Prágai Magyar Hirlap, 1938. február (17. évfolyam, 25-48 / 4468-4491. szám)
1938-02-13 / 36. (4479.) szám
6 'PKXGAI-MagVAU.•Hím ap 1938 február 13, vasárnap. A sárospataki kollégiumban őrzik a híres „Biblja Szároszpatacka“-t Hedvig, Jagelló lengyel király felesége kezdte íratni 1390-ben a bibliát A mai izgalmas élet küzdelmeiben kifáradt egyének, akik csaknem kivétel nélkül már idültté vált székrekedésben és ennek következtében mindenféle emésztési nehézségben szenvednek, igyanak reggelenként éhgyomorra egy-egy kis pohár természetes Ferenc József" keserüvizet. mert ez az ideális hashajtó összes jellemző tulajdonságait egyesíti magában. Kérdezze meg orvo*át. y> ............ "" ■■■IIIIWMMH I III .... FAGYPONT A FALÓBAN írta: Balog Sándor Sejtettem, hogy valami készül. — Ujesztendő napján már járta a hir a falut, hogy: ..Vereckén megette a farkas a kódust, csak a csizmája maradt.” ,,A varjú sort ül a templomtetőn, oszt a szélnek fordul.” ,,A >eréb a kazalba bujt.” ,,A lunak borzos a szőri.” ,,A cinke az ablakot köpörcöli.” ,,A kútba párái a viz.” „A nyúl a kert alatt ókumlál.” Mindezekből az okos ember érti, hogy hideg lesz. Kiadtam hát a rendelkezést, hogy reggel korán be kell fűteni az iskolában. Két hétig nem volt tanítás, holnap olyan hideg lesz benne, mint a „farkasorditóban”. Sejtelmem nem csalt. Virradatkor 20 fok hideget mutat a hőmérő. Az ungvári szél csakúgy ropogtatja a fák tar gallyait. Az öreg harangozó kelletlenül szorongatja a templom kulcsát. A fejőasszonyuk meg azzal bukik be a konyhába, hogy: ,,Jaajj! A kutyát kár kihajtani, ojjan idő van odaki.” Templomozás után egyenesen az iskolába tartok, ahol elég ,,hűvös” fogadtatásban van részem: a hőmérő minusz 2 fokot mutat. A takarítónő némi felelősségérzettel mentegeti magát: ,,Én nem tehetek róla. Még fejéskor begerjesztettem. Azóta mindig bömböl a tűz benne, mégse olvaszti ki a belső ablakot se.” A kályha körül néhány gyermek szorong. Még most gyülekeznek. A kis Rozit éppen most hozza az anyja a hátán. Egy másikat ölében hoz az apja s otthonosan teszi le egy padra: „No. te hirnyó, meg ne foggy! Dilbe majd irted jövök.” De ahogy engem meglát, kicsit meghökken s hogy zavarát palástolja, köszöntését megtoldja: „Most nem csip a szúnyog, tanító uram! Ha igy tart, a verebet is meg kell vasalni!” A jóizü kiszólásra a gyermekek felvidulnak s nagyot kacagnak. Gazduram pedig jó munkálódást kíván s csöndesen elballag. Az uccán öt-hat gyalogszánkás ember kocog libasorban az alvég felé. Egy nagybajuszos a kapu elé kanyarodik közülük. Szánkójáról letápászkodik a kisfia s szapora léptekkel igyekszik az iskolába. A többi ezalatt utat haladt. A nagybajuszos is utánuk ered. Mennek az erdőbe fáért. Ezek — a falusi nép termelte humor szerint —■ háromszor melegszenek a fánál. Egyszer, mig a szánkón hazavontatják, másszor, mig otthon fölaprózzák és harmadszor a tüzénél. De van ennek a hármasnak negyedikje is, csakhogy ez már a bíróság előtt játszódik és a „hűvösön” folytatódik. Az erdőőr hűséges kötelességteljesitése következtében csak nagyritkán ússza meg egy-két szegény a falopást börtön nélkül. Nyolc óra. Munkába fognánk, de a hőmérő éppen a fagypontot mutatja. Nem visz rá a lélek, hogy a gyermekeket széjjelültessem a padokba. Olyan barátságos igy a helyzet. Itt topognak körültem, helyesebben a kályha körül. Olyan közvetlenek, olyan bőbeszédűek. Az iskolapadban úgy átformálódik a gyermek. A kötelességérzet, a fegyelem úgy megnöveszti. Olyanná válik, mint a gyári munkás a gép mellett vagy a hivatalnok az irodában. Sajnálom szegénykéket, hogy megveszi az Isten hidege. Maradunk tehát a kályhánál és beszélgetünk. Természetesen a hidegről folyik a szó. — Bartesztángyoméknál meg (Barta Eszter ángyom) a házba vót, oszt mégis begérádzott, — kiált közbe Balázs. — Minállunk meg