Prágai Magyar Hirlap, 1938. május (17. évfolyam, 100-124 / 4543-4567. szám)
1938-05-17 / 113. (4556.) szám
Aranyérnél és béldugulásnál, valamint az ezekkel járó derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülési rohamok esetén reggelenként égy-egy pohár természetes „Ferenc József" keserüviz csakhamar kellemes megkönnyebbülést eredményez. Kérdezze meg orvosát. »5 Antal István államtitkár a felforgató törekvések ellen MEZŐCSÁT. — Egry Zoltán kormánypárti képviselő mezőcsáti beszámolóján Antal István államtitkár is felszólalt és kijelentette, hogy teljes szigorral el fognak járni a jobboldali felforgatok ellen és hangsúlyozta, hogy Budapest még egyszer nem csinál forradalmat Magyarországon. Figyelmezteti a jobboldali kazánfűtőket, hogy minden törekvésükben, amely nem alkotmányos utón akarja az ország rendjét megváltoztatni, szembetalálják magukat nemcsak a kormánnyal, de a falusi elemek gránitszilárd ellenállásával is. A katolikus tanítók a katolikus magyar tanítóképzőért KOMÁROM. — A komáromi római katolikus egyházkerület Tanítói Köre a komáromi Majláth- jskola nagytermében tartotta évi rendes közgyűlését Cseri István esperes-tanfelügyelő és Vaskó Imre világi elnök együttes elnöklésével. A közgyűlésen megjelent a kerület valamennyi tanítója, valamint a kerületi papság. A tanügyi hatóság képviseletében Markovics "Ede tanfelügyelő. Vaskó Imre megnyitó-beszédében méltatta a volt egyházi tanfelügyelő, Király József esperes érdemeit és üdvözölte Cseri Istvánt, az uj esperes-tanfelügyelőt. Majd Cseri István mondott megnyitó- beszédet s ismertette a fontosabb tanügyi rendeleteket. Király József esperes-plébános tartott előadást ..Az Éudharisztia pedagógiai értéke" címen, Tátos Lajos igazgató-tanító a kor eszméiről s jelszavairól tartott értekezést, Nemesik Valter plébános, ifjúsági moderátor a Katolikus Ifjúsági Egyesületek céljáról s megszervezéséről beszélt, Kossányi István tanító „A legfájóbb válság" címen tartott előadást. Az előadásokat nagy tetszéssel fogadták a megjelentek. Markovies Ede tanfelügyelő szólalt föl ezekiután 6 elismeréssel méltatta a tanítóságnak az iskolánkivüli tevékenységét. Az Eucharisztikus Kongresszusra vonatkozólag kijelentette, hogy azon a tanítók minden akadály nélkül résztvehetnek s ha a kongresszuson az iskola minden tanítója résztvenne, az elmaradt tanítási szünetet utólag pótolni kell. Majd Vaskó Imre ismertette a Komáromiban szeptemberben megnyíló magyar katolikus férfitanitóképző-intézet ügyét s erre nézve határozati javaslatot 'terjesztett elő, amelyet a közgyűlés elfogadott s az illetékes fórum elé terjeszt. A határozati javaslat igy hangzik: 1. Minthogy a katolikus magyar férfitanítóképző hiányát nemcsak a nagyszombati egyházmegye magyar tannyelvű népiskolái, hanem Szlovákia valamennyi katolikus, magyar tannyelvű népiskolái egyformán érzik, szükséges, hogy a magyar katolikus férfitanitókópző felállításánál és megszervezésénél ezen országos hiányt pótló szempontok figyelembe vétessenek. 2. A szeptemberre megnyíló első osztály létszámának megállapításánál előzőleg figyelembe kell venni a négy év után bekövetkezhető utánpótlás körülményeit, miért is minden esperesi kerületben e szempontból statisztikát kell összeállítani, nehogy a katolikus férfi tanítóképző az állástalan tanítók létszámának növelését idézze elő, de viszont kevesebb tanítót se képezzen ki, mint amennyire szükség van. 3. A katolikus tanítóképző végzett növendékeinek elhelyezését már előre biztosítani kell azzal, hogy az összes katolikus magyar iskolaszékeknek kötelezővé kell tenni a komáromi római katolikus férfitanitókópzőből kikerülő tanítóknak meghívás utján leendő megválasztását. 