Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)

1938-03-06 / 54. (4497.) szám

J

■j

8

T>BSGAI-MaG^ARHIRIiAP

1938 március 6, vasárnap*

d'AwiUMUéuM

Irta: Hungaricus Viator

Szavainak szinpompás rakétazuhatagá- bán füstbe fullad a lényeg, elsikkad Írása hőseinek soha ki nem ismerhető, bonyolult lelki világa.

,,II sogno d’un mattino di primavera" — drámájában a szavak e nagy zsonglőrje Duse Eleonórával játszatja el lelke szivár- ványos álmait, — „II fuoco” — hírhedt regényében Duse Eleonórával megjátszott szerelmének utolsó parázsa is játszi szavak pirosló szikrái között hamvadt el örökre.

Egyetlen óriási kontraszt D’Annunzio írói és politikai életfolyása.

Kevés költő hazudott szinesebben, szebben, — ritka politikus cselekedett többet, váltotta annyira valósággá elképzeléseit, mint D’Annunzio.

Színész, komédiás és élethős egy személyben. Megcsinálta a lehetetlent is, — élete sokat hányatott hajóját virágos hegy napfényes magaslatára vonta föl, burkolózott vitorlái közé.

Az ő farsangja azonban immáron véget ért, hamvazó szerda reggelére a Garda-tó tükrébe omlottak az ernyedt vitorlák, — a nagy Bajazzo nem kacag többé .. *

Fiúméban, — 1920 február.

Hexaméterekbe szedett hőskölteményt szeretnék zengeni Trója ostromáról, akarom mondani Fiúménak ezredes ur D'Annun- zio általi megszállásáról Anno Domini MDCCCCXX. Sajnos, költő nem vagyok, dithirambusok helyett szürke prózában mondom el fiumei megfigyeléseimet az Ur 1920- ik esztendejének második hónapjában.

Másodízben látogattam meg olasz uralom alatt a fiumei kormányzópalotát. Egy év előtt Grazioli tábornok, a nemzetközi csapatok olasz parancsnokának vendégszeretetét élveztem, ezúttal D’Annunzio ezredes vendége voltam.

A kormányzói palota homlokzatán a magyar cimert a savoyai csillag takarja, a termekben azonban fedetlen még a régi magyar címer, a parancsnok várótermében diszma- gyaros szittyaalakok bámulnak ránk kopottan aranyos rámáikból. A 19. század magyar históriájának egy-egy fejezetét látom magam körül: Giov. Nép. Conte Erdődy de

Erdőd e Monyorekerék, gróf Zichy József, gróf Szápáry László, báró Rosner Ervin, Ürményi Ferenc de Eadem, Nemeskéri Kiss Pál. Az Erdődy és Zichy kormányzók képe közötti ajtón azonban olasz fölirás akasztja meg pillanatnyi magyaros illúziónkat:

Ufficio Capo di Cabinetto.

A váróterem közepén egy ottfelejtett kártyaasztal, utoljára talán Jekelfalussy Zoltán kormányzó vendégei játszhattak rajta brid- get. Castellbarc kapitány, D’Annunzio szárnysegéde fogad és adja át a meghívást:

— A parancsnok üdvözletét küldi és szívesen látja ma délben félegy órakor ebédre. Ceremóniás audiencia helyett közvetlenebb lesz majd fehér asztal mellett a társalgás.

Pont félegy órakor lármás tam-tam hívja ebédre a vezérkar tisztjeit és a meghívott vendégeket. A palota emeleti halijában van a gyülekezés. Mintegy húsz tiszt, két hölgy,

S mint civil jómagam várunk a parancsnok érkeztére. Pontosan lép ki dolgozószobájából D’Annunzio. Castellbarc kapitány mutat be a parancsnoknak. Rövid cercle után az ebédlőbe sétálunk át, D’Annunzio jelöli ki a helyeket. A hosszú asztal széles oldalán az asztalfőt a háziúr foglalja el, kétoldalt két idősebb tisztjét ülteti. A vele szemben lévő hellyel a magyar vendéget tünteti ki, jobboldalamra olasz dámát, baloldalamra egy ólasz tiszt amerikai származású bájos, okos feleségét, Signora Fori-Montanellit ülteti. D’Annunzio terítékét nyíló cseresznyefavirággal diszitették föl az asszonyok. Olaszul, franciául és részben angolul folyik a társalgás, melyet mindenkire kiterjedő figyelemmel, érdekesen vezet mindvégig a szellemes háziúr. A beszélgetés részleteibe nem bocsátkozom, jólesett azonban megállapítanom, hogy az egész olasz társaság osztatlan ro- konszenvvel viseltetett a magyar nemzetnek nemcsak jelenje, talán még inkább jövője iránt, melynek sorsát a magáéval egyirány- ban haladónak látta, érezte és vallotta már akkor is.

