Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)

1938-04-20 / 90. (4533.) szám

8 1938 április 20, szerda* Keleten a magyar csapatok diadalmaskodtak Az MSE legyőzte Kassán a CsSK-t, a BFTC a Rusjt és a KAC az Iglói AC-ot verte meg Megnövekedtek a Kassai AC bajnoki esélyei a a Az UAC döntetlenje ellenére leszakadt az utolsó helyre KASSA. — A keleti divízió husvétvasámapi fordulójában a véletlen folytán a divízió négy magyar csapata állt szemtan a négy szláv együttessel. A négy mérkőzés kimenetele pom­pás diadalt hozott a magyar sportnak, mert a megszerezhető nyolc pontból hetet vittek el az eddig szerencsétlenül küzdő magyar egyesü­letek. A legnagyobb szenzációval a Munkácsi SE lelkes csapata szolgált, amennyiben Kassán saját pályáján győzi le a KAC mellett leg­esélyesebb bajnokjelölt CsSK-t. Ezzel egyúttal a különben Iglón is győző KAC-nak tett nagy szolgálatot az MSE, mert a kassai szláv csapat most már 3 pont hátránnyal követi a KAC-ot De nem kisebb jelentőségű a BFTC remek győ­zelme az SK Rusj fölött Az UAC, mint az ősszel, ezúttal is pontot szerzett az ungvári csehszlovák csapattól, de az MSE és a BFTC két-két pontot szerzett és igy hátránya egy ponttal még megnövekedett Az egyes mérkőzé­sek eredményeit Munkácsi SE—Kassai CsSK 2:1 (hl) KASSA. — 1500 ncző. Amire senki nem mert számítani, az bekövetkezett, az MSE lelkes együttese saját otthonában megadásra kény- 6zerite-te a bajnokaspiráns CsSK-t A meccset az erős esőtől felázott mély talajon játszották le. Az első percek után a CsSK védelme roha­moz. de eredménytelenül, mert az MSE vé­delme sziklaszirád. Ellenben az MSE támadása a 39. percben eredményes, mert Popovics ré­vén megszerzi a vezetőgólt. A CsSK erre gyors támadást vezet és Láncos révén egyenlített. Szünet után a játék hosszabb ideig változa­tos és hullámzó. A 18. perctől kezdve, amikor a bíró Horák CsSK játékost szándékos durva­ságért kiállítja, az MSE a többet támadó fél, azonban a CsSK ezt még jól tudja parírozni. A játék innen sokszor kemény és beLemenős és a bíró kénytelen volt a 40. percben a CsSK- ból Fazekast is kiállítani. Egy perc múlva Zim- mermann révén az MSE megszerzi a győzelmet jelentő gólt, A mérkőzés után a reményeikben csalatkozott közönség egy része inzultálni akar­ta a bírót, de ezt a rendőrség megakadályozta. Az MSE értékes győzelmét nemcsak lelkes já­tékának, hanem nagyszerű taktikájának is kö­szönhet. A csapatból különösen a védelem és Erdey emelkedett ki. A CsSK nem játszott olyan egyöntetűen, mint más alkalommal. UAC—Ungvári CsSK 3:3 (2:2) UNGVÁR. — 1000 néző. Az első huszonöt perc az UAOé, már a második percben remek gólt ér el Zádor balszélső egyéni játékkal, a 8. percben Zádor átadásából Csongár Lehel kettőre emeli a kéksárgák előnyét a kapus hi­bájából, Ezt megelőzőleg les címén nem adja meg a kiró a magyar csapat hálóba jutott lab­dáját. Csongár bombáját csak sarokra tudja menteni