4. Minthogy a szeptemberre megnyitó első osztályba előreláthatólag sokan fognak jelentkezni, a felvételnél a növendékek tanulmányi előmenetelét, a tanítói hivatás iránt érzett (hajlamaikat, valamint a kántorkiképzés szempontjából zenei rátermettségüket is meg kell vizsgálni. 5. A tanítóképző legfőbb feladata, hogy a 'tanítójelölteket olyan elméleti s gyakorlati ismeretekkel lássa el, amelyek teljes tanítói szakképzettséget nyújtanak. A szakképzésnek a katolikus pedagógia praktikus irányvonalán való haladását biztosítani kell, hogy a kikerülő tanítókat ne tévessze meg a népiskola különböző tantárgyainak látszólagos megosztottsága, hanem a katolikus pedagógiai ismereteknek birtoikában tisztán lássák, hogy az osztatlan és egységes terület, amelyen minden ismeretnek s érzelemnek harmonikus egésszé kell egybeolvadnia a katolikus szellemben és az a katolikus tanító leikéből áradjon szét éppen úgy, miint magyar kulturális érdekeink odaadó szolgálata, amelyek vallási érdekeink mellett katolikus magyar iskolai célunk homlokterében állanak. G. Az egyházi főhatóságunk intézzen megkeresést a többi egyházmegyék vezetőségéhez, hogy a fennhatóságuk alá tartozó katolikus magyar iskolaszékeket ők is kötelezzék a katolikus magyar tanítóképző évemkinti adó h o zzáj ár ul ás ár a. 7. Velünk együtt Szlovákia minden magyar katolikus tanítója kötelességének tartsa, hogy iskolaszékének és a katolikus hittestvérek figyelmét felhívja a magyar katolikus férfitanitóképző fontosságára és az anyagi segélynyújtás szükségességére, hogy minden ittélő katolikus magyar ember előtt tisztán álljon a me86ze- tekíntő cél, amelyet ezzel az intézettel elérni kívánunk, mert még a legnagyobb áldozat is eltörpül a nagy eredményhez képest, amelyet az intézet a magyar katolikus jövő szempontjából jelent, 1 Lélekemelő ünnepség keretében ikéaiéák be Endreffy Jánosi* a pozsonyi magyar evangélikusok uj lelkipásztorai POZSONY. — '(Szerkesztőségünktől.) Lélekemelő ünnepsége volt vasárnap a pozsonyi német-magyar evangélikus egyház- községnek. Délelőtt 11 órakor iktatták be ünnepélyes keretek között az uj magyar lelkészt, Endreffy Jánost. A nagytemplom ez alkalomból zsúfolásig megtelt hívekkel. Ott láttuk dr. Osusky Sámuel evangélikus püspököt, továbbá Adamis szlovák esperest, annak az evangélikus egyházmegyének esperesét, amelyből Endreffy János eltávozott. Ugyancsak ott volt ennek az egyházmegyének világi elnöke, dr. Jamniczky Ottokár is. A testvér református egyházközséget dr. Salamon Xavér Ferenc pozsonyi főgondnok, László Zsigmond gondnok és Mikula titkár képviselte. A beiktatási ünnepség a ..Jövel Szentlélek Úristen, tölsd bé sziveinket bőven" című közénekkel kezdődött, ami után az oltár elé lépett Scherer János bazini esperes, az iktatást végző lelkész, jobbján dr. Pröhle Henrik és balján Rácz Vilmos lelkészekkel. Slőttük térdelt Endreffy János egyházi or- nátusban. Scherer János magasszárnyalásu beszédet mondott, amelyben vázolta az evangélikus lelkészek hivatását és hivatkozott Jézus Krisztusra, aki Péter apostoltól megkérdezte, hogy „szeretsz-e engem?" Ezj a szeretet kell hogy