Prágai Magyar Hirlap, 1938. május (17. évfolyam, 100-124 / 4543-4567. szám)
1938-05-13 / 110. (4553.) Második kiadás
4 •PRXGSl-TV^AG^ARHroLÍ® 1938 májtts 13. pánidé. (2) De a lelences asszony erre fölpattan. Hirtelen leengedi az öléből Pityut a földre, hogy két kezének szabad mozgását ne gátolja semmi s máris a csípőjére pattan velük és szakad belőle a fölháborodott szó: — Simogassam?! Csókolgassam?! Én?!... Csókolgassa az annya, aki elhatta, de az úgy eldobta magátul, mint egy girhes kutyát! Tizenöthónapos gyerekit úgy otthatta, akar a halálba küldené .. « — Szegény kis Ferencem, az Is tizenöthónapos vót, mikor meghalt, — sir föl valamelyik. — Cseresznyével jártunk akkor Pálosra, oszt mire este hazajöttünk, mán égisz kik vót s csak egyre gyütt a hab a száján .. * — Rossz betegsige lehetett, akar a Bar- íosékénak. Ip most viszek nekiek városi virágot a sirra... — szólt bele a szélről ülő. — Néd-e, mijen szép virág ... — fordul Pityu felé, aki egy percre elhallgat, aztán elkapja fejét s még keservesebben ordít tovább. Más kő ennek, nem virág, <— véli újra a szemközti okos. — Kapói, fiam, kapói... biztatja. — Nézze már, azt keresi... — Hát rajtam ugyan keresheti, «— ránt egyet a vállán a lelences menyecske. — Hát a másik virágot kinek viszi? — fordul Vissza újra a virágos asszonysághoz. *— Ezt édesapámra hozom, emezt meg édesanyámra ... Szip, ugye? — forgatja szárán a papirvirágot. r— Nyóc fillér vót. E viasz ám! De nem csodálja meg senki, mert közben a vonat megáll, Szálason. Fölszólnak a két alvó gyerekért. Alig lehet beléjük lelket verni. Végül is félig alva rakják le őket. Majd magukhoz tének^a friss levegőn. Két asszony is leszáll. ^ Hogy tágasabb lett egy kiesig a lelences Is leteszi karjáról Pityut a padra. Nagyot szusszan: — Nehéz e mán!... — és levéve fejéről a vastag hósapkát, beletörli a gyerek fénylő orrát. A fülkében vágni lehet a levegőt. Pityu most csak hangfogóval vinnyog. Úgy látszik, jobban érzi magát a kemény lócán. Talán el is alszik. Az asszony feje alá gyűri a sapkát s biztonság okáért megigazítja a vastag jágernadrágot. ~ Vigyázni kell a holmira, — magyarázza. — Meleg nadrágot nem adnak a lelencbe, csak egyet, az is be van írva a könyvbe. Mindent beírnak. — Mindent? — Mindent hát. Ehun van ní a Gyerektartási könyv. Itt a neve ... minek is híják ükét?... meg se néztem még: Csikós. Csikós János meg Csikós István... Meg a kosztjuk is be van Írva: hogy felnőtt koszt vagy csecsemő koszt... Meg hogy két ing, három flanel, egy pár cipő... Jani, te! — szól hátra hirtelen, — megvan-e a cipőd? > Megvan... Itt van a kézibe, — felelnek helyette. — Mér nem veszed! fel? Húzd fel, no! —> biztatják, de Jani nem mozdul. — Nem tud benne járni... szűk neki, ~ mondja a lelences. — Csak harisnyába gyütt ki az állomásra is. — Hát oszt mér vették el, ha szűk? — A, nem sokat mérik azt odabe. ötévesnek ez a szám dukál... Rá is ment a labára ... csak járni nem tud benne, valami baja van a talpának, oszt azér... Tán lefagyott ... csupa seb ... — A lehet, hogy lefagyott... Hogy mén máj akkor haza a vonattul? — kérdik. Cipő nélkül tud járni, meg harisnyába Reggel is úgy gyött be az annyával tam helyet Itt fog lefolyni a szárazföldi ünnepségek leglátványosabb része. — Pincér, — kávét és süteményt kérek! Iróblokkomat, jól megitatott töltőtollamat magam elé rakom, — nézdegélek. figyelek, jegyezgetek, • mielőtt az „előadás” megkezdődnék. ráérek kényelmesen reggelizni is.. Sajnálom a hajnal óta odakünn ácsorgókat élőiről az arccal feléjük állított tollbok- rétás rendőrségi emberek, s két sor