Az egyszeri], de Ízletes ebéd étsora a következő volt:

Makaróni Rajttal.

Sonka pirított zsemlyén tükörtojással.

Borjuszelet körítve.

Tort*, fyttmötca, kivé, borok.

Egy órát tartott az étkezés, az ebéd végén D’Annunzio rövid ceremóniás cerclet tart, s azután általános társalgás.

— Nagyon örültem, hogy egy magyar urat vendégül láthattam. Sajnos, tulrövid az idő, hogy hosszasabban beszélgethettünk volna. Holnap este jótékonycélu farsangvégi estélyt rendeznek tisztjeink, szerencséltessen, kérem, vacsorára. Együtt megyünk innen a bálba, — búcsúzott D’Annunzio.

Hogy megérthessük azt a minden képzeletet fölülmúló lelkesedést és ragaszkodást, mellyel a tisztikar s a katonák ezrei viseltettek iránta, szemtől-szembe látni, beszélni kellett ezzel a nem mindennapi emberrel, akinek személyes varázsa csodákat müveit, ha akarta, a felhőkig ragadta magával az embereket.

D’Annunzio ötvenhat éves, alacsony, kopasz, sápadt, beteges kinézésű, — első látásra rútnak volt mondható. Egyetlen szépsége és ereje a szeme, no meg az esze, végtelen intelligenciája, kifogástalan nagyvilági modora.

•

Másnap ismét átjöttem Abazziából Fiúméba. Nehogy azt képzeljük azonban, hogy az valami könnyen ment. Abazzia és Fiume 1920-ban két egymással farkasszemet néző ellenséges terület volt, kettős engedély kellett, hogy civilember ide-oda átmászkálhasson. Olasz megszállás alatt állott mind a kettő, s mégis külön-külön útlevelet és vízumot követeltek az átkeléshez. A poggyászt szigorúan átvizsgálták, — hja! Nitti csapatai blokád alatt tartották Fiúmét, — élelmiszert, hadi, ipari s egyéb életszükségleti cikkeket se be-, se kivinni nem volt szabad. A rossznyelvek azt suttogták, hogy a blokád nem komoly, — enni-innivalót tényleg bőven találtam Fiúméban, régi corpus sepa- ratumunkat azonban szigorú katonakordon

Minden évben farsang végén, hamvazószerda estéjén tartják Kassán a cigánybált •és ilyenkor tobzódnak a színek a Sohalk- ház nagytermében. Az idén kis változás történt a programban, mert hatósági segédlettel megünnepelték a cigányság 500 éves letelepedésének jubileumát és az ünnepséget hamvazószerdán tartották meg, azon a napon, amelyen a rendes évi cigánybál szokott végbemenni. Az őslakos cigányság nem tehetett egyebet: ebben az éviben egy nappal korábban rendezte meg hagyományos táncmulatságát. így történt, hogy egymásután két este volt cigánybál a Schalkházban, amire még nem volt példa a világtörténelemben. A második napon a hivatalos jubileumi cigánymulatságot tartották meg, ezen főleg a vidékről egybegyüj- tött cigányok vettek részt uj protektoraik vezetésével, de mondani sem kell, hogy az első bál volt a szebbik, a színesebb, a jobban sikerült, a szivünkhöz közelebb álló: ez volt az igazi kassai cigánybál.

Tobzódjunk mi is egy keveset a színekben? Az ember, ugy-e, szoktatja magát a környezetihez, először a bálterem szomszédságában levő étteremben foglal helyet, miután sikerült elcsípnie az utolsó asztalt a nagy helyiségben, amely meglepően jó közönséggel telt meg. Itt látjuk az őslakos társadalom előkelőségeit, a cigánymüvészet régi szakértőit és kedvelőit, országos és városi politikusokat, akik őszinte érzelemmel ügyelnek a régi nyájra.

A tompított szitui jó társaság asztalai között fel-feltünik egy-egy erősebb színfolt, reprezentáns szépség a barna bál hölgyközönségéből, asztaltól asztalhoz megy, szavazólapokat árusít a szépségversenyre. Azoknál az asztaloknál, ahol nincs hölgy, hosszabban élidőzik. Megfelelő néptanul- mányi beszélgetés után nyújtja a ceruzát és a szavazólapokat. A siker nem is annyira szépségétől, mint személyes közvetlenségétől függ. Egyik-másik közvetlen cigányszépség bámulatos gyorsasággal adja el valamennyi szavazólapját. Valamennyire az ő neve kerül. Hogy hívják? Eta, Másik ,civette körül. Hogy éjjel, hajón, autón vagy repülőgépen hoztak-e titokban valamit Fiúméba, biztosan senki sem tudhatta. Igaz, hogy a raktárakban annyi eleséget, árut halmoztak föl a nemzetközi megszállás alatt a bankok és kereskedők, hogy a készletből hosszú időre telhetett.

Az estebéd 8 óra 15 perckor kezdődött, fél 10-ig ültünk az asztalnál. Többen csak most öltöztek át a bálra, tizenegyig az Európa-kávéházba mentünk át teázni.

Tizenegy óra után kezdődött a bál. Képzeljük el a helyzetet: Fiume a legszigorúbb blokád alatt, a közeli jugoszláv határhegyláncon támadásra kész ellenség leselkedik, a város közvetlen határát a Nitti-i csapatok őrzik, a város fölött Damokles kardja lóg, s az Európa-szálló nagytermében grandiózus álarcos és jelmezes bálon táncol Fiume katonai és civil előkelősége. Valami különös pikantéria volt a dologban.

D’Annunzio tisztje kisér a bálba és mutat be a rendezőknek. A mulatság legszigorúbban zártkörű, jegyet csak D’Annunzio személyes meghívása alapján kaphattam. Húsz lira a belépti jegy, a mulatság jövedelmét az alapítandó gyermekmenhely számára szánták.

S jönnek és mennek a díszes jelmezek. Legnagyobb föltünést egy Itáliának öltözött hölgy kelti. Zöld-fehér-piros selyem lepel csavarja körül a szép fekete asszony karcsú alakját, velencei módra magasra fésült holló hajában a savoyai csillag ragyog. A tisztek legtöbbje dominóba öltözött, a föltűnően viselendő belépőjegy számozva van, a szerelmi postát, a százával széthordott levelezőlapokat szám szerint kézbesítik a címzettnek. Kevesen táncolnak szépen, aki az olasz tisztek közül jó táncos, az biztos római, vagy lőrenci.

Castellbarc kapitánnyal, D’Annunzio szárnysegédjével hosszasan elbeszélgetünk. Étdekes részleteket mesélt D'Annunzio regényes katonai szerepléséről. Az irodalmat mindenesetre nagy veszteség éri, mert amióta D’Annunzio katonai babérokat arat, hátat fordított a múzsának. Kivéve katonai természetű , propagandairatokat, egy sor regényt vagy verset le nem irt.

•gányhölgy jön a maga egyéni műsorával és a szavazólapokkal. Hogy hívják? Etus- ka. A harmadik: Etelka. Nehéz dolga lesz itt a zsűrinek.

A szavazatszedő hölgyek élénkszinü táncruhában vannak, de ime, uj színfoltok szivárognak: jelmezbe öltözött hölgyek és urak. Főleg fiatal hölgyek és urak. A jelmezekhez hozzászámítom a frakkot is, amelyet a csoport élén haladó tömzsi, alacsony ur visel. Erről a túlzottan barnaképü és hajlotthátu úrról hamarosan kiderül, hogy impresszáriója egy kis csoportnak, amely alkalmi artistaszámokkal szórakoztatja az éttermi diszközönséget. A zenekar mellé asztalt állítanak fel, arra felugrik egy ti- zenkétéves félmeztelen cigánygyerek és ki- gyómutatványokat végez. Bámulatosan fi- camitja kezét, lábát, fejét, nyakát. Később, mikor tányéroz, megkérdezzük tőle, hogy ki tanította. Senki. Mi lesz belőled? Artista. Felesleges volt a kérdés.

Egy másik ifjú táncot lejt, néhány lépésre tőle önálló táncba kezd egy cigányleány, azután még egy cigányfiu. Ez színes, pompás, stilizált cowboy-jelmezbe öltözött, a lábára már nem jutott a jelmezből, a lábán iszonyúan mocskos, rongyos bakancs van.

Ez az öltözékbeli vegyes stílus jellemzi a bálterem közönségét, nagyrészt a hölgyeket is. Immár bent vagyunk a bálteremben, ahová némi elszántsággal sikerült bejutni. Az ember alig tudja befurni magát a szorongó tömegbe. Barátom, aki kényes az orrára, azt mondja: bent vagyunk a nehézgőzben. Szokni kell hozzá, mint a gőzfürdőben. Meg is szokja. Még a pódiumra is felmegyünk, ahol a zenészek dolgoznak családjaik és a kiterjedt baráti kör asszisztenciája és élénk érdeklődése mellett. A zenészek az uj tudományt produkálják honi környezetben, dzsezzt játszanak, de milyen tehetségesen! A gomolygó tömeg tangót táncol, amennyire innen felülről meg lehet állapítani. Mert az ember inkább csak bizonytalan hullámzást lát, színes áradatot, amelynek közepén fekete folt szorong, ösz- szeverődött, kiváncsi férfiak csoportja. TüA kormánycsapatok persze élesen agitál-, tak D’Annunzio ellen, azzal akarták a katonaságot ellene ingerelni, hogy úgy állították oda, mint aki egyetlen oka, hogy az olasz hadsereg le nem szerelhetett, a legénység nem térhetett még vissza otthonába. Itt-ott összeütközésre is sor került, nemrég ölték meg D’Annunzio egy katonáját a Nitti-csa- patok, utóbbiak állítása szerint azért, meri a fiumei csapatok szünet nélkül lopkodták a voloscai autópark tárgyait és egyéb katonai fölszereléseket.

