Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)

1938-04-06 / 80. (4523.) szám

1938 április 6, szerda­9 Uj rendelet az államvédelmi fontosságú üzemek biztosításáról Szigorú rendszabályok a titoktartás érdekében SKÖZGAIDASÁG <f A rovatért LÜKÖ GÉZA lelel. A gabonapiac helyzete PRÁGA* — A gabonapiac sem tudta magát ki­vonni az utóbbi hetek politikai eseményeinek ha­tása alól. A kereskedelmi tevékenység megbé­nult és a malmok csak lassan folynak be az üz­leti tevékenység kialakulásába. Mindamellett az utóbbi napokban kissé enyhült a helyzet, de a javulás csak a más üzletágakkal való összeha­sonlításnál mutatkozik. A lisztelhelyezés nyomott árak mellett ugyan, de kielégítő, ami azonban a húsvéti ünnepekre való tekintettel eszközölt na­gyobb vásárlásokkal áll összefüggésben. Ennek következtében kivételesen buzaátvételre is sor került. A rozspiacon megélénkült a forgalom, mig az árpapiacon igen csendes az üzleti tevé­kenység. Főleg az osztrák kiviteli lehetőségek tekintetében uralkodik teljes bizonytalanság. Szakkörökben azonban azzal számolnak, hogy lényeges változásokra nem kerül sor* PRÁGA. — A hivatalos lap mai száma közli a nemzetvédelmi minisztériumnak április 2-án ki­adott hirdetményét, amely ma lép életbe és a következőket tartalmazza: Az 1937 jülius 12-éről kelt 27.356/VI—4. szá mu rendelet 13-ik szaksza a következőképpen módosul: . , Minden magánbiztosító intézettel kötött biz­tosítási szerződést, amely valamely vállalatra vonatkozik, csakis a nemzetvédelmi miniszté­rium előzetes beleegyezésével lehet eszközölni, megváltoztatni, vagy megújítani. A nemzetvédelmi minisztérium, a beleegyezés megadását azonban bizonyos feltételek betartá­sához kötheti A vállalat vezetősége köteles a nemzetvédelmi minisztérium felszóljtására valamennyi, a vál­lalatra vonatkozó biztosítási szerződést vizs­gálat céljából bemutatni. A nemzetvédelmi minisztériumnak mindenkor jo­gában áll államvédelmi okokból a titoktartás érdekében oly utasításokat adni. melyeket a vállalat veze­tősége a biztosítóintézetekkel való érintkezés­ben köteles betartani. A vállalat vezetősége a biztositóintézet szerveinek (közvetítőknek, becs­löknek, felszámolóknak stb.) csakis a nemzet- védelmi minisztérium előzetes beleegyezésével engedélyezhet belépést a vállalat üzemeibe. Márciusban csökkent a munkanélküliség Kárpátalján azonban még növekedett is PRÁGA. — A népjóléti minisztérium most kiadott jelentése szerint ez év március végén a nyilvános munkaközvetítő hivatalok előzetes je­lentései 435.126 munkanélkülit tartottak nyilván a február végén nyilvántartott 511.288 munka- nélkülivel szemben. Az el nem helyezett munká­sok száma március végével ez évben 192.132-vel volt kevesebb, mint az előző év márciusában. Az előző hónappal szemben a munkanélküliek száma az egész országban 76.162 személlyel, azaz 14.9 százalékkal csökkent. Ebből Csehországban a csökkenés 35.122, vagyis 13.8 százalék, Morva­országban és Sziléziában 22.286 (16.9 százalék) és Szlovákiában 19.677 (17.1 százalék). Kárpát­alján ezzel szemben nemcsak hogy nem csökkent, hanem még 923 személlyel, azaz 9.9 százalékkal növekedett a munkanélküliség. Németország betartja Ausztriának a szomszédállamokkal kötött kereskedelmi szerződéseit BÉCS. — Fűnk német birodalmi gazdasági miniszter tegnap beszédet mondott, amelyben foglalkozott Ausztria csatlakozásának gazdasági következményeivel. A miniszter többek közt ki­jelentette, hogy