katonaság, hátulról a szorongó néptömeg préseli őket mindszükebbre össze. Az előttem heverő Prágai „Magyar” dm- föliratáról a közelben ülők leolvassák magyar voltomat —• két albán tiszt bemutatkozik: Ali Muratí — Enver Hasra! Három nap előtt érkeztek Tiránából, ahol a királyi esküvő ünnepségein vettek részt El vannak ragadtatva a magyar comtessa bűbájos kedvességétől, s boldogok és büszkék, hogy dinasztiájuk utódaiban ősi magyar vérrel kerül össze az ősi albán vér. Két ilyen életerős törzsnek legszebb gyümölcse teremhet csak. Az esküvő előestéjén, a tiránai tiszti kaszinóban rendezett bálon táncolni látták a királyi párt Álomszerűén szép volt ez a ná- szi tánc. Az albán király és szépséges menyasszonya, a magyar grófleány tánca. Akiből másnap egy uj dinasztia első királynéja, majdan albán királyi sarjak első őse lesz. Történelmi emlékű napon, Nápoly regényes falai között Albánia királynéja egészségére ürítettek poharat két albán, s egy idetévedt magyar. Trombitaharsogás, vágtató lovasok. — a megmozdult tömegen végigmorajlik a lázas izgalom. órámat nézem: pont 10 óra 45-kor vonult előttünk ötven lépésnyire a díszes kocsisor. A király jobbján, a nyitott autóban, Hitler formaruhás alakja barnálik messzire. — (H)-itler, (H)-itler! — ordít a néptömeg, sikongat a. szorongó asszonysereg. Magasra emelt karral, komoly-mereven ül Itália királya, Abesszínia császárja oldalán a német államfő. A császár-király alakja szinte eltűnik mellette. A téren, a kupolás Dóm-épület oszlopos lépcsői között fölállított kétezerszemélyes zenekar a himnuszokba fog, a százezernyi tömeg énekkel kiséri. horogkeresztes kis veres papirzászlót rezget kezében mindenki, a messzimagasságban repülőgépek százai keringenek, *— környező hegyek ormáról ágyuk szava dörg... Elzug a hosszú kocsisor, — várja a gas uraságokat a tenger, a flotta, s az óriás vaskolosszus, — a „Cavour”. Hogy kitűnő helyünket estére is megtart* hassuk, az ebédet, uzsonnakávét és vacsorát is a Cambrinus őrzött asztalánál kell elfő* gyasztanunk, 1 Ezalatt folyt le a flottaparádé, melyet per* sze csak a „Cavour” fedélzetére hivatalosak szemlélhettek végig. A nagy hajóraj elhelyezkedését, Santa Lucia kikötőjének minden képzeletet fölülmúló gazdag díszítését előzetesen és utólagosan néztem meg. A kivilágítás legszebb része és az est fináléja a Piazza Plebisdton folyt le, — térre néző kirakatablakunk a legpompásabb pá* holyul szolgált A szemközti királyi palota oldalterraszán kapott helyet a Németországból érkezett SS- alakulatok nagyszámú csoportja, őket nézte* látcsövezte mindenki. A palota díszítése volt a legdiszkrétebb, de egyúttal a legszebb is. Az egész palota magas ormán csak két zászló, a Savoyai- ház zöld-fehér-piros, s a németek vörös ho- ‘ rogkeresztes zászlaja lobogott A sima szürke falakon hosszú fehér gyertyák ragyogtatták villanyfényüket Besötétedéskor, félnyolc táján, pillanatok alatt borult a legpazarabb fénybe minden, s amikor a királyi palota biborszőnyeggel borított fehérmárványerkélyén a király, a trónörökös és Hitler alakja megjelent, negyedóráig tartó üdvrivalgás reszkettette meg a levegőt. Papírra vetve mindez csak szürke kópia, — látni, hallani kellett, hogy megértsük, át- éiezzük e percek rendkivüliségét, a hangulat grandiózitását • Éjfél után egy óra. Mintha sajnálnák itthagyni ezt a még mindig tündöklő éjszakát* aludni nem tér senkise. A Carlo de Cesare-uton fekvő lakásom erkélyéről gyönyörködöm a fel-alá kígyózó lelkes néptömegben. Most már csak — Duce, duce! — hangzik az emberek büszke őrömkiáltása. Nevének ütemes muzsikája