Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)
1938-03-30 / 74. (4517.) szám
4 1938 március 30, szerda. ' lehet más, mint a kulturális és ennek nyomán a politikai nacionalizmus. Köztársaságunkban egész vidékek vannak, ahol ,1918-dg egyáltalában nem ydlftak népiskolák és középiskolák. Itt ezeket az iskolákat csak a köztársaság építette ki és igy egész vidékeket, szigeteket mentett meg a németség számára, amiket a régi rendszer veszélyeztetett. „Kisebbségi statútum i» — Tehát a köztársaság a németek számára nagylelkűen osztogatta a kulturális előfélté teleket. Most már ideje, hogy az összes érvényes kisebbségi rendelkezéseket egyetlen törvényhozó aktussal egy rendszeres egészbe foglaljuk össze, akár azokról a rendelkezésekről van szó, amelyeket az alkotmánylevél, vagy a nyelvtörvény, vagy a törvényhozás, yagy a közigazgatás részleges rendelkezései tartalmaznak. Joggal állíthatjuk, hogy Csehszlovákiában a nemzeti kisebbségi jogok aránylag legtökéletesebb rendszerét alkottuk meg. Mivel azonban ezekből nem alkottunk kodifikált rendszert, a rosszindulat köny- nyü szerrel keltheti a tájékozatlan világ előtt j ^ azt a benyomást — és ezt kelti is —hogy kisebbségeink nem is lélegezhetnek szabadon ésj ha lélegezhetnek, akkor csak 1938 február 18-ika óta, így hát a rend követeli, hogy kisebbségi politikánk müvét formálisan is betetőzzük, Ezért tárgyal a csehszlovák kormány a kisebbségi statútumról, ezzel véget vetünk a kisebbségi propagandának, amely jóakaratunk és jólvégzett becsületes munkánk ellen irányult A brit miniszterelnök történelmi nyilatkozata után, amely nyilatkozat értékesen járult hozzá az európai tisztuláshoz és ezzel Csehszlovákia pozíciójához is. Bizonyára senkinek sem jut eszébe megrágalmazni bennünket, hogy kisebbségi politikánkat külső nyomás alatt Űzzük, Az utóbbi két év politikai gyakorlata után nyugodt lelkiismerettel hangsúlyozhatom, hogy ilyen kísérleteknek sohasem engedtünk és nincs is szándékunkban magatartásunkon bármit is változtatni. Azt tesz- sziik és azt fogjuk tenni, ami saját akaratunkból következik, állami felségjogunkból, a hazai tényezőkkel való együttműködésünkből a szerződésekben foglalt kötelezettségeink keretein belül. A miniszterelnök beszéde végén buzdító szavakat intézett a csehszlovák polgárokhoz, mert a csehszlovák kormány erősnek érzi magát, — úgymond, — ha tudja hogy van kire támasz- kodhia. Sajtóhangok a kisebbségi jogok rekodifikálásáró! A cseh sajtó bőven foglalkozik Hodza miniszterelnök rádióbeszédével, különösen annak a kisebbségi törvényről szóló részével. A Lidové Noviny úgy véli, hogy a kisebbségi jogok rekodifikáJása az alkotmányban foglalt normákra vonatkozik és igy nem adhat okot a csehszlovákok számára aggodalomra, mert hiszen Hodza az alkotmány megváltoztathatatlanságát kifejezetten hangoztatta, ellentétben az eddigi kisebbségi és nyelvi törvényekkel, illetve rendeletekkel, amelyek felülvizsgálat tárgyát képezhetik. Ez a kodifikálás alkalmával mindenesetre meg is fog történni. A Národni Listy azt Írja, hogy most a német állampolgároktól függ, hogy megtalálják azokat a határokat, amelyeken túl követeléseik nem érhetnek. A Národni Politika vezércikke szerint nem marad más hátra, mint tudomásul venni a német aktivizmus csődjét. Mint mindenkor, úgy ezentúl is hajlandók vagyunk — Írja a lap — fehér lapot nyújtani német földijeinknek, hogy arra Írják föl követeléseiket. És amennyiben ezek a követelések összeegyeztethetők lesznek a csehszlovák állam szuverénitásával és egységével, nem fogunk habozni, hogy ezeket minden külső nyomás nélkül teljesitsük. Hiszen nekünk is fontos, hogy valamennyi állampolgárunk, nyelvre való tekintet nélkül, megelégedett