kisérjen minden lel-1 készt hivatásában. A pozsonyi evangélikus egyház történetében a múltban öt esetben fordult elő, hogy a lelkészeknek meg kellett halniok hitükért, kinpad és gályarabság lett az osztályrészük. Ma már nem ilyen tövises a lelkész pályája, de ma is nagy nehézségekkel kell küzdenie. Endreffy János a falusi gyülekezetből került fel a fővárosba, az ideget és lelket pusztító nagyvárosba, ahol nagyon is Szüksége lesz Krisztus üzenetére: „Szeretsz-e engem?" Szüksége lesz gyakran Krisztus igéjére, ha majd a legjobb akaratát, célkitűzését esetleg félremagyarázzák és nem talál mindenben azonnal megértésre. Beszéde végén fogadalmat vett Endreffy Jánostól, hogy hűséges és buzgó lelkésze lesz gyülekezetének." — Elhatároztad-e magadat erre? — kérdezte. — Igen, elhatároztam — felelte emelt hangon Endreffy. — Tehát akkor nyújtsd a jobbodat! A beiktatandó lelkész kezet ad esperesének, aki utána megáldja őt és átadja neki a Bibliát, az Igehirdetés egyetlen zálogát, továbbá átnyújtja a ,,'hiVány“-t (az egyházközség meghívó leve- velét), valamint a templom kulcsát, az egyház- község pecsétjét, végül az egész egyházközséget. Sdherer esperes után dr. Pröhle és Rácz lelkészek külön is megáldják a most már beiktatott Endreffy Jánost. Karének, majd közének következik, ami utált az uj lelkész mondott magasröptű ünnepi be* szedet, amelyben megköszönte az egyházközség és a hívek bizalmát, amely őt a magyar lelkész! állásba emelte. A bezáró ének után az istentisztelet vé getért. Ünnepi közgyűlés Cerny először a szlovákokkal kivan megegyezni s csak azután a kisebbségekkel PRÁGA. — Vasárnap több miniszter és politikus tartott beszédet, ezek mind az aktuális kül- és belpolitikai helyzettel foglalkoztak. Jezek miniszter Lounyban egyebek közt kifejtette, hogy á csehszlovák önállóság huszadik évében oly komoly időbe jutott, amelyben ezelőtt soha sem volt. Szerinte az állam biztonságát legjobban az erős, jól felfegyverzett hadsereg biztosíthatja. Nagyjelentőségű beszédet tartott Cerny belügyminiszter Vrany szenátor emléktáblájának leleplezésén. A miniszter egyebek közt a következőket mondta: Egységesen kell ma a nemzetnek föllépni a helyzet komolyságának tudatában s a politikusoknak nem mint pártpolitikusoknak, hanem mint államférfiaknak kell viselkedniük. A jelen idők legfontosabb feladata, hogy megteremtsük a teljes megértést a szlovákokkal. A nemzet két ágának a szabadsága függ attól, hogy egymást megsegítse. Csak az ilyen egységes és felkészült nemzet, — mondta Cerny miniszter, — kezdheti meg a kisebbségekkel való megegyezést. A miniszter szerint a kisebbségekkel a kölcsönös jóakarattal és Ösztelettel meg lehetne egyezni, Bechyné vasutügyi miniszter az flzbég—aranyos- maróti vasútvonal megnyitásánál mondott beszédet és lelkes szavakkal méltatta a szlovákok fejlődését, mert szerinte a szlovákok sokban olyan nagy előmenetelt tanúsítottak, hogy szinte úgy tűnik fel, hogy a nyugat mögöttük marad. Beran, az agrárpárt elnöke vasárnapi beszédében szintén a csehszlovák nemzet egységét hangoztatta. Az egész nemzetnek, — mondotta, — egy hadseregre, egy akaratra van szüksége, akkor nincs erő, amely meggyöngithetne és ketté választhatna, Hampl, a szociáldemokrata párt vezére König- grátzben mondott beszédet. Hampl szerint a jelenlegi helyzet a világháború folytatása. Még ma is a csehszlovák nemzet szabadságáért folyik a harc. Hampl is hangoztatta