Prágai Magyar Hirlap, 1937. december (16. évfolyam, 274-297 / 4420-4443. szám)

1937-12-19 / 289. (4435.) szám

17

1937 december 19, vasárnap*

BBttBHBUIBanHHBHaByaKHBaaDBBnBBHBBBni

Eger kéíszázőíven éve újból keresztény leié

Az egri vár visszaszerzésének 250.-ik éves fordulójára ■ ■ 1687 december 17—1937 december 17 • ■

I.

1687 december 17-én, a törökök csaknem százéves uralma után. Eger várából kivonultak Ruszten pasa janicsárjai. Azóta csaknem száz éven át minden évben december 17-én megszólaltak Eger harangjai és ihálaadó körmenet ünnepelte a jelentős eseményt. Nemcsak egy dicsőséges haditett ünneplése volt ez, hanem megemlékezés arról is, hogy

Eger városa tulajdonképpen ezen a napon született újból.

Mert a felszabadító hadak alig találtak Eger városában őslakót. A lakosságot újból kellett telepíteni és a teljesen török jellegűvé változott várost újból kellett építeni.

„Az egri csillagok"

1520-ban Eger várában mulatott egy ti- zennégyéves gyermekember, aki többet élt, mint más fél évszázad alatt. Nagy vadászatok szórakoztatták II. Lajost és udvari embereit. A vár felügyelője, Süveges András uram értett hozzá, hogy minél több hasznot csikarjon ki a király kedvteléseiből. Lajos a püspöki pénztár minden pénzét odaadta Süveges András idomított sólymáért. Hat év múlva a Csele patakjába fulladt a király. Török had nyomult Budáig. 154!-ben az ország szive. Buda vára, Mátyás király büszke székhelye török kezére került. 1552-ben a hadak roppant áradatával zudult a török az országra. A várak hősi ellentáüás után kerültek a kezére. Temesvár, Drégely, Szolnok maroknyi helyőrsége sok tízezer ostromlóval dacolt, mig végre meghajolt a túlerő előtt. Ámhád nagyvezér elhitte Ali basának szavait: Eger csak egy gyönge akol, amely az első ágyuszóra megadja magát. Ha pedig Eger elesik, akkor megnyílik az ut a hegyek közé s a Kárpátok vonaláig semmi se tartóztathatja fel a szultán hadát. Ám a kettős kőfallal és azonkívül magyar módra dögönyölt palánkkal körülvett várat Dobó István védelmezte, aki megeskette katonáit, hogy inkább a halált választják, semhogy feladják a várat a pogánynak. Ámhád megadást követelő üzenetére az volt a válasza Dobónak, hogy koporsót tétetett ki a bástya fokára. Tizenhárom rohamot vertek vissza Eger hős védelmezői. Szeptember 11-én kezdte meg az ostromot a török és október 18-án

szégyenszemre elvonult a százezres had a „juhakol1" alól, mert a magyarokkal „az Isten hadakozik". Eger megtörte a török lendületét és kijelölte azt a védelmi vonalat, amely mögött a meg nem hódolt ország bátercágos életet élhetett, mert végbeli vitézek őrködlek a nyugalmán.

A végházak vitézlő népe tartotta föl a törököt, ez a nép volt a küzdő magyarság és a bécsi állami levéltár egyik okirata ismeri el, hogy

ez a nemzet hosszú idő óta nagy dicsőséggel egyedül tartotta vissza a törökök j nagy tömegét s nem ritkán fényes győzelmet aratott azokon, úgy hogy mél un nevezte és tartotta mindenki Magyarországot —■ christianitatis propugnaculum et antemurale —■ a kereszténység bástyájának és védőfalának

A híres végbeli élet

A végbeli vitéz életben pedig félszázadnál tovább Eger mutatott tündöklő példát.

óit az eső

Itta: Ü3i6ö Safos

Fajt a szél, dőrgött az ég, az eső meg zuhogott, mintha fent a magasban meghasadtak volna a felhők. Az orkán ezen a részen valósággal verte, megdöngette a földet, úgy rohant tovább, hogy messzebb felvágjon és örvénylő forgással megostromolja a mennyboltot. A sötét, viharos éjszakában harmadszor kopogtak Jánosnak, a révésznek az ajtaján.

János nehezen mozdult a vackán.

— Na fene! — morgolódott magában és készült kifelé.