legyen a csehszlovák köztársasággal és ne legyen okuk jogos panaszokra és a határon át való kacsintgatásra. Ha Svájcban, Belgiumban és másutt is különféle nemzetiségek közösen élhetnek és jó hazafiaknak érezhetik magukat, akkor talán ez a probléma nálunk sem megoldhatatlan. De ha megoldhatatlanná válik, az nem a mi hibánkból lesz igy, — állapítja meg a N. P. Hetvenezer vendége volt 1937-ben a Magas Tátrának A tátrai fürdők szövetségének 2Uik közgyűlése m m Hatalmas idegenforgalmi, gazdasági és propagandamunka képét adta az évi jelentés ÓTÁTRAFÜRED. —- A tagok teljességének részvételével és számos hatósági kiküldött jelenlétében tartotta meg Ótátrafüreden a tátrai fürdők és szanatóriumok szövetsége 21-ik rendes közgyűlését. Dr, Szontágh Miklós főorvos elnöki megnyitójában megállapította, hogy az idegen- forgalom emelkedőben van. Ez nem csupán a gazdasági helyzet javulásának, hanem a tátrai tényezők hatalmas propagandamunkájának is az eredménye. A Tátraszövétség munkaköre mind nagyobb lesz, teljesítményei mind átfogóbbak és éppen ezért változatlanul szükség van arra, hogy a Tátraszövetségben tömörüljön mindenki, aki a Magas Tátra sorsát és fellendülésének szolgálatát a szivén viseli. Végül meleg szavakkal emlékezett meg Vág H. Lajos igazgató jubileumáról, amelyről lapunk más helyén emlékezünk meg. A hatóságok üdvözletét Haviár Mihály tanácsos, poprádi járási főnök tolmácsolta, aki a szlovákiai idegenforgalmi tanács nevében is meleg elismeréssel adózott a szövetség munkájának. Az évi jelentés, amely 58 nyomtatott oldalt tesz ki, hatalmas idegenforgalmi, gazdasági és Tátrafejlesztő munka képét adja. A legfontosabb újítás volt az az akció, amelyet Pöstyénfürdővel és a szlovákiai idegenforgalmi tanáccsal együtt a nyugati és északi államokban folytattak le és amely azzal az eredménnyel járt, hogy már az elmúlt évben is számos vendége volt a Tátrának Belgiumból, Angliából, Hollandiából és Svédországból. A külföldi vendégek megnyerése mellett nagy figyelmet szentel a szövetség a belföldi propagandának is és ezen a téren is nagy eredményeket ért el: a Tátrának 1937-ben 20,000 külföldi és 50.000 belföldi vendége volt. A szövetség közös prospektusokat és árjegyzékeket, plakátokat, menetrendeket adott ki és nagyarányú volt az ujságpropaganda is: a sajtó- osztály (dr. Nemény) 102 cikkel, 61 kisebb közleménnyel, képszolgálattal és egy hetenként megjelenő kőnyomatossal 26.000 közleményt ért el több ország sajtójában. A rádióban és vetitett- képes előadásokkal is nagy mértékben propagálták a Tátrát, egymaga dr. Nemény 31 rádió- és 43 vetítettképes előadásban ismertette a Tátrát. A szövetség tovább építette ki külföldi képviseleteit, különösen nagyszabású lett a dr. Vigyázó vezetésével működő budapesti képviselet, ami azért is fontos, mert Magyarország még most is egy harmadát adj* a Tátra külföldi vendégeinek. Ugyanilyen mértékben szentelte a szövetség munkásságát a vendégek és a devizák biztosításának. Ezen a téren rengeteg történt és egyik legnagyobb eredménye az a megállapodás, amelyet a magyarországi vendégek biztosítására a magyar kormánnyal a Tátra részére kötni sikerült A megállapodás létrehozásában dr. Szontágh Miklósnak, Polnisch Artúrnak és Vág H. Lajosnak vannak nagy érdemeik. Az utazási kedvezmények és a vasúti közlekedés megjavítása terén az illetékes minisztérium a szövetség több javaslatát magáévá tette. Ezenkívül foglalkozott a szövetség adóügyekkel, pausálárak létrehozásával, befagyott hitelek felszabadításával, sze- zón- és forgalmi kérdésekkel, a személyzet további kiképzésével és más, az idegenforgalom és a gazdasági élet körébe vágó fontos kérdésekkel. A tátravidéki útépítés