Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)

1938-02-05 / 29. (4472.) szám

Na: Nagy rádió melléklet

O • 18 oldal. Ara Ké 1.20

Mm.iwk *♦ 7 XVII. évf- 29' (4472> szám • Szombat • 1938 február 5

Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Kt., külföldre: évente 450. szlovenszkói és ruszinszkói magyarság

félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ké. • #

A képes melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. politikai TlCLpiLCLpjCL

Egyes szám ára 1.20 KI, vasárnap 2.— Ki.

Szerkesztőség: Prága 11., Panská u 1 i c e 12, II. emelet • Kiadóhivatal: Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. • • TELEFON: 303-11. 0 •

SÜRGÖNYCIM: HÍRLAP, PRAHR.

■— A köztársaság fönnállásának 20 évi jubileumát üli. Ebből az alkalomból nézem azt, vájjon mi itt lévő magyarok ebben a köztársaságban megkaptuk-e azt, amit nekünk húsz évvel ezelőtt ígértek és vájjon megvan-e itt oldva a magyar kérdés, és ma, 20 esztendő tapasztalatai után, merre vezet és hova megy a köztársaság kormányának politikai útja.

Tapautalat ét temperamentum

— Mindig hirdettem, hogy a tapasztalat

Az egyesült párt évnyitó politikai tanácskozása Pozsonyban

A magyarság várja követeléseinek teljesítését

Sziillő Géza megnyitó beszédében ismertette az általános klil- és belpolitikai helyzetet és sürgette a legmagasabb tényezőhöz eljuttatott kívánságok teljesítését - Uj emlékiratba foglalják össze az egyesiül párt követeléseit

Szüllő: A magyarból nem lesz csehszlovák, de az államnak tisztességes polgára tud lenni, ha nem akarták amalgamizátni

POZSONY. —' (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az egyesült országos keresztényszodalista és magyar nemzeti párt parlamenti és tartománygyülési képviselőinek közös klubja február 4-én Pozsonyban a pártközpont tanácskozó termében dr. Sziillő Géza klubelnök, nem-"

Sziillő Géza expozéja

Szentszővelség és népszövetség

— Amikor Napóleont detronizálták, akkor Bécsben összeült a kongresszus és a Szentszövetség megalkotásával igyekeztek Európát úgy megfegyelmezni, ahogy abban

zetgyulési képviselő elnökletével ülést tartott.

Az ülés megnyitása után a klub tagjai dr. Sziillő Gézát születésnapja alkalmából meleg ünneplésben részesítették. Utána dr. Szüllő Géza nemzetgyűlési képviselő tartotta meg expozéját. Beszéde a következőképpen hangzott:

az életben nem ér semmit. Ha a tapasztalatnak nevelő és tanító hatása lenne, akkor minden ember csak egy ügyetlenséget követne el életében. Ámde ez, sajnos, sem az egyéneknél, sem a kormányoknál fönn nem áll és igy igazolja azt a tételemet, hogy

adott esetben az emberek sohasem a tapasztalatokból leszűrt bölcsesség alapján, hanem a temperamentumuk és beidegződésük szerint cselekszenek.

az időben ezt az uralkodó kormányok és az akkori nagyhatalmak: Ausztria, Poroszország, Oroszország és Anglia jónak látták. Akkor vádlottként állott előttük Franciaorjubilál elintézetlen kérdés

PRÁGA. — A jubileumi esztendő első magyar megnyilatkozás hangzott ei ma Pozsonyban, az egyesült párt törvényhozóinak klubülésén. Szüllő Géza, a csehszlovákiai magyarság első szószólója húsz év történeti távlatából adott találó jellemzést a jubileumi esztendő kül- és belpolitikai helyzetéről. A jellemzésben, ahogyan azt elmondta, benne van Szüllő individuális látásának minden eredetisége —• csak Szüllő tudja a történeti tanokat olyan csattanó és meggyőző aforizmák formájába önteni —, de amit mondott, beszédének történetbölcseleti és politikai tartalma: ez a leghidegebb, legjózanabb történelmi realizmust tükrözte. Azt hangsúlyozta ki, hogy a történelem törvényei mindenkor következetesek, kíméletlenül, könyörtelenül következetesek. Akárkiről van is szó. Hasonló történelmi tévedések hasonló történelmi következményekkel járnak. Aki a történelmi realitások törvényeit nem respektálja, azt ezek a törvények elsodorják a fejlődés utjából. S ugyanakkor Szüllő némi kesernyés szarkazmussal megállapítja azt is, hogy az államférfiaknak csak egy része halad a tapasztalat, a történelmi belátás utján, á legtöbb nem lát tovább a mánál, ezeken keresztül nem a politikai bölcsesség, hanem az érzelem és a szenvedély irányítja a politikát. Szüllő szava tiltakozó szó az ilyen, csak a mának élő kis politikusok tévedései és hibái ellen és intő appellálás a holnapért élő és előrelátó, józan, igaz államférfiak történelmi felelősségérzetéhez,

A magyarság szószólója a kisebbségi politikát illetően sajnálattal kénytelen megállapítani, hogy két évtized elmúltával is ugyanott tartunk, mint ahol kezdetben voltunk, nem érvényesült a történelmi előrelátás: nincs megoldva a magyar kérdés.

Ahogy van elintézetlen szudétanémet probléma, ahogy van elintézetlen szlovák probléma, ugyanúgy van elintézetlen magyar kérdés is. A február 18-i nyilatkozat nem oldotta meg a szudétanémet kérdést, a szlovák autonómisták még az eddiginél is fokozottabb kedvvel indulnak neki a pittsburghi szerződés törvénybeiktatásáért való harcnak, s a magyar kérdésben még az adminisztratív utón megejthető jogmegadás sem történt meg, amit a ,,tollvonás“ formájában ígért meg a miniszterelnök. A legsúlyosabb történelmi tévedést ismételnék meg azok a politikusok, akik a nemzetiségi problémát úgy szeretnék eltüntetni, hogy megvárják, amíg az illető nemzetiség maga eltűnik az asszimiláció révén. Ma már nem lehet népeket asszimilálni. Sem nyelvileg, sem lelkileg. Még a szlovákság többsége is szlovák nemzeti öntudatot vall, annál kevésbé lehet a magyarajku csehszlovákokról beszélni, akik „nyelvben magyarok, lélekben csehszlovákok”. Csupán csehszlovák állampolgárságú magyarokról szólhatunk.

Egy államon belül a nemzetek közötti modus vivendi nem a nyelvi asszimilációban található meg, hanem a nemzeti jelleg és nemzeti kultúra kölcsönös megbecsülésében és a nemzetiség szabad fejlődésének biztosításában. Csakis ilyen szabadság mellett közelednek lelkileg is egymáshoz az állam nemzetei. Példa rá Svájc. Svájc három nemzetét nem hatalmi szó, hanem a teljes nemzeti szabadság tartja össze.

A nemzeti szabadság tudata erősebb kapocs a három svájci nemzet közt, mint a nemzetazonosság vagy nemzeti kulturkö?össég, amely a svájci francia ás az önálló állammal biró francia nemzet, a svájci német és a nagynémet nemzet, avagy a svájci olasz és az itáliai olasz nemzet közt fönnáll. Nem tudni, nem más lenne-e a helyzet, ha ezt a szabadságot a svájci német többség egy napon megvonná a svájci francia vagy az olasz svájciaktól, a nemzeti „kisebbségtőr'.

A csehszlovákiai nemzetek közt is kétségkívül a nemzeti élet szabadsága lehet csak a legjobb összekötő kapocs. Ezt a modus vivendit Szüllő igy fogalmazza meg: „A szlovák nem lesz csehszlovákká, hanem szlovák marad, a németből nem lesz csehszlovák, hanem németnek marad meg s a magyar sem lesz csehszlovák, de magyar marad, ellenben ez mind tisztességes polgára tud lenni az államnak akkor, ha nem akarják összeamalgamizálni és lelkét megtarthatja annak, aminek Isten megteremtette.” Igen, a nemzetiségi statusquo szentségén kell fölépülnie az uj modus vivendinek. Ezt a nemzetiségi statusquot húsz évvel ezelőtt kellett volna rögzíteni és betartani a gazdasági és kulturális élet minden területén, de főleg az iskolaügy terén. De a csehszlovák politikusok arra igyekeztek, hogy mennél későbbre halasszák a többség

és a nemzetiségek viszonyának tisztázását, amikor a kisebbségek nemzeti javainak állománya más lesz, mint az államfordulatkor volt. Ez volt a lehető legrosszabb politika, amit csak választhattak, a történelmi előrelátás és bölcsesség politikája helyett az érzelmek pillanatnyi politikája volt. De a mesterséges elodázgatási taktika nem érte el azt a célt, amit akart: az idő nem csökkentette a nemzetiségi probléma élességét, sőt ellenkezőleg, fokozta azt. A nemzetiségek, igy a magyarság is visszaigényli mindazt, amit e két évtizedes politika mulasztása miatt elveszített.

Jubileumi esztendőbe léptünk, két évtizedes múltra tekintenek vissza ünnepi megemlékezéseikben a csehszlovák politikusok. Milyen áldás lenne úgy az államra, mint a kisebbségekre, ha e visszatekintésükben végre belátnák, hogy két évtizedet veszítettek azáltal, hogy a kisebbségi kérdést akkorára hagyták, amikor már nagyon kezd a körmükre égni s amikor a külpolitikai helyzet is mélyrehatóbb jelentőséget ad a nemzetiségi kérdés elintézetlenségének. Milyen áldás lenne, ha végre belátnák, hogy a magyar kérdést csakis a magyar nép alkotmányos képviselőivel, a német

szág és azt igyekeztek hadikárpótlással és megszállással gúzsba kötni s megteremteni Franciaország nélkül egy világot, amelynek eredménye a lefegyverzés, az örök béke, a kiegyensúlyozottság, a Szentszövetség által berendezett mérséklő hatalmi kör.

Ez a bölcs gondolat azonban hajótörést szenvedett azon, hogy Franciaország nem tűrte azt, hogy vádlott legyen, s lerázta magáról a béklyókat. A világ sem tűrte azt, hogy egyetemleges doktrinér elvek alapján kezeljék s igy

Sándor cárnak utópisztikus elvei — amelyek majdnem szószerint azonosak Wilson utópisztikus elveivel — egyre-másra kudarcot szenvedtek.

Az aacheni, troppaui, karlsbadi stb. szentszövetségi gyűlések után egyre jobban csökkent a szövetségnek a tekintélye, végül is fölbomlott a szentszövetség és szétment, mert az életet érvényesítés nélküli impotenciával megvalósítani nem lehet.

Az élet csak realitásokat tűr el, realitás pedig fizikai erő nélkül ezen a világon nincsen.

Franciaország és Németország

—■ Mintha ugyanez szóról-szóra megiskérdést pedig csakis a szudétanémetség többségének képviselőivel intézhetik el, nem pedig a magyar és német nemzetiség kisebbségét jelentő kis frakciókkal. Ez a módszer téves és hamis. Éppen ilyen módszer lenne, ha mi, magyarok a kormánytöbbség helyett úgy akarnék megcsinálni a csehszlovák nemzettel a kiegyezést, hogy pél* dául február 19-én Gajda fasisztáival és Stríbrny nemzeti ligájával kötnénk valamelyes paktumot s kikiáltanék a csehszlovák nemzet és a magyar kisebbség kiegyezésének. A csehszlovák nemzet többsége megköszönné az ilyen „közeledést” s élénken tiltakozna az ellen, hogy ez a paktum „csehszlovák-magyar kiegyezés” néven szerepeljen a világsajtóban. Szeretnék, ha a többség politikusai végre belátnák, hogy egy nemzettel csak úgy lehet kiegyezni, ha annak többségével, nem pedig a kisebbik részével egyeznek ki.

Mi két évtizede várunk az igazságos nemzetiségi modus vivendi eljövetelére. Nemzeti öntudatunkban törhetetlenül, a jobb jövőben bizakodva várunk, mert hiszünk a történelmi fejlődés törvényeinek igazságosztó erejében.