Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)
1938-03-19 / 65. (4508.) szám
A BEFEJEZETT TÉNYEK UTÁN Hitler beszámol a birodalmi gyűlésnek A nagy beszéd - Először történt a frankfurti parlament óta, hegy a birodalmi gyűlésen az osztrákok is megjelentek - Chamberlain a jövő héten felel - Litvinov felhívása Csehszlovákia védelmére Erélyes rendszabályok Becsben az „önkéntes házhutatók“ elten „ Magyar népkonf erencía “ (s. i.) KASSA. • A Bodrogközben, e Szomorú sorban tengődő, kedvezőtlen gazdasági viszonyok között élő magyar vidéken újabban furcsa jelenségek észlelhetők. Megírtuk már, hogy Királyhelmecen az agrárpárton kívül újabban a szociáldemokrata és kommunista párt is titkárságot állított föl, mert nyilván arra számit, hogy könnyű politikai zsákmányt tud halászni az árvizes vidék szegényedő magyarjai között. Egymagukban nem sokra mentek e pártok ottani vezetői, ezért most összefogtak és litografált röplapokkal „népkonferenciára” hívták össze Bodrogköz magyarságát. Hogy nagyobb legyen a szemfényvesztés, néhány egyesültpárti vezető tag nevét is aláfirkan- tották az összehívó iv alá. Az illetők nyomban kikérték maguknak a kétes megtiszteltetést és följelentést tettek nevük jogtalan föl- használása miatt. Helyesen tették, mert éltek a gyanúperrel, hogy egészen másról van itt szó, mint amit a ^népkonferenciások” meghirdettek. Szólamokban, ugy-e, nincs hiány a körlevélben. Tizenkét pont hirdeti a magyar követeléseket, — az agrár, kommunista és szocdem uraknak nem kellett sokat törniök a fejüket, mert majdnem szóról-szóra azokat a követeléseket vették át, amelyekért közel húsz éve harcol lankadatlanul a magyarság meg nem alkuvó pártja. Kicsit késői, de gyors tanulékonysággal sajátították el, hogy mit kell követelni: a magyar nyelvjogokát a hivatalokban, magyar iskolák építését, az állampolgárság rendezését, a magyar nemzetiségű állampolgárok arányos alkalmazását a közhivatalokban, a folyószabályozást, útépítést, gazdamoratóriumot, az árverések beszüntetését stb., stb. Március 6-ra hívták össze a „népkonferenciát, a magyar szabadságharcok kilencvenéves évfordulójára”. A dátum kis elsíbolása meg se kottyan nekik, vagy talán nem is ismerik a valódi dátumot. Inkább hisszük az utóbbit. Mi is élünk a gyanúperrel, hogy nem lehet rendes dolog, amit az aktivisták terveznek különböző ravaszkodásokkal. Az aktivisták tábora a Bodrogközben megnövekedett a kommunistákkal és az uj harcmodorban a kommunisták irányítására ismerhetünk rá. Ha ilyen nagyhangú, magyarkodó dobverés hallatszik azokban a körökben, úgy — megszokhattuk —' valami gyanús dolog készül. A végén utóbb még a Bodrogközben is ígérnek majd néhány magyar föliratot. Az eddigi tapasztalatok szerint valami ilyenszerü „hallatlan vívmányra” kell számítanunk. Megszokhattuk, hogy mindig kipattan egy újabb Ígéret, valahányszor például a magyar kormánysajtó elkezd magyarkodni és kuruckodva, kérlelhetetlenül harsogja követeléseit. A tájékozatlan csodálkozik, a tájékozatlan nem tudja, mire vélni, de azok, akik már megismerték a taktikát, ilyenkor jól tudják: no, egy-két hét múlva ki fog robbanni az újabb ígéret, többé-kevésbé konkrét formában. Ki is robban. És ilyenkor a kormánycikkiró döngeti a mellét: ez a mi diadalunk! Valóban az övék. Ők azok a kakasok, akik megérzik a napfölkeltét, mert a pontos időt előre a fülükbe súgja — a meteorológiai hivatal. Lám, igy vagyunk most is a vasúti és postai föliratokkal, egy húszéves mulasztás negyedrésznyi pótlásával. Magyar fölirást még nem látni sem az állomásokon, sem a postahivatalokban, egyelőre csak any- nyi történik, hogy eltűnnek a magyar föliraBÉCS. — Egész Európa izgalommal várta Hitler kancellár péntek esti beszédét, amelyet a birodalmi gyűlésen mondott el. Hitler — mint ismeretes — föloszlatta a birodalmi gyűlést és uj választásokat irt ki. Foglalkozott az európai problémákkal és a legújabb napok fejleményeivel, ünnepelte Ausztria csatlakozását és olyan megnyugtató kijelentéseket tett, amelyek alkalmasak a béke biztosítására. Az osztrák tartományi kormány tagjai pénteken délután repülőgépen Berlinbe utaztak, hogy résztvegyenek a birodalmi gyűlés ülésén. Seyss-Inquart és társai valószínűleg szombaton már visszarepülnek Bécsbe. A történelmi nevezetességű frankfurti parlament ülései, azaz kilencven év óta most történt először, hogy Ausztria képviselő megjelentek az össznémetség politikai testületében. Az osztrák vendégeket Berlinben mindenütt rendkívül ünnepélyesen fogadták. A forrongó angol közvélemény LONDON. — A brit külpolitika irányáról szóló vita tovább tart az angol parlamentben és közvéleményben. Határozat még mindig nem történt. A londoni reggeli lapok részletesen beszámolnak az angol közvélemény hullámzásáról és tucatszámra közöltök olyan helyekről is, ahol eddig megvoltak. Kassán például a magyar elemi iskola falán sincs már magyar fölirat és —• éppen most kaptuk a jelentést — Abaujszinán e napokban távolították el a községházáról a magyar föliratokat. Azóta történt ez, hogy a vasúti és postai magyar föliratokról szóló ígérvény megjelent. Abaujszinán harmincnégyszázalékos magyarság van a hivatalos népszámlálás szerint, a vasúti és postai magyar föliratok az aktivista paktum szerint pedig ötvenszázalékos magyarságnak járnak ki, — igy néz ki tehát a vívmány első, valóságos részlete. A többit majd várjuk ki türelemmel. Egyelőre igy festenek az aktivista vívmányok, valószínű, hogy hasonló vívmányokról lesz szó a Bodrogközben is. Az egyesült párt vívmányai kevésbé hangzatosak, de valóságosak. Hogy itt maradjunk Keletszlo- vákiában: nemrégiben emeltük föl szavunkat a kassai kiállítás vezetősége ellen, amiért az előkészítő közleményeket csak szlovák nyelven adta ki és a kiállítás információs irodájában kifüggesztette a „Hovorte po slo- vensky” föliratot, A fontos idegenforgalmi nek leveleket és határozatokat, amelyeket a középeurópai ügyben magánszemélyek vagy testületek intéznek a lapokhoz, Mig a Times és a Daily Telegraph szerint a hangulat tegnap már megnyugodott és a kabinetten belül nincs nézeteltérés, addig a baloldali lapok továbbra is azt állítják, hogy a kormány nem ítéli meg egységesen a helyzetet. Anglia legismertebb bankárai és gazdasági szakemberei a csütörtökről péntekre virradó éjjel Londonban ülést tartottak, amelyen számos francia szakember is részt - vett. A gazdasági szakemberek foglalkoztak a helyzettel és állásfoglalásuknak egy jegyzőkönyvben adtak kifejezést, A konzervatív képviselők egyik csoportja memorandumot intézett a kormányhoz és ebben az emlékiratban vázolja felfogását. E konzervatív csoport vezetője Churchill. Időközben a kormány folytatja a domíniumokkal való tárgyalásait a külpolitikai helyzetről. A lapok egyöntetű véleménye szerint Chamberlain hétfőn vagy szerdán nyilatkozik a kormány politikájáról. A nyilatkozatot rendkívüli minisztertanács fogja megelőzni. A miniszterelnök mindenesetre megvárta Hitler parlamenti beszédét, mielőtt nyilatkozatát megteszi. Számos angol politikus a hét végén Parisba utazik, hogy tájékozódjék az ottani rendezés ügyében az egyesült párt iparos- és kereskedőszakosztálya is erélyesen tiltakozott az egyoldalú kezelés miatt, lapunk