a kongresz- szusra. Az egyetemvárosi egyesületek kiküldött vezetői és egyesületük nevében ennek a javaslatnak a kongresszuson való megszavazását önmagukra nézve kötelezőnek ismerték el, éppúgy, mint OsMASz választmánya. Felhívás a tagé gye sütetekhez A fegyelmi ügyek elintézése után a választmány foglalkozott az utóbbi időben a Szövetség és tagegyesületeivel kapcsolatos különböző napilapokban megjelent cikkekkel. Megállapította azt, hogy az utóbbi időben több napilap tendenciózusan és rosszakaratuam, a valóságnak meg nem felelő beállításban foglalkozik a magyar főis- kolásság szervezeteivel és kérdéseivel. llgy állítja be a nemzeti szellemű magyar ifjúságot, mintha az minden haladásnak ellensége volna és reakcióval, szélsőséges kilengésekkel vádolja, A választmány mérlegelve a kérdés fontosságát, egyhangúlag elhatározta, hogy felszólítja tag- egyesületeit, hogy -az ilyen valóságnak meg nem felelő írásokat közlő napilapokat tiltsák ki olvasótermeikből, mert ezen Írások sértik a magyar főiskolásság nemzeti érzületét » A magyar íőiskolásság kö zös jelvénye A szabad indítványok során a választmány elhatározta, hogy tagegyesül-eteivel megbeszélve a csehszlovákiai magyar főiskolásság számára közös jelvényt készíttet. A jelvény tervezetének elkészítésére pályázatot ir ki. A közös jelvény, amely kidomborítja a magyar egyetemi ifjúság összetartozását és egységét, fel fogja tüntetni azt is, hogy viselőije mely egyetemvárosi egyesület tagja. A választmányi ülés a testvéri megértés és a jól végzett munka hangulatában ért véget. A Mensa Academica Egyesület az ifjúság munkatervéért A CsMASz felkérésére a választmányi ülés napján Brünmbe érkezett a Menza Academica Egyesület elnöksége: dr. Tomaschek László elnök, Janson Jenő gondnok és dr. Fleischmanm Gyula, a kulturális bizottság vezetője. A választmányi ülés befejezése után a CsMASz és az egyetemvárosok vezetői a Menza Academica Egyesület vezetős-égét tájékoztatták a nyári munkatervezetről, elbeszélgettek annak kivitelezési lehetőségeiről és kérték a Menza Academica Egyesületet, hogy a lehetőségek szerint támogassa a munkatervet. Dr. Tomaschek László elnök ígéretet tett arra, hogy a júniusi igazgatótanács programjává teszi az ifjúság nyári munkatervezete támogatásának kérdését. Turdiányi Imrét választották meg újból az énekujvári katolikus iskolaszék elnökévé ÉRSEKÚJVÁR. — (Tudósítónk telefonjelentése.) Az újonnan megválasztott érsek- újvári római katolikus iskolaszék tagjai most tették le a fogadalmat dr. Prenner Béla, Érsekújvár plébánosa kezébe. Az iskolaszék azután ülést tartott és megválasztotta elnökét. Az ülés napirendjén a világi elnök megválasztásán kívül a gondnok megválasztása is szerepelt. Az elnöklő plébános előterjesztésére azonban az iskolaszék a gondnoki állás végleges betöltésétől egyelőre eltekintett és a jelenlegi gondnokot, Vágo- vics Gyulát bízta meg az ügyek további vitelével mindaddig, amig a zárszámadás el nem készül. Ezután került sor az iskolaszék elnökének megválasztására. Dr. Noszkay Ödön felszólalásában rendkívül melegen méltatta dr. Turchányi Imre szenátornak, az iskolaszék eddigi világi elnökének működését és kérte az iskolaszék tagjait, hogy egységesen, egyhangúan újból dr. Turchányit válasszák meg elnökké. Noszkay felszólalása általános helyeslésre talált, még az iskolaszék szlovák tagjai részéről is Bugán Ferenc nyugalmazott főszolgabíró osztatlan bizalmát fejezte ki Turchányi iránt és közölte, hogy a szlovák tagok is támogatják megválasztását. Csupán a városházi, úgynevezett katolikus párt kis csoportja — nyilván önös politikai érdekből — ellenezte dr. Turchányi újból való megválasztását, Prohászka Károly szólalt fel ennek a csoportnak a nevében és Turchányi helyett dr. Noszkay Ödönt ajánlotta megválasztani. Dr. Noszkay rögtön felszólalt és kijelentette, hogy ő nem vállalja a jelölést, hanem újból Tur chányi megválasztását ajánlja. Rövid vita után az elnöklő plébános szavazást rendelt el. Az iskolaszék negyven tagja közül 35-en szavaztak dr. Turchányi mellett, igy óriási többséggel ismét őt választották meg az iskolaszék elnökévé. Dr, Turchányi Imre ezután meleg szavakkal mondott köszönetét a megnyilvánult bizalomért és az iskolaszéki tagok további támogatását kérte jövő működéséhez. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülő párthiveink figyelmébe POZSONY. — Az Egyesült Párt országos központja közli: A május végére kiirt községi választások részben egybeesnek az Eucharisztikus Világkongresszussal. Aki el akar utazni a kongresszusra, rendezze úgy dolgait, hogy a választás napján okvetlenül otthon legyen és élhessen szavazati jogával. Minden szavazatra szükségünk van és minden magyar ember adja le szavazatát az egyesült pártra. Vonatkozik ez más nemzetiségű párthiveinkre is! A választásokon győznünk kell és Isten segítségével győzni fogunk, fíyugdyasok tanácsadója A legközelebbi rovat junius 5-iki számunkban jelenik meg. Volt vármegyei utkaparó. A kilátások, sajnos,, elég kedvezőtlenek. Körülbelül 600 esetről van. szó és igy természetes, hogy a hivatal, az elégtelen személyzet következtében, a legjobb akarat mellett sem képes ezen óriási anyagot feldolgozni. Most, hogy megvan a törvényes alaip a nyugdíj fölemelésére, csak a nyugdíjasoktól függ, hogy mikor kapják meg a felemelést és a felemelés folytán az utánfizetést. A legtöbb esetben nincsenek rendben az iratok. Míg a hivatal 600 akta- ■csomót átvizsgál, a hiányokról hivatalos utón értesíti a feleket, a felek beszerzik a szükséges okiratokat, beterjesztik és a hivatal feldolgozza a beérkezett anyagot, kiszámítja és folyósítja az összegeket, a legjobb esetben is néhány hónap telik el, de valószínűleg ez évben az eljárás befeje-r zést neim nyer. Azért minden érdekeltnek örömmel kellett volna megragadni a lapunkban megjelent felhívást és jelentkezni. A jelentkezés esetén kö-- zöljüik a szükséges okiratokat, rovatvezetőnk kiszámítja pontosan az uj nyugdijat, valamint az utánfizetést és gondoskodik arról, hogy ez lutóbbi mielőbb megtörténjen. Tudomásunk szerint az 1937. évi december 22-i kormányhatározat éta legfeljebb 30 ügyet készítettek elő, azaz a hiányzó okiratok tekintetében átvizsgáltak. Mikor kerül a sor a 600-ik esetre? Akik nálunk jelentkeztek,- azoknak megírtuk, milyen okiratok szükségesek és felszerelt kérvényeik be lettek adva. S. E. E., Gömör. Az erre vonatkozó rendelkezéseket az 1937. évi december 21-én kelt 267. számú törvény 20-ik §-a tartalmazza. Nem állami és nem közipénztárból folyó fizetés mellett, tehát magánalkalmazásban levő nyugdíjasnak a nyugdíjból! semmiféle levonást nem eszközölnek, ha a nyugdíj és a mellékfoglalkozás együttes összege nem haladja meg a 24.000 koronát. A kiskorú gyermekre eső pótlék számításba nem jön. Ön tehát kereshet 12.300 koronát, anélkül, hogy nyugdiján levonás eszközöltetnék. Az ez utóbbi összeget meghaladó összeg felerésze a nyugdíjból levonatik. A mellékjövedelmet a nyugdijat kifizető hatóságnál kell bejelenteni. G. J. nyugdíjas, Rozsnyó. Az átmlnősitésnél föl- tétlenül hiba történt, önt legalább a tisztviselők IV. csoportjába kellett volna .besorozni. Fontos, hogy a magyar államnál milyen csoportba volt besorozva. Volt-e a pénzügyi szabályok szerinti fizetési osztályba sorozva? Megjegyzendő, hogy a most érvényben levő szabályok szerint ön elér-i hette a IV. fizetési fokozatot, ami megfelel a tanácsosi rangnak. Lehet-e még segíteni, az attól függ, hogy mit tartalmaz a nyugdijazási okirat, A kimutatást, melynek hasznát nem vehettük,! visszaküldjük. Mellékfoglalkozás. Körorvos előfizető. A fentebb S E. E., Gömör alatt közöltek önre is vonatkoznak. Amivel a két jövedelem együttes összege meghaladja az évi 24.060 koronát, ezen különbözeti összeg felével lesz nyugdija leszállítva. ÁHamvasutl tisztviselő — végkielégítés. Csak az özvegy tarthat igényt végkielégítésre. Tisztviselő csak annyiban, amennyiben szolgálati ideje nem tesz ki 1Ö évet és igy nyugdíjra nem tarthat igényt, de végkielégítésre igen. W. J. S. Föltétlenül kérjen engedélyt a külföldre való utazáshoz. A kérvény megindokolandó^ A levélben felhozott ok eléggé indokolja a kérelmet. A kérvény beadandó azon hatósághoz, amely utalványozza a nyugdijat, azaz, amelynek reszortjába tartozott a nyugdíjas. A kifizető hatósághoz is be lehet adni (amelyik a postaszelvényen van megjelölve), ez továbbítja amúgy is az illetékes hatóságihoz. Egy más belföldi községbe való át- költözködés esetén 10 évi állandó ottlakás után1 joga van az illetőnek az uj községben községi illetőséget követelni. Előbb is lehet kérni, de a kedvező elintézés a, község elhatározásától függ. Háborús félévek. A félévek beszámításáról szóló 457/1919. számiu törvény 1. §-a megadja az igényt azon állami alkalmazottaknak, akik 1918 november 1-én állami szolgálatban álltak, de kiterjeszti! ezen rendelkezést a 4. §, mely kimondja, hogy ugyanezen jog megilleti mindazokat, akik nyilvános vagy közszolgálatból a fenti határidő után' léptek állami szolgálatba. Ezt a hatóságok nemi szokták figyelembe venni. Az ön esetében csak úgy lehet segíteni, ha a vonatkozó [határozat még, jogerőre .nem emelkedett, vagy pedig még lehet . ujrafelvéteüel élni. Utóbbinak a batárideje három év, j