Novák kapus, majd újabb sarokrúgás a CsSK ellen. Ezután a szlávok kerülnek fölény­be: sarokrúgást érnek el, majd egy lesgólt rúg­nak, amit a játékvezető nem ad meg, egyik bom­ba a kapufáról pattan vissza. A 38. és 40. percben gyors egymásutánban Richter két góllal kiegyenlíti az eredményt a védelem hibájából. Szünet után Varjassy megsérült, öt percig tiz emberrel védekezik a magyar csapat, amely újabb gólt kap a hetedik percben, a kifutó Kiss háta mögött küldi a labdát a hálóba Skaroup­ka. 3:2. Az UAC visszaesik, húsz percig sen­kinek sem sikerül semmi, a CsSK folyton ve- zélyeztet, de mindössze három sarokrúgást ér el. A 21. percben a mérkőzésre sérülten kiállott Grohmann hátvéd helyet cserél KahánnaL A 27. percben Zádor átadásából Placzer közel­ről kiegyenlített, Befejezésig az UAC támad többet, amit két sarokrúgás és két kapufa ta­lálat jelez. Lankadatlan nagy iram és erős já­ték jellemezte a bajnoki küzdelmet, amely mind­végig nyílt és nagyon izgalmas volt. Csernohor- szky biztosan és páratlanul látta el játékvezetői feladatát Az UAC-ban Himley, Nagydarcsi és Kahán emelhető ki, de a legjobb Zádor balszél­ső volt. A Rusj ellen megsérült Grohmannt kár volt beállítani. A CsSK-bán Rusinko, Treschl, Tóth, Kalapos és Richter tűnt ki, általában az egész legénység jóval erőteljesebb, mint az UAC. Mindkét csapat dicséretére szolgál, hogy durvaságtól mentes volt a játék. BFTC — SK Rusj 3:í (0:1) BEREGSZÁSZ. — Erősen kezd az otthoni csapat, de fölényét nem használja ki, a megítélt tizenegyest Jeney kapufának lövi a 20. percben. Majd magára talál a vendégcsapat és Moser a 30. percben megszerzi a vezetést Gals beregszá­szi játékos sérülése miatt öt percig nem játszik. A második félidőben visszaesik a Rusj. A 12. percben Baksa húsz méterről egyenlít Barkós bombával, három perc múlva Várady a gól­szerző, a végső eredményt Sulyok állítja be a 25. percben* Jó volt a követlek védelem, Kere­!! kés, Bírta, Glas és Baksa. A teljesítmény értékét még emeli, hogy a nemvárt szép győzelmet Ka- locsay II. és Décsy nélkül érte el a magyar csa­pat A Rusj-nál Kármán hiányzott, jó volt Kobzár, Krizs I., Kovács és Kopcsay. Bíró: Roth Abrahám (Ugnvár). | Kassai AC -Iglót AC 2 :1 (1:0) j IGLÓ. — Meglehetősen erős és durva mér­kőzésen a KAC megérdemelten győzött Vitéz -és Ortuíay góljaival, A honi együttes részéről Fábián egy 11-est érvényes! tett. Voftassák bí­ró az igióiak egyik játékosát kiállította. A keleti divízió pontállása: 1. Kassai AC 2. CsSK Kassa 3. SK Rusj 4. CsSK Ulngvár 5. Iglói AC 6. Munkácsi SE 7. Beregszászi FTC 8. Ungvári AO 11 9 1 1 31:9 19 11 8 — 8 48:21 16 11 7 4 38:22 14 11 4 2 5 19:32 10 11 4 — 7 29:34 8 11 3 2 •6 23:27 8 11 4 • 7 20:33 8 11 1 3 7 13:41 5 A Slezská Ostrava nyerte a Pozsony—M. Ostrau-tornát POZSONY. — A Bratislava és a Slezská Ostrava közös tornáját az ostraui csapat nyerte meg 4 ponttal a Bohemians és Bratislava 2—2 pontja