deres vót a kelincs reggel, — állítja egy kisleány. — Minállunk meg a kolompirt csípte meg a hideg az ágy alatt, — bizonyítja egy másik. Vége-hossza nincs a sok beszédnek. Zsibongnak, zajongnak. Mindnek van mondanivalója. Fagyos testük úgy fölenged, gyermeklelkük úgy kitárul itt a meleg kályha mellett. Szinte dicsekszenek az otthoni hidea szobával, a nagy-naqy szegénységgel. Szegény szegények! Megesik a szivem rajtuk. Úgy sajnálom őket. — Dehát. .. — No, gyermekek, helyre mindenki! Kezdődik a tanítás! FöláJJunk! — Imádkozzunk! A történelmi lengyel-magyar barátságot ünnepelték erekben a napokban. Idézték a közös múltat, amelyben gazdag emlékeket találni —• de arról a közel százötvenéves barátságról már bizonyára csak kevesen tudnak, amely a tizennyolcadik század vége óta összeköti a lengyel irodalom és nyelvészet tudósait a sárospataki ősi kollégium tanáraival. Ez az összekötő kapocs a lengyel irodalom legelső bibliaforditása. a lengyel nyelvtudománynak mindmáig nélkülözhetetlenül legbecsesebb nyelvemléke, a híres lengyel biblia, amelyet évszázadok óta kegyeletes tisztelettel őriz a négyszázéves pataki kollégium könyvtára. „Biblja Szároszpatacka" cimen ismeretes a lengyel nyelvtudományban ez az ó-lengyelnyelvü kéziratos kódex. Ennél régibb csak egy nyelvemlékük van, az 1380-ból való Florian-zsoltár. De nyelvtörténeti fontosság, különcsen pedig terjedelem tekintetében meszsze felülmúlja ezt a sárospataki lengyel biblia, amelynek első lapján művészi kivitelű iniciálé van, bal alsó sarkában a lengyel sas, jobb sarkában pedig a litván címer: lovon ülő üldöző alak. Dr. Gulyás József egyetemi magántanár, a főkönyvtáros, ismerteti kérésünkre a lengyel biblia történetét. — A száznyolcvanöt háríyalevelü kódexet 1390- ben kezdte íratni Hedvig, Nagy Lajos magyar király leánya, II. Jagelló Ulászló lengyel király első felesége, Hedvignek 1399-ben bekövetkezett halála Ulászló negyedik felesége, a kegyeséletü Zs'fia, kievi orosz hercegnő végeztette el a további fordítást, amelyet 1455-ben fejeztek be Korczyn várában. A biblia magában foglalta a teljes ó-testamentumot, azonban az idő folyamán egyes lapok elkallódtak belőle. — Zsófia után Erzsébet királyné, Jagelló Kázmér felesége örökölte a bibliát, amelynek a későbbi időkben is mindig ők voltak a tulajdonosai, igy többek között Zápolya János testvére, Zápolya Borbála és Bona Sforza. 1508-tól 1512-ig, vagyis teljes négy esztendeig tartott a gyönyörű szép iniciálés cimlap kifestése. Erről a kéziratos ótestamentumról készült 1561-ben a lengyelek legelső nyomtatott bibliája. Az ezutáni évtizedekben a cseh husziták osztorogi könyvtárába, majd pedig a lesznói iskola könyvtárába került a kódex, Lesznó után 1627-ben már Sárospatakon találjuk, talán az európai hirü pedagógus, Comenius hozta magával. Koromsötétség vette körül őket, pedig még csak este hat óra volt. Kint zuhogott a késő őszi eső, de itt a csukott kocsiban megrekedt a fülledt levegő s a langyos melegben úgy érezte Ferdinánd, mintha valami hig, fekete kenőcsben úszna előre egy örökös éjben. Lába alig érintette a gázpedált: a gép lassan gurult dombra föl, völgybe le. Kétpercesként közeledtek és távolodtak a kilométerkövek: kétszázharminc . .. kétszázhuszonkilenc ... kétszázhuszonnyolc ... Ferdinánd automatikusan vezetett, fordított a kormányon, ha az ut hajolt, dudált a kanyarokban — éppen úgy, amint lélegzeteit vett, vagy amint vert a szive. Ezekkel nem kellett törődnie, kivül-belül önmagától elvégződött az élet. A hazug ember ott ült mellette. Ferdinánd szeme az országutat nézte s közben halkan beszélgetett a hazug emberrel. — Sokáig megtűrtek maguk között a társaid, — mondta neki rekedtes hangon. De a hazug embernek nem volt észrevétele. Hunyorgó szemmel nézte a sebességmérő fehér mutatóját, amelyik most hirtelen magasra