Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)

1938-03-20 / 66. (4509.) szám

8 1938 március 20, vasárnap. MAGYAR FIATALOK SZAVA Kisebbségi napszámmunka Irta: Aba Sándor (Küldöm mindenkinek, ki tenni akar s tud, — a tettért!) A nemzet életrevalóságát nem pillanat­nyi jó vagy rossz, Ikedvező vagy kedvezőt­len gazdasági, politikai 'helyzet határozza ímeg, — a nemzet társadalmi értékét nem sztatikái törvények, nem szociográfia méri, de az erőhalmozás, ami a nemzetben van, a munkavállalás, sorsvállalás, mivel a nem­zet legközelebbi céljáért indul, tehát a nem­zet társadalmi dinamikája, mozgása. Ez a megállapítás több szempontból idő­szerű és jelentős -ránk vonatkozólag. Min­denekelőtt vissza lehet ennek alapján uta­sítani a vádat, amit már magam is hallot­tam: ha valóban ennyire rosszul áll a ma­gyarság, ha ennyire nem tudott megmarad- íü éVtharcban. — ahogy a Féja-köny- vek mutatják, — nem életrevaló, adja át helyét értékesebb népnek. Másodszor alapja lehet a szociográfia kisebbségi szemléletének s ezt helyes irány­ba tudja terelni. Harmadszor, másodlagosan bár, rámutat a szociográfia eredményeinek felhasználd- j Sára. ! (! Alkalmas erre a pillanat, mikor az aprói munka fogalma mindinkább tért hódit, ami­kor lassan már tenni is szokás lesz, nem­csak beszélni. Szóval nem szabad megijednünk a való­ságtól, a helyzettől. Ez a legnagyobb hibá­ja minden itteni faluzóna-k: fél a bajt, — a szégyent — leirni, tudatosan vagy tudat alatt a fénnyel jobban törődik, mint az ár­nyékkal, pedig igy nem plasztikus a kép! — A betegség súlyos voltát nem az szabja meg, mennyire fáj, de hogy milyen lehető­sége van a gyógyulásnak! Az orvos na­gyon gyakran örül, ha a fertőző betegség éles fájdalommal jár, mert a beteg hama­rabb kezdi kezeltetni magát. Sokkal na­gyobb veszély a lappangó, a csendes kór! 1 Igaz, az említett támadások ellen nekünk nagyon nehéz védekezni. Mert bármennyi­re biztosak is vagyunk abban, hogy másutt is van ugyanilyen helyzet, csak éppen hely­zetrajzot nem csinálnak ottan, — összeha­sonlítás híján nem tudunk bizonyítani. Na­gyon nagy lelki erő kell ahhoz, hogy csak én mutassam meg teljes valóságában hibái­mat, de ez az erő biztosítja a hibák kikü­szöbölését. A szociográfia nem öncél, nem művészet, <— eszköz után a munkának kell következ­nie! Ezt tudják Féjáék, tudnunk kell ne­künk is. Féja tehát végeredményben a magyar életrevalóságát fogja igazolni vagy meg- dönteni. Nagyon nagy munkába kezdett: lemérni ezt az életrevalóságot, megnézni, akar-e élni, nemcsak megélni a magyar és vállalja-e azt a munkát, amit az életterem­tés kíván. Ha igen, /, igazolódott minden ál­munk, akkor valóban létezik messze a jövő­ben az uj szociális magyar aranykor, miről Babits, Narancsik beszéltek. Ha nem, ak­kor legokosabb, ha a következő népszám­láláskor cseremisz vagy vogul nemzetisé- güeknek valljuk magunkat. Az előjelek sze­rint erre nem kerül sor. Féja nagyon nagy kérdést dobott fel­színre. Nem azt, hogy hogyan lehetne se­gíteni a Viharsarok birtokmegoszlásán, — ezen a nemzet jövője nem alapszik, — de azt, van-e, aki akar segíteni?! Van-e ma­gyar, aki akar élni? Ezen fordul meg élet­jogunk kérdése! Ezt a szemléletet alkothatjuk Féjáékxól mi. kisebbségi magyarok. Mindez azonban bennünket reálisan alig érint. A harmadik jelentőség <— szociográ­fia gyakorlati fölhasználása — azonban már hozzánk tartozik. És ezt, mint nagyon megszívlelendőt, küldöm a nemzet napszá­mosainak leikébe! 