Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)

1938-02-06 / 30. (4473.) szám

8 ^rx<íai-/v\ac.^arhirlab 1938 február 6, vasárnap* ' Kormányáítzervezés — részletekben Teljesen fölmorzsolódik a cseh nemzeti egyesülés pártja • Egy ünneplés mellék­­züngékkel • Szociális és gazdasági problémák a kormánytárgyalások előterében (t. J.) PRÁGA. — A kormányrekonstruk­­fció és a tárcakicserélés nemrég még sürgős kérdése a hetilapok és szaklapok elmélkedé­seinek tárgyává süllyedt s ezzel napi aktua­litását úgyszólván teljesen elvesztette. A miniszterelnök távollétében a kormánytagok inkább csak a gazdasági miniszterek s a po­litikai miniszterek kollégiumaiban fejtenek ki munkát, az éppen emlitett problémák im­már teljesen háttérben vannak. Már a múlt héten megírtuk s a csehszlovák sajtó is meg­nyugvással vette át közlésünket, hogy bi­zony a tárcakicserélés úgyszólván lehetetlen. Mert nemcsak arról van szó, hogy például az agrár belügyminisztert egy cseh néppárti belügyminiszter váltsa föl, hanem arról is, hogy ilyen elhatározás és cselekedet nyomában az egész közigazgatást — a történelmi or­szágokban a községi titkárokig, Szlová­kiában és Kárpátalján a községi jegyzőkig — vagy cseh néppárti emberekkel kellene kicserélni, vagy a meglévőknek cseh nép­párti politikai hitvallásra kellene témiök. No és igazán furcsa volna, ha a népjóléti minisztérium vezetésében beálló politikai változás nyomán a munkásszakszervezetek a vörös szakszervezeti lobogók helyett ag­rárzöld zászlókat volnának kénytelen be­szerezni. A történeti hűség és teljesség kedvéért még a következőket kell följegyeznünk: Csak fokozatosan A kormányrekonstrukció végrehajtását illetékes tényezők még 1937 kora őszén, a parlamenti idény előtt határozták el. Akkor teljesen készen volt a rekonstrukció váza is, amit ma fölösleges volna ismertet­nünk, mert hiszen a terv már dugába dőlt. A kormányrekonstrukció során néhány — ke­vésbé vitatott —- tárca élén a politikai pár­tok is helyet cseréltek volna. Az ősszel összeállított rekonstrukciós terv a cseh nemzeti egység pártjára is kiter­jedt, ellenben a szlovák néppárttal nem számolt. Közben a cseh nemzeti egységpárt teljesen fölaprózódott. Azóta a koalíciós pártokban is túlsúlyba jutott az a meggyőződés, hogy széleskörű kormányrekonstrukció semmi különös előnyt nem hozna a koalíciónak. Vagyis győzött az elv: quieta nőm movere, mint az már ismételten irtuk. Bizonyára rövidesen oly hírek látnak majd napvilágot, hogy a kormányrekonstrukciót „etapokban“, fokozatosan csinálják meg és pedig úgy, hogy mindig egy jobboldali miniszterrel j egyidejűleg egy baloldali minisztert isi felváltanak. Ilyenképpen természetesen a kormányre-J konstrukció eltarthat ,,az emberi kor leg­szélsőbb határáig", uj kormány akkor sem lesz. A cseh nemzeti ellenzék Említettük, hogy a cseh nemzeti egység­párt az őszi kormányrekonstrukciós tervben még komoly szerepet játszott. E párton ki­váltképpen láthatjuk, hogy mit jelent az egyéniség ereje. A cseh nemzeti demokrata párt már régóta kivénült, megöregedett s arra volt kárhoztatva, hogy végelgyengü­lésben múljon ki. De ősz vezérének egyé­nisége még ugy-ahogy együtt tartotta a szertehuzó erőket. Kramár halála után azonban a szétesés és a vég feltartóztathatatlanul jelentkezett. Az egykor jelentős elitpárt néhány vezé­rének utolsó kísérlete az volt, hogy a ke­ret megmentése érdekében a cseh iparos­párttal való egyesülésben kereste az or­voslást. De a cseh iparospárt visszautasította a fe­lülről jövő egyesülési ajánlatot. És most a nemzeti demokrata tábor egyrésze, kü­lönösen a hivatalnoki kar, a magas büro­krácia, az agrárpárt felé, az ipari vállal­kozói csoport pedig az iparospárt felé keres kapcsolatokat. Kárpátaljai ünneplés A kormányelnök az ünneplés elől vonult vissza. Az ünnepeltetést igy sem tudta el­kerülni s különösen bizonyos kárpátaljai íz­léstelenség érintette kellemetlenül. Egy a névtelenség homályában rejtőző kárpátaljai érdekeltség előszeretettel alkalmazza az ezüst babérkoszorúkkal való ünneplést. Annakidején — egy hónappal elhunyta előtt — Rozsypal volt kárpátaljai országos elnök is kapott ilyen ezüstkoszorut s most — miként a lapok megírták — Hodza mi­niszterelnöknek is készittettek 300 levelű koszorút; ennek egyes leveleire községek, magánosok levelenként 100 koronát fizet­tek, összesen tehát 30 ezer koronát, amire állítólag azt mondta a miniszterelnök, hogy Kárpátalja szegénységétől ilyen áldoza­tokat n°héz elfogadni. A dolog másik része azonban az, hogy a babérkoszorú tényleg nem é~ meg 30 ezer koronát s félekkora összegből is elő­állítható. Az összeg másik fele elment a ovüjtési költ­ségekre és bizonyos ünnepi albumok kiadá­sára. A kárpátaljai ezüst koszorú ügye annál kíno­sabbra fordul, mert a gyűjtők a kormányzó bi­zalmával is visszaéltek, amikor ajánlásokat sze­reztek tőle. UNGVAR. — A kárpátaljai iskolai re­­ferátus újabb jelentést adott ki az iskolák tanítási nyelve tárgyában elrendelt szülői népszavazás eredményéről, A huszti járás­ban 28 ruszin iskola tanítási nyelve felől történt döntés. A szülők 25 iskolában a nagyorosz, 3 iskolában pedig az ukrán tan­könyv alkalmazása mellett szavaztak. A kárpátaljai 12 járás közül eddig 10 járás népszavazásának eredménye ismeretes. A tiz járásban 357 iskola van s ezek kö-KOLOZSVÁR. — A Biruinta cimü ko­lozsvári kormánypárti lap közlése szerint a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara uj elnöke, Muntea Joan töröltette a zsidó tago­kat a kamara névsorából. Az elnök indoko­lása szerint a zsidó kereskedőknek állam-BEREGSZÁSZ, — A kárpátaljai magyar ta­nítók egyesületének választmánya ülést tartott Beregszászon, amelyen foglalkoztak az iskola­­hiány kérdésével. A választmány megállapítot­ta. hogy éppenannyi tanterem hiányzik, a ma­gyar iskolákban, mint amennyi rendelkezésre áll, s a meglevő iskolák többnyire rosszkarban vannak. Húsz év tapasztalata meggyőzte a ma­gyar tanítókat., hogy az iskolahiányon a ma­gyar társadalom anyagi erőfeszítése nélkül hiá­ba vár segítséget. Kormos Gerő indítványára a választmány el­határozta, hogy mozgalmat indít egy iskola­építő szövetkezet létesítése céljából. Ennek a szövetkezetnek lesz majd feladata a magyar iskolák építése. A szövetkezet hivatásának teljesítéséhez természetesen az állam, a tarto­mány és a járások, sőt a községek támogatá­sát is kérné. A szövetkezet megalakításának munkáját az egyesület a közeljövőben tnáx meg is kezdi. Parlament márciusban? A parlament összehívásáról szóló hírek sze­rint ma már azt sem tartják kizártnak, hogy feb­ruárban már egyáltalán nem ül össze sem a kép­viselőház, sem a szenátus és hogy már csak már­cius folyamán kerül sor a nemzetgyűlés mindkét házának összehívásá­ra és pedig államelnöki intézkedéssel, ami már­cius végéig kell, hogy bekövetkezzék az al­­kotmánylevél rendelkezése szerint. Minden jel ugyanis arra mutat, hogy a kormány nem szívesen látna mélyreható politikai és gaz­dasági vitát a parlament nyilvánossága előtt. Ezért az 1936. évi állami költségvetési túllépé­sek utólagos jóváhagyását és a zárszámadást is !b későbbre igyekszenek majd halasztani, amikor egyéb — ugyan kisebb jelentőségű — de majd nagyon „sürgős" ügyek közé ékelten szintén gyors iramban lesz letárgyalandó. E kérdésben azonban meglátjuk, mit hoz a zárszámadási vita a költségvetési bizottságban, mely e héten fog­lalkozik az éppen emlitett kérdésekkel. zül 299-ben a nagyorosz, 58-ban pedig; a kisorosz nyelvi irányzat győzött. Az uk­rán nyelvi irányzat, amely eddig kizáró­lagosan uralkodott az iskolákban, ezek szerint mindössze az iskolák 16.2 száza­lékát tudta megtartani, a nagyorosz irányzat pedig 83.8 arányban győzött. A hátralevő két járás eredménye már alig­ha befolyásolhatja lényegesebben az eddigi arányt. Már most mondható, hogy a nép­szavazás a nagyorosz nyelvi irányzat nagy­arányú fölényével fog végződni. polgársága fölülvizsgálat alatt van és a tör­vény előírja, hogy csak román állampolgá­rok lehetnek a kamara tagjai. Ezenkívül vizsgálatot rendelt el a kamarai tagok név­sorának fölülvizsgálására, mert szerinte a romániai zsidó cégek bejelentésekor sok visszaélést követtek el a múltban. A választmány a magyar iskolák ügye mellett a magyar tanítók elhelyezkedésének, kérdésével is behatóan foglalkozott. A választmány hatá­rozata alapján az egyesület emlékiratot nyújt be az illetékes tényezőkhöz és Kárpátalja kormány­zóját is felkeresi azon kérelmének tolmácsolása céljából, hogy a a magyar iskolákhoz csakis magyar nemzeti­ségű tanítókat nevezzenek ki. Az egyesület a beregszászi járásban most be­töltésre kerülő több tanítói állással kapcsolat­ban már a napokban közbenjár a kormányzónál. Az iskolai nyomtatványokkal is foglalkozott a választmány és megállapították, hogy azoknak magyar szövege nem alkalmazkodik a magyar helyesírás szabályaihoz és hogy általában a nyomtatványok nem mindegyike magyar szöve­gű, — éppen azért az egyesület ennek a hibá­nak a kiküszöbölését is kéri a tanügyi hatósá­goktól. Főfájás, idegesség, hypochondriás állapom tok gyakran a legrövidebb idő alatt meg* szűnnek, ha bélmüködésünket reggelenként, éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserüvizzel elrendezzük. Kérdezze meg orvosát. « Mindenesetre annyira már tisztázódott a hely­zet, hogy megállapíthatók a kormány jubiláns évbeli munkatervének kör* vonalai. A terv gerincét változatlanul a szo­ciális és gazdasági kérdések alkotják. A tavalyi külkereskedelmi forgalom mérlege ugyan válóban a termelés jelentős emelkedését tünteti fel, javult a vasúti teherszállítási forga­lom is, Kárpátalján, Szlovákiában erdei munká­sokban hiány mutatkozik időnként, ennek elle­nére az egész állam területén a munkanélküliek száma még mindig félmillió körül mozog és az életszínvonal csak nem javul. A nagy tömegek számára elérhetetlenül magas a közszükségleti cikkek, a termelt javak ára. Mit ér tehát a ter­melés — javarészt konjunkturális termelés — megindulása — ha a gazdasági válság legsúlyo­sabb jelenségei tovább kísértenek. E héten ol­vashattuk a nemzeti szocialista Ceské Slovo­­ban, hogy egyes városokban a barlanglakásokat házbér­­adóval sújtják. Mit érnék a szép statisztikai kimutatások a ter­melés javulásáról, ha ugyanakkor a kormány­­lapok ilyen híreket kénytelenek feljegyezni. A magyar akadémia Steier Lajos-emlékölése BUDAPEST. — Szerkesztőségünk telefonjelen­tése.) A Magyar Tudományos Akadémia üléster­mében pénteken este Steier Lajosnak, a múlt évben tragikus hirtelenséggel elhunyt történelmi iró, magyar királyi kormányfőtanácsos emlékének áldozott a- magyar tudományos világ. Az ülést, amelyen az elhunyt hozzátartozói és a magyar tudományos. élet képviselői jelentek meg, dr. Fladbbartíh Ernő osztálytanácsos nyitotta meg éa szintén ő mondotta az emlékbeszédet a kiváló történetfcudósról. Az emlék.beszéd, amely az el­hunyt élete munkájának minden részletét felölel­te, alapos felkészültségével és lendületével nagy hatást váltott ki a megjelentek soraiban. Utána Hegedűs Lóránt titkos tanácsos „az ismeretlen Steier Lajosok”- nevében keresetlen • szavakkal áldozott az elhunyt emlékének. A magyar katolikusok figyelmébe PRÁGA. — Azok a csehszlovákiai ma­gyar katolikusok, akik részt akarnak venni a budapesti Eucharisztikus Világkongresz­­szuson, jelentkezzenek az illetékes plébániai hivatalon vagy közvetlenül a csehszlová­kiai magyar zarándoklatot szervező Meggyes! Sándor igazgatótanitónál Rozs­nyón. Útbaigazítást és mindennemű felvilá­gosítást ugyancsak az utóbbi cim ad, «—• Pozsonyban a Katolikus Akció irodája (Primás-tér 1, II. emelet, délelőtt 10—12, délután 3—6-ig) fogad el jelentkezéseket és ad útbaigazítást. Az Eucharisztikus Világkongresszusra Budapestre utazó csehszlovákiai magyarok száma nincsen korlátozva s igy megvan a lehetőség arra, hogy minél nagyobb szám­ban vehessenek részt azon a szlovákiai ma* gyarok is. Az Eucharisztikus Világkongresszusra 1938 február 15-ig lehet jelentkezni: Meggyesi Sándor igazgatótanitó rozsnyól cimén. ....mmmmmmmmm AKisMagyarokLapja rejtvényszelvénye ■------—---------« A 6 számú rejtvényeket megfejelte, lolvasható név és pontoscim:) A nagyorosz nyeivi irányzat döntő győzelmével végződik a ruszin iskolákban a szüiők népszavazása 299 iskolában a nagyorosz, 58-ban az ukrán nyelv lesz a tanítási nyelv Törölték a zsidó kereskedőket a kolozsvári kereskedelmi ét iparkamarából Iskolaépítő szövetkezetét létesít a kárpátaljai magyar tanítók egyesülete Magyar Iskolába csak magyar nemzetiségű tanítókat nevezzenek ki!

Next

/
Thumbnails
Contents