szállit át álmok országába. S ők ketten vájjon miről álmodnak? Milyen uj élomvárakat építenek, terveznek 4 világ számára újra? HUNGARICVS Mii láttam május 5=én Nápolyban ? Ha részletesen akarnám olaszországi élményeimet leírni, hetekig mesélhetnék, s még úgy sem tudnám megközelítően se hü képét adni a pompának, fénynek, pazarlásnak s, hogy divatos szóval éljek, annak a hisztérikusan lázas lelkesedésnek, amely egész Itáliát, de különösképen ezt a forróvérű Nápolyi e történelmileg is nevezetessé vált napokban megtámadta. . Igen, ez a hét, s főkép a május 5-i nápolyi nap támadás volt az idegek ellen, a város és környéke a szó szoros értelmében megbolondult, napok óta tótágast áll minden, — a hét napon belül három pirosbetüs nemzeti ünnep volt, köze! egymillió idegen, néhány- millió horogkeresztes zászló, s last bút nőt least: számlálatlan millió líra csak Nápoly kimosdatása, megfésülése, ünneplő ruhába öltöztetésére. Május 2-án Mussolini is átjött Rómából, végigautózta a várost, megvizsgálta a díszítéseket, este próbavilágitást rendeztetett, s mindenre az volt a megjegyzése: — Kevés, még mindig kevésl — Piu, — piu! többet, többet! — s azzal elrohant Szegény podeszta törhette aztán a fejét, hová helyezzen még az Isten szerelméért újabb horogkereszteket, világitótesteket, állítson újabb zászlórudakat, hiszen a Via Umbérlőn, a Piazza dél Plebiscitön, s végig a tengerpart mentén tenyérnyi folt sincs már zászlódisz nélkül, a házak fala egyetlen nagy vörösség, melyből mint táncoló faunok sötétlenek kifelé a fekete horogkeresztek. Május 5-én hajnali öt órától figyelem szobám erkélyéről a különféle tarka, főleg katonai alakulatok szakadatlan fölvonulását Mit tudom, hány százezer ember vonult el ott előttünk reggel öt és kilenc órák között >- Du-Ce, Du~GeI ■ It-ler, It-ler! hangzott masirozás közben vezéreiket éltető kiáltozásuk, — ordított, zúgott, ujjongott mindenki, lány- és asszonycsapatok visítva eviváztak, s mind-mind egy irányba. a Piazz&ra, az Umbertöra, s a kikötő felé vonult A Rómából érkezettekkel mára közel egymillióra szaporodott az idegenek száma, Nápoly lakosságának is legalább kilencven percentje az uccán volt kétmillióra becsülik a tömeget amely a hosszú bevonulási útvonalakon sorfalat állott A rendezés tökéletes volt Minden ucca- torkolat, s a fölvonulási útvonal egész hosz- sza rögzített fehér fakorlátokkal volt gondosan lezárva, mögöttük a tömeg, belül egy sor rendőr, két sor katona, s még egy sor ágyú is. Valóságos olasz Maginot-vonal. Itt próbált volna valaki rosszat tervezni, — mint poloskát taposták volna szét az emberek. S még a levegőre is volt gondjuk, az ágyuk csöve égnek mered, azt a képtelen lehetőséget is számba vették, hogy valahonnan vakmerő repülőgép szállhatna az ünneplők fölé. De nincs baj, nem fenyegethet senkit veszedelem, hetekkel előbb kezdődött a személyi nagytakarítás, halál torkába szalad, aki itt ma moccanni mer. Idő? — a legragyogóbb, pedig tegnap még szitált az eső, — „leveri a port”, — mondják ilyenkor itt is, *— ma reggelre azonban azúrkéken ragyogott Nápoly fölött az ég, tiszta tengeri panorámaként fehérlettek idáig Castellamare házai, kéklettek Capri körvonalai, s mintha mindnyájunkra különösképen akart volna ma vigyázni, a tág horizont fölött komoly méltósággal őrködött, békésen pipált a becsületes, vén Vezúv. Ez nem papírmasé, nem festett színfalak, a legtermészetesebb, a legszebb, legtökéletesebb parádé. Ilyet Berlin nem tálalhatott látogatásakor a Duce éllé, ezt maga az olaszok Istene teremtette, helyezte ide mindenek gyönyörűségére. Reggel