Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)
1938-03-13 / 60. (4503.) szám
1958 március 13, vasárnap. ■Oi 24-1 lámpás készülék spe- SífösliriaS £U ciális super szelektív kapcsolással, 3 hiillám'iossz, feltűnően áttekinthető skálával, dinamikus hangszóróval, hangszabályozóval, ritka értékes fából készült szekrénnyel, chrómozott díszítéssel. Szlovákia legnagyobb áruháza. BIOUK BOHUSLAV Bratislava-Pozsony, Nám. Republiky 34. (A VEZÉRCIKK FOLYTATÁSA) re csak a külpolitikában halad egy vonalon a birodalommal. Máig ki is tűnt, hogy Berchtesgdenben tényleg elhatározták a népszavazást, de nem ilyen gyorsan és nem ilyen egyoldalú körülmények között. Ennek ellenére talán a birodalom még most sem szólt volna be Schuschnigg játékába, ha közben nem történnék olyan váratlan események, amelyek Németország beavatkozását egyrészt aktuálissá, másrészt lehetővé tették. Scihuschniggot elvakitotta az a nyugo.lt és 'békés fogadtatás, ameiv első bát.’r intézkedéseit Németországban fogadta s egyre merészebb lett. Azt hitte. Hitért ez egyszer a Führer saját eszközei/e! szoríthatja sarokba: a meglepetéssel és a rajtaütéssel s a birodalom tehetetlenül kénytelen szemlélni a független Ausztria gyors és biztos győzelmét. Most már az egészre ment, — « itt követte el a lecrnagyo’va hibákat. Tárgyalni kezdett például az osztrák szociáldemokratákkal, megegyezett velük, fi támogatás fejében visszaadta jogaikat s tényleg Bécs uccáin pénteken délben megfelelek az első szoci tömegek és tüntettek a hazafias elemek ellen, sőt szétverték a nemzetiek gyülekezeteit, és szétszag- gatláik zászlóikat. Ez több'volt, mint a menynyit Hitler elviselhetett. Egyrészt attól félt. hogy a marxisták ismét befolyásra tesznek szert Becsben és a független Ausztria külpolitikáját is elvezetik Németországtól (amit a Hazafias Front a szocik nélkül sohasem tett volna meg), másrészt a marxistákkal való paktálást pompásan kihasználhatta a villámgyors agitáció céljára és el- vaditihaüta Schuschniggtól azokat a határozatlan osztrákokat, akik ha nem is voltak Hitler hívei, de föltétlenül halálos ellenségei voltak a marxistáknak (például a bécsi rendőrséget, amelynek magatartása a péntek esti puccsot lehetővé tette). Most már megérett a beavatkozás eszméje, minden előző elhatározás ellenére. Az osztrák nemzeti szocialistáik a legelszántabb forradalmi magatartást öltötték, (jellemző, hogy a Hazafias Front tömegei ezzel ellentétben a legcsekélyebb lépést sem tették péntek este Schuschhigg megmentésére és elsőnek pártoltak át Seyss-Inquarthoz) s a péntek déli innsbrucki jelenetek után nyilvánvaló lett, hogy a népszavazást lehetetlen vérontás nélkül lefolytatni. Ez visszariasztotta Mlfk- Jast. Öt-tizezer német fiatalember vére nem éri meg Schuschniigg fejét. S milyen szörnyűségek készültek. Az 1915-ös évfolyam .tartalékosait behívták és bizonyára kivezényelték volna őket az uccára, ha szükségesnek mutatkozik. Arra jók lettek volna e 22 éves fiuk, hogy a nép közé lőjjenök és gyilkoljanak Ausztriáért, de szavaznfok, politikailag állást foglalniok nem lett volna módjuk, mert nem érték el a 24. évnél kezdődő választási korhatárt! Amikor Schuschnigg látta, hogy a bécsi rendőrség elhagyja, a hadsereg morog, a behívott fiuk nemzeti szocialisták, a vidéki városokban a hitleristák kerülnek fölül és Németország lépéseket tesz a bevonulásra, — föladta a kilátástalan küzdelmet. Schuschnigg „rajtaütésére” Hitler sokkal nagyobb és elszántabb rajtaütéssel felelt, s bebizonyította, hogy a politikai gyorsaságok és meglepetések mestere mégis csak ő marad, s a tanítvány nem múlhatja fölül mesterét. Pénteken délután minden előzetes megfontolás és beleegyezés ellenére szükségesnek látta, hogy cselekedjék, s Ausztria három óra i :ulva nem létezett többé, illetve nemzeti szocialista volt. Ez volt a szükségszerűség. S mi volt a Ehetőség? A körülmények rendkívül kedvezően alakultak Hitler számára. FranciaorGSbbeis három dolgot cáfol TUDÓSÍTÁS ELEJE AZ 1. OLDALON BERLIN. —' Göbbels birodalmi propa- gandaügyi miniszter a külföldi lapok munkatársainak szombaton délben felolvasta Hitler proklamációját s egyúttal három nyilatkozatot adott le, amely a kü’földi lapokban elterjedt hírekkel foglalkozott. 1. Néhány külföldi lap azt állítja, hogy a német csapatok bevonulása Ausztriába pénteken délután vagy az éjszakai órákban kezdődött meg. Ez a hír nem felel meg a valóságnak, mert a német csapatok csak szombat reggel 5 óra 30 perckor lépték át az osztrák határt. 2. A külföldi lapok azt állították, hogy az a távirat, amelyet Seyss-Inquart osztrák kancellár intézett a német kormányhoz és amelyben katonai segítséget kér, hamisítvány s ilyen táviratot a német kormány nem kapott. Göbbels megállapítja, hogy a távirat megérkezett s ezt Seyss-Inquart is igazolhatja. 3. Számos külföldi lap azt állitja, hogy Schuschnigg kormánya annak az ul.imá- tumnak hatása alatt mondott le, amelyet a német birodalmi kormány intézett Schusch- nigghoz. Ez a hir sem felel meg a valóságnak. Schuschnigghoz egyedül Schu:chnigg kormányának miniszterei intéztek ulimátu- mot, igy elsősorban Sey:s-Inquart. A miniszterek ugyanis belátták, hogy Schuschnigg helyzete tarthatatlan és ultimátumszerű követelésekkel kénytelenek az ország átrendezését követelni. ií I I A német és az olasz hadsereg ünnepélyes találkozása a brenneri határon BERLIN. — A német sajtószolgálat jelenti a Brenner-szorosról: Az első német gépesített osztagok pontosan és tervszerűen déli egy órakor érkeztek a hren- neri osztrák határra. A hegyi gyalogezred parancsnoka csapatait az osztrák és az olasz vám- ház között állította fel, majd az ezredes tisztjeivel együtt az olasz vámházihoz ment és a következő szavakkal üdvözölte a határon lévő olasz parancsnokot: — Azt a megbízást kaptam fdébbvalóimtól, hogy osztagommal az olasz határra menjek. Azt is közölték velem, hogy itt egy magasabhrangu olasz tiszt fog fogadni. Engem ért az a kitüntető feladat, hogy a magasramgpu olasz tisztet biztosítsam arról, hogy a mai nap valamennyi cselekedete baráti alapon történik és abban a szellemben, amely a nemzeti szocialista Németország és a fasiszta Olaszország között és mindkét hadseregben uralkodik. Arra kérem önöket, | hogy parancsnokaim ajánlását közöljék parancs- I nokukíkal* SE í SS-1NQU.HK i kancellár. Az olasz tiszt néhány szóval megköszönte a német tiszt jelentését, mire a németek visszavonultak a határ mögé. Bevonulás Stájerországba GRAZ. — A stájer tartományíőnök a következő nyilatkozatot adta ki: — A német hadsereg útban van Stájerország felé. A tartomány nemzeti szocialistái a birodalmi csapatokat a legnagyobb lelkesedéssel és örömmel