Az Európa-kávéház is érdekes képei nyújt. Tisztek és legénység vegyesen ülik körül az asztalokat, a billiárdozó tisztek játékát megjegyzésekkel kisérik, kedélyesen megbeszélik a kibicelő közkatonák. Összeforrva, mint egy nagy család, úgyszólván rang- és társadalmi különbség nélkül élt együtt Fiúméban D’Annunzio regényes ármádiája. A feketesipkás, barnárasült arditik középkori harcosokra emlékeztetnek, övükben rövid penge, oldalukon hatalmas revolver, hangosan beszélnek, nagyokat isznak, tréfálnak, kacagnak. Ezek a legkalandszere- tőbbek, D’Annunzio hívására Olaszország legtávolibb zugaiból sereglettek össze, minden vállalkozásra kaphatók, vakmerőek, találékonyak, zseniálisak.

Fiume reflektorai odavilágitanak az abaz- ziai partokra. D’Annunzio vezér s vakmerő arditi csapatai minden angolt, franciát, amerikait és japánt kitessékeltek a kikötővárosból, s igy a nagyhatalmak képviselői Fiume környékére kerültek, itt helyezkedtek megfigyelő állásba, tanulmányozzák a vidéket és embereket, járnak társaságba, házat vezetnek, ismernek és ismerkednek.

Az abazziai partokról Fiume olyan, mint egy elvarázsolt tündérváros. Ha leszáll az est, a látóhatár megélénkül. Opálszinü sugárkévék szaladnak, kutatnak a tengeröböl mentén, — millió gyertyafényü fényszóró világában mint halványodó csillagok pislognak át a kivilágított fiumei házak.

A nagy nyugalmat a hegyek között rohanó gépkocsik távolodó bugása zavarja csak, aztán ismét csönd, — a szomszédos bokrokból fülemile szerelmes csattogását halljuk.

rik, hogy súrolják őket a rikító jelmezek* amelyeket nem annyira a tervező fantázia, mint inkább a valóságos élet fantáziája jellemez. Röviden: akad hölgy, aki cigánylánynak van öltözve s akad olyan is, aki kendős parasztlánynak van öltözve. Láthatóan nem kíméltek körültekintést és fáradságot, hogy összeállítsák a megfelelő jelmezt.

A falak mentén a mamák frontja, mint minden rendes bálban. A különbség legfeljebb az, hogy az itt ülő idősebb hölgyek bátran vállalhatnák a statisztériát a legigényesebb operaház Carmen-előadásában. A gyermekek sem hiányoznak, ó nem. A legifjabb nemzedék is szórakozik itt a maga módján. Bujócskát játszanak a nagymamák és dédmamák szoknyája mellett, egyik-másik pedig vakmerőén beletúrja magát a tömegbe, a táncolókhoz tolakszik, hogy meghúzhassa bálkirálynő-nővérének a szoknyáját.

Idővel egyre többen merészkednek be az étterembe a válogatott cigánylányok és ur- fiak és a köztünk levő külön élet szineS egyre jobban keverednek az urinéppel. ÉS emelik a hangulatot, amelynek érdekében a fokozódó borfogyasztás is megteszi a magáét. Nem csoda, hogy mellőztetnek a társadalmi rend, a bemutaikozás stb. szigorít formái, a csoportok itt-ott vegyülnek és az urinép egyes férfitagjai lelkesen folytatják a néprajzi tanulmányt...

A cigányzenészek kitartók akkor is, há a maguk mulatságáról van szó. Szünet nélkül szól a zene minden helyiségben, éjjel két órakor már kint a büffében is. Mintha egyre nagyobb volna a tömeg, ahogy közeledik a hajnal, a város minden részéből sereglenek az emberek, hogy legalább egy •fél órára megmártsák magukat a színes mulatságban.

A cigánybál résztvevői remekül és otthonosan érzik magukat. A cigányfiatalságnak most már kevés a fedett helyiség: itt- ott az uccán sétálgatva látunk egy-egy fiatal cigánypárt. A leány lenge táncruhában, a fiú hajadonfővel, kabát nélkül. A forró bálterem után jól esik nekik egy kis friss levegő a téli éjszakában. Nem kapnak tüdőgyulladást. Megszokták a hőmérséklet é$ időjárás változásait. (s. i.J^

Helyszíni jelentés

Cigánybál