Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)
1938-04-10 / 84. (4527.) szám
1938 április 10, vasárnap. POZSONY. — Annakidején jelentettük, hogy a tavaszi talajvíz milyen pusztítást vitt végbe Udvard községiben. A községtől délre és keletre elterülő szántóterületen az idén oly mértékben gyűlt össze a talajvíz, hogy hirtelen megjelent a község keleti részén épült házak között is. A családok egyik naipról a másikra kénytelenek voltak elhagyni otthonukat: a szobákban víz alá került minden s a lakók aggódva figyelték, miként niedvesedik napról-napra a szobák talaja, hogy repedeznek a falak s megy tönkre a nehezen fölépített ház, az istálló, a szalma és takarmány. • A legszomorubb sors Nagy Mátyást, az egyesült párt helyi szervezetének elnökét és Gállá Józsefet, a párt egyik legbuzgóbb és legszorgalmasabb vezetőségi tagját érte, akiknek háza teljesen rombadőlt. HireK — BENEs ÉS HÓD 2A NACHOE DÍSZPOLGÁRA. Náchod városa Beneí köztársasági elnököt és Hodza miniszterelnököt díszpolgárává választotta. , — BABITS MIHÁLY FELGYÓGYULT, Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Babits Mihály, a kiváló magyar költő, aki hosz- szu hónapokon át súlyos beteg volt, most teljesen felgyógyult. Két hónap előtt szivérelmesze- sedés miatt műtéten esett át s a műtét olyan jól sikerült, hogy a költő isimét visszanyerte egészségéit. — ÁTHELYEZÉSEK AZ UNGVÁRI ORSZÁGOS HIVATALBAN. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: Az országos hivatalban történő személyi változások Ungvár községi életében is jelentős változást eredményeztek, amennyiben az ungvári jegyződ hivatal vezetőjét, dr. Sekerka főjegyzőt az alkormányzó az országos hivata’lba rendelte be, ahol Zajiéek Károly helyére került s a rendőri ügyek referense lett. Amilyen örömöt váltott ki a közvéleményben az a hir, hogy Sekerka főjegyző távozik, éppen úgy kínos feltűnést keltett az alkormányzó ama rendelkezése, mellyel dr. Andej- ko ukrán emigránst, a munkácsi járási hivatal tisztviselőjét helyezte az ungvári jegyzői hivatal élére. Ungvár közönsége jogosan elvárhatta volna, hogy az ungvári jegyzői hivatal élére, az autonómia szellemének ,megfelelően, őslakos kerüljön,, mivel erre alkalmas tisztviselőkkel az országos hivatal ma már bőven rendelkezik, őslakos körökben meg is indult az erre vonatkozó közbenjárási akció. Dr. Zajiceket, aki az országos hivatalban megértő, jó tisztviselőnek bizonyult, vidéki járási főnökséghez helyezte át az alkormányzó. — UJ PLÉBÁNOS. Léváról jelentik: A Rónay János halálával megüresedett kálnai római katolikus plébániát Schoeller Gusztáv kegyur jelölése alapján az egyházmegyei főhatóság Csvirik Ciril báti plébánossal töltötte be. Az uj lelkipásztor május 1-én veszi át a plébánia vezetését. — UJ MAGYAR ÜGYVÉD. Dr. Ragályi Antal (Rimaszombat) a prágai ügyvédvizsgáló bizottság előtt sikerrel tette le az ügyvédi vizsgát. — ELKOBOZTÁK A CSALLÓKÖZI HÍRLAPOT: Dunaszerdáhelyi tudósítónk jelenti: A csallóközi magyarság hetilapját, a Csallóközi Hírlapot elkobozták. At elkobzás okául a vezércikk szolgált. A lap szerkesztője, dr. Szeiff Géza az elkobzás ellen felfolyamod'ással élt. — UJ OTTHONBA KÖLTÖZÖTT A KIS- KÁRPÁTOK CSERKÉSZCSAPAT. A pozso-1 nyi Kiskárpétok cserkészcsapat ezúton értesíti e testvércsapatokat és a csapat jóakaróit, hogy április elsejével uj otthonba: a Ventur-u 15. szám alatti