és az utak téli szabaddá tétele terén is több fontos eredményt ért el a szövetség. A nagyszabású jelentést, amelyet Vág H. Lajos titkár és Hefty Gy. Andor tanár állítottak össze, a közgyűlés köszönettel vette tudomásul, majd megválasztotta a következő vezetőséget: elnök dr. Szontágh Miklós, alelnökök Polnisch Artúr és Országh György, titkár Vág H. Lajos, jogtanácsos dr. Forberger Béla, pénztáros Prouza Lajos, ellenőrök Móry János és dr. Opatray Ján. Az egyhangú választás után Polnisch Artúr igazgató tartott érdekes, tartalmas és rendkívül figyelemreméltó előadást a fürdőtelepeknek a nemzetközi közeledésben való fontos szerepéről. Ezt az előadást Polnisch igazgató a tavalyi budapesti nemzetközi balneológiái kongresszuson is elmondta, ott is — mint most Ótátrafüreden, ahol a szövetség kérésére megismételte, — nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatták az eredeti alapgondolatból kiinduló közérdekű fejtegetéseket. Ezek abban csúcsosodnak ki, hogy a fürdőtelepek a legalkalmasabbak a népek és, nemzetek közeledésének szolgálatára, az egyes nemzetekhez tartozók egymásközöttl mélyebb megismerésére. A fürdőkben van a legjobb alkalom arra, hogy a különböző nemzetiségű vendégek egymás lelkiségét és felfogásait megismerjék. Azok respektálására is készségesebbek ott, ahol a környezet is békét és megértést teremt és ezt a respektust és megértést magukkal viszik haza, ami nem lehet hatás nélkül a népek egymásközötti érintkezésére. Épperi ezért a fürdőtelepck minden támogatást megérdemelnek és az állam egyik legfontosabb feladatát kell képezze a fürdőügy és az idegenforgalom fejlesztése. A közgyűlést együttes vacsora követte a Grand Hotelben, amelyen Braveny Jaroszláv főtanácsos. Polnisch igazgató. Hefty Gy. Andor tanár és dr. Pullmann János főorvos mondtak pohárköszöntőt. Húsz fillér Irta: Andai Ernő Nagy Jánosnak hivták, hatvanhároméves volt, de annyival idősebbnek látszott, hogy a menhelyen a nála jóval öregebbek is csak János bácsinak szólították. Vidékről került fel, ahol szabósegéd volt Megfelelő anyagi eszközök híján sose tudta magát önállósítani. Legutóbb Horovác szabómesternél dolgozott segédi minőségben huszonhárom évig egyfolytában, amiből kitetszik, hogy nem lehetett afféle könnyelmű, kapkodó egyéniség. Talán éppen ez volt akadálya annak, hogy maga Is önálló mester legyen. Félénk volt, kissé habozó természetű és nagyon gyámoltalan. Hiányzott belőle minden bátorság, gyors elhatározás, tettrekész elszántság és az a mindent kockáztató vakmerőség, amely nélkül manapság senki sem boldogulhat, aki egy lépéssel tovább szeretne jutni a helynél, amelyet a sors élete számára kijelölt. Horovác szabómester özvegy ember volt Amikor ineghalt, egyetlen fia, László — könnyelmű, haszontalan kölyök, aki agyonkeseritette apja életét — nyomban túladott a műhelyen és eltűnt a kisvárosból. Az uj mester viszont fiatal erőket akart foglalkoztatni és Így Nagy János feljött Pestre uj életet kezdeni. Ez az uj élet sem sikerült jobban, mint a régi. Pedig a menhelyen, ahol különböző ágyrajárási kalandozások után kikötött, nagyon jól érezte magát. Rendes, tiszta ágya volt és ami mindennél fontosabb, fedelet érzett éjszakára a feje fölött Bár az elmúlt esztendők során kénytelen volt holmija nagy részét eladogatni, egyetlen ruháját, fekete keménykalapját, felöltőjét cipőjét olyan gondosan és főleg annyira szakszerűen ápolta, hogy amikor reggelenként kilépett a menhely kapuján, idős nyugdíjasnak vélhette mindenki, nem pedig nyugdíj tálán öreg szabólegénynek. Azaz hogy most már ez sem egészen igy volt Ha nyugdijat nem is, de bizonyos havi Jövedelmet élvezett Nagy János azon húsz pengő formájában, amelyet egy