helytadott a tiltakozásnak és az eredmény már meg is van: a kiállítási bizottság uj helyiségeiben már négynyelvü föliratok vannak — köztük magyarnyelvű föliratok is —-, a kiállítási újságot havonta egyszer magyar nyelven is megjelentetik, az információs irodából pedig eltűnt az egynyelvüségre biztató fölirat. Nem világraszóló, csak természetes eredmény. Inkább csak azt érdemes kiemelni, hogy az eredményes akciót az egyesült párt egyedül hajtotta végre, sem a kommunisták, sem a szociáldemokraták, sem az agrárok, de még az iparospártiak sem hallatták szavukat, pedig éppen az utóbbiaknak kellene elsősorban szivükön viselniük a kiállításban annyira érdekelt iparosok sorsát. Aktivistáinknak nem volt fontos itt a magyar nyelv joga, a szükséges többnyelvű propaganda, mert a lakosság fontos anyagi érdekeiről volt szó, elsőrendűen aktiv érdekekről, nem pedig felsőbb utasításról. Ez a jelentékeny kis különbségr mi észrehelyzetről. A középeurópai állapotok mellett Angliában nagy fejtörést okoz a spanyolországi helyzet is. A lapok részletesen foglalkoznak a nemzetiek előnyomulásával és Barcelona borzalmas bombázásával. A legtöbb lap a Negrin-kormány helyzetét tarthatatlannak Ítéli. Csehszlovákia LONDON. — A sajtóháboru arról a kérdésről, vájjon Anglia vállaljon-e kötelezettségeket Csehszlovákia védelmére vagy sem, tovább tart a londoni lapokban. A nézetek megoszlanak, mig a Daily Mail és a Daily Express például a leghatározottabban a kötelezettségek vállalása ellen nyilatkozik, a News Chronicle és az ellenzéki Daily Héráid határozottan a kötelezettségek vállalása mellett foglal állást. A News Chronicle szerint, ha Nagybritannia, Franciaország, Oroszország és Csehszovákia között katonai szerződés keletkezik, akkor biztosítva van Európa békéje. Ha ez nem történik meg, akkor lehetetlenné válik a S népek együttműködése. I Litvinov akciója MOSZKVA. — Litvinov külügyi népbiztos csütörtökön fogadta a sajtó képviselőit és ismertette Szovjetoroszország álláspontját és terveit vesszük a magyarság igazi érdekeit minden kis dologban, akár kívánja a kormány, akár nem, a derék aktivisták azonban szolgálat- készen megvárják a figyelmeztető szót: most már észrevehetitek. így történnek azután a hangzatos észrevételek olyan esetekben, amikor újabb Ígéretekről, esetleg néhány ezerkoronás hozzájárulásokról, dijakról stb. van szó. A propagandaérték megfizethetetlen, ahhoz képest, hogy milyen kevésbe kerül. Ezért nem bizhatunk mi a tulhangos észrevételekben, amelyek gyanúsan későn és gyanúsan gyors eredménnyel történnek. Ahogy a kommunisták nem vették észre eddig a magyarság kulturális és anyagi háttér- beszoritását, úgy nem vették észre a szoc- demek például Kassán a nyelvi jogok ki- semmizését. az agrárokról nem is beszélve. Ha most e három párt urai verik a nagydobot a Bodrogközben, a hangos vajúdásból megint születni fog talán egy kis egérke, amiből nem lesz pecsenye. Illetőleg a pecsenyét a hangos urak csendben fogyasztják el* zárt ajtók mellett. MasNag^pádl^nelIékiet 65. (4508) szám • SzOHlbcfct • 1938 március 19 Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed- Szerkesztőség: Prága 1!., Panská évre 76, havonta 26 Ké., külföldre: évente 450, £ 5ZloVeUSZkÓÍ és HlSZinSzkÓi Tna^VOTSáP ulicel2, 11. emelet. • Kiadóhivatal: félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • ..... ÖC7 ö Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. R képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. politikai napilapja • • TELEFON: 303-11. « • Egyes szám ára 1.2C Ki, vasárnap 2.- Ki. r r r SŰRGÖMYCIM: HIRLRP, PRfiHR.