Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)
1938-02-27 / 48. (4491.) szám
'PRSGAIMa&^ARHIRIiAP 1938 február 27, vasárnap* Az egyesült párt népvédő munkája a komáromi járási képviselőtestületben Király József beszámolója a járási pártszervezet közgyűlésén KOMÁROM. — Részletesen beszámoltunk lapunk hasábjain az egyesült párt komáromi járási szervezete nagyszabású közgyűléséről. Tudósításunk kiegészítéseképpen alább ismertetjük Király József esperesplébánosnak, a járási pártszer vezet elnökének közérdekű beszámolóját az egyesült pírt képviselőinek a komáromi járási választmányban kifejtett munkájáról. Király «-,zsef mint járási képviselő példátmutaioan lelkiismeretes, fáradhatatlan, hivatása magaslatán álló, eredményes munkát fejt ki a járási képviselőtestületben s igy beszámolója országos vonatkozásokban is figyelemreméltó. Beszámolója bevezetésében tárgyilagos megállapításokat tesz arról a kérdésről, hogy a járási képviselet szervezete, összetétele és hatásköre mennyiben van összhangban a demokratikus önkormányzat megvalósulását akadályozó körülmények dacára, amikor vállaltuk azt, <—<• mondotta Király József többek között, — hogy e testületekben a törvény megengedte keretek közt képviseljük népünket, igaz becsületes magyar lelkiismeretvizsgálás után tettük azt, mert éreztük, hogy ott kell lennünk, ahol népünk ügyeit intézik és minden erőnket összefogva, az igazság átütő fáklyáját magasan tartva minden egyes esetben fel kell emelnünk szavunkat, amely jogot, igazságot követel, törvényt tisztel', de tiltakozik is, ha méltánytalanságot lát. A járási képviselet munkájáról részletesebben megemlékezve egyebek között a következőket mondotta a szónok: — A járási választmánynak és képviseletnek törvény szabja meg hatáskörét. Ezek szerint négyféle működési köre: gazdasági, kisegítő (vagy végrehajtó), a közigazgatási bíráskodás terére vonatkozó és tanácsadási (vagyis kezdeményezési) hatáskör.-— Már nem egyszer leszögeztük nyilvánosan is abbeli megállapodásunkat, hogy a járási félönkormányzati testületeink egész működési köre majdnem kizárólagosan gazdasági hatáskörre szűkül. Hacsak az elmúlt év tizenegy választmányi ülésére tekintünk, látjuk, hogy ott leginkább a községek költségvetéseit, évi számadásait, kisebbnagyobb jóváhagyást igénylő községi tárgyi vagy személyi ügyeit terjesztik elő felülvizsgálás és jóváhagyás céljából. Ezen felügyeleti munkálkodáson túl is van a járásnak gazdasági ténykedése, amrkor a járér* kulturálir szociális gazdaság5 céljaira költségvetést állít össze s az ennek alapján cdóban behajtott összeget az eyyes igényeknek megfelelően szétosztja. E pontnál van talán őrtállásunkra legnagyobb szükség. Mert amikor Farkas István: a járás közel 2 milliós költségvetéssel dolgozik s amikor a járási pótadó évről-évre növekszik, joga és kötelessége is a járás közönségének, hogy tudomással is bírjon arról, hogy mire megy az egyre több gondot jelentő verejtékes munkájából beszedett 45, illetve immár 110 százalékos járási pótadó. Amikor a járás szükségleteit összeállítjuk: amikor a költségvetés tételeit vizsgáljuk, látjuk, hogy valóban sokirányú a szükség, tudjuk, hogy támogatni kell a községeket a vicinális utak javításában, az iskolákat a felszerelések beszerzésében, a nélkülöző szegény munkásságot, az éhező és rongyos kis iskolás nemzedéket nyomora enyhítésében, de tudjak azt is. hogy a jótékonyság bán, a segélyezésben is meg van a határ, mert ha megfontolatlanul rakjuk a terhet, nemcsak az adózó, de még az igavonó is kidől s akkor pedig ENYKEPEK A „bej áró k“ így szoktuk nevezni azokat a kÍ3ebb-nagyobb"tott, közönséges bicskát találtam. Három éven át