távoli rokona minden elsején pontosan kiutalt számára. Ez az életjáradék nem volt ügyen sok, de megfelelő beosztással elegendőnek bizonyult egy magános férfi részére, akinek semmiféle szenvedélye nem volt azon az egyen kívül, hogy szerette ágyban tölteni az éjszakát E® volt ugyanis az, amitől legjobban félt. Ahogy lassan alkonyba fordult élete, már mindennel meg- békült és mindenbe beletörődött Csak egyetlen dologtól reszketett babonás rémülettel. Hogy egyszer ne legyen meg a húsz fillérje, amely lehetővé teszi számára a menhely nyugodt éjszakai pihenését Még annakidején régen látott egyszer egy mozidarabot Az volt a elme: „A züllés utján.“ A tartalmát már elfelejtette, de a dm megragadt valahol a tudata mélyén és amikor a legnehezebb napokat töltötte Pesten, hirtelen felbukkant benne. Azzal a tiszta és világosan meghatározható jelentéssel, hogy a züllés útja ott kezdődik, amikor valakinek nem akad helye, ahol lehajtsa álomra kívánkozó fejét és kénytelen a szabadban tölteni az éjszakát. De ez eddig még nem történt meg vele és bizott benne, hogy sohasem jut el odáig. Napjai egyébként csöndes egyformaságban teltek. Mire reggeli sétája közben a különböző újságkiadó- hivatalok előtt végigolvasta a kitett lapokat és igy tudomást szerzett a fontosabb világpolitikai eseményekről, már el is telt a délelőtt. Ebédelni igy tavasz felé a szabadban tartotta egészségesnek. A Svábhegyen vagy a Városligetben ebédelt. Mindkét útvonalon megvolt a szokott hentesboltja, ahol kérés nélkül is becsomagolták szalonnáját a kenyérrel. De a hét néhány napján — ha volt friss — párisit vásárolt a lóhusszékben, miután kissé Ínyenc volt és megunta volna az egyhangú étkezést Ebéd után rövid kis szieszta következett Ha az idő engedte, egy napsütéses, kellemes pádon a természet ölén. Viszont zordabb évszak esetén, egy nagyobb áruház lehetőleg legnépesebb osztályán, abo! a falnak támaszkodva, látszólag elmerülve egy színes plakát szemléletébe, jőlesően kellemes alkalom nyilt az állva folytatott de annál békésebb kis szu- nyókálásra. Délután a mozi következett Mindig pontosan tudta, hogy a város melyik részében, milyen időközönként kerülnek bemutatóra uj filmek a mozgóképszínházakban. És minthogy napi élete végeredményben mégis csak az időjárás szeszélyeinek volt kitéve, télen a mozik Jólfütött előcsarnokában, az enyhébb évszakok beálltával pedig a mozik elé helyezett hirdetőtáblákon szemlélte a műsoron lévő film fényképeit amelyekből megfelelő gyakorlat után egészen szépen elképzelte magában a film teljes meséjét Mire ezen a szórakozáson is túlesett, már éppen csak annyi ideje maradt hogy megvacsorázza félliter tejét egy zsemlyével szokott tejcsarnokában és már igyekezett Is hazafelé a menhelyre. így folydogált élete sora, amikor egy napon váratlan esemény történt A hónap utolsó napja volt és elfogyasztván ebédjét a Városligetben, sóhajtva állapította meg, hogy a vacsora aznap elmarad, miután égen-földön nem volt több pénze annál a húsz fillérnél, amely éjszakai nyugodalmának megváltásául szolgált De nem nagyon bánkódott, hiszen végeredményben ez volt a legfontosabb. Elmélázva ült a pádon, kissé el is szenderitett a békés koratavaszi napsütésben. Arra riadt fel, amikor egy kéz a vállára ütött és rekedt hang kiáltott rá: — János bácsi...! Hát maga hogy kerül ide?l Ahogy felnyitotta szemét, lerongyolódott, borotvá- latlan fiatalembert látott maga előtt, akiben csak hosz- szas hunyorgatás után Ismerte fel Horovác Lászlót, volt főnöke fiát <— László ur... ugrott fel hirtelen és öreg szive szinte elakadt a váratlan izgalomtól. — Mi újság? Hogy van?! Mióta van Pesten?! És ilyen állapotban ... — csak most látta meg a flu riasztó