szökött, pedig meredeken mentek fölfelé. A szelepek csattogtak a kifulladva dolgozó motorban. — De nekem már terhemre vagy, folytatta Ferdinánd és hirtelen több gázt adott. —- Mától kezdve nem fuvarozlak tovább . . . Hallod? nem hurcollak tovább magammal! -— kiáltott Ferdinánd és oldalról rálesett. A hazug ember lehunyta szemét és sunyin elmosolyodott. — Mit?! — lobbant föl Ferdinánd — te nem hiszed? Talán még nem is bánod? A hazug ember egyre gúnyosabban hallgatott, csak a szájaszéle reszketett, mint akit titkos nevetés fojtogat. —< Ne légy komolytalan, intette Ferdinánd ingerülten, — Miért nevetsz, ha félsz? De láthatatlan úti társa tagadólag ingatta fejét. — Nem?! — kiáltott rá szikrázó szemmel. Esetleg — ez még valószínűbb — Rákóczi György, a pataki kollégium nagy pátrónusa vette a Morvaországból kiüldözött prédikátoroktól. További története aztán egybefonódott a főiskola történetével. — Maguk a lengyelek csak a tizennyolcadik század utolsó éveiben értesültek legelső bibliai kéziratuk sorsáról. Ugyanis gróf Teleki Domokos 1793-ban magyarországi utazgatásai során Sárospatokon is megfordult s az „Egynéhány hazai utazások leirása" cimü könyvében, amely Bécsben német nyelven is megjelent, nagy lelkesedéssel adta tudtára a tudományos világnak, hogy az első lengyel bibliafordítást tartalmazó pergamenkódex a sárospataki református kollégium könyvtárában van. Dobrowski József és Bendk’e György voltak az elsők, akik a híradás nyomán összeköttetést kerestek a pataki kollégiummal. Ezután a legbensőbb tudományos barátsággá erősödött a lengyel nyelvtudósoknak a sárospataki kollégium iránti érdeklődése. Legutóbb — alig néhány évvel ezelőtt — Bernacki Lajos járt Sárospatakon és eredeti nagyságban lefényképeztette a hires , Biblja Szárcszpatackának" mind a 15 levelét, hogy ha már az eredetit nem vihette magával, legalább ez a nyelvészeti fényképalbum álljon rendelkezésére a lengyel nyelvészeknek. — A lengyel nyelvtudósoknak mindenkor a leghöbb vágyuk volt, hogy a lengyel nyelv történelmi kialakulása szempontjából olyan fontos sárospataki lengyel | bibliát megszerezzék. A világháború előtti időkben ötszázezer aranyat Ígértek érte, azóta is többizben érdeklődtek utána, de a főiskola nem tud megválni ettől a nagy kincsétől, amelynek mai értékét az egyházkerületi főhatóság mintegy háromszázezer pengőben állapította meg. Óvatos gondossággal teszi vissza dr. Gulyás József főkönyvtáros az iniciálés lengyel ó-testamentumot a vastag üvegfalú tárlóba, Luther, Melanchton saját névaláirásu bibliája és még vagy százötven más ritkaság, ősnyomtatvány, graduál, evangéliumos könyv szomszédságába. Fentről. a kétemeletes könyvtárterem párkányáról Lorántfy Zsuzsanna, Comenius Amos János, Kazinczy Ferenc, Kövy Sándor, Kossuth Lajos és a sok-sok többi pátrónus, professzor, kikerült hires pataki diák ércszobrának villogó szeme vigyáz reá féltő vigyázással. — Nem félsz tőlem?... Nem?!... Helyes! Akkor hát gyere velem egy fordulóra! . . . Majd meglátjuk! Útközben legalább elbeszélgetünk kicsit. Ne hunyd be a szemed, most ez egyszer szembenézünk! -—■ és még több gázt adott. — Látod ezt a kocsit? Száztíz lóerős, alig hallani a zümmögését, de sátáni erő van benne . . . Mentél már száznegyvenes sebességgel? Nem? ... Tűz hajtja ilyenkor a gépet. . . Nézd a fényszórót, milyen élesen rajzolja az utat. Tudod, hova megyünk? .. . Nem?... Én sem ... Senki se tudja, csak az biztos, hogy valahol várnak és valahova nem fogunk visszatérni . . . Érzed a tempót? Már minden összefolyik, mintha repülnénk . .. Valahol vár egy aszszony .. . Május Anna . . . akihez te be nem teheted a lábad ... Csak én! csak én! Tisztán és egyedül! ... Nyisd ki az ablakot, tépd fel az ajtót! mosson le minden salakot a zápor .. . Hallod a motor mély bugását? mintha messziről zúgna az Etna ... Micsoda forró tánc ez! .. . Százharminc ... Száznegyven .. . száz .. . Na mi az? ... sápadozol? . . . Csak nem? . . . Százötven . . . Naa? . . . Mi lesz? . .. A hazug ember feje előrebukott. Ferdinánd kissé levette a gázt. Lassan átnyúlt a kormány fölött és megfogta a hazug ember torkát. Szorított egyet rajta. Az gyengén védekezni próbált, de aztán lehanyatlott. Ferdinánd kiszállt a kocsiból. A feltámadás extázisában tartotta oda a homlokát a lucskos, hideg őszi esőnek ... Hazafelé már énekelve fogytak a kilométerkövek. Otthon felhőtlen lélekkel állt meg a saját hullája fölött. A gyászszertartás rövid és fájdalommentes volt. Kiterítve feküdt előtte a holttest és mielőtt végleg elbúcsúzott volna tőle, jobbról-balról még alaposan megnézegette. Fölemelte egyik karját, odébbguritotta, pillantást vetett a megalkuvások közt meggörbült vállakt^. az elszáradt lábakra. amelyek annyit csetlettek-botlottak tétován, fölemelte az örökre lezárult szem-Jjfaz ballada a bazu£ emberről Irta: Asgáthy Erzsébet héjjakat és mosolyogva belenézett a hazug szemekbe. Elcsodálkozva gondolta: — Élt huszonnyolc évet? ... Aztán vállára kapta a nyütt holttestet — üres és könnyű volt — s elindult vele, hogy eltemesse. Az ajtóban azonban elébe állt az asszony: — Ki vagy te, idegen ember? — kérdezte — és hova viszed Ferdinándot?-— Én vagyok Ferdinánd — felelte ő —- és a hazug embert akarom mostan eltemetni .. . — Melyik hazug embert? —' Amelyik ma este meghalt. Itt fekszik a vállamon. Az asszony ijedten útját állta: — Ne vidd el — kérlelte —, hiszen ez a szegény kis hazug ember a társam volt. — Ez volt a társad? — kérdezte Ferdinánd. — Lehet. .. De hazug ember csak hazug asszonynak lehet a társa ... Akkor te egy hazug asszony vagy és nem igaz, amit mondasz. — Ne gorombáskodj velem, hallod! Mért volnék én egy hazug asszony? Bizony a társam volt Ferdinánd, engem csókolt és velem hált és gyöngéd volt és szeretett... — ... És becsapott és megcsalt, mert Ferdinánd én vagyok és én sohasem szerettelek. — Nem igaz — sikoltott az asszony —, ne hazudj! Te nem vagy Ferdinánd, mert Ferdinánd szeret! — Ferdinánd csak egy asszonyt szeretett az idők elejétől... és azt az asszonyt Május Annának hívják. — Május Anna? — képedt el fulladozva az asszony, — sose hallottam ezt a nevet... —- Mégis őt fogja szeretni Ferdinánd az idők végeztéig, — felelte megmásithatatlanul. — Most végre hát kimondtam. És hogy ezt is tudod már, el is temethetem a hazug embert örökre, — mondta s azzal megindult a kapu felé. De az asszony belekapaszkodott a halott lelógó kezébe. — Ne ásd el. ne ásd el — könyörgött —, hisz mégis az enyém volt ő ... és én szerettem ... —' Nem volt a tied — mondta keményen Ferdinánd — és te csak a hazugságait szeretted ... — Aztán szelíden megsimogatta az asszony fejét és letörölte könnyeit. — A halottakat el kell temetni — mondta —, ne sírj utánuk ... — De semmim se marad, ha elviszed, —» panaszolta az asszony. — Itt maradnak neked helyette a színes, csillogó hazugságai. Elégedj meg velük, hisz te se adtál neki soha mást. A szürke igazsághoz neked nincs erőd •— és megemelve vállán az elnehezedett hullát, kilépett vele a nyirkos novemberi éjszakába. Az asszony ott maradt az elárvult lakásban. Egy ideig még piszmogott. Aztán becsöngette a szolgát. — Valami idegen ember járt itt — fordult felé — és össze-vissza hazudozott nekem mindent. Szellőztessen ki majd utána, — mondta és átment a másik szobába. Ferdinánd alakja akkor már eltűnt az éjszakában. Könnvü léptekkel cipelte az egyre nehezedő hullát. Mikor elásta s a fejfájára odarótta, hog^v élt 28 évet, halványan elmosolvodott. Élt? ... Kihúzta magát és a magasba nézett. —' Május Anna ... .— suttogta. Aztán mélyet lélegzett s a sűrű ködben nekivágott egy messze útnak ... Érezte, hogy most kezdődik az élet.