előtt. A budapesti Elektromos a negyedik helyen . végí-ett. Vasárnap a Sí. Ostrava az Elektromost 3:0 (2:0) arányban győzte le, míg a Bohemians nagy i meglepetésre 4:0 (2:0)-ra verte a Bratislavát* Hétfőn a S’ezská Ostrava 6:3 (1:3) arányban győzte le a Bckemianst. Az uioísó mérkőzésen a | Bratislava és az Elektromos találkoztak egymás­sal. SK Bral'síava— 2:1 (2:0) Az Elektromos a vereség ellenére sem keltett csalódást. A csapat ös-z. és fejjátékban jobb volt és megérdemelte volna a győzelmet. A balszeren­cse azonban üldözte a vendégeket. A csatárok szá­mos kapufát lőttek, egy szabályos góljukat a biró nem adta meg, az első gólt pedig lesállásból kap­ták. Ennek ellenére fairül küzdöttek és megnyei, ték a közönség szimpátiáját. A Bratislava Luknár és Jakube nélkül, több fiatal játékossal állt fel. Ezek közül főleg Dersák II. vált be a kapuban. Egyébként csak a közvetlen védelem játszott jól. A csatársort minduntalan lesre állították a vendégcsapat hátvédei. A vezetögólt az 5-ik percben lőtte Nagy Der- sák beadásából, lesállásból. Feleletül Pázmándy hatalmas lövése kötött ki a Bratislava hálójában, de a biró lesállást látott. A második gólt egy hir­telen Bratislava - támadásból Jurcsák szerezte mintegy 25 méterről. Egyébként a vendégek vol­tak állandó fölényben. Szünet után a Bratislava is szóhoz jutott és egyenrangú küzdelem fejlődött ki, A félidő egyetlen gólját JPázmándy lőtte 11-es- ből. A mérkőzést mintegy 2000 főnyi közönség nézte végig. Kupric biró gyenge volt. Nemzetközi mérkőzések Szlovákiában KOMÁROM. Szürketaxi—KFC 2:2 (1:1.) 1300 néző előtt vasárnap. A két csapat kitűnő sportot nyújtott. A döntetlen eredmény a KFC sikerét jelenti. Gólok: Kiszely és Kárpáti a prolik, Ivi- csics és Drózdy a KFC részéről. A KFC-ben Vá- nya, Simon, Weintraub és Ivicsies emelkedett ki. Vafgha pártatlanul bíráskodott. — KFC—SK Ko- marno 5:1 (3:0.) Biró Berecz. A KFC igen sima győzelme a helyi szlovák csapat ellen. Gólok: Ivicsies (3), Weintraub és Kacz, illetve az SK bal­szélsője. — KFC 40 évesek—KFC 30 évesek 4:3 (1:1.) LÉVA. BESzKART, Budapest—LTE 4:2 (2:0.) Biró: Forgács Mihály. 1500 néző. A vendégeket Antal Gyula városbiró üdvözölte. A mérkőzés — hűvös és szeles időben — szép sportot hozott. Az LTE két gólját Horváth I. szerezte. — LTE XI.— Vámosladány-Füzesgyarniat 18:0. Eldmérkőzés. KASSA. Szolnoki MÁV—KAC 1:0 (1:0.) Biró: Kalafoni. Hétfőn 1800 néző előtt. Borús és hideg időben. Az előző napi nehéz bajnoki mérkőzésé­től fáradtan állott ki, s csak a szünet után jutott fölénybe, amikor a vendégek védelme jól műkö­dött. Szolnok győztes gólját Korom lőtte a 23. percben. Á KAC-nál Drab, Takács és Ortutay vált ki. RIMASZOMBAT. Törekvés—Vasas, Budapest 2:0 (1:00 Alig 500 főnyi néző előtt a budapesti amatőr bajnokság ötödik helyezettje ezerepeit a Törekvés ellen, amelytől erŐ9 küzdelem után 0:2 (0:1) arányban kikapott. Mindkét csapat csalódást keltett. Egyedül a védelmek tűntek ki. A mezőny legjobbja Szabó (Törekvés) középfedezet volt. Gólok; Pohocky és Tromka. Jól bíráskodott Le- hocky (Tamásfalva.) — Törekvés II.