a nemzet egységének és szilárdságának szükségességét. Utána a templomban ünnepi közgyűlés volt, amelyen Harsch világi és Scherer egyházi elnök: közösen elnökölt. Felolvasták a papválasztó! közgyűlés jegyzőkönyvét, ami után Scherer János az esperesség és a lelkészi kar nevében mondott üdvözlő beszédet. Kiemelte ebben Grü- neberg Vilmosnak az érdemeit, áki valóságos felszentelés nélküli lelkésze az Urnák, — mondotta, — valamint Pröhle Henriknek és Ludwig Károly gondnoknak a választás körül teljesített tárgyilagos és önzetlen munkásságát emelte ki. Harsdh német nyelven mondott beszédet, majd felszólalt Grüneberg Vilmos felügyelő is magyarul és németül a pozsonyi német-magyar egyházközség nevében. Sdhmidt Jenő Károly főesperes a lelkészi kar, Wurm Károly igazgató á Tolsztoj-uccai elemi iskola, Hoffman Adolf bírósági főtanácsos pedig a magyar hívek nevében szólalt fel. Dr. Kontsek Károly segédlelkész felszólalása után felolvasták a levélben érkezett üdvözléseket, köztük egy finnországi egyetemi tanárnak és egy finnországi lelkésznek megható sorait. Az üdvözlések után Endreffy János meghatottam mondott magyar és német nyelven köszönetét. A beiktatáisi ünnepségen résztvett Endreffy János felesége és három fia, valamint egész rokonsága. Este nyolc órakor a Lerchner-vendég- lőben társasvacsora volt, amelyen több felköszöntő hangzott el. 7. Követelik az idegenforgalom hathatósabb támogatását és minden akadály elhárítását, amely azt korlátozhatná vagy megbéníthatná. Egyúttal tiltakoznak mindennemű káros és gátló beavat* kozás ellen. 8. A népjóléti intézkedések terén szintén követelik a legmesszebbmenő önkormányzatot, valamint a nyelvi jogoknak és gazdasági érdekeknek teljes érvényesülését 9. Teljes szabadságot követelnek a szepesi német közművelődési és társadalmi egyesületek számára, különösen pedig a korlátozás nélküli gyülekezési és egyesülési jogot s evégett kívánják ai egységes, minden fölösleges gát nélküli egyesü* , lési törvény megalkotását 10. Kívánják végül, hogy a német nyelvi fogok minden hivatali viszonylatban, különösen pedig a bíróságnál, postánál és a vasútnál teljes mértékben érvényesüljenek. A Szepesi Német Párt a szepességi német községek közigazgatási egységét követeli A párt tíz pontban foglalta össze a szepesi németség nemzetiségi, közművelődési és gazdasági követeléseit KÉSMÁRK, — A Szepesi Német Párt vezetősége e napokban foglalkozott a legnagyobb mértékben időszerűvé vált nemzetiségi kérdéssel, tekintettel a szepesi német nép érdekeire. A párt- vezetőség kimondotta abbeli kívánságát, hogy az erre vonatkozó tárgyalásoknál a szepesi németség képviselői szintén részt vegyenek. Egyébként a szepesi német nép kívánságait a következő tíz pontban foglalták össze: 1. Tekintettel arra a körülményre, hogy a Szepesség nyolcszáz év óta német települési területet képez, kívánják annak ebbeli jellegét elismerni és biztosítani. Kívánják ennélfogva a tul- nyomólag némettöbbségü községeknek egy köz- igazgatási egységben való összefoglalását a legmesszebbmenő közigazgatási, közművelődési és gazdasági önkormányzat megvalósításával. 2. A Szepesség területén kívül lakó németség részére a közművelődési és gazdasági önkormányzat szintén biztosítandó. 