fogadják. Valamennyi épületünket fellobogózzuk a kampóskeresztes zászlóval. Üdvözöljük Fülű-erünket, Hitler Adolfot. A lak-osság minden szervezete és egyesülete zenével kivonul és sorfalat fog állni a város uccáin, amikor a csapatok megérkeznek, A bevonuló katonákat felvirágozzuk. Hitler Ausztriába indul, Himmler és Hess Bécsben Tovább folyik az osztrák „Gleichschaltung" — Rend és nyugalom az országban A német hírszolgálati iroda jelenti: A birodalmi kancellár az események következtében bizonyos időre kénytelen elhagyni Berlint Távolléte alatt Göringet bízta meg helyettesítésével. Hitler reggel Münchenbe repült, ahol a repülőtéren ünnepélyesen fogadták. Később gépkocsin a Führer elhagyta a bajor fővárost A német vendégek BÉCS. — Ausztria átszervezése lázas iramban folyik. A péntekről szombatra virradó esemény- dus éjszaka után a Seyss-Inquart kormány szombaton reggel megkezdte a teljes „gleichschalto- lást“. Himmler, a Gestapo vezére és az SS parancsnoka szombaton reggel öt órakor repülőgépen Bécsbe érkezett Kíséretében volt Daluege rendőrtábornok, Heidrych főcsoportvezető és az SS-különitmények számos más vezetője. A németek több repülőgépen érkeztek, Himmler a Gestapo megszervezője és döntő szerepet játszott az 1934 junius 30-i németországi eseményeknél. Az ez évi február 4-i németországi átalakításoknál ugyancsak ő vitte a vezérszerepet Himmler Hitler legteljesebb bizalmát élvezi. A Neue Freie Presse megerősíti azt a hirt, hogy Hess Bécsbe érkezett A közlemény igy hangzik: —- Hitler kancellár helyettese, Hess birodalmi miniszter pénteken éjjel Bécsbe érkezett Megérkezése után azonnal Seyss-Inquart kancellárhoz sietett és két óra hosszat tanácskozott vele. Ugyanez a lap megerősíti azt a hirt, hogy Hess-szel együtt Bürckel megyefőnök különleges megbízással Berlinből szintén Bécsbe érkezett. A szövetségi elnök máris fogadta Bürckelt. Keppler mérnök, az osztrák légió parancsnoka már pénteken délután 15 órakor érkezett meg külön repülőgépen az asperni repülőtérre és gépkocsin a kancellári hivatalba ment. Állítólag Keppler volt az, aki Hitler ultimátumát hozta. A szombati nap az osztrák fővárosban Szombaton reggel a Kartner-strasse környékén uj tüntetések voltak Bécsben. Hajnali fél négykor a belváros uccái, már tele voltak. Minden autón kampóskeresztes zászló lobog és a tömeg lelkesen üdvözli a német egyenruhában lévő tiszteket, A Hazafias Front volt székházát ma délelőtt átkeresztelték „Barna házzá" s az épületben a reggeli órák óta nagy mozgalmasság uralkodik, A Hazafias Front legtöbb tagja felajánlotta közreműködését és átöltözött nemzeti szocialistának. Incidensre többé nem került sor. A piros, fehér, piros zászlók mindenütt eltűntek, úgyszintén Schuschnigg keresztjei és a Hazafias Front jelvényei. Schuschnigg arcképeit és plakátjait még az éjszaka leszaggatták a falakról. Ma délben egyetlen népszavazási falragaszt sem látni többé az osztrák fővárosban, ellenben minden falat és házat elborítanak a kampóskeresztek és a zászlót A plebiszdtumot hirdető transzparenseket leszaggatták és helyükbe a következő felírást helyezték: — „Ausztria szabad!" Főleg a középületeken lengnek kampóskeresztes zászlók. Reggel repülőgépek cirkáltak a város fölött és kampóskereszteket dobtak le. Az uccán minden polgár kampóskeresztet hord, úgyszintén a hivatalokban