Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)

1938-03-22 / 67. (4510.) szám

7 1938 március TI, kedd. ________________ ____________________ ^WMMMA^ARHtMiAP —— ^11" I ' (*) A Jókai Egyesült Komáromban ma, ked­den este fél kilenc órai kezdettel vitaelőadást tart. Előadó Harmos Károly festőművész. A vita­előadás igen érdekesnek ígérkezik, amennyiben Harmos Károly több témát ajánl a hallgatóközön­ségnek s a megvitatandó előadás tárgyát a kö­zönség maga választja ki. A vitaelőadás választ­ható tárgyai pedagógiai és művészeti körből fannak. (*) Németh Antal a magyar drámairodalom berlini bemutatóiról* Budapestről jelentik: Né­meth Antal többnapos berlini tartózkodása alatt ■; megnézte a műsoron szereplő darabokat és egy- vj iben hivatalos lépéseket tett a magyar darabok ) németországi elhelyezése ügyében. Eddig ugyan- ‘ is a legritkább esetben került színre német szin- \ pádon magyar darab. A darabelhelyezés Német- l országban különben is nem magánüzlet, hanem ) azt hivatalos fórum végzi és éppen ezért sikerült ^ Németh Antalnak megteremteni a lehetőségét I annak, hogy a jövőben a magyar színpadi iroda­lom sűrűn szerepeljen német színpadon. Ezek között a legjelentősebb Az ember tragédiája to­vábbi németországi diadalának biztosítása. Előreláthatólag a hamburgi előadást több nagy német város bemutatója követi, sőt Berlinről is szó van. A Roninok kincsét, Kállay Miklós ja­pán legendáját nagy tetszéssel fogadták a né­met körök és ez lesz a legközelebbi magyar be­mutató Berlinben. A Csodatükör szintén még idei bemutató lesz. (*) Magyar kulturelőadás Beregszászon. A be­í». regezászi PrMKE legközelebbi kulturdélutánját hmárcius 24-én, csütörtökön este 6 órakor rendezi ' a Beregmegyei Kaszinó nagytermében. Előad ,-Naranc6Ík Imre, a losonci református teológia , J(,anára „A csehszlovákiai magyar társadalom két •"évtizede” címen. Belépés díjtalan. r.yj, (*) Az ember tragédiája Szófiában. A szófiai Nemzeti Színházban tervbevette az igazgatóság. |iuogy Madách tragédiáját szinrehozza. A dara- ot 'kiváló szereposztásban akarják szinrehozni és a szereposztásról a közeljövőben döntenek. (*) A Kék róka kétszázadszor. Az idei szín­házi évad legnagyobb sikere Budapesten Her- czeg Ferenc Kék rókája, amely március 26-án érkezik el a kétszázadik előadáshoz. A ritka ju­bileumot díszelőadás keretében üli meg a szín­ház és Herczeg a függöny előtt is meg fog je­lenni. Az előadás után a színház bankettet ad a szereplők tiszteletére. (*) Átszervezték az osztrák filmgyártást. Bécsből jelentik: A tulajdonképpeni értelemben vett osztrák filmgyártás befejezést nyert. Eddig ís német érdekeltség monopolizálta a gyártás technikai részét, most azonban egy sereg bdro- ü>'.daimí német szakember szervezd át Becsben a birodalmi filmkamara utasítására az osztrák filmgyártást, amely szervezetten bekapcsolódik a német filmgyártásbet. (*) A finn állami muzeum magyar vásárlásai. Helsinkiből jelentik: A helsinki magyar kiállítás nagy sikerét jellemzi, hogy eddig a finn állami muzeum megvásárolta Szőnyi, Aba-Novák, Bol­dizsár és Kirchner festményeit, továbbá Borbe- reky szobrát. Magánkézbe több magyar festő müve került . SPORT . A nagynémet válogatott nem tudta legyőzni a magyar újonccsapatot Döntetlent harcolt