3. Közművelődési téren kívánják az önkormányzat teljes megvalósítását, szabad és minden korlátozás nélküli elhatározási jogot az iskolaügyekben és nemcsak szabadkezet és a legmesz- azebbjneno anyagi támogatást az iskolaügy fejlesztése terén, de egyúttal az eddig elkövetett sérelmek és károk teljes jóvátételét, értve ezalatt a megszüntetett elemi és középiskolák, különösen pedig a lőcsei német reálgimnázium, továbbá a Szepességre nézve annyira fontos szakiskolák, úgymint kereskedelmi akadémia, szövő- és fémipari szakiskola újbóli felállítását, azonkívül további szakiskolák, nevezetesen mezőgazdasági, fafeldolgozó és vendégfős szakiskolák létesítését, valamint a németnyelvű ipari szakoktatás fejlesztését. 4. Kívánják a szepességi Ipari, bánya- és kohó- vállalatok újbóli fejlesztését, továbbá mindazon akadályok megszüntetését, amelyek a Szepesség gazdasági fejlődését meggátolják. Elengedhetetlen jóvátételként követelik a hadikölcsönkötvé- nyek beváltását és a háboruelőtti követelések gyors elszámolását. 5. A szepességi kereskedelem és kisipar részére megfelelő óvóintézkedések foganatositandók. 6. A szepességi mezőgazdaság részére olyan hathatós segítség nyújtandó, hogy azáltal a korszerű gazdasági módszerekhez teljesen hozzáidomulhasson. önálló német szövetkezetek létesítése és kifejlesztése elengedhetetlen követelmény* Biztosítsa minden őslakos a választójogát! KASSA. — Az Egyesült Párt kassai kerületi főtitkársága (Kassa, Stefánik-tucca 12. sz. I. em.)j- minden alkalommal, amikor az uj választási névjegyzék összeállítása céljából az összeíró lapokat kikézbesitik, felhívja nyomatékosan az őslakos választópolgárokat, hogy az összeíró lapokat a legpontosabban töltsék ki és úgy szolgáltassák be az iletékes hivatalhoz. Az összeíró lap minden pontjának kitöltése nagyon fontos, de különösen nagy súly helyezendő arra, hogy okvetlen írják he az illetőségi bizonyítvány (doni ovisk^ Üst) kiéiiltási számát, valamint az állampolgársági okmány (osvedeenié) pontos adatait. Az összeíró lapok hiányos kitöltése miatt legutóbb is igen sok rendes választópolgárt törültek a választói névjegyzékből. Minden őslakos szavazat hiánya az Egyesült Pártra nézve nagy veszteséget jelent, azért mindenkinek erkölcsi kötelessége utánajárni az iMle-' tékes hivatalban, hogy a választói névjegyzékben okvetlenül benne legyen. Kassán a választópolgárok összeírása most van folyamatban. Az összeíró lapokat most kézbesítik ki. azért, ha valaki nem kapna, azt kérni kell a jegyzői hivataltól. Az összeíró lapot kitölteni tartozik műiden csehszlovák állampolgár (férfi és nő), aki 1938 junius 15-ig eléri a 21. évet és legalább ez év március 15-től megszakítás nélkül Kassán lakik. Az összeíró lapot azonnal kitöltve legkésőbb három napon belül be kell vinni a városi választási irodába (Kassán, városháza, Hviez- dosláv-körut 9. sz. földszint 54. sz. ajtó). Az ösz- szeiró lapok átvételét yevény etemében elismerik, amit meg kell; őrizni. A mostani választói űrlapokkal egyetemibest kikézbesitettek egy zöldszinü nyomtatványt ís( mely szerint a honvédelmi nevelésre kötelezettek összeírása történik az 1937. évi 184. számul törvény alapján. Ezt az ívet a családfő tölti klj Ezt is a legpontosabban kell kitölteni. Az Egyesült Párt felkéri az őslakos választópolgárokat, hogy a fontos polgári kötelezettségiik- nek tegyen mindenki eleget. Ha erre szükség® van, úgy — mint minden ügyes-bajos dologban — ebben is készséggel segítségre áll az Egyesült Párt kassai kerületi főtitkársága, vidéken pedig a járási titkárságok. 4 1938 május 17, kedd, i