kerthelyiségekbe költözött. — A KOMÁROMI REFORMÁTUS IFJÚSÁGI EGYESÜLET ma, vasárnap este előadja a „Templom egere" cimü vígjátékot iffj. dr. Mo- hácsy János rendezésében, az ipartársulat színháztermében este 8 órai kezdettel. Az uj műkedvelő társulat bemutatkozása élé nagy várakozással néznek. — VADÁSZEGYESÜLETI ELISMERÉS. A szepesremetei vadászegyesület nemrégiben Závecky János elnökletével ülést tartott, amelyen egyhangúan elhatározták, hogy az 'egyesület hosszú éveken át volt elnökét, Wietorisz Róbertét érdemei elismeréséül tiszteletbeli taggá választják meg. A megválasztás tényét meleghangú levélben közölték Wietorisz Róberttel. — FELÁLLÍTJÁK A STEFÁNIK-SZOBOR MINTÁJÁT POZSONYBAN. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: A régi Koronázási dombtéren a volt Mária Terézia-szobor körül lévő vasrácsot, amely egy neves pozsonyi mülakatosuak egyik híres munkája, a napokban leszerelték és elszállították. A teret most rendezik és a közeli napokban újból felállítják Ste- fánilk szobrának mintáját, hogy a felállítandó szobor méreteit és architektónikus hatásait megéli apitsák. A szobor-mintát már egyszer felállították, de akkor a szákemberek tulmagasnak találták a szobor főalakja mögött emelt oszlopot és egyéb művészi kifogásokat is emeltek. Most a szobrot újabb formájában próbálják ki. A szobrot, ha csak valami közibe nem jön, október 28- án tervezik leleplezni. Az eltávolított vasrácsot yalószinüleg ki fogják javítani és visszahelyezik. ~ BJÖRNSON SZOBROT KAP POZSONYBAN. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: A pozsonyi csehszlovák körök már régebben tervbe vették, hogy Björnson norvég drámaírónak, aki Scotus [Viator mellett az elmúlt évtizedekben a szlovákság érdekében többször hallatta szavát, Pozsonyban szobrot emelnek. Most érkezett B városházára a miniszterelnökség értesítése, amely szerint a fölállitandó szobor költségeinek fedezésére 260.000 koronát utal ki. Magyar segítség az udvardi talajvizkárosultaknak Jaross Andor, nemzetgyűlési képviselő, az egyesült párt elnöke helyszíni szemlét tartott a talajvíz sújtotta vidéken és azonnal lépéseket tett a hatósági és társadalmi segítség érdekében. Kezdeményezésére megmozdult a magyar szív és követve Jaross Andornak példaadóan nemes adományát, sorrá jelentkeztek az áldozatkész magyarok, akik habozás nélkül készek voltak az önzetlen segítésre. Kétizben már közöltük a nemes adakozók névsorát, most örömmel adhatunk hirt újabb hozzájárulásokról. Ezek a következők: Hurák József Jolsva 10, Weisz Ödön Csuz 50, Szabó András Nyitra 20.50, Czakó község, Bar- ta József gyűjtése 87.20, dr. Pajor Miklós Kassa 50, Koczor Gyula Pozsony 50, dr. Hedinzelmann Béla Lioe 50, Bosznai Margit Nagyszőlős 100, Sidó Alajos Fél 10, Egyesült Párt, Kürt 108.50, Takács Cecília Trencsén 20, Platthy Zsigmond Pöstyén 20, Lojkáné Nyitrabánya 10 korona. Valódi kanadai ezüst-kékróka már ns®’- Ki-tál WEISZ M„ arany diplomával kitüntetett szücsmester BBaTISLRUft, Royko-passzázs Bratislaval Szólómüvesek Borplnceegyesülete r. t, Borozók: Bratislava, Ferenciek tere 7, Lőrinckapu 19. Prága, Járna 6 Elsőrendű, minőségi borok kimérése. Meleg konyha. Felhívás a községi közkönyvtárak könyvtárosaihoz A községi közkönyvtárak anyagi ügyeinek rendezése tárgyában a Csehszlovákiai Magyar Közművelődési Szövetség elnöksége megkeresi az illetékes hatóságokat. Ehhez a megkereséshez adatokra van szükségem, azért kérem a községi (városi) közkönyvtárak könyvtárosait, szíveskedjenek pontos címüket folyó évi április 15-ig velem közölni. Cim: A Csehszlovákiai Magyar Közművelődési Szövetség irodája, Pozsony, Hrobofi- ut 9—11. M. T. H. KOVÁCS ALAJOS, a Szövetség elnöke. ! — ISMÉT BÍRÓSÁG ELÉ KERÜL A MUNKÁCSI VITRIOLOS DRÁMA. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: A munkácsi vitriolos dráma, melynek áldozata dr. Mermelstein Ernő munkácsi ügyvéd felesége volt, ismét a kassai felsőbíróság elé kerül, mivel a vádlott Borostéin Juda a felsőbíróság 15 ha/vi fogházat kiszabó büntetése ellen ellentmondással élt azon a címen, hogy a tárgyalás napján beteg volt s igy nem tudott személyesen védekezni. A felsőbíróság tehát uj határnapot tűzött ki április 27-ében. — BIRKÓZÁS KÖZBEN HALÁLOSAN MEGSÉRÜLT, A Slan melletti Smecno község Sokol-egyesületének tagja, Cástka Károly a tornateremben birkózott. Eközben ellenfele a magasba emelte Cástkát. aki mellében egyszerre csak egy éles fájdalmat érzett. Másnap megbetegedett és harmadnapra a kórházban meghalt. Holttestét felboncolták és megállapították, hogy a birkózás során szakadás keletkezett tüdejében, ami halálát okozta. — ÉREKES FELFEDEZÉS A RAKGYÓGYITÁS TERÉN. Londoból jelentik: Dr. J. H. Webster, a Middlesex-kórház röntgenosztályának vezetője, többszáz eset megfigyelése alapján megállapította, bogy a rákos giegbetegedés rendszerint a röntgenkezelést követő 33 bét múlva kiújul és újabb kezelésre szorul. A felfedezés nagy-fontosságú, mert lehetővé teszi a betegség kiujuiásának megakadályozását, mielőtt tovább terjedhetné a szervezetben. xx Nincs többé páncél! Legalább is addig nincs, amíg harisnyatartót nem szükséges viselnie, hanem ehelyett térdharisnyát hordhat. Baba- térdharisnyát a harisnya szélébe beleszőtt gumiI — A LIGETFALUSI IGAZGATÓ RÁGALMA B ZÁSI PŐRE. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti te iefonon: Svastiö Alfonz- Ligetfalu község képvi selőtestület tagja és több társa az iskolaügyi refe ráiushoz és a köztársasági elnökhöz is több be advánnyal fordult, amelyben kifogásolta Strupel Jánosnak a ligetfalusi német polgári iskola igaz gatójának működését. Az igazgató ezért rágalma zás miatt port indított a beadvány aláírói ellen. A pozsonyi büntető járásbíróságon Kohout járásbirc három napon keresztül tárgyalta az ügyet s ren geteg tanút hallgatott ki, akik részben igazoltál Svastic és társai állításait. Szombaton délben Ko hont járásbiró befejezte a tanúkihallgatásokat ét bejelentette, bogy az Ítéletet hétfőin délelőtt hír deti ki. Az ügy már hosszabb ideje foglalkoztatj? Ligetfalu közönségét és nagy érdeklődéssel várjál az ítéletet. — 215 CSALÁSÉRT ÍTÉLTEK EL EGY UNGVÁRI OMFESTŐT. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: Rabáthy János ungvári szoba- és dtafestő — a vádirat szerint — kiment Unghosszumezőre és 213 háztulajdonostól 2—5 koronát szedett fel azon a címen, hogy kijavítja, illetve átfesti uccajelző tábláit. Az ungvári kerületi bíróság úgy ezért, mint az Ökörmezőn elkövetett kétrendbeli csalásért 2 évi fegyházat mért ki a vádlottra. Az ítélet jogerős. xx Gyorsan és olcsón szabadulhat meg REUMA-, KÖSZ VÉNY-, ISCHIAS-, FEJ- és idegbántalmaitól és egészséges lesz, ha Tógáit vesz. Togal náthaláz veszélynél is megbízható szer. Sok 12.