Az asszony, Rózái, kemény természet volt. Nem aludt egész éjjel és most, hogy harmadszor riasztották fel szendergéséből,. iszonyú dühre fakadt.

— Mondja kend, hogy nem lőhet! — szólt ki epésen a dunyha alól.

János ügyet sem vetett rá. Magános alak állott az ajtó előtt.

— Kend a révész?

— Én.

— öt pengő üti a markát, ha átvisz a Tiszán.

— Magam vagyok, nincs, aki húzza a kompot.

— Atvihet csónakon Is.

János gondolkozott.

— Bajos lösz. Nagy a szél nagyon, — mondta kevés vártatva.

— Hat — mondta az idegen. — Hat pengőt adok, ha átvisz.

János felelet helyett megindult, az idegen utána. Lélekvesztő hasalt a homokon, a tajtékzó hullámok vadul csapkodták az orrát. János félig yizretolta a rozoga alkalmatosságot

— Üljön akkor be — mondta.

Amaz szó nélkül zsebébe nyúlt, pénzt kotort elő és János kezébe nyomta.

Ehun a! — szólt. — Ne mondja kend a másvilágon, hogy adósa maradtam.

János már fogta az evezőt.

— Hát könnyen mögeshetik, hogy majd ott mondom a köszönömet.

A part mentén evezett, akkor aztán, amikor a viz sodrába ért, hirtelen fordulattal a túlsó partnak billentette a csónakot. A hullámok átvágtak a könnyű csónakon, de János biztos kézzel evezett. Félórába került, amíg átvergődtek H túlsó partra és másik félórába, amíg János

megint kihúzta a nyomorúságos vizi jármüvet a homokra., Amikor fölért a hajlatra, megtorpant. A révházban égett a lámpa. János rosszaló fej- csóválások között nyitotta be az ajtót. Az asz- szony félig felöltözve ott állt a szoba közepén. Most egyszerre elragadta az indulat.

— Én mék. Percig sé maradok! — fordult szembe Jánossal.

János nem értette. Ismerte az asszonyt, ismerte a természetét, de ekkora felindulásra nem volt elkészülve. Igazán nem ő az oka, hogy mostanában ilyen idők járnak, arrul meg éppenséggel nem tehet, hogy ma éjjel háromszor zavarta fel utasember álmából. Révész, az a mestersége, hogy járja a vizet, aztán vigye azokat, akik át akarnak jutni a másik partra.

— Mégy? — kérdezte szelíd szóval Aztán ugyan minek? Mi lelt már mögen?

Az asszony csupán szóra várt, hogy leönthesse a mérgét és megpocskolhassa az emberét.

— Azért... — kiáltott. •— Azért, mert ölég vót Éngöm nem bolondit mőg kend a töhetet- lenségével.

Az volt ezzel mondva, hogy János pipogya, gyáva ember, akit semminek se hívnak, mert nem köti magát a hivatalához. Törvényes időn túl is csónakra száll mindig, ha valaki úgy kívánja.

A nehéz idő valahogyan most ingerültebbé tette őt is, s harag nélkül ugyan, de keserűen felelt.

— Hát mönny, ha annyira rádgyütt.

Az asszony rikoltani szeretett volna szörnyű haragjában. Hogy még neki mondanak ilyet! Csipőre kapta a kezét és odalépett az emberéhez.

— Kend mondja? — kérdezte szikrázva.

— Én hát Mony hát, oszt vissza se gyere többet.

Az asszony egyszerre elhalt, a düh valósággal megbénította.----Ej!... — sziszegte fulladt hangon és már

el Is fordult. — Na , megálljon kend!

Perc alatt összepakkolt és mar ment is. A ruha csaknem rongyokban lógott róla, amikor be- zőrgetett a lányához. Az riadtan nyitott ajtót.

— Édös?... Mi történt édös? — szakadt föl

belőle éx ijedtség, aunlfeoe megpillantotta az öregasszonyt

Rózái behajtotta maga mögött az ajtót és felvetve É fejét, a bosszú keserű diadalmaskodásával mondta.-— Otthattam.

Eszti, a lány, csak elhalványodott, de nem szólt. Beljebb engedte az anyját, aztán csendesen lefektette. Az ura kint aludt az istállóban, nem akarta, hogy felébredjen. Némán virrasz- tották át az éjszakát. Péter, az ember- nagyot nézett, amikor reggel ott találta az öregasszonyt. De nem szólt, hallgatott ő is. Délfelé aztán át- ballágott Jánoshoz.

—* Aggyisten.

— Aggyon.

A szél még mindig fújt, az eső meg zuhogott.

— Tán megütötte kend?

— Nem én.. Ott van nálatok?

— Ott. Az éccaka.zörgetött be.

— Nahát akkor jó helyön van. Csak ki ne vérjön bennetöket a házbuL,

Péter gondolkozott.

— Hát éppen az. Üsmeröm a természettyit.

— Hát az van neki.

Elhallgattak. Később megint Péter szólalt meg:

— Mögkéne engesztelni

— Nem bántotta sönki.

— Mégis.

— Szólhatsz neki. De velem nem beszéltél.

Péter ennyiből is értett. Másra terelte a szót,

megtárgyalták az időt, aztán ment. Keserves napok következtek, mert az öregasszony, ha hallgatott is, a némaságával is bele tudott szólni, meg kötni mindenbe. De két hét valamiképpen mégis csak eltelt, akkor Péter estebéd után csendesen megszólalt:

— Hát János bátyám mőg meleget őszik mögen mindönnap.

A két asszony egyszerre fölfigyelt.

— Meleget? — kérdezte hideglelősen Eszter.

— Azt, — felelte rettentő nyugalommal Péter, — Mer most van már, aki megfőz neki.

Eszternek elállott a szive verése. Nem mert szólni, nem merte, a ■ következő kérdést feltenni. Az öregasszony úgy tett, mintha nem hallott volna semmit, de egyszerre felgyulladt benne a vér. Csönd; forró süket csönd feküdi a házra és ebben a fojtogató csöndben végezték némán három napig a munkájukat

Akkor az öregasszony nem bírta tovább.

— Mék... — mondta reszelős hangon Eszternek.—Mék, oszt meg máma végzők vele.

tömérdek zsákmányt vittek haza. Nem is fogytak ki a budai basák az ellenük szóló panaszokból, amiket a császárhoz intéztek. De sokszor panaszolták, hogy az egriek semmibe se veszik a frigyet! A mérték akkor telt be, amikor 1588-ban Szikszó alatt ütöttek rajta a törökön a szomszéd végházak népével együtt. Amikor a kémlelők jelentették az egriek zászlajának feltüntét, „két béget kivert a félszep!ő.“ Balázsdeák István egri lovasai olyan nagy öldöklést vittek véghez, hogy tizenhárom török zász-. lót és 110 levágott török fejet vittek haza.

A szultán vonul ki Eger eTen

Amikor a hosszú háború kitört és III. Mohamed került a trónra, elhatározta, hogy maga áll a hadak élére és seregével egyenesen Eger alá készült.

Harminc esztendeje, amióta a nagy Szu- lejmán szultán a kis szigeti sárvár alatt örök álomra hunyta a szemét, nem volt szultán Magyarországon

és édesanyja most is féltette fiát a veszedelemtől. De hiábavaló volt esdeklése, hiába biztatta fel a legkedvesebb odaliszkot, hogy maradásra bírja a fiát, a dicsőségre vágyó uralkodó önkezével ölte meg a kedvelt nőt és rettentő hada élén útnak indult Magyarország ellen. 1595 szeptember 20-án érkezett Eger alá. A várat vitéz katona: gróf bedeghy Nyáry Pál védte, de a négyezer főnyi védőseregből csak a fele volt magyar, a többi német, cseh és belga. Amikor a szultán rettentő üzenetet küldött, hegy ellentállás esetén mindenkit kardélre hányat, feltámadt a zendülés, az elleniállásra buzdító parancsnokokat megkötözték és követeket kőidtek a szultán táborába. Mohamed aranyhegyeket ígért, nemcsak szabad elvonulást, amire október 14-én megnyíltak Eger kapui. De az áruló legénység nagyrészét kardélre hányták, a többit fogságba vetették, igy jutott a magyar vitézi élet példaképe, Eger vára a török kezére ... Lakosságának egyrésze elmenekült. A püspökség és a káptalan Kassára költözött.

(Folytatjuk.)

Márminthogy vagy Ő, vagy János, de egyikö- jüknek a történtek után most már meg kell halni. Mert most már bizonyos, hogy János erőnek erejével űzte ki a hajlékából. Aztán azért