Prágai Magyar Hirlap, 1938. március (17. évfolyam, 49-75 / 4492-4518. szám)

1938-03-02 / 50. (4493.) szám

^ 2 1 RliAR 1938 március 2, szerda. Csehszlovákia sztratégiai helyzete és az Anschluss-veszély Stanislav Yester feltilnéstkeltő cikke az osztrák események katonai konzekvenciáiról Most azutón Igazén itt az Idefe, hogy megkét* szerezzük a száj és torokápolást, mert az idő­változás fertőző lehetőségeket hoz magával, amelyek szabadon törhetnek a szervezetre. Az ODOL a nyálkhártyákon egy lehelletnyi vékony antiszeptikus védőréteget képez,amely tisztit, erő­sít, fertőtlenít és órák hosszat megtartja ható- sót. A náthalázas időben használjunk naponta háromszor ODOLT, mert ez kitűnő védekezés. nem adta vissza hűen állásfoglalásukat. Az előbbi látszik valószínűnek, hiszen a román választók statisztikájából kitűnik, hogy a szavazásra jogosultak jelentős része nem já­rult az urnákhoz. De ha igy van, ne nevezze a Prager Presse a demokrácia diadalának a román plebiscitumot, s ne állapítsa meg, hogy a kisebbség leszavazásával kifejezte helyeslését a kormány ostromállapot-politi­kájával szemben, azaz „aktivistává" vált. Ilyet talán még Romániában sem gondolnak. Nem rokonszenves a hipokrizis és a tartuf- feködés, ami az ilyesféle megállapításokban van, s értse meg egyszer már a Prager Presse, hogy elsősorban az ilyen álszentes­kedő és álhumanista beállítások azok, ame­lyek például a magyarság és a többség vi­szonyát zavarják, mert nagyon fáj hallani, hogy egyesek hamis kiindulások alapján az emberi erkölcs, humanizmus és béke diada­lának állítják be azt, ami a magyartól a leg- indokoiatlanabbul a nemzeti élet legelemibb lehetőségeit is elveszi. PRÁGA* — A „Demokraticky StrecT cí­mű folyóiratban Stanislav Yester ismert cseh katonai iró rendkivül érdekes cikket közöl a jelenlegi politikai helyzet sztratégiai következményeiről. A cikkíró szerint Cseh­szlovákia szövetsége Franciaországgal és a Szovjetunióval mindinkább nyer jelentőség­ben, minthogy a légi fegyverek egyre fon­tsabbakká válnak és ennek a két államnak Németországgal egyenértékű, sőt szám sze­rint a német légi erőket túlszárnyaló légi flottája van. Tagadhatatlan, hogy a legutóbbi esemé­nyek sztratégiai szempontból Csehszlová­kia helyzetének rosszabbodását jelenti, mert amennyiben Ausztria német befo­lyás alá kerül, Csehszlovákia kénytelen lesz déli határát is védeni, ami által a nyugati határ felé irányuló operációi gá­tolva lesznek* A csehszlovák—német határ 800 kilométer hosszú (a német—francia határ csak 300 kilométer), az Anschluss megvalósítása ese­tén ez a határvonal 1200 kilométer hosszú lesz. Franciaországnak és Angliának érde­ke Csehszlovákia függetlensége. Amennyiben Franciaország eltűrné, hogy Németország uralma alá hajtsa Csehszlo­vákiát, kelet- és középeurópai befolyását elveszítené, olyan jelentőségre süllyedne vissza, mint amilyen fölött most Spanyol- ország rendelkezik, egyszóval félre lenne nyomva Európa peri­fériáira. Angliának viszont a következő megállapításokat kell tennie: A román; naftalforrások a német légi bázistól 1300 kilométernyire vannak. Onnan a mosruli olatjforrás 1800 kilométernyire és az Indiai óceán pedig 800 kilométernyire van. Anglia ázsiai impériuma ennélfogva csak addig van 'biztonság­ban, amíg Középeurópálban nem uralkodik egy katonailag erős nagyhatalom. Ezt egyébként a németek is tudják. Röviddel ezelőtt ezt irta Bü- low ezredes, Németország egyik legelső katonai szakembere: „Angliának a Szuezi csatornát az Alpok vo­nalán kell védelmeznie." 1914-ben a rosszul felszerelt Oroszország Szer­biát csak azért nem hagyta cserben, mert külön­ben a nagyhatalmak bátorságában és hűségében elveszítették volna bizalmukat. Az ugyancsak elégtelenül felfegyverkezett Franciaország segít­ségére sietett a hiányosan felfegyverzett Orosz­országnak. Akkor kockán forgott a vereség és Olaszország a vállalt kötelezettség megtartásá­ban nem nagyon tüntette ki magát és ez a ké­sőbbi megítélésnél döntő szerepet játszott. Ang­lia mindig elég teret enged a diplomáciai ope­rációk részére, de azért az angol politikának is megvan a határozott vonala, ameddig el lehet menni, ezen túl azonban kikenillhetetlenné válik a háborús veszély. Ezt 1914-ben jól láttuk. Németország, Olasz­ország és Ausztria olyan hatalmat jelentenek ma, mint 1914-ben Németország és Ausztria-Magyar­ország. Oroszország ugyan 700 kilométernyire távo­labb tolódott kelet felé és a tengely és Orosz­ország között a semleges államok öve húzódik* Ezeknek az államoknak ugyananyi lakosuk van, mint a tengely államainak, de még. egyszer olyan nagy területen uralkodnak és mezőgazdasági tér-? mékekben hatalmas rezervoárok fölött rendel­keznek. Yester szerint ezek az államok fogják el­dönteni a háborút A cikkíró ezután a szóban- forgó államok politikai analízisével foglalkozik és megállapítja, hogy már csak Csehszlovákia és Románia tartanak ki a régi irány mellett, Jugo­szlávia ingadozik és éppen azon van, hogy az úgynevezett „határozatlan irányú" államok, mint Lengyelország és Magyarország mellé csatlakoz­zék. Yester cikkéből azt a végkonkluziót vonja le, hogy Európa számára óriási a veszély, hogy ha a középeurópai tér 230 millió lakosával né­met fennhatóság alá kerül s ebből következik, hogy mennyire érdeke Franciaországnak és Angliának, hogy ezt a fejlődést megakadályozza. Berlin püspöke a pápánál VATIKANVÁROS. — Preysing Konrád gróf berlini püspök kedden délben kihallgatáson jelent meg a pápánál* Vatikáni körökben a ber­lini püspök audienciájának nagy jelentőséget tu- lajdonitanak, különösen azért, mert a közeljövő­ben Papén is Rómába jön, hogy tárgyaljon Né­metország és a Vatikán viszonyáról. Preysing feladata, hogy előzőleg tisztázza a helyzetet, mert Papén még Hitler májusi olaszországi utazása előtt érkezik Rómába és tárgyal a bé­kéről az illetékes vatikáni körökkel, — SZUBSZTRATOSZFÉRA-REPÜLŐGÉP. Az Egyesült Államok hadvezetősége sikeres kísérlete­ket végzett a legújabb rendszerű szubsztrat-oszfé- ra-repülőgéppel. Louis Johnson hadügyi államtit­kár, aki résztvett a Washington—csikágói próba­repülésen, kijelentette, hogy a gép 6600 méter ma­gasságban óránként 560 km sebességgel tette meg az 1600 km-es utat, a légsűrítő készülék 3600 3600 méter magasságnak megfelelő légnyomást tartót fenn az utasfülkében, amelynek hőmér­séklete 52 fok Fahrenheit volt, mialatt kint a szubsztratoszférában dermesztő hideg uralkodott. Irtat Szitnyai Zoltán Haragos áron öregember ült háttal a kocsi uta­sainak, mindjárt a 'bejárat melletti páholyban. Egymaga foglalta el a kétszemélyes helyet meg a szembenlevő padot is, odadobott kalapjával és keztyüjével. A lábait, mint valami eleven sorom­pót, hosszan kinyújtotta a két pad között. Olyan ellenséges pillantásokat lövelt a felszállókra, hogy azok önkéntelenül továbbmentek a kocsi bel­seje felé. A többi hely már mind foglalt volt, amikor egy hosszú férfi és csöpp kis asszony szállott fel. Szerényen és tanakodva néztek körül. Az Öreg-j ember páholyát is ezemügyre vették, bátortalanul kérő pillantással. De a mereven kinyújtott lábak meg se moccantak s a kalap meg a keztyü zavar­talan kényelemben pihent a pádon. — Tessék helyet foglalni, itt még van szabad hely — szólott a kalauz. Ekkor az öregember haragos köhögéssel fel­kapta kalapját, keztyüjét, aztán undorodó szána­lom mosolyával elfordította arcát a nevetséges látványtól, amint az uj utasok félénk óvakodással lépegettek át az ő továbbra is kinyújtva tartott lábain és szerelmesen simultak össze a szűkösen elfoglalt pádon. Olcsó pamutharisnya, csokorra fűzött, letapo­sott félcipő lebegett előtte s két óriási, csámpáé bakancs hevert keresztben a földön. Kénytelen volt látni, hol az ablak tükröződéséből, hol egy önkéntelen tekintettel a férfi rojtoeodó nadrágját e azt a rikítóan piros kendőt is, amit a nő csavart a nyakába, a vásott -prémgallér alatt. És hallania is kellett őket, amint szerelmesen összebújtak és életük egyíigyü dolgairól beszél­getni kezdtek. Hogy nem röstelik érdektelen dol­gaikat mások fülehallatára hangosan megtár­gyalni. Kit érdekel például, hogy mind a ketten szörnyen boldogok? ügy viselkednek, mintha kí­vülük senki más ee lenne a kocsiban. Még két megállót se (hagytak el és máris tudo­másul kellett vennie, hógy az asszony fején lévő uj sapkát a férfi vette s hogy a következő heti- bérkor még egy pár bezt.yüt is fog kapni, ami igazán nagylelkű áldozatkészség, de nem tartozik rá, Senki se vonja kétségbe, hogy a. nő a legszebb, a férfi a legjobb, de ebből mán elég volt! Körülnézett, mintha segítséget várna. De a pesti villamos közönsége, mintha egyetlen nagy és figyelő arccá változott volna, érdeklődő mo­sollyal hallgatott. — Fiatal párocska — súgta valaki a háta mö­gött. Azt persze nem tudták, hogy ez a párocska csak az imént lépett ki a templomiból és most nászutat tesznek a Lenke-tértől a Városligetig. Az asszony kezén jegygyűrű is van, régi, vastag karikagyűrű amit alighanem örökölt. A férfi keze csupasz. Annak már nem volt kitől örökölnie. Az ő jegygyűrűjére most kezdenek gyűjteni s ha. Is­ten is a égi t,’ egy év múlva meglész az is. Az asz- s.zony boldogan mosolyog, a. férfi bizalommal tel­ten. Nézik a jövőt s szinte ön,magukat is Irigylik, hogy ők a boldogok, akik majd végig fognak lé­pegetni a gyönyörű évek bosszú során. Múltjuk még alig van, merengeniük még nem lehet. Csak egy röpke mosoly a múlt. Az élet egész gyönyörű­sége a jelemé. Az asszony a férfi vállára hajtja a fejét s nászajándékról beszél, amit a férfitól ka­pott. Két piros rózsáról, mely otthon vár rájuk a cserépvázában. Olyanok, mintha mosolyognának és illatuktól tele a szoba. Majd ha elhervadtak szegénykék, doboziba rejti szirmukat, hogy örökre megmaradjanak. Beszél és nézi közben az uccák táját. A férfi a karjába karol és úgy mutogatja a házakat, tereket, mint a boldog gazdag férjek ide gén országban robogó gyorsvonat ablakából isme­retlen városokat és tájakat. — Gyönyörű ez a Budapest — áradozik hálásan az asszony. — Sokkal szebb, mint 'aminőnek el­képzeltem. — Ez még semmi — büszkélkedik a férj, mintha személyes része lenne mindabban, amit látnivalóképpen ajándékoz. — Majd a Duna, a Vár, a Bazilika, a Parlament . . . Ó, itt rengeteg sok szép dolog van, amit még látni fogsz. A villamos zúgva, csörömpölve kanyarodott le a Gellért-térre s a Duna ezüstösen hömpölygő vize fölött felbukkant a Ferenc József-hid Nap­sütésben csillogó két ive. Az asszony felujjon­gott és kinyújtott karral mutatott a magasba nyúló bidtorony csúcsára: — Nini, egy sas! A kocsi utasai elmosolyodtak azzal a szere­tettel, amit csak a gyermekek és az egyszerű lelküek tudnak ébreszteni a fásult hallgatásban. A férj is mosolygott: — Nem, szivem, ez nem sas, hanem turul­madár. És nézd, itt balra meg, ez a barlang­kápolna. Belül csupa oltár és szent szobor. Igazán csodaszép. Majd azt is meg fogjuk nézni, a vasár­napi szentmisén. S amint mutogatva oldalt hajolt, egy véletlen mozdulattal meglökte az öregember konokul előre- nyujtott lábát, mire az pulykavörösen felorditott: — Nem tud vigyázni?! Mit éviekéi annyit?! A kocsi közönsége halkan felmorajlott. A férfi arca is egy pillanatra megkeményedett. Az öregemberre nézett szúrósan, aztán elhallgatta, amit már felelni akaTt. Inkább még beljebb húzó­dik, békét keresve, hogy semmi el ne rontsa az asszony örömét. Az meg hozzábujt, mint a meg­riasztott kismadár, megszeppenve nézte a jól öltö­zött urat, aki biztosan valami nagyút s mintha további bajoknak akarná elejét venni, félénken mondta: — Ne tessék haragudni. Akkor az öregember is felnézett rá. Szemügyrc vette a vékony, halvány arcot, keskeny álla,t és a melegen csillogó, nagy szemeket. Mintha látomás jelent volna meg előtte. Valami eszébe jutott a rég elmúlt időkből és csöndes megindultság vett erőt rajta. Ezt már rég nem érezte. Majd hogy azt, nem mondta, hogy csak tessék kényelmesen el­helyezkedni. De csak köhintétt s lassan, mintha minden szándékosság nélkül tenné, behúzta ki­nyújtott, lábait. A nászutasok talán észre sem vették ezt a bé­külékeny és előzékeny mozdulatot. Nekik elég volt az a kis hely, boldogan és szorosan egymás­hoz simulva. Csak egymásra kellett nézniük és már el is feledkeztek maguk körül az egész vi­lágról. Egy pillanatra töprengő lett az arcuk. Ter­vek ée teendők juthattak az eszükbe. De az is jó, aggodalmasan összeráncolt homlokkal tűnődni el azon, hogy mire is lesz még szükségük? A nász- utazásban épp az a szép, hogy & jövő gondjai is ragyogó aranyfelhőknek látszanak. Sohase hitték, hogy Ilyen szép is tud lenni az élet. Az asszony keze a férfi két nehéz tenyere kö­zött pihent 6 az gyöngéden játszadozott a kurta kis ujjakkal. — Veszünk két kanalat — és felemelte az a&z­szonv kisujját. — Két tányért — és megérintette a gyűrűsujjat. — Egy abroszt — és megsimogatta a nagyujjait. — Két lábast — s a mutatóujjat fogta meg gyöngéden. — Aztán . . . A hüvelykujjnál tartott már s mintha meg­sajnálta volna azt, hagy annak szegénynek nem jutott semmi, hosszan eltűnődött, a tárgyak vilá­gában keresgélve azt, amit még vehetnének. Az­tán hirtelen elmosolyodott és egész tenyérrel megszorította a hüvelykujjat. — Persze, egy fazekat veszünk még, amiben csak a kávét szabad főzni. S mint aki ezzel mindent kitalált, nagy bol­dogságában a szájához emelte és megcsókolta az asszony kezét. A villamos ismét mosolygott. Az arcok felé­jük igazodtak, hogy ellessék minden szavukat. Az öregember halkan köihée-selt. Az asszony meg há­lásan nézett föl a férfira-, hogy milyen nagy­lelkű és gondolatban már egymás mellé állította gazdagodásuk újabb tárgyait: a kanalakat, tányé­rokat, lábast és fazekat. A férj tovább tervezgetett: — A többit majd apránként, szivecském, min­den hónapban valamit. Az asszony már a helyet kereste, ahová uj tár­gyaik fognak kerülni. Gondoskodóan mondta:_ — A te katonaládádon fogjuk majd tartani az edényt. — És én azt majd szépen átfestem neked bar­nára. — Fehérre — ellenkezett az asszony iszelid rá­beszéléssel. — Igazad van, fehérre, az sokkal szebb lesz — hagyta rá a férfi. — És én majd kézimunkát készítek rá. — Nagyon szép lesz a szobánk — áradozott a férfi. Már csak a kis szobát látta, a világmindenség végtelenjének ezt a kis zugát, mely egyedül csak az övék. Az otthont, amelyről majd úgy fognák beszélni, hogy haza. Ahova a kenyeret hozza a férfi és ahol ételt ad az a-sszony. A szűk udvari szobát, melyet tegnap este még reménytelenül si­várnak látszott. De a templomból hazatérve, már reggeli napfény fogadta és két piros rózsa a cse­répkoporsóban. Meg a háziak mosolygós arca. Látni rajtuk, hogy jó emberek. Milyen jó lesz ná­luk lakni. Édes lesz az életük. A villamos nyikorogva fordult el a Gellérb szobor alatt és ráfutott az Erzsébet,-hidra. A kocsi belseje csendes volt, szinte megillető- dött. Az utasok arra gondoltak, hogy lám, nem is kell sok a boldogsághoz, mindősszé két kanál, két tányér, néhány főzőedény és egy láda, amit befest a férj s amire kézimunkát készit, a foleség. Egy elegáns, fiatal hölgy mély sóhajt nyomott el ma­gában és szomorúan bámult ki a,z ablakon. Egy jólöltözött ur Mioriasztott;* a fejét és (halkan hüm- mögött valamit. Lőhet, hogy a sikertelen kísérle­tekre gondolt, melyekkel boldogságát kereste az otthonában. Egy idős, feketeruhás nő elkomOTodva 'bólogatott. Talán a gyermekeire gondolt, akiket a jólét sem tesz boldoggá. Utasok voltak, aminők minden villamosban ta­lálhatók, utasok, akik a boldogságot keresik, vagy már nem is keresik, mert régen lemondtak arról, hogy valaha is megtalálhatják. Mindannyian ön­kéntelenül maguk elé idézték életüket és mindany- nyian szívesen elcserélték volna azt a kocsi végén szorosan egymáshoz simuló két ember életével. Úgy néztek rájuk, mint bősökre, akik ők is lehet­tek volna, ha elég igazak és bátrak ahhoz, hogy azokká legyenek. A kalauz az ajtónak támaszkodva bámészko­dott rájuk és többször csöngetni is elfelejtett. ök meg minderről tudomást nem véve, ismét a várost nézték. A férj a hídról magyarázott, amit időnként újból át kell festeni. Nem csupán azért, hogy szebb legyen, hanem hogy megóvják a vasat a romlástól. Szeretettel az asszonyra mosolygott: — A festék ugyanaz a vasnak, mint a férfinak a jó asszony. Nemcsak megszépíti, hanem a rom­lástól is megvédi az életét, A villamos már az Apponyi-térre ért. Az öregembernek ott le kellett volna szállnia. Úgy tett, mintha elfelejtette volna. Aztán a Kos­suth Lajos-ucca sarkán is elfeledte. Az asszony már szólni sem tudott ennyi szép­ség láttán. Ö, milyen csodálatos egy ilyen nagy város, rengeteg ucca, csillogó kirakatok, száguldó jármüvek. És mindezt a látványt az urának- kö­szönheti. Hálálkodva szorította, meg a kezét: — Milyen szép, minden milyen gyönyörű. — No várj csak — büszkélkedett a férj —, majd ba a körutat fogod látni. Ott leszállunk, hogy mindent jól megnézhess és gyalog megyünk az András8y-utig. — És az áruház? — kérdezte az asszony, némi aggodalommal. — Az áruház, amiről annyit be­széltél. — Oda is elmegyünk — nyugtatta meg a férfi mosolyogva. — De előbb még máshova megyünk. Szünetet tartott és jelentős pillantást vetett az asszonyra. Abban egyszerre végig remegett valami nagyon boldog izgalom. Tudta, hogy most követ­kezik a nagy meglepetés. De nem szólt semmit, nehogy fölösleges találgatással csökkentse annak örömét. Sugárzó arcát- némán emelte föl a férfira. — Először is elmegyünk egy kávémérésbe — folytatta az a hosszú szünet után. — Én ott iszom egy csésze kávét és eszem hozzá egy kiflit. Te pedig ... Ismét elhallgatott, már szinte a végtelenig csi- gázva az asszony kíváncsiságát, aztán úgy mondta ki, mint aki maga is tudja, hogy most életének légkörinyelmiibb cselekedetét követi el: '— Te pedig eszel — amit akarsz. Az asszonyból boldog kis kacaj röppent fel, amint örömében összeütötte a két tenyerét. A kalauz bekiáltott a kocsiba­— Nagykörút, Nemzeti Színház! A férfi felállt és gyöngéd karolással felsegitet-te az asszonyt is. Az öregember összébb húzódott, hogy utat csi­náljon nekik. Arra gondolt, hogy jó lenne utánuk menni és a kávémérésben leülni a közeliikbe. Épp fel akart állni, de a kalauz ugyanakkor megrán­totta a csengő szíját ós a kocsi elindult. Az utasok az ablakokból még egy bucsumosolyt küldtek a távolodó pár után. Aztán a kocsi arca. elborult és a villamos dübörögve futott tovább a- Rákóczi-ut szűkülő medrében. Néhány szegény embert vitt, talán néhány gaz­dagot is, <ie egyetlen szegényebbet és mégis gaz­dagabbat sem annál a kettőnél, aki boldog karm Iánál tűnt el a körút sarkán*

Next

/
Thumbnails
Contents