—TMSC II. 8:1 (5:0.) Edzőmérkőzés. EGYÉB EREDMÉNYEK: KASSA. KSC—Rozsnyói SC 5:2 (2:1.) MLSz­bajnokság. Biró: Kaukes. A nagy érdeklődéssel várt derbymeccset a KSC biztosan nyerte. Az RSC nagyszerűen tartota magát, de a második félidődben a nagyobb tudás és jobb csatársor előtt meg kellett hajolniok. A KSC ezzel az értékes győzelmével az MLSz-tajnokságot fölényesen nye­ri. — A gólrugók voltak: Kaincz I. 2, Illés 2, Kaincz IV. 1. Az RSC-t Ludányi ll-hől és Hege­dűs. FÜLEK. FTC ifj.—Ajnácskői SC 8:2 (5:1.) Ba­rátságos. Biró: Korooczy (Ragyolc) jó. RÓZSAHEGY. SK—Besztercebányai SK 3:1 (3:1.) Barátságos. EPERJES. Savla—SK Bártfa 6:0 (2:0.) — Törekvés—PTVE 1:1 (1:0.) BREZNÓBANYA. SK—Tornaijai SK 5:0 (2:0.) 400 néző. IPOLYSÁG. IFC—Nyitrai AC 1:1 (0:1.) Bus­vét hétfőjén Ipolyságon a Nyitrai AC vendégsze­repeit és rendkívül hideg és szeles időben eldön­tetlen eredményt tudtak kicsikarni. Mindvégig iz­galmas mérkőzésen a vendégcsapat volt a töb­bet támadó fél, de az IFC védelmén minden igye­kezetük megtört. Az első félidő 20. percében Oroszlán, az IFC kapusa idegességében a kapuba ejtette a labdát. Az IFC a második félidő 20. per­cében Daucsik révén egyenlített ki. Az eldöntet­len eredmény az IFC-re nézve igen kedvező, mert a nyitrai csapat elég komoly erőt, képvisel a ke­rületében. Az IFC-nél jó volt János, Daucsik, Nyitránál az egész csapat megfelelt. — Burkó biró, az IFC házibirója jó volt. SZERED. SK—Szenei SK 1:1 (1;0). — Szeredi SK—Vágujhelyi AC 8:4 (4:1). Kárpátaljai labdarugó eredmények UNGVAR. - UMTE—UAC diákcsapatok 4:3 (4:1). Vezette: Kellemes. Az UMTE-együttes biztosan győzött az edzésük elején lévő kék-sárgákkal szemben. UTKSC—KSC Királyhelmec 3:2 (2:2). Vezette: Janusovszky Dezső. Az UAC-pályán 400 lelkes néző előtt erős küzdelemben maradt felül az ung­vári csapat és ezzel megőrizte vezetőhelyét a ke­rületi magyar bajnokságban. Szilágyi I. két gólt rúgott, Sdhönfeld egyet, inig a vesztes vendégcsa­pat góljait Cseffó és íhnátics szerezték. Janueov- szky jól vezette a nehéz mérkőzést. A második félidő 32-ik percében Becs elgáncsolása miatt ti­zenegyest Ítélt a biró a KSC ellen, a közönség egyrésze tiltakozott és betódult a pályára. A rend helyreállása után a büntetőt Szilágyi I. értékesí­tette. Jók a győzteseknél: Szilágyi I., Feuerstein, Jaklovszky. A belmecieknél Cseffó, íhnátics és Váradi játszott jól. Újra elmaradt két magyar bajnoki játék. Az UKMSC nem ment el Munkácsra az MSE II. elleni mérkőzésre, a Kaposi TK pedig nem jelent meg Ungvárott az UMTE ellen esedékes bajnoki já­tékra. A szövetség mindkét esetben a mulasztást elkövető egyesületet Minteti és igazolja a két mér­kőzést két ponttal, 3:0 gólaránnyal az MSE II., illetőleg az UMTE javára. Nyugatszlovákiai eredmények POZSONY. — A nyugati (területben egy első és két másodosztályú mérkőzés volt. A Ligeti 5:0 (.1:0) arányban győzött Diószegen. A gólokat Oal- meyer II. (2), Strasser, Unger és Minarik lőtték. A legjobb csapatrész a csatársor volt.— A második osztályban a Vas-Rapid II. 5:1 (2:0) arányban győzött a Püspöki TK ellen, a Törekvés pedig 2:1 (1:0) arányban verte a Patonyszéll SE-et Benke- patonyban. A nyugatszlovákiai zsnpában a következő ered­mények voltak: Városi Müvek—Vágujihelyi AC 1:0 (0:0)', SK Bratislava II.—SK Holics 8:2 (1:1), Pös- tyóni SK—Nyitrai AC 1:0 (1:0), SK Galgóc—AC Malacky 3:1 (0:0). Vasárnap és hétfőn játszották a „Külvárosi ser­legé döntőjét a Förévi TC és a Domkappeln. A kettős mérkőzés azonban nem hozott döntést, mert az első napon a Főrévi TC győzött 3:1 (1:1) arány­ban, hétfőn pedig a Dornbappeln győzött 4:2 (1:2)- re. A két csapat még egy harmadik mérkőzést ját­szik. Cseh- és morvaországi eredmények SZUDÉTANÉMET DIVÍZIÓ Teplitzer FK—DSB Scforeckenabem 2:1, DFÖ Prága—VfB Teplitz 5:2, Reidhemberger FK—DSV Saaz 2:1, BSK Gablonz—DSV Trautenau 4:L — Vezet a TFK 40 ponttal a Wamsdorfer FK 29 pontja ellen. — A morva-sziléziai csoportban az SK M.-Schönberg a DSK Teechennel gól nélkül játszott, úgyhogy az élen most a Jágerndortot, amely a DSV Troppaut 2:l-re l«igyőzte, csupán jobb gólaránnyal előzi meg. KöZÉPCSEH DIVÍZIÓ SK Libeo—Union Zsizskov 8:1, Bohemians— Nusle 4:1, Meteor VTTL—Cechie Kariin 8:2. — Vezet az SK Liben 36 ponttal a Bohemians 34 pontja előtt. MORVA-SZILÉZIAI DIVÍZIÓ SK Bafa Zlin—Moravská Slavia 4:1, Moravla Brün-n—Rolny Prossnitz 4:3, Hanácká Slavia*— Aso Olmütz 1:0, Zabovresky—Polonia Karvin 5:0. Vezet az SK Bafa Zlin 43 ponttal az Olmütz és a Hanácká Slavia 30—30 pontja előtt. NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉSEK PRÁGÁBAN Nagypénteken a Sparta a belga bajnok Beerschotot 4:2 (1:1) arányban győzte le. A vendégek két gólját Braine szerezte. — Vasár­nap a Sparta a berlini Tennis Bornsslát látta ven­dégül és azt kitűnő csa<árjá'ékkal 8:0 (6:0) arány­ban hengerelte le. — SK Nusle—SK Piléen 1:9 (0:1). Barátságos. PARDUBITZ. SK Pardnblce—Beerschot 6:2 (2:2). A belga bajnok csalódást keltett. ZLTN. SK Bafa—Beerschot AC 6:2 (2:2). Húsvét­hétfőn. AUSSIG. SC Drezda—DFK 6:4 (3:3). B.-LEIPA. DSV—STC Lipcse 5:2 (3:1). BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK. PTLSEN. Viktória—Viktória Zsizskov 4:4 (2:2). BEROUN. Cesky Lev—Viktória Zsizskov 4:5 (1:4). Külfövdi eredmények )( AZ ANGOL LIGÁBAN a pénteki, szombati és hétfőj mérkőzések után az I. osztályban az élre 46 ponttal, jobb gólaránnyal az Arsenal került. A má­6odik és a harmadik helyen Ugyancsak 46 ponttal a Prestón North End és a Wolwerhampton Wol- wes állanak. Az utóbbi azonban egy mérkőzéssel hátrányban van. Kiesésre a Huddersfield és a Grimsby Tow® állanak. — A II. osztályban a Siheffield United 51 ponttal vezet