külsejét Ugyanakkor észrevett egy másik, hasonló külséjü csavargót is, aki ott állt László mellett és kis ládát tartott a kezében. A sirás összeszoritotta torkát, ahogy elnézte ezt a két züllött figurát akiknek szájából csak úgy dűlt a pálinkabüz. Hát idáig jutott Horovác szabómesternek, az ő régi, becsületes főnökének a fia?! Könnyektől elhomályosodó szemmel alig értette László részegen dadogó, sűrűn elakadó elbeszélését, amelyből csak az derült ki, hogy teljesen pénz nélkül állnak barátjával együtt, aki asztalos és szerszámait akarja most eladni. Viszont ilyen éhesen és fáradtan nem tudnak útnak indulni. Ha az öreg János tudna valami kis pénzt kölcsönözni addig, amig a szerszámok árából visszaadhatják ... És mintha észrevette volna Nagy János önkéntelen mozdulatát, amellyel a zsebében őrzött huszfilléres felé kapott, László még ezt is hozzá tette: Megadjuk egy félórán belül... Ha akarja, addig itt van zálogba a szerszám...! — ezzel már kezébe is nyomta a ládát János nem tudott válaszolni. Olyan váratlan volt a találkozás, annyi régi emléket kavart fel benne, hogy anélkül, hogy tudta volna, mit csinál, átnyújtotta a két csavargónak összes földi vagyonát, éjszakai nyugalmának megváltását az utolsó huszfilléresét Aztán elindultak hárman a város felé. A ládát János vitte. Jólesett annak szilárd biztonsága, bármilyen nehéz volt is. Hiszen ez jelentette, hogy talán mégsem marad hajléktalan éjszakára. Megvárta őket künn az uccán, amig bementek egy bormérésbe és ittak valamit a húsz fillérért Aztán mentek együtt tovább. A két csavargó elől, ő néhány lépéssel mögöttük, vállán a nehéz ládával és szivében a még nehezebb gonddal: mi lesz, ha nem kapja vissza a pénzét?! Hol fog aludni ma éjszaka...?! — Ide felviszem —- fordult hátra végre László a növekvő alkonyaiban egy kis raellékucca egyik kapu-* ja előtt Maga várjon itt addig! Elvette tőle a ládát és eltűnt a kapu alatt. A másik is utána akart sietni. De János elkapta a karját; — Maga csak maradjon itt addig.. J — Mit akar?! —• vigyorgott az rá. — A pénzemet akarom! A húsz filléremet.. .TI — reszketett egész testében Nagy János. Szinte artikulál latlanui hörögte: — Én abból alszom ma éjjel...!! — Hát legfeljebb ébren marad ma éjjel! Te... —* nézett most már rá fenyegetően a csavargó. — Ereszd el a karomat... És miután János még inkább megfogta, hirtelen felkapta öklét és olyan erővel vágta mellbe, hogy az öregember félájultan esett le a földre. Ezzel már el is tűnt társa után és Nagy János ott maradt a néptelen, sötét uccán a földön egymagában. Gondosan letisztogatott fekete keménykalapja porosán, behorpadva hevert néhány lépésnyire tőle az ut porában. Beszélni akart, kiáltani, felugrani, utánuk rohannni. De egyetlen hang nem jött ki a torkán. Most ütötték meg életében először. És mégsem ez fájt. Mindennél rettenetesebb volt a gondolat: „A züllés útja." A most következő éjszaka, amit a szabadban kell eltöltenie.., Arra riadt fel, hogy könnyű lépések suhannak el mellette. Karcsú női alak állt meg előtte egy pillanatra. Még kis koppanást hallott a kalapjában és a karcsú, szépkabátos urihőlgy már el is tűnt a sötét uccában. Nagynehezen felült és magához húzta kalapját. Felemelte, hogy leporolja. És abban a pillanatban fényes huszfilléres hullott ki jövőt, nyugodt éjszakát, örömet hirdető pengéssel a kalapból a kövezetre. Némán nézte egy pillanatig. Aztán, mielőtt felállt, önkéntelenül térdre csuklóit a lába. És néma, szavak nélkül való mély sóhaj szállt fel öreg, fáradt szivéből az égre, ahol legmagasabban, valahol túl a csillagokon gondot viselnek mindenkire, aki él. Még havi huszpengős életjáradékból élő sz«« gény, fáradt, öreg szabólegényekre is,