is. Az átalakult hangulat A Reichspost és a hivatalos Wiener Zeitung szombat reggeli számát elkobozták, A kormány- kiadó épületét, amelyben a Telegraf és az Echo készül, megszállották a nemzeti szocialisták. A szágot a kormányválság néhány napra kikapcsolta a politikából, hiszen nem volt felelős kormány, amely — tegyük föl — a mozgósítást elrendelheti. Oroszország a Bucharin-pör pánikjában él, az egész hatalmas testet megrázták és lekötötték a világ legszörnyübb és legszélesebb összeesküvésének borzalmai, s igy a szovjet nincs abban a helyzetben, hogy külföldi kérdésekkel törődjék, s a külföld is visszahúzódik Moszkvától. Olaszország megadta beleegyezését Ausztria átalakitásába, Lengyelország úgyszintén. Anglia pedig vállat vont, s már a berchtesgadeni találkozó utáni sajtóhangokból látszott, hogy nem gördít tulnagy akadályt Németország tervei elé. A légkör tehát szokatlanul kedvező volt a cselekvésre, — ami természetesen nem azt jelenti, hogy a veszedelem elmúlt és a birodalom azt teheti Ausztriával, amit akar. A függetlenség látszatát bizonyos ideig fönn kell tartani, s Seyss-Inquart majd tesz arról, hogy ezen a téren ne legyen hiba. A nyugateurópai feszültség kétségtelenül növekedni fog, a négyhatalmi paktum terve is problematikussá válhat átmenetileg, de mindez megéri a birodalomnak Ausztriát. S Hitler Schusch- niggot most saját fegyverével veri meg: néhány hét múlva megtartja a népszavazást, amelynek eredménye éppúgy nem lehet kétséges most, mint nem lett volna kétséges Schuschnigg alatt. Az európai hatalmak pedig olyan fonák helyzetbe gabalyodtak bele, amihez hasonló talán a világháború óta nem létezett. A békeszerződések tiltják az osztrák népszavazást, mert Ausztriának nincsen joga arról dönteni, hogy a birodalomhoz kiván-e csatlakozni, vagy sem. Amikor Schuschnigg puccsszerűen népszavazást irt ki, a hatalmak szemet hunytak, s mindenütt lelkesen helyeselték a népszavazást, mert biztosra vették, hogy Schuschnigg fog győzni, s ilyen alapon mindent szabad. Közben azonban megfordult a kocka, a népszavazást Hitler tartja meg, s ő fog győzni rajta. Mit tenni? Most —» az előző helyeslés után —• lehetetlen már a népszavazás jogosságát tagadni, s mi lesz, ha Ausztria a csatlakozás mellett nyilatkozik? Hitler alaposan zsák- uccába kergette az európai logikát, — s csak ő lehet az, aki ismét kiemeli belőle, amennyiben az osztrák kérdést valahogy úgy rendezi el, hogy meg ne sértse a nyugati jogászok érzékenységét, akik amúgy is csak a formára figyelnek, s a' tartalommal nem törődnek. Európa mindenesetre most nehéz napok előtt áll, ismét lázas tárgyalások folynak majd mindenfelé. Hitler péntek este aratta öt év óta legnagyobb győzelmét, s a német nép rokonszenvét és lelkesedését újabb öt évre biztosította. Nem fogja engedni, hogy a siker gyümölcsét elragadják tőle. Ausztriát nem engedi többé. Egv régi, híres ország eltűnt, megfordíthatjuk az ősi, büszke címert, vége van. Megkezdődik a német— osztrák nép uj történelme. Mi pedig meoil- letődve és szomorúan állunk a ravatalnál, s arra gondolunk, hogy voltak idők. amikor a magyarság valóban nem gondolhatta, hogy a hatalmas Ausztria ily gyorsan szűnik meg független ország lenni, Igazi élménye lesz J6I megkönnyebbülni annak, aki el van dugulva ős megiszik reggel fél pohár millió éves Igmándit. 2