a német kormány minden lehetőt el fog követni, hogy Ausztria szomszédállamai­nak a régi Ausztriával kötött kereskedelmi szer­ződéseit semmi se zavarja, sőt arra fognak töre­kedni, hogy ezek az államok a jövőben Német­országgal csak még jobban kiépíthessék és meg­erősíthessék kereskedelmi kapcsolataikat. Mind­azt, amit szerződésekben leszögeztek, német ol­dalról mindig betartották, — fejezte be beszédét Fűnk miniszter. (—) A közmunkaügyi mlnisztérinm márciusi beruházásai. Á közmunkaügyi minisztérium ez év márciusában 116.2 millió korona értékű közmun­kákat adott ki. Ezekből magasépitkezésekre 7.50, vízgazdálkodási építkezésre 19.90, állami utak építésére és javítására S2.10, nemállami utakra 47.30, hidakra 0.25, repülőterekre 1.30, hajózásra 6.0ö:, állami bányákra és kohókra 1.80 millió ko­ronát adott ki. ' (—) A Pozsonyi Első Takarékbank közgyű­lése. A Pozsony i Első Takarékbank most tartot­ta Ludwig Keresztény Vilmos elnöklete alatt ezidei közgyűlését. A közgyűlés jóváhagyta a múlt esztendő mérlegét, valamint a veszteség- és nyereségszámlát és úgy az intézet igazgatóságá­nak, valamint a felügyelőbizottságnak megadta a felmentvényt. A közgyűlés a 1,313.506.85 ko­ronás tiszta nyereséget a következőképpen osz­totta fel: 825.000 koronát fordítottak osztalék­fizetésre, minden részvény szelvényét 165 koro­nával váltják be bruttó; az általános tartalék- alapot 450.000 koronával dotálják, 10.000 koro­nát az igazgatóság rendelkezésére bocsátottak jótékonysági célokra és a fennmaradó 28.506.85 koronát uj számlára viszik át. Az alapszabály értelmében kiváló tagokat újból megválasztották, még pedig Lerchner Nándort, Ludwig Keresztély Vilmost, dr. Richter Viktort, Schmutter Edét, Stampfel Károlyt, Sporzon Gyulát és Vermes Sámuelt az igazgatóságba és Kralt Gusztávot és Lippert Jánost a felügyelőbizottságba. — A köz­gyűlésért bejelentették, hogy az 1934. március 11-i közgyűlési haározat értelmében az alap­tőkének a stabilizációs alap terhére való feleme­lését, ingyenrészvények kibocsátása által, most hajták végre. Két régi részvényre egy uj ingyen- részvényt szolgáltatnak ki A régi részvények a hivatalos lapban megjelent hirdetmény értelmé­ben 1938 november 30-ig felülbélyegzés céljából az átvételi jog gyakorlása végett az intézet fő­pénztáránál bemutatandók. Ezt a határidőt nem hosszabbítják meg és annak letelte után az át­tételi jog elévül* A szlovákiai kereskedelmi malmokat a tünk szélére juttatja a nyugati malmok konkurrenciája Csucsszervezetet létesítenek a malomiparban POZSONY. —- A szlovákiai kereskedelmi malmok tegnap Pozsonyban tartott közgyűlésén dr. Vaverka főtitkár beszámolt az elmúlt üzlet­évről, amelyet különösen kedvezőtlennek mon­dott. A szlovákiai malmok — mondotta jelenté­sében — hitvány importra voltak utalva, ame­lyeknél a raonopolárakhoz 4—5 koronás pót­dijat kellett fizetniiök, holott a történelmi orszá­gokban a malmok régi búzát monpolárakon kap­tak. Ezáltal a versenyképesség tekintetében lé­nyeges eltolódás következett be a szlovákiai mal­mok rovására, A segédanyagok ára 30—100 szá­zalékkal emelkedett, emellett azonban a liszt maximális ára nem változott, úgyhogy a malmok rentabilitása az egész vonalon megszűnt és vesz­teséges mérlegek jöttek létre. Ehhez még hozzá­járult a kontingensrendelet megszűnése után fel­lépő rendkívül heves konkurrencia. Az a tör­vényjavaslat, amely a malomiparban a numerus clausus bevezetését célozza, a képviselőház ipari albizottságában megrekedt. Ezért a malomipar csucsszervezet létesítésén fáradozik, amely a kö­zeljövőben létre is jön és ennek képviselői a mi­niszterelnök elé fogják terjeszteni a szervezet konkrét programját. 1800 kiállítóval is 7 külföldi állam részvételévii április 29-én nyílig meg a Budapesti Nemzetközi Vásár BUDAPEST* — Magyarországi órás! beru­házásokra készül. A kormány egymÉHárd pen­gő értékű rendieüiésekkel uj életet akar vinni a gazdasági forgalomba s biztos megoldást akar találni arra, hogy az ország minden keresőképes embere munkához jusson, jobb megélhetést ta­láljon. Ennek a nagy erőfeszítésnek gazdasági sereg­szemléje lesz az április 29-én megnyíló Budapes­ti Nemzetközi Vásár, A magyar ipar itt be akarja mutatni,- hogy technikai felkészültsége és termelvényeinek minősége bő lehetőséget nyújt a kormány programjának megvalósítására. Mintegy 1800 magyar ipari vállalat vonul fel a Budapesti Nemzetközi Vásáron csupa ver­senyképes, legújabb tipusu áruval. A legutóbbi hetek világpolitikai eseménye! lé­nyegesen fokozták a magyar piac nemzetközi jelentőségét. Kiderül ez abból is, hogy épp a a legutóbbi napokban sorozatosan jelentkeztek a budapesti árumintavásáron való részvételre olyan külföldi államok és kiállítók, akik délke­leteurópai ámprOpagandájukat csak most elő­(—) A gabonavámok pótdija áprilisra. A gabo­navámok pótdija az április 10-ével kezdődő négyhetes, időszakra lesznek: búzánál 22 korona (eddig 22 korona), rozsnál 09 (30). árpánál 32 (32) és rozsnál 23 (24) korona. A vajvám változatlanul 420 korona marad. A 96/1936. számú kormányren­delet értelmében a szarvasmarhák és sertések vámját a következőképpen módosítják: a 63. és 64. számú vámtételeknél az uj vám 204 korona, a 65. számú tételnél 178, a 66 és 67. sz. tételeknél 167 és a 117 a2. számú tételnél 408 korona lesz az uj vám. (—) Meghosszabbították a zsirvámok kedvez­ményét, A törvények és rendeletek tárában meg­jelent rendelet szerint meghosszabbították a zsir­vámok kedvezményét A rendelet kimondja, hogy a nyers sertés- és libazsír vámja 100 kg-ként 90 korona, az olvasztott zsíré pedig 120 korona marad egészen május 15-ig bezárólag. Eredeti­leg tévesen azt terjesztették, hogy a kedvezmé­nyes zsirvámok érvényességét junius végéig hosszabbítják meg. (—) Újra rendezik a szódavíz árát. A Prágá­ban működő ármegállapitó bizottság a napok­ban foglalkozott a szóda- és ásványvíz árának emelkedésével. A termelők az árak emelését ma­gasabb adóteherrel indokolják. Az országos ipar­tanács ennek következtében legközelebbi ülésén foglalkozni fog a szódavíz árának kérdésével is. Eddig javaslatot dolgoztak ki, amely irányára­kat tervez a szódavíz számára. A javaslat abból indul ki, hogy a szódavizgyártás mindenütt egy­formán drága és az egyes községi illetékektől el­tekintve, mindenütt egyforma adóztatásnak van alávetve, úgyhogy a fogyasztási árak megállapí­tása nem ütközik nehézségbe. szőr fogják Budapestről útnak indítani. Az ed­digiek. szerint 7 külföldi ország hivatalos pavi­lont . is létesít a vásáron, amely ilyenformán szinte egész Európa árukeresletének és árukí­nálatának lesz színhelye. Ezzel függ össze szorosan, hogy a legneveze­tesebb nemzetközi ipari koncemek most a Bu­dapesti Nemzetközi Vásárra jönnek, hogy itt mutassák be á Nyugat technikai haladásának legújabb csodáit. Bizonyos, hogy a rengeteg technikai újdonság és csoda kö­zött a legszenzációsabbnak a televízió ígér­kezik. Messze külföldről jönnek már az érdeklődéseik a vásár vezetőségéhez, amely a külföldi be­vásárlók és érdeklődök utazásának megköny- nyitésére 25—50%-os , kedvezményt biztosit 26 állam közlekedési vállalatán mindazoknál, akik az elmúlt hét óta forgalomba hozott „vá- sár igazolványokkal4 ‘ utaznak az április 29—- május 9-ig tartó Budapesti Nemzetközi Vá­sárra. (—) Másfélmilliárd korona értékű pénztár­szelvény meghosszabbítása. Az állami hitelműve­letekre alakult bankcsoport tegnap ülést tartott, amelyen megtárgyalták a májusi pénztárszel vé­nyek meghosszabbításának a kérdését. Az össz- esedékességek kereken 1.5 milliárd koronára rúg­nak. Az ülésen sikerült létrehozni a megegyezést, amelynek értelmében a pénztárszelvényeket Vál­tozatlan feltételek mellett prolongálják. Az erre vonatkozó hirdetményt április 8-án bocsátják ki. (—) Emelkednek a telek- és a földárak Má- tyusföldön. Tudósítónk jelenti: Mátyusföldön az utóbbi időben szokatlan mértékben fellendült az építkezés és valóságos lázt öltött a földvásárlás. Számtalan régi lakást alakítanak át. de még több 2—3 szobás uj lakást építenek. A háztelkek árai ezzel összefüggésben szokatlan módon fel­szöktek, mert a régi 19—20 koronás telekárért ma négyszögölenként 30 koronát is fizetnek a falvakban. Ugyancsak nagy méreteket öltött a földvásárlás is és a föld ára is felszökött. Azok a földek, amelyeket egy évvel ezelőtt 7—8000 koronára becsültek hölaanként, ma 10—11.000 koronáért kelnek el. (—) Újból leszállítják a román buzakiviteli prémiumot. Bukarestből jelentik: Romániában hosszú időn át vagononként 7000 lejes kiviteli prémiumot adtak. Amikor röviddel ezelőtt fel­szabadították a tengerikivitelt, a buzakiviteli pré­miumot leszállították 5000 lejre. A most meg­induló újabb egyhavi periódusban a prémiumot már csak havi 3000 lejben állapítják meg. Egy­úttal újabb 5000 vagon tengerit tettek szabaddá, amelyet csak erős deviza, angol font ellenében, vagy klíringelszámolásban lehet kivinni. A gazda öröme csak akkor teljes, ha jó minőségű és dús termése van. Ha földjét, rétjét, szőlőjét és kertjét gombaszögi szénsavas mésztrágyávai megmeszezi, ezáltal birtoka jövedelmét megnöveli és nyugodtan nézhet a jövő elé. Kívánatra árajánlatot küld a GOMBASZÖGI SZÉNSAVAS MÉSZTRAGYAGYÁR IGAZGATÓSAGA, CIZ-KŰPELE (Slovensko). Növekszik a dohányjövedék jövedelme PRÁGA. — A dotháüyjövetdék 1938 márciusit* bán összesen 150.13 millió koronát (a. múlt év már­ciusában 137.55 millió koronát) vett be. Az állam­pénztárnak ebből 95 (tavaly 103.5) millió koronát fizetett be a dohány jövedék. Az 1938. év első há­rom hónapjában a jövedelem 398.15 (tavaly 376.56) millió koronára rúgott. Az álainpénztárba való át­utalás az első három hónapban 254.5 (248.0) milliót tett ki. A dokányjövedék bevételei ez évben tehát 12.58 millióval haladták túl a múlt év azonos sza­kában elért bevételeket, mig az állampénztár er, évben 6-50 millió koronával többet kapott, mint a, múlt év első negyedében.. (—■) A pozsonyi tőzsde tanácsának ülése. Po­zsonyból jelentik: A pozsonyi tőzsde tőzsdetanácsa, iStodola. Kornél szenátor elnöklete alatt ülést tar­tott, amelyen tudomásul vették a tőzsdei szervek­nek az 1937-ről szóló jelentését. A pozsonyi tőzs­dének az elmúlt év végén 433 tagja és 22 állandó látogatója volt. A tőzsde döntőbíróságához az el­múlt évben összesen 1.489 panaszt nyújtottak be 5,158.607.93 korona erejéig. Jóváhagyta a tőzs­detanácsa az 1937. évi zárszámadást é» tudomásul vette, hogy a földművelésügyi miniszter Hnuík,a Jaroslav mérnököt, a szlovákiai mezőgazdasági tanács főtanácsosát tőzsdetanáesossá kinevezte. A tőzsdetanács szakértővé Sehiwitzer István érsek- újvári kereskedőt nevezte ki. Végül a tanács 13 uj tagot és 8 állandó látogatót vett föl. (—) Nehéz felszámolás. A Barsmegyei Gaz­dasági Egyesület áruosztálya már régebben meg­indította felszámolását. Az összes bejelentett vagy ismert adósságokat már kiegyenlítették. Az egyesületnek van azonban, egyetlen aktívupi- ként, egy 130.000 koronás követelése az állam­mal szemben. Ezt azonban a fennálló moratórium törvények értelmében nem lehet érvényesíteni és igy a felszámolást formálisan nem lehet befe­jezni. (—) Árverés dr. Bródy Miklós ügyvéd ellen. A pozsonyi kerületi bíróság a csehszlovák állam 207.960 koronás követelésének behajtására má­jus 24-re árverést rendelt el dr. Bródy Miklós pozsonyi ügyvéd ingatlanaira. Az árverésre ke­rülő számos ingatlan becsértéke azonban mind­össze 73.608 korona. (—) Törölt szlovákjai szövetkezetek, A ko­máromi kerületi bíróság kereskedelmi jegyzéké­ből törölték az apácaszakállasi helyiérdekű vasút felszámolás alatt levő szövetkezetét. A pozsonyi kerületi bíróság kereskedelmi jegyzékéből pedig a gyümölcspálinka előállításával foglalkozó és felszámolás alatt levő Juniperus szövetkezetei! törölték. (—) Uj mezőgazdaság? részvénytársaság. A' belügyminisztérium és az illetékes szakminiszté­riumok jóváhagyták a Róla mezőgazdasági rész­vénytársaság megalakulását Pozsonyban. Az uj társaság alaptőkéje 800.000 korona, amely 100Q darab 800 korona névértékű részvényből áll. (—) Alapszabálymódositás, A pozsonyi Deltá kereskedelmi részvénytársaság április 11-re hív­ja egybe közgyűlését, amelynek napirendjén a2 alapszabályok egyes pontjainak megváltoztatása szerepel. (—) Devizapiac. A mai prágai devizapiacon, szilárd volt az irányzat. Javultak: Berlin 1, Stock­holm 0.75, Pária 0.625. Amszterdam, Zürich, Ko- penhága és Osló 0.50, London 0.05, Athén és Isz­tambul 0.05 koronával. Csupán Helsinki gyöngült 0.65 koronával. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon emelkedett a német ezüstmárka 10, a márka- bankjegy 3.50, a pengő 2.50, a lira 2, a francia frank 0.75 koronával. Ezzel szemben a holland forint 6.50 koronával esett. Értéktőzsde: Prága barátságos PRÁGA —* (Pragoradio.) A prágai érték­tőzsdét ma utoljára tartották régi helyiségei­ben, mert holnap az újonnan épült, saját palotá­jában kezdi meg tevékenységét. A tőzsde ma barátságos hangulatban nyitott, a közönség kö­réből; vásárlási utasítások érkeztek és igy az értékek többsége emelte árfolyamát. Később a javulás még folytatódott és néhány gyöngébb érték is téríteni tudta kezdeti veszte ségé-t. A barátságos hangulat zárlatig tartott és egy-két papír volt mérsékelten gyönge. Nagyobb árkü­lönbségek csak azoknál a részvényeknél adód­tak, amelyek nincsenek napi kereskedelemben.- A következő részvények nyertek: Eünni Gép 3, Brosche 5, Koburg 7, Cseh Cukor 17, Hell- mann 6, Hemych 3, Kábel 10, Koíini Szesz 10* Kolini Vegyi 3, Kosmanos 2, Königshofi Cement 10, Schönprieseni 7, Melichar 2, Rézmüvek 10, Poldi Kohó 5, Rothau 1, Egyesült Gyapjú 2* Sphinx 5, Zettletzi Kaolin 10, Sellier 5, régi bonok 20, Csehszlovák Solo 10, Hengermű­vek 40, Nyiugatcseh Kaolin 20 és Nyugatcse ií

Next

/
Thumbnails
Contents