— Kő, ha a fájdalmait elmulasztja és ismét teljes egészségnek örvendhet? Togal mindig beválik. Tógáit minden gyógyszertárban kaphat. — MEGGYALÁZTÁK — ÖNGYILKOS LETT. Nyitráról jelentik: A közeli Rajcsány községben tegnap fejbelőtte magát Iliás Anna 17 éves leány. A revolver csövét a szájához illesztette és meghúzta a ravaszt. A golyó a szájpadláson keresztül agyába hatolt. Reménytelen állapotban szállították a nagytapolcsányi kórházba. Amikor eszméletlenségéből néhány pillanatra magához tért, elmondotta, hogy egy fiatalember erőszakot követett el ellene és ezért akart meghalni. A csendőrség vizsgálatot indított. — TOLVAJ PÁCIENS. Kacsai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Dr. Gedeon János kassai orvosnak kellemetlen kalandja volt egy pácienssel. Beállított hozzá egy abosi asszony, aki Gá- nóczi Annának mondotta magát. Megvizsgáltatta magát az orvossal, s amíg az a receptet megírta, a páciens az Íróasztalról 210 koronát ellopott. Az ötvös a pénz eltűnését csak akkor vette észre, amikor a páciens már régen eltávozott. Följelentésére a csendőrség nyomozást indított. — PANASZ A ZSELIZI CIGÁNYOKRA. Tudósítónk írja: ,,A zselizi polgárság részéről egyre gyakrabban hangzanak el panaszok, bogy a város uccuit kolduló cigányok valósággal ellepik és a járókelőket könyöradományokért ostromolják. Ideje volna, hogy a községi elöljáróság mihamarább rendet teremtsen a kolduló cigányok ügyében.“ xx A barkák és a tavaszi virágok örök idők óta a feltámadási ünnep szimbólumai és előhir- nőlkei. A húsvéti kalács és egyéb sütemény ugyanolyan régi és elmaradhatatlan kísérői a szép tavaszi ünnepnek. Minden háziasszony elkészítheti ezeket gyorsan és fáradság nélkül a bevált Oetker-féle készítményekkel. Nagyszerű aromát ad a Dr. Oetker-féle vanillincukor és a sütőolajak mandula-, rum- és citromizekkel, könnyű és könnyen emészthető minden sütemény a régkipróbált Oetker-sütőpor által. Ezért ne felejtse el legközelebbi bevásárlásánál a szükséges Oetker-készitmények beszerzését. ! szalaggal. Minden Bata-elárusitóhelyen besze rezheti térdharisnyáit a legújabb divat szín ekben Még ma vesse le a kényelmetlen harisnyatartót és szerezzen Bafa-térdharisnyát. — CSIMPÁNZ-TRAGÉDIA. Londonból jelentik Mickey, a liverpooli állatkert 105 kg súlyú óriás- csimpánza kiszabadult ketrecéből és izgalmas kalandok után egy középiskola tetejére menekült ahonnan na.°y figyelemmel leste a játéktéren gyakorlatozó diákokat. Miikor a növendékek élénk ütemii harci játékba kezdtek. Mickey nem tudva uralkodni többé utánzó ösztönén, harsogó bődü léssel a játéktérre vetette magát és megtámadta a rémülten menekülő diákokat. A tornatanárt, aki növendékei segítségére sietett. Mickey torkon ragadta és fojtogatni kezdte, de egy helyszínére érkező rendőr több pisztolylövéssel véget vetett Mickey rövid hadipályáiának. — 21 GYERMEK — HETI 42 KENYÉR. Londonból jelentik: Angliában a legnépesebb családja a legújabb statisztikai kimutatás szerint a brent. knolli Fischer-bázaspárnak van. Az atya, Bért Fiseher 56. felesége 50 éves, harminchárom év óta házasok, 19 élő gyermekük van: 12 leány és 7 fiú A rekordot a kanadai Zürichben élő Masse-házas- pár tartja 21 gyermekkel, akik közül a legidősebb 26, a legfiatalabb egyéves. A család heten ként 50 kg lisztből sütött, 42 kenveret fogyaszt,. — 22 BETÖRÉST KÖVETETT EL KÉT KATONASZÖKEVÉNY. Kárpátaljai