a Coventry City 50 pontja előtt. Harmadik az Aston Villa 49 pont­tal, azonban két mérkőzés előnnyel. — Skóciában a Celtic, HeaTts és Rangers-sorrend nem változott, miután szombaton mindhárman győztek. )( FRANCIAORSZÁG. Bajnokság: FC Sochaux— FC Metz 2:2, Olympique Marseille—Red Star Olym* pique 1:0, Racing Roubaix—Excelsior Roubaix 2:1, FC Séte—FC Rouen 1:0, Fives—Racing Páris 1:0, AS Cannes—Olymp. Lilié 8:1. )( OLASZORSZÁGBAN nyílttá vált az elsőség kérdése. A vezető Juventus a Liguriától 0:1 arányban kikapott és igy az élre ismét az Ambro- siana került, amely az AS Rómát l:0-ra győzte le. Egyéb eredmények: Atalanta—Torino 2:1, Li­vorno—Trieszt 2:0, Lazio—Fiorentina 5:1, Genova —Luc-chese 3:0. Bologna—Milánó 2:2. X SVÁJC. Servette Géni—Racing Strashourg 1:0. )( NÉMETORSZÁG. Az osztrák csapatok vendég­szereplése jegyében folyt le Németországba® az ünnepek labdarugósportja. Érdekesebb eredmé­nyek: Favoritner AC—Viktória Őrieket Magde­burg 1:0, Simmering—Rotweiss Oberhausen 2:0, Arminia Hannover—Wiener SC 3:1, Rendőrség Chemnitz—FC Wien 6:4, Gnts Miuts Drezda—Gra- zer AK 5:0. Bajnokságok: Stettiner SC—Hamburger SV 1:8, FC Sőhalke 04—VfR Mairunheim 1:2, Allemania Aachen—IFC Nürnberg 1:3, FC Hanau—Hannover ,.96“ 1:3, Schwarz-Weiss Éesen—München „1860“ 2 :1. Külföldi csapatok Németországban; Corinthians London—Kaiser’.autern 5:2, Karlsruher FC—Co­rinthians 4:0, Hágai BS—VfB Bielefeld 4:0, Royal FC Antwerpen—Duisburger SV 8:1, Prusia Kö- nigsberg—Kalev Révai 9:3. )( BÉCS. A húsvéti tornát az Austria nyerte. Az eredmények voltak: Au6tri*—Sp.V. Stuttgart 9:0, Rapid—Sp. FürtJh 0:0, Rapid—Sportfreunde 6:0, Austriar—FürtJh 2:1. )( PÉCS. Válogatott—H. Liga válogatott 2:2 (2:2). )( ISTAMBUL. Vlenna Bécs— Városi válogatott 3: 1* ATLÉTIKA )( Magyarország mezei fntóbajnokságát 10 kilo­méteren Kelen János (BBTE) nyerte 32^2.8 perc alatt Coaplár (MAC) 32:33.4 és Esztergomi (BBSZ- KÁRT) ellen. A csapatbajnokságot az UTE nyerte 37 ponttal a BESZKART és & BBTE előtt. x Cunningham Csikágóban 10.000 néző előtt az cgymérföldes futásban 4:09.9 p. kitűnő idő alatt győzött mellszéiességgel Venzke előtt. — Mea. dows a rúdugrásban 4.27 métert, Bechel a magas­ugrásba® 1.93 métert ért el. Francls az 1000 yar­don 2:15.4, Lash a két angol mérfölden 0:10.7 p, aiatt győzött. ÚSZÁS )( Aarhusban a 200 métere* hölgy-hittmáaban Cor Kint (Rotterdam) 2:41 perccel uj világrekor­dot állított fel. A régi rekordot Hveger tartott* 2:41.3 perccel. )( Délamerika vlzlpolóbajnokságát Uruguay nyerte meg, amely Csilét 5:1, Perut pedig 7:4 arányban győzte le. TÉLISPORT )( Csehszlovákia nagydlját a Tátrában rendezeti versenyek során Ascbef (LZK) nyerte 334 ponttal. A műlesiklásban Lukéi (Slavia) győzött Emődy (magyar) előtt. 8. Putterlik (EZK), 4. Oaik (ma­gyar) lett. — A női érámban Beinhaueraé lett elsői A női lesiklóveraenyben Eleőd Anikó harmadik lőtt.

Next

/
Thumbnails
Contents