ki, de a győzelmet is megérdemelte volna a magyar szükség-válogatott 52.000 néző előtt nagy sikert aratott Nürnbergben a megfiatalított magyar futball ■■■ Németország—Magyarország t:i (1:0) NÜRNBERG. — Németország és Ma­gyarország válogatott labdarugócsapatainak 13-ik találkozása a nürnbergi stadionban napsütéses, tavaszi időben zajlott le. A re- mektalaju, gyepes pályát a nézőteret zsúfo­lásig megtöltő, 52.000 főnyi közönség övez­te. A csapatok közül a német egységesebb­nek látszott, mig a magyar válogatottban ezúttal éppen a legjobbak sérülése és beteg­sége miatt hat olyan játékos szerepelt, akik közül az újpesti Balogh és Pusztai csak egy- egyizben, a Nemzeti három játékosa: Kis- alagi, Balogh II. és Horváth, valamint az Elektromos Pázmándyja még soha nem volt válogatott. Ily körülmények között az egész sportvilág, főleg pedig a németek biztos német győzelemmel számoltak. A magyarok erős nappal szemben játszot­tak az első félidőben. Eleinte egy-két szép támadást is vezettek Jákob kapuja ellen, de a német csapat mindjobban átvette a játék irányítását és az első félidőben fölényben is volt. Az újoncok a magyar csapatban még nem találtak magukra, a védelemre óriási föladat hárult, de éppen ez a csapatrész ez­úttal remeknek bizonyult. A sorozatos német támadások közül az egyik a 27-ik percben sarokrúgáshoz ve­zetett. Fath szépen iveit labdáját a német csatároktól elnyomott Háda nem tudta kiütni, ellenben Siffling kiemelkedett a csomóból és befejelte a magyar kapuba. A magyarok ellentámadásait ekkor nagy balszerencse kisérte, mert Zsengellér két lö­vése is kapufán végződött. A németek l:0-ás vezetésével ért véget az első félidő. Szünet után a szokatlanul nagy melegben már fáradtabbak voltak a játékosok, de a magyar csapat ekkor jobban birta az iramot és szebbnél szebb szövényekkel támadta a német kaput. A 4-ik percben Pusztai magasan középre adott labdáját Toldi kapásból belőtte. Ezzel megvolt a magyar kiegyenlítés. De a magyar csapat továbbra is támadott és csaknem teljesen beszorította a védekezni kényszerült németeket. A 27-ik percben Toldi húzódást kapott és ettől a perctől kezdve a balszélen statisztált. A játék végén a németek mindenáron igyekeztek megsze­rezni a győzelmet, de a magyar védelem re­mekül állta az ostromot. Az eldöntetlen eredmény nagy csaló­dást keltett a németeknél. A magyar csa­patnak azonban annál nagyobb sikert jelent a hízelgő döntetlen. Az újoncok Kisalagi kivételével kitünően beváltak. Különösen a fedezetsor javult föl nagyszerűen a máso­dik félidőben, mig a védelem elejétől kezd­ve remekelt. A csatársorban Toldi volt a legjobb, A magyar játékosok közül kiemel­kedő játékot Háda, Bíró, Korányi, az új­pesti Balogh és Toldi nyújtottak, mig a németeknél csak a védelem érdemel dicsé­retet, A nagyiramu, igen heves 'küzdelmet mu­tató, de példásan fair mérkőzést a belga Langenus kitünően vezette. Langenus elismerő bírálata A nemzetközi futballélet egyik kiemelke­dő egyénisége, a mérkőzést vezető Lange­nus, aki ezúttal éppen 75-ik nemzetközi meccsét vezette, rendkívül elismerő módon nyilatkozott a magyaT csapat teljesítményé­ről. Langenus szerint az újoncokkal spékelt magyar válogatott ritkán látott gyors és modern futballt játszott Véleménye szerint a magyarok a győzelmet is megérdemelték volna. Csak a gótiövő csatár hiányzott a csa­patból. A játékosok közül az újpesti Balogh fedezetjátéka tetszett legjobban a belga bí­róinak. Németország B.—Luxemburg 2:1 (1:0) WIIPPERTAL. — A német B. válogatott csapat 20.000 néző előtt győzött- A németek góljait Gauchel (2) lőtte, mig Luxemburg részéről Liba volt eredményes. A luxemburgi csapatban a kapus tűnt ki, a németeknél Berg (Schalke) volt a legjobb. Lengyelorszá - Hungáriául]jp est vegyes 2:2 (0:2) VARSÓ. A Hungária és Újpest játékosaiból összeállított vegyes csapat vasárnap Varsóban 12.CXX) főnyi közönség előtt edzőmérkőzést ját­szott a Jugoszlávia ellen készülő lengyel világ- bajnoki válogatottal. A magyarok az első fél­időben Kállay két góljával 2:0-ra vezettek. Szü­net után azonban a lengyelek Wostal és Wlo- darz révén kiegyenlítettek. Magyar kísérheti csapat— Csihócsapat 3:2 (2:1) BUDAPEST. A magyar fővárosban vasárnap egy kísérleti válogatott csapat (a görögök el­leni válogatott keret) egy Csikó-válogatottal mérkőzött és azt 3:2 arányban legyőzte. A győz­tesek góljait Kalmár, Vince és Nemes lőtték, mig a Csikók Harangozó és Hidasi (11-esbői) révén voltak eredményesek. Kiemelkedő játékot csak a szegedi Harangozó mutatott. Döntetlenek napja a nyugati divízióban (*) Mire készülnek a bécsi színházak? Bécs­ből jelenük: Gyorsított iramban folyik a színhá­zak átszervezése. A Burgszinház uj igazgatója Shakespeare Julius Cézárját és Schönherr „Leng a zászló" cimü darabját adatja elő. Jelusich igaz­gató lekötötte Bethge „Hadastyánok indulója" és Johst „Sohlageter" cimü darabjait. A Deut- sches Volkstheater egy Sardou-vígjátékot mutat be és ennek a bemutatásáig a „Romnaov-ház" marad műsoron. Felújítják Schiller Teli Vil­mosát. A Faust második részének tervbevett előadását egyelőre elhalasztották. (*) A budapesti színházak e heti műsora. — OPERAHÁZ. Kedd: Tannháuser (Németh Mária felléptével). Szerda: Bánk bán. Csütörtök: Iphigeniá Aulisban. Péntek: A mosoly országa: este: A végzet hatalma (Németh Mária felléptével). Szombat: Cosi fan tutte. Vasárnap délután: Carmen (munkáselőadás II. csop. 2. sz.: 3); este: Tosca (Németh Mária fel­léptével) Kedd: Himfy. Szerda: Don Juan. — NEM­ZETI. Kedd: Harang és kalapács. Szerda: Rang és mód. Csütörtök és vasárnap délután: Bánk bán. Pén­tek és vasárnap este: A falu rossza. Szombat délután: Bánk bán: este: Zivatar. Vasárnap délelőtt: Süt a nap (munkáselőadás). — NEMZETI KAMARA. Egész héten minden este és vasárnap délután: Kék róka (szombaton este kétszázadszor). — VÍG. Kedd, szer­da, csütörtök, péntek, vasárnap délután: Bors István. Péntek délután: Gyermekelöadás. Szombat (először), vasárnap este és hétfő: Fűszer és csemege. — MA­GYAR. Kedd. szerda, csütörtök, péntek, szombat, va­sárnap délután és este: Volpone. BELVÁROSI. Egész héten minden este és vasárnap délután: Duó. —• MŰVÉSZ. Csütörtöktől minden este és vasárnap délután: Szakíts helyettem. — PESTI. Egész héten minden este, péntek és vasárnap délután: Hatodik emelet — ANDRÁSSY. Kedd: A „Nem leszek hálát­lan!" főpróbája. Szerda, csütörtök, péntek, szombat vasárnap délután és este: A „Nem leszek hálátlan! —• VÁROSI. Péntek délután: Hoffmann meséi: este: Jú­lia. Szombat este: Hangverseny. Vasárnap délelőtt: Abrahám-matiné: délután és este: Júlia. — ROYAL. Szerda: A „Pillanatfelvétel" főpróbája. Csütörtök, péntek délután és este, szombat vasárnap délután és este: Pillanatfelvétel. — TERÉZKÖRUTI. Egész hé­ten minden este és vasárnap délután: Lulu, Az ÉSE bravúrosan legyőzte Tapolcsányt A VAS-Rapid kikapott Nagy* szombatban • Az FTC, LAFC és a Zsolnai SK döntetlenül játszott idegenben POZSONY. — A nyugati divízió vasárnapi for­dulója gera volt mentes a meglepetésektől. így elsősorban az ÉSE szerzett kellemes irányban meg­lepetést, amennyiben idegenben, még hozzá a ve­zető-csoportban lévő Tapolcsány eüen biztos győ­zelmet szerzett és két értékes pontot vitt haza. A Vas-Rapidnak azonban nem sikerült folytatni si­kersorozatát és Nagyszombatban alulmaradt az I otthonában jobban szereplő Rapid ellen. A többi mérkőzés e’döntetienül végződött. Az FTC nem tudta Komáromban megadásra bírni a KFC-ot és a LAFC is pontot hagyott Ruttkán a kiesés ellen küzdő Ruttkai FC ellen, a Zsolnai FC Trencséii- ben döntetlent csikart ki a vezetését még mindig egy ponttal megőrző Trencséni TS-től. * ’ A részletes eredmények: Komáromi FC—Füleki TC 2:2 (2:2) KOMAROM. — Tavaszi rekordközönség (1900 néző) előtt folyt le a diviziós bajnok komáromi mérkőzése, amely a várakozásnak megfelelően döntetlen eredménnyel végződött. A fülekiek ját­szották a technikásabb futballt, de a komáromiak voltak a lelkesebbek és erőnlétben is jobban fel­készültek. Az első félidőben határozottan a ven­dégek voltak fölényben és csatársoruk perceken keresztül valóságos ostrom alá vette a KFC ka­puját, de gólt csak akkor tudtak elérni, amikor Vitálos gyomorfájdalmai miatt a pályán össze­esett és huszperces kezelésre szorult. Tiz ember­rel nem tudta megakadályozni a KFC, hogy Egri közvetlen közelről védhetet.len góllal ne szerezze meg a vezetést A KFC azonban már három perc­cel később Tóth tizenegyese révén kiegyenlített (27-ik perc). Változatos iram után ismét a füle­kiek voltak eredményesek: Sigmund váratlanul leadott lövését Vdnya ugyan kivédte, de izgatott­ságában kezével a hálóba ütötte a labdát (32-ik perc). Alig kezdte meg a játékot a KFC, amikor Drózdy lerohant és 25 méterről küldött magas láb- dája a kapus feje fölött a hálóba esett. Szünet után a KFC vette át az irányítást, a ven­dégek megzavarodtak é« teljesen a saját térfelük­be szorultak. A gól a levegőben lógott, de szinte minden komáromi lövés elakadt valamelyik füleki védő lábában. Drózdynak nagy alkalma nyílott a gólszerzésre, de Böhm idejében közbelépett és .sarokrúgás lett, amelyből László fejese alig ment a kapu fölé. A 35-ik percben László huszmétotes szabadrúgása remekül szállt a balsarokba, de a labda a belső kapufáról a mezőnybe pattant. A fülekiek elkeseredetten védekeztek, az időhúzás­tól sem riadtak vissza ée hiába volt a komáromi csatárok minden igyekezete, az eredmény má* nem változott­A komáromi csapat teljesítményét igen nagy­mértékben befolyásolta két játékosának, Tóthnak és Vitálosnak a betegsége, lelkesedésben azonban minden játékosa dicséretet érdemel. A közvetlen védelemben egyformán kitett magáért a két hát­véd, Simon és Czirók, Ványa kapus azonban sokat bizonytalankodott. A fedezetsorból a két szélső half, Bokrossy és Weintramb emelkedett ki, de a beteg Vitálos is kitett makráért. A csatársorban Drózdy képviselte a lendületet, minden megmoz­dulása veszélyes volt. Ivjcsics a második félidő­ben nagyon sok szép búzást csinált, László ezút­tal adós maradt lövéseivel, úgyszintén Tóth is. Messingernek nem ment a játék. A Füleki TC nagyvonalú játékot nyújtott addig, amig kondícióval birta. Szünet után visszaesett a csapat és csak a közvetlen védelme volt elfo­gadható. Egyénileg Reimann kapus, Böhm hátvéd, Csukás középfedezet, Sigmund. Egri és Juracsek emelkedett ki. Kár, hogy némelyik játékosa feles­legesen durva. Gabcsó biró a második félidől>en sok hibát kö­vetett el a’ KFC kárára. Előmérkőzéseu: KFC 11—Rapid (Érsekújvár) 4:1 (2:1). Második osztályú bajnoki mérkőzés, amelyet a favorit KFC 11 biztosan nyert.. A góljain Vav. rik (2), Kacz és Malár osztozkodtak, a vendégek részéről a balösszekötő volt eredményes. Jók: Tóth. Hadanich, Vavrik és Kacz, illetve a vendé­gektől a kapus és a jobbösszekötő. Hullhat FC - Losonci 3:3 (i:0) RUTTKA. — Gyönyörű tavaszi Időben, arány­lag kisszámú közönség jelenlétében folyt le ez "a diviziós mérkőzés, melyet a LAFC az utolsó öt percben rontott el, amikor még 3:1 arányban ve­zetett. Az eredmény azonban megfelel a csapatok teljesítményének. Mig a LAFC a technikailag job­bik csapat volt, a ruttkaiak kétségbeesetten har­coltak és védekeztek. A mérkőzés nem ütötte meg a diviziós szintet, mert kapkodó játékot mutatott a két csapat. A LAFC ezúttal nem tudott teljesen magára találni, aminek főoka Ménessv hihetetle­nül gyönge teljesítménye. A csatársorban különö­sen Majlik és a baloldal tetszett. Gyönge volt a védelem is és különösen a második félidőben. A ruttkaiak uj szerzeménnyel álltak fel a csatársor tengelyében, ahol Herrman oderbergi játékos de- butáit," meglehetős sikerrel, bár nem volt mellette játékos, aki megértette volna. Fedezetsora gyen­ge, a hátvédek közül Kozma volt a jobbik, ámbár sokszor igen kíméletlenül játszott. Á kapus is di­cséretet. érdemel. Már a 6-ik percben Kramár éles lövését Eszter beejtette a kapuba. Szünet után nagy LAFC- fölényben a 10-ik percben Sós tizenegyes rév in kiegyenlített. A biró megismételtette a rúgást (!), A 25-ik percben Majlik megszerezte a. LAFC vé­szére a vezetést- öt perccel később újabb gólt lőtt Majlik. A 38-ik percben Koznia a 16-os vonalról gyönyörű lövéssel 3:2-re szállította, le az ered­ményt.. Ettől a LAFC megza.varo>rlott és a honi csapat kapcsolt rá. Az utolsó percben kavarodás­ból sikerült Hernuannak beállítani a, véger i- ményt. Biró: Martinkovjcs. Nagyszombati Rapid— Vas-Rapid, Pozsony 5:2 (3:t) NAGYSZOMBAT. — Gyönyörű időben, 2000 fő­nyi közönség előtt, a honi együttes megérdemelt győzelmet aratott, amely azonban gól arányban I meglehetősen túlzott volt. Az eredmény kialakulá­sához meglehetősen hozzájárult Schneider biró szereplése, akit sokat hibázott és erélytelen játék­vezető volt. — Rögtön az első percekben a bíró 11-est Ítélt a vendégek ellen, amit a Rapid ka­pusa kivédett. Az első gólt Malatinsky érte el a helyi Papidnak, majd Polás gólozott, Ezután a Vas nyomult fel és Janotta 20-méteres lövése a hálóba jutott. (A nagyszombati csapat kapufát reklamált, de a biró gólt Ítélt.) A mérkőzés végén

Next

/
Thumbnails
Contents