kilenc órát A Piazza dél Plebisdto Cambrinus éttermének pompás kilátású ablakasztaláná] kaplil. OSZTÁLYON Irta: Ásguthy Erzsébet gyalog égisz GömbösrüL — Jó erős cipő ez azér... Kár lenne érte. Vadonatúj... — vélekednek. ~ A ruhája is a, meg a lábravaló is... — Ezt a sapkát is ott kapta? ... Csakugyan? ... — és vizsgálják, tapogatják, félig levetkőztetik Janikát, aki riadtan nézi őket s szabadon maradt kezével görcsösen nyomja fejére a tollas kis Bocskai-sapkát Ez most a büszkesége, embersége, mindene: az utravaló, a fájdalomdij..» Világért sem engedné, hogy hozzányúljanak. Uj e mind, — erősiti a lelences asz- szony. — Előbb megfürdetik mindeniket, mikor kiaggyák gondozóba, azután meg, akinek nincs sajáttya, azt fölőtöztetik égisz újonnan ... Ezeknek nem vót ingük se. Úgy hozta be ükét az annyuk kőcsönkért ruhákba. — Oszt most magánál lesz mind a kettő? — Mán csak egyet vállalhatok — sóhajt az asszony —, mer három neveltem van otthon. Négynél többet nem adnak egynek. De meg nem is győzöm. Gyerek is, tehén is, mezőre is, sok e a'segitség nélkül.. „ — Na, biztos, hogy nem a Pityut fogja vállalni! — nevetnek Az asszony elgondolkozik egy pillanatra: — Hát rossz egy kölök ez, ammán szent, de azir lehetsiges, hogy ü marad meg. Ezér mégis csak tíz pengő jár egy hóra, mer csecsemő, a másikér meg csak nyóc... Azir elviszik azt is egy-kettőre. Még kapkonnak is máj utána. Jól jön az a nyóc pengő minden elsején... — Hát szip pinz.«a — Szip... szip... de azir higgye el, ha az ember rendesen etetné, meg mosna rá, még rá is fizethetne a tartására! <— tör ki az asszonyból az őszinteség. — Osztán micsinál, ha a fejire nőinek? — Mit? Megverem én minnváját, akar a saját gyerekemet. Saját gyereket is, ezt is, egyformák ezek nekem. Egyformán szeretem én ükét... Csak emezeket nem lehet úgy ütni, mint a sajátot, mer minden hónapba jönnek a lelencből vizsgálni, oszt amejiknél ütést látnak* attu elveszik**# I Janika csak néz... néz... Hallgat —* Hány éves vagy, apám? «-* kérdi az egyik néni, de nem felel. Hogy híjnak, fijam? — erre se. — Azóta nem akar szónni, hogy az annya ott háttá, — mondja a lelences. Valahonnan lekváros kalács kerül elő. Kínálják vele. Ijedten néz körül, aztán hirtelen utánakap s percek alatt elsüllyeszti. Soká nyalja utána az ujját. Egy alma és egy pogácsa is akadt valahol. Mind Janikához vándorol, aki most már nem gondolkodik* de egymásután elnyel mindent. A gyerekeken keresztül lassanként össze* melegednek a fülke lakói. A vonat pöfögve, szuszogva kapaszkodik egy domboldalon. A harmadik osztályban, áttörve a zaka* telő lármát, mondatfoszlányok röpködnek az álmos fényben: — Máma nyóc testvirt hoztak be felvételre — hallatszik a lelences hangja —, akar az orgonasipok... Az anya otthatta az embert, észrevette, hogy hibás ... Eccerre hozták be a gyerekeivel az elmeosztályra. Szip gyerekek vótak nagyon ... Nénike látta, ugye, mikor begyütt, az apjuk hogy siratta ükét?... — Rásóbu jöttem Ipen. oszt egy asszonka megszólít, az is Rásóbu, kérdi, hogy nem az amerikás örzsc vagyok-e? De, felelem, a vagyok, lelkem... Hát igy megismert az arany fogamra.. * — ... Hát ammeg megházasodott még az őszön, uj menyecske került a házho, a já- nyának meg el kellett menni hazura. Ott lakott egy ideig az árendásházba, osztán meg.. • — ...Vót a falunkba egy legény, nem vöt a’ki egisaben, dehát oszt a jányok Kicsinálták velei..« — ... Oszt elatta a dűlőt, amikor meg íratni akarta, elibe állt és asszongya: nem lesz-e jó, jányom, te csak fizessed ki. mit Írassuk kéccer a jedzőnél... i ;! ! ^Folytaj&sá kfisv.])