szerkesz. tőségünk jelenti: Baran Pavel és Vojtechovsky Stanislav lengyel katonaszökevényeket az ungvári kerületi bíróság 22 rendbeli betörés miatt 3 évi fegyházra és kitoloncolásra Ítélte. Az ítélet jogerős. A ftoasGktyi utazik tnüsota: ALFA: A kolostor rózsája. ÁTLÓN: Tegnap vasárnap volt, (Cseh film.) LUX: Kereszt a patakon, (Cseh film.) METROPOL: Wells Fargo, (Frances Dee.) TÁTRA: A fegyvertelen lovag. (M. Dietrich.) URÁNIA: Ben Húr. (Ramon Novarro.) VIGADÓ: Lányok, vigyázzatok! (Cseh film.) — ÖTMILLIÓ TONNA ÚJSÁGPAPÍRT TERMEL ÉSZAKAMERIKA. Északamerika ujságpapirter- melése uj rekordot ért el 1937-ben. Az előző év óta 11.3 százalékkal emelkedett a termelés és most már elérte az ötmillió tonnát. Ebből a mennyiségből több mint három és félmillió tonna jutott Kanadára.. xx Méregtelenitse a szervezetét, hogy hosszú életű legyen! Fogyassza naponta az erősen al- kalikus Bilin! gyógyforrás vizét és hetenként legalább egyszer az enyhén, de biztosan ható Said- schitzi keserüvizet! Ezen egyszerű házi ivókúra visszaadja az ön életenergiáját, jó közérzetét és fokozza ellenállóképességét! — A TÖKÉLETES ALAKÚ Nö. Newyorkból jelentik: A mai kor szépségideáljának megfelelő „tökéletes alaku“ nőt a hollywoodi filmmütermek szakértői Susan Hayward newyorki modell személyében találták meg, akinek méretei a következők: súly 113 font, magasság 5 láb 3 hüvelyk, mellbőség 33, derék 24, csípő 35, boka 7 és fél, csukló 6, nyak 11 és fél hüvelyk. Az uj szépségkirálynőt az egyik legnagyobb filmmüterem szerződtette. Vidám eovat A MAGYARÁZAT. A fizikatanár a villamos rövidzárlatról beszél és a dolgot szemléltetően is meg akarja magyarázni diákjainak. — Tegyük fel, hogy én az iskolából hazamegyek, bemegyek a lakásomba, megcsavarom a villanykapcsolót, de a lámpa nem gyullad meg! Egymásután többször is megcsavarom, megpróbálom a többi szobában is, de sehol sem gyullad meg a lámpa. Mire gondolok legelsősorban, mi történt? Ki tudja megmondani? — Én! — jelentkezett az egyik fiú lelkendezve. — Nálunk is igy volt a múlt héten! Nem fizettük ki a villanyszámlát és kikapcsolták az áramot! A FÁJDALOM BÖLCCSÉ TESZ Móricka rosszalkodott; papája irgalmatlanul elnadrágolja s aztán még prédikál is: — Hidd el, fiam, hogy ha meg kell büntetnem téged, az nekem talán jobban fáj, mint neked! — Igen, de neked nem ugyanott fáj, ahol nekem! ... — bőgi Móricka. KERÜLŐVEL Ebéd Mórickáéknál. A torta nagyon-nagyon ízlik Mórickának, de nem mer kérni, mert vendég is van az asztalinál. Illedelmesen megszólal hát: — Apa, nem akarsz még egy szelet tortát?-— Nem kell, fiacskám. — Na, most kérdezz te engem! BOLDOGSÁGSZAKÉRTŐK — Hidd el, édes barátom az ember csak akkor tudja meg, mi az igazi boldogság, amikor megnősült! — Igaz, igaz, de akkor már késő! NE OKOSKODJUNK! — Ilike, ez a milliárdnyi csillag az égen legyen a tanúm, mennyire imádom magái! — Ugyan, ne legyen olyan körülményes! Két tanú az anyakönyvvezető előtt éppen elegendő lesz! FIA APJA — Azért hivattam önt, uram, hogy megmondjam: a fia haszontalan, semmirevaló és szemtelen kölyök! Tegnap kihívtam felelni, megkérdeztem tőle, hogy ki irta a „Rómeó és Ju- liá“-t 8 erre azt felelte: „Én nem, tanár ur kérem!" Hát nem hallatlan? — Kérem, tanár ur, a gyerek tényleg haszontalan, rossz kölyök, de tessék elhinni, hogy nem hazudik! Ha azt mondta, hogy nem ő irta, akkor biztos, hogy nem ő volt! 9