diákokat, akik gyalog vagy vonattal járnak bo a nem szólt nekünk, de mivel egyedül járt a faluból, városi iskolákba, s akik nagyrésze minden szociá- mindig nyitott késsel a zsebében ment az isko- 1Í8 gondoskodás ellenére sem jut délben meleg i lába. Képzelheti, hogy egész napon át csak sirételhez. Sok ilyen bejáró kisdiákból lett már ko-^tam, siríam, s megfogadtam magamban, hogy moly felnőtt, aki hol tanitói asztalnál, hol birói ezentúl inkább még jókban összehúzzuk magunszéliben, hol az oltár mellett végzi rászabott, uj kát, de a gyereket nem engedjük többé télen bekötelességét. | járni. A múltkoriban a Garamvölgyén járva, kedves,) Megrendülve hallgattam az anya vallomását, magyar társaságban sok mindenről elbeszélget-1 s áldottam a sors kegyelmét, hogy az én gyeretiiuk. Vagy húszán voltunk együtt, a taniióék, a'keim reggel félnyolc után járnak otthonukból az zsidó vallásu, de minden magyar ügyért lelkesedő iskolába. Az egész szobát betöltötte a dermedt, községi bíró, aki Herczeg Ferenc könyveit és az (nagy csend, egv hosszú pillanatra mintha fekete Uj Időket olvasgatja esténként, s a SzMKE és a gyász ült volna fölénk. magyar iskola ügyét szívügyének tartja, iparosok j Aztán másról beszéltek, de az én fejem zsongó és földművesek, volt köztünk még földmunkás is ' kaptárként foglalkozott a fiúcskával, aki hosszú és református pap, úgyhogy nyugodtan elmond- g hónapokon át nyitott késsel a zsebében járt az ishattnk magunkról, hogy aki abban a községben | kólába. Talán összeszoritott fogakkal, talán reé9 közvetlen környékén a magvar kultúrát dédel- ; megő lábbal és hevesen dobogó, ijedt madárszivgeti, rang és rend nélkül egv födél alá került. |vél, de otthon egy szóval sem árulta el a félel-Beszélgeíés közben szó került a gyermekekről j mét, nem akarta amúgy is szegény szüleit mégis, a katolikus tanító egyenesen hetet nevelt a < szomoritani. magyarságnak, a református papéknál is van há- jj A kis „bejáró* hősiessége a kis magyart nemrom, s a mama, szelíd, leányos tekintettel meséli j csak szememben, de mindenki szemében naggyá róluk. | tette. S hány meg hány kis ilyen bejárónk van, — Nem volt pénzűnk arra, hogy beadjuk a gye-fakik papirbói ebédelnek, akik kilométereket gyarekeket a városba — mondta. — A férjem jőve-1 logoinak a legközelebbi vasúti állomásig, hogy delme olyan kevés volt, hogy alig tudtunk kijönni messze cél vágya lebegjen előttük a hajnal derenbelőle. Á legnagyobb fiam három évig egyedül5 gésében. Hány meg hány szülő nem tudja azt, járt télen-nyáron négy kilométerre az állomásraJ hogy ezek a kis hősök mennyi szomorúságot és Annak örültem, hogy nem fél, mert sohasem pa-l mennyi jólrejíeít bánatot visznek magukkal, naszkodott, sohasem kért még csak kerékpárt | De az Isten szeme mindent lát, g a kis bejárók sem, amivel megkönnyithetné útját. A harmadik j papirebédjét s remegő félelmüket egyszer tetézve télen történt, hogy reggel félhatkor éppen eibédet 1 megfizeti. Akkor, ha minden kismagyar sorsa csomagolok a fiúnak, amikor a zsebében egy nyi- * minden felnőtt magyart érdekelni fog . . . mindkettő veszélybe jut. Az fáj sokszor e közös munkánkban, hogy az egyes osztályok érdekeit képviselő pártok kiküldöttei nem akarják megérteni, hogy csak a közös megértés, a mindent szem előtt tartó okos körültekintés szolgálhat ily közös ügyekben is a nép javára. Többször kell szavunkat felemelnünk szertelen nagy öszszegről szóló indítvány hallatára és hangsúlyoznunk, hogy ha tönkretesszük adóterhekkel az adófizetőt, akkor nem lesz honnan adót szednünk. Sajnos, sokszor tapasztaljuk, hogy komoly érvelésünk a pusztába kiáltó szó. Ily esetben, amikor mint legutóbb is történt hogy a költségvetést s ezzel egyben az adóalapot is felemeli a Járás képviselőtestületének többsége, nem lehet más kötelességünk, mint ismét csak hüséwes őriállóként arra ügyelni, hogy a megszavazott öszszegek legalább is aránylagosan a lakosság érdekeit szolgálják. Ehelyütt is leszögezzük, hogy az 1937. év folyamán összeállított 1,760.370 koronás költségvetés összegéből a lakosság aránya szerint, a 82.9 százalékos magyarságot megillető összegnek, vagyis 1,460.800 koronának magyar célokat, magyar érdekeket kdl szolgálnia. Ha már meg van szavazva, akkor követeljük és kívánjuk, hogy akár a kulturális, az iskolai segélyezéseknél, akár az elhullott állatok után járó támogatásnál, akár az utak javításánál, akár szociális segélyezéseknél, ösztöndíjaknál, intézmények, egyesületek segélyezésénél az említett 83 százalékos arányszám az itteni magyarság részére és javára betartassák, mert ugyanily arányban, ha nem nagyobban, viseli a járás magyar lakossága az adózás terhét is. — Apró kis képet nyújtottam — fejezte be mélyhatásu beszámolóját a járási pártelnök —- a járási testületek s ott a magyar népünk kiküldötteinek működéséről. Befejez zésül arra kérem Testvéreimet, hogy mindezek mefontolása után otthon a bogárhátu kis kunyhókban is világosítsák fel a munkástestvéreket, a barázdát járó gazdatestvért, a kenyérért egyre több harcot vivó iparostestvért, az intelligenciát, mindenkit, hogy nyelvi, kulturális, gazdasági, szociális munkálkodásunk csak úgy lehet eredményes, ha egyszer már felébred a magyar és érzi, hogy minden társadalmi és vallásbeli különbségtől eltekintve egy családnak a tagja. Hogy egy szivet, egy lelket, egy nyelvet, magyar szivet, magyar nyelvet, magyar lelket adott neki az Isten! És ezzel a magyar nyelvvel, ezzel a magyar szívvel, magyar lélekkel kell bizonyítania minden magyarnak azt, hogy méltó az ősi rögnek birtoklására s ennek erejével tudja biztosítani a jövőt. KARRIER — Elbeszélés — Irta: Komáromi Jánosf Évekkel ezelőtt jött hozzám először, igaz, hogy utoljára is. Annak rendje szerint bemutatkozott: — Bugát Péter vagyok, szerkesztő ur, kérem tisztelettel. A régi Bugátokból. Rendben vein, testvér -— válaszoltam közömbösen. •—1 Szerintem azonban sohasem a név, hanem a lélek! S hellyel kínáltam meg újdonsült barátomat Leült az egyik fonott karosszékbe. Szerényen. Akkortájt kertes villában laktam, egyedül a családommal. A kertben keresett föl Bugát Péter fiatal barátom is. Haldokló nyár volt... Pókhálók eveztek a magosban: volt köztük, amelyik felakadt valamelyik fa ágai között s továbblengett ott, de a legtöbb ereszkedett tovább. Ültem a kertben, három esztendeje van már s rég elhanyatlott időkre gondoltam, egykori vén nénikék nyarára, amleyeknek akkor csak az emléke járt vissza hozzám... Egyszerre összerezzentem. összerezzentem, mert fiatal látogatóm térdrebukott mellettem, összekulcsolta két kezét s könyörögve szólt: — Mester, az édesanyja emlékére, mentsen meg! Nem tagadom, meglepődtem kissé s ezzel a meglepetéssel fordultam ifjú látogatómhoz: — Valami baj van, kérem? — Van, Mester! — s olyan hangon mondta ezt, hogy belémmarkolt mélyen. Láttam, hogy boldogtalan fiatalemberrel van dolgom s feltettem magamban máris, hogy segítségére leszek az emberi lehetőség határán belül. így szóltam ezokból Bugát Péterhez: — Kiváncsi lennék, szegény barátom, miről van szó alapjában MNtvel Hátha segíteni tudnék magán valami módon ... Úgy maradt térdelő helyzetben, imárakulcsolt kézzel: — Ó Mester, nem is tudja, mindent tehet az érdekemben ... Hisz befolyása korlátlan úgyszólván ... — No-no — mondtam tiltakozva, mindazáltai Jóleső érzéssel. Barátom, aki '-hetett úgy tizenöt esztendővel fiatalabb nálam, elvégben beszélt: — Mellesleg szólva, véghetetlcn hódolója vagyok kedves Mesternek s mindenekfölött a hangja az, amely elbájol férfiakat és nőket, aggastyánokat és serdületleneket egyaránt... i\J0,n0 szóltam másodszor Is, de szemlátomást bágyadtabban. Mert bármennyire szerénynek akar is látszani az ember, a legkisebb hizelgésre megfeledkezik minden méltóságról. Annyira nyavalyás alak. Jósziwel szóltam: — Csak az érdemi részt, fiatal barátom, mivel sok a dolgom .. .1 — Tudom, kedves Mester — könyörgött térdenállva —, máris rátérek a tárgyra! Az lenne az én tiszteletteljes kérésem s ha megteszi, minden hálám érte örökkétartó ragaszkodásom lenne, szorítson be valamelyik kisebb laphoz belső-dolgozótársnak! Egyet ígérhetek már most: sohasem fog velem szégyent vallani, Mester! Elhallgattam keveset Szállt és ereszkedett az ökörnyál a kertben s ünnepi csöndben álltak a fák. Ifjú tisztelőm úgy térdenülve esdekelt hangtalanul. Azt kérdeztem később: — S mire vállalkoznék, tisztelt barátom? Föllélegzett erre, mélyről, mint aki megmenekült. Sietve válaszolt: — Hogy mire vállalkozom, kedves Mester? Amit parancsol! Vezércikket a balkezem mancsettájából rázok ki. Rögtönzés? Megy... Támadó-élü politikai elmefuttatás? Megy ... Költemény? Gyerekjáték ... Tárca? Föl sem veszem... Riport? Nevetek rajta... Érzem, hogy nem születtem vacak iktatójelöltnek, döntő szempont azonban, hogy a hónaljom alá nyúljon valaki. Láttam, hogy elszánt ifjuemberrel állpk szemben s azért annyit mondtam neki szerényen: — Tisztelt barátom, keressen fel holnapután ebéd előtt. Mindenesetre rajtam nem fog múlni a dolog ... Bugát Péter barátom még mindig térdelve hálálkodott: — Mesteri Mester!... Meg fogja áldani az Isten: egy vlzbefulót ment meg a haláltól... Déltájt volt, hogy először találkoztam az én Bugát Péter barátommal s ugyanaznap estetájt fölnéztem az egyik riportlap szerkesztőségébe, a szerkesztő jóbarátom egyebekben s elmagyaráztam neki, micsoda kitűnő fiatalembert ismertem meg ... De kár minden fölösleges szóért! A szerkesztő igy kezdte pillanatnyi gondolkozás után: — Épp egy ügyes riporterre lenne szükségem: nem bánom, fölveszem. Havi száz pengőt kap egyelőre. Harmadnap-déltájt újból fölkeresett az én fiatal barátom. Hanem rossz volt látni is... Kalapja összegyűrve, szeme álmos, nadrágja ránccal televert és hanyag. Úgy láttam, nem aludt az utolsó éjszaka, anynyira i/gatott volt... Amikor közöltem vele szerkesztő-barátom válaszát, térdreomlott ismét, a szeme pedig könnyekben fénylett föl: —■ Mester! Mester! Én vagyok mától kezdve az ön leghűségesebb tisztelőjel J És mielőtt észrevehettem volna magamat, kezet : csókolt hirtelenül. i Elmúlt aztán vagy nyolc hét, mint ahogy múlik az időnk szüntelenül. Ifjú barátomról annyit hallottam időközben, hogy pályájának ive emelkedőben van. : Jólesett ez az értesülés, egyebekben nem sokat törődtem vele: annyi egyéb gondja van manapság az . embernek ... Úgy nyolc hét múlva azonban valami megtárgyal. ni valóm akadt az én szerkesztő-barátommal s ezért fölkerestem a műhelyében. Pillanatra megálltam az : egyik folyosón, hogy előkeressem a névjegyemet, ami. kor kedélyeskedve veregette meg valaki a vállamat: — Na, vi géc, öregem? Firkálgatunk még, firkálgatunk? Meglepett a bizalmaskodó hang. Fölnéztem kíváncsian s az én ifjú barátomat láttam magam előtt, amint fidélisen mosolygott a szemem közé. És mielőtt faképnél hagyott volna, jóindulattal veregetett vállon másodszor is. Hüledezni sem volt időm, amikor visszanézett pillanatra, úgy a válla fölött s ked, veskedve köszönt: — Pá, fetusl Most — sajna — nem érek rá fölösleges csacsogásokra! S bevágta maga után az ajtót. Nem értettem ... Sehogysem értettem ... S mély zavaromban elintézvén dolgomat, ugy-ahogy a szerkesztővel, annyit kérdeztem, de úgy, mintha véletlenül ötlött volna az eszembe: — Pajtás te, micsoda alak ez az én ifjú barátom? (S megmondtam a nevét is.) Hamiskásan mosolygott vissza a szerkesztő: Szokatlan egyéniség némileg, de van jövője, mint látom. Príma anyag! — Én úgy találom, hogy konfidens — kockáztattam meg kissé bátortalanul. Szerkesztő-barátom egyre mosolygott: —- Megengedem. De talentum... Talentuml Nem értettem. Sehogysem értettem. Tetemes idő ment el attól fogva. Egyszer csak azt mondta nekem valaki, hogy ifjú barátom egy nagyobb újsághoz került át, melynek a politikai rovatát vette a kezébe, naponta bejár a képviselőházba, ahol valamennyi honatya nagy respektussal van máris Bugát Péter tehetsége iránt. Bugát Péter persze pertu a Ház minden tagjával s a miniszterek neki nyilatkoznak legszívesebben, mindenkiről tud valamit, tehát mindenki tart tőle. A parlamenti folyosón fölényesen szólt oda legutóbb az egyik államtitkárnak: ,— Nos. közérzet dolgában milyenek a cirkumstanclák általában, öreg niemand? S az államtitkár ur nemhogy tiltakozott volna e I 'hang ellen, hanem ellenkezően... Mosolygott. Hetek és hónapok szálltak el aztán s az én Bugát Péter barátom dulásai olyanképpen hatottak el hozzám, mint a földrengés távoli morajlása. Egy alkalommal azt hallottam, hogy ő lett a szóbanforgó újság felelős szerkesztője s az addigi redaktort — nagy vihar után — úgy vágta ki szobájából, hogy szelet kavart maga körül, mialatt kifelé kalimpált... Ismét beszélték, hogy legközelebb gazdagon fog házasodni... másszor olyanformán értesültem, hogy alulról készült a kormány felforditására maga mögé szervezvén az alföldi kaszásokat... Nem tagadom: meghatott egykori védencemnek, Bugát Péternek ez a szilaj előretörése, mert tapasztalnom kellett lépten-nyomon, hogy érdemes ifjút támogattam valamikor. Egy közös Ismerősünk azt beszélte akkoriban, hogy Bugát Péter alig három nappal előbb az országház előtti téren zúgott át saját autóján s ugyanakkor megpillantott egy volt minisztert, amint mély meghajlással köszönt Bugát Péternek. Bugát Péter azonban nem fogadta a köszöntést, ellenben igy szólt a körötteállókhoz: —• Totyakl A totyak szót a kvietált miniszterre alkalmazta persze. ... Azóta, hogy Bugát Péter megjelent nálam egyizben s térdrehullva rimánkodott: szorítsam be valamelyik orgánumhoz tintanyalnoknak, pontosan három esztendő telt el. Azóta én lakást változtattam, Budán ütvén fel a sátorfámat, ámde mostani lakásom is olyan, hogy gesztenyefásor vonul el az ablakom előtt... Gyakran üldögélek a nyitott ablakban olyképpen, hogy a fáradt levelek hullását nézem. Ma délután is a levelek hullásán tünődöztera, mialatt megtámasztottam kissé fejemet Töprengtem, tusakodtam magammal céltalanul, amikor, egy régi barátom látogatott meg. Fölindulva kezdte: — Az az arrogáns fika nyilatkozott rólád is... — Melyik fika? — eszméltem föl nehezen. Régi-régi pártfogoltamat nevezte meg ekkor. Lett volna ezek szerint, hogy nagyobb társaság közepén állt volna Bugát Péter, az emberek áhítattal lesték minden szavát, s hogy, Ihogynem, magam találtam szóbakerülni. Ifjú védencem fáradtan legyintett reá s hozzáfűzte még, könnyedén: — Vén pupák... így mondta ezt el a barátom, magánkívül. Annyi! feleltem vissza, hogy sohasem szabad túlzott Jelentőséget tulajdonítani az eayes ki feléréseknek. Külfle* ben is soha-soha nem szoktam megsértődni. Ahelyett megtámasztottam a fejemet újból s továbbnéztem, amint hullnak-hullnak és fáradtan földreülnek a gesztenyefák levelei. Nincs nagyobb szépség annál. 6