1 Hogyan kerül a falukutatás eredménye munkába? Nézzük mind a két megoldást: a Féjáék egyedüli megoldását és a mi egyet­len lehetséges megoldásunkat. Mindenekelőtt a legnagyobb és legjelen­tősebb különbség kettőnk között: ők állam­alkotó többséghez, mi kisebbséghez tarto­zunk. ők tehát fent kezdik a munkapropa­gálást, ott indítják el a munkát, mi lent, a tömegnél. Ugylátszilk, a két helyzet közt kevés a különbség: ott gyorsabban menne, de nehezebb, itt könnyebben mehetne, de lassabban megy. i Mi ezzel nem igen fordulhatunk az ál­lam felelősseihez. Kisebbségi etikánk épp ebben kell hogy álljon: a felelősek mi va­gyunk és vállalnunk kell ezt a felelősséget. Mi: ő, te, én! Ha igy van, van életjogunk, életrevalók vagyunk, még ha nem tudom, milyen is a helyzetünk. Az ember társadal­mi értékét nem a vagyon, helyzet, de az akarat, a versenyképesség, a munkavállalás adja meg. Természet törvénye —< és ebbe nincs joga senkinek beleavatkozni, — hogy önmagával mindenki felveheti a harcot. Önmagában, önmagáért. Önmagában nem­zetéért. A német nép nem abban a pilla­natban lett világpolitikai szempontból nagy, amikor nyilvánosságra került felkészült­sége, de amikor a német ember a (helyes vagy helytelen) célért hajlandó volt meg­határozott mennyiségű vajat, meg tojást enni. Amikor vállalta a jövőért a mát. Nem engedhetjük el a mát, mert elveszít­jük a jövőt. És itt van nagyon nagy jelen- I tősége a falukutatásnak: mindinkább köze- | lebb visz minket a mához. Kiemel a múlt­ból, lehúz a jövő fellegeiből: itt van, ezt kell tenni, ezt lelhet tenni, vállaljuk-e meg­tenni. Mert akarni még kevés: vállalni és tenni: ez életünk dolga! NÁLUNK ' ' az a helyzet, hogy gazdasági kérdéseket alig tárgyalhatunk, még három-négy évig nincs szakemberünk elég. Ellenben, a már meglevő és ezután következő pontosabb felmérések nyilvánosságrahozataláig is •— azt hiszem, elég munkánk akad az ismert kulturális és a nyáron már nyilvánosságra kerülő építkezési és egészségügyi faluikuta- tási helyzetrajz alapján. Fiatal fiuk munkája augusztus hónapra hál’ Istennek tető alá hozza a két utóbbi kérdéskomplexumot. Itt és ezúton ismét ké­rem a lelkészeket, tanítókat, faluban és vá­rosban lakó magyarokat, segítsenek ennek a pár fiatalembernek. Mai magyarok hogyan is tudnák, hogyan] is érdekelné már őket, hogy van magyar mondavilág is, és minden mondák, minden mitológiák legkedvesebbike az Aranykert, amit ma közönséges halandó Csallóköznek nevez. A régi időkben Tündér Ilonának volt itt a várkastélya a bőségesen termő, Duna- öntözte rónaságon, s maga a jó Isten is mindig mosolyogva tekintett le a dunamenti Édenkertre. Bizony, bizony, régen lehetett. A magya­roknak talán nem is volt aranykoruk, még a regék világában sem ... A mai Csallóköz éppúgy adózó föld és sűrűn lakott terület, akár a többi, s Tündér Ilona helyét fölváltotta a gondokba merült Élet. A magyarokból sincsenek meg már mindnyájan, pedig Földes György olyan szépen megörökítette őket a Kukkónia lel­kében, ahol a derék és müveit ember szere- tétével szedegette csokorba Csallóköz min­den magyar emlékét. Lehet, hogy irodalmá­rok közönséges mesét sejtenek benne, én azonban — ahogy mindig jobban ismerge- tem a Csallóközt — áhítattal olvasok régi dolgokról, s bizony nagy védőszentemnek, Szent Istvánnak korától kezdve sok érdekes és szomorú történet játszódott le itt az arany egykori birodalmában. Utoljára kalászvető nyárban jártam a két Duna-ág között, s most, hogy hóvirágos télben láttam meg az egyformán sik tájat, a messziről-közelről füstölő és élő falvakat, a vonat ringatásából is kiéreztem Tündér Ilona tündéreinek ringatását, s ahogy az apró motorosvonat kiszaladt velünk az van szükség! Szükség van gimnazistára, cserkészre, táborra, tanítóra, tanárra, or­vosra, ügyvédre, újságíróra, lapra, egye­sületre, — mindenkire, mindenre, 'ki nem két (koronát vagy rongyos ruhát, de mun­kát ajánl fel a magyarságnak. Apró mun­kát. Égy évben egy napot, egy hónapban egy napolt, vagy tiz évben egy napot, vagy hetenként egy órát, mindegy: azt bizonyítja ezzel, hogy élünk és éltni fogunk. Ebben nem politikát akarunk: munkát a magyar­ságért. Ezt mindenki tud adni, akinek van magyarsága. ! A KISEBBSÉGI NAPSZÁMMUNKA önként vállallt, előre jegyzett munkaidő, a munkakör, hely és idő megjelölésével. A jelenlegi terv szerint egyelőre csak Kárpát­alján —- mert az említett kutatás ezen a vi­déken történik először, meg egységesebb is területileg — később a csehszlovákiai magyarság keretein belül, csak kulturális és gazdasági apró munka. A munka első része időrendben és terjedelemben: kultur- kérdések, második: egészségügy, harmadik: gazdasági kérdések. A munka lehetősége csak és kizárólag a munkásokon múlik. Célja: 1. betölteni a hiányokat, miket a szociográfiai kép mutat, 2. ellensúlyozni a bajokat, amik vidéken­ként tapasztalhatók (tbc, syphilis. egyke, golyva, alkohol stb.) Mig ki nem épül, csak a magyarlakta területeken folyik. Bővebben szándékosan nem ismertetem. Kérek magyar akarattal mindenkit, kiben ez gondolatot keltett, közölje velem azt ter­jedelmére, fontosságára való tékintet nélkül, lehetőleg cimmel ellátva e lap szerkesztő­ségébe „kisebbségi napszámmunka" jelzés­sel. Egyelőre az a célunk, hogy mindenki gondolatát kapjuk, ezért nem adunk itt pontosabb körülírást. Gondolatot szeret­nénk kelteni, ne adni. És várjuk nagy há­lával minden lelkész, tanító, orvos, tanár, PRMKE-, SzMKE-elnök, vezető, diák, munkás, falusi ember gondolatát. Nem kri­tikát, de gondolatot! Egyetlen feltétel: magyar. ! Vagy van, aki tenni akar és tenni tud, vagy nincs. Ezt a kérdést kell végre tisz­tázni. Van-e magyar munkavállalás, van-e társadalmi értelme a magyar létnek? Ez mindenkinek belső kérdése, ezt bizo- nyitani, rábeszélni nem lőhet, ha valaki enni akar, nyúljon a falat után és nyissa ki a száját, ne akarja, hogy másképp kell­jen táplálni! Mert, uraim, nagyon szomorú az, ha egy nemzetet gumicsővel táplálnak. Nemzeti létünk: buja és termékeny talaj, művelésre, napszámosokra vár: mert sok ugyan a szántani- és vetnivaló, — de na­Aranykertbe, azonmód álmok meséjében éltem. Pedig csupa, színtiszta valóság volt ké­sőbb, amit az Aranykert közepén, Duna- szerdahelyen láttam. Egy maroknyi magyar ember a hófúvással dacolva, beült kultúrát hallgatni és kultúrát menteni. Egyetlen em­beri kéz végzett mindent, körültekintő, fia­tal, munkás magyar keze: dr. Szeiff Gézáé, aki magyarságában nemrégiben odáig ment, hogy hajlandó volt lemondani élete legna­gyobb és legkedvesebb munkájáról, a Csal­lóközi Hírlapról, hogy átadhassa helyét a magyar néplapnak. Pedig nemcsak ifjúkori álmait vesztette vele, hanem kisebbfajta va­gyont is, de a csallóközi ember becsületes­ségével kész volt félreállni, amikor látta, hogy magasabb magyar érdekek kívánják a visszavonulást. S ott láttam a nótáskedvü Dobler Kálmánt, aztán Szerdahely örökké dolgozó, szeretett papját, Markwarth Gábor doktort, aki mint selmeci honvédunoka ke­rült az Aranykertbe. Ott voltak mindnyá­jan, a magyar kultúra vidéki közkatonái, akik a magyar dalért s a magyar szóért ta­lán a világ végére is elmennének. Azon a helyen, ahol valamikor a bécsi udvar pihent meg Budára menet, s amely­nek országutját száz meg száz szekér rótta, amelynek csárdáiban vígan járták a ver­bunkost, most kevésbé vidáman, de mégis ünnepeket ülnek a csallóközi magyarok. A sok furcsanevü, de csupa magyar történelmi vonatkozású falu úgy segít nekik, mint ami­lyen félve húzódnak a csirkék a tapasztalt kotlós alá, s az ember befelé elmosolyodik Az „Orient“ engedélyezett utazási iroda í. é. május 24-től—30-ig külön hajón az eucharisztikus világkongresszusra társas utazást rendez. Az útiköltség I—II osztályon oda és vissza vizumilletékkel és közös útlevéllel együtt Ke 82.—, melybe a dunai körmenet is be van foglalva. Szállás hat napra hatvan korona. Kérésre a kongresszusi igazolványt öt ven Ke ellenében átadjuk. Jelentkezési határidő szállást igénylőknek március 25-ig, a többieknek pedig április 15. Jelentkezési hely: BRATISLAVA Heydukova u. 3., özv. Farkas Zerémné ennyi öröm és ennyi hit láttán. Vájjon mi hozta magával, hogy a Lator­ca völgyében élő magyar ma közelebbi test­vérünk, mint máskor az egyvárosbeliek vol­tak, vájjon milyen titokzatos szellő simogat­ta végig a magyar lelkeket, hogy egyedül- valóságukban igy mégis egymásra találja­nak? Milyen jó tudni, hogy Pozsonyban, vagy a Rákóczi hamvait őrző Kassán, de Madách Nógrádjában vagy Göi-ör domb­jai között is egyformán testvéreknek érez­zük magunkat. Aranykertnek csak a Csallóközt nevez­ték, de lelkünk aranykertie ma minden szlo­vákiai vagy kárpátaljai magyar h:f*z, ahon­nan még nem veszett ki a hit, s ahol még miatyánkra tanítják gyermekeiket az édes­anyák. Kívül furcsa világot élünk, belül azonban örökké gyermekded lelkűnkkel tündérkastélyokat építgetünk, s a tiszta szív örömével hallgatjuk ünnepi muzsikaként egymás hétköznapi szavát. A Csallóköz ezernyi-ezer kedves emléket őriz. Krónikásai lassan elvesznek, de meg­maradtak újkori regősei, akik a vigasztalan télben is bizakodást hirdetnek. A magam­fajta vándor, aki keleten és nyugaton, észa­kon és délen egyformán szereti és ismergeíi népét, csöndes áhítattal áll meg a boldog emlékezés pillanatában és úgy mondja félő esdekléssel: — Szép Csallóköz, maradj meg a szegény szlovákiai magyarság mindenkori Arany­kertjének, Tündér Ilona székhelyének, re­gék országának és egymásban mindig test­vért látó magyarok szelíd otthonának! (1938 január.) Komárom a magyar népdalban DR. BÁRÁNYAY JÓZSEF KÖNYVE Komárom, noha nem tartozik a magyarság nagyvárosai közé, mégis egyike a legtöbbet em­legetett magyar városoknak. Emlegették, mert forgalmi gócpont, mert a Vág s a Duna összefo­lyásánál igen sok utazó fordul meg falai között, mert a Vág tutajosai itt kötöttek ki; emlegették, mert régi, híres vár, évszázadok óta születtek Komáromban katonanóták, emlegették, mert Má­tyás király Aranykertjének, a Csallóköznek fő­városa, mert a komáromi ember mindenfelé el­jutott, elvitte a város hírét s mert a leghíresebb mesemondó is Komáromban született. Komárom nagyobb szerepet kapott a magyar emberek aj­kán, mint sok, nála jelentékenyebb, gazdagabb s népesebb város. S mert sokat emlegették, ter­mészetes, hogy sok szép nóta is született Komá- ! rommal kapcsolatban. Nóták termettek a Csalló­közben, a Mátyusföldön, Dunántúlon a nép aj­kán, nóták a „slágerszerzők" zongoráján (néha csak azért is, mert jól ütemezhető, szépen hangzó I neve van) s ezeket a nótákat most egy lelkes komáromi lokálpatrióta, dr. Baranyay József vá­rosi könyvtáros, összegyűjtötte, csokorba szedte s könyvben adta ki. Lelkiismeretes, sokéves mun­ka eredménye ez. Szükséges hozzá, hogy valaki úgy szeresse a magyar nótát és városát, mint a kis könyv szerzője s olyan jó emlékezőtehetsége is legyen a gyűjtéshez. Abban a gyűjtő munká­ban, amely szlovákiai értékeinket, a magyar élet minden vonatkozásában összeszedi, felméri, ér­tékes ez a kis könyv is, — mint része az egész­nek, része önmagának, szellemi kincseink meg­ismerésének. A szerző ügyes bevezetőt irt könyve elé, megemlékezve forrásairól, valamint Komárom szerepéről a magyar dalban. Minden nótát összeszedett, — a legrégibb kalendáriomi verstől egészen a rádió „slágeréig", amelyben Komárom neve ben foglalt a tik, sőt azt is megem­líti, ha a város neve helyett másutt más város­neveket alkalmaznak a nótában. A kis könyvből derül ki, hogy Komárom milyen sok dalban sze­repel s milyen változatos alkalmaikkor éneklik el a város nevét. Hasonló, szorgalmas, a szülő­földet melegen megbecsülő gyűjtésekre minde­nütt nyűik alkalom s valóban érdekes volna fel­mérni, hogy Szlovákia városai, vidékei közül melyik volt a lengépszeriibb. Dr- Baranyay Jó­zsef kis gyűjteménye szellemtörténeti érték s ha egyszer Mecénás akadna hozzá, akkor nemcsak a szöveget, hanem magát a dalnak kottáját is közzé lehetne adni. A könyv a ko­máromi Metíesich-nyomda szép munkáját di­cséri. Tetszetős címlapot rajzolt hozzá HaJassy Jenő festőművész, öt koronás árban kapha­tó a Komáromi UNIÓ könyvesboltban, vagy a Kultúrpalotában. (szv> Mondom, már az ismert helyzetek és problémák nagyon nagy munkateret nyúj­tanak. Csak munkásokra, napszámosokra gyón sok aratnivaló is van! Farkas István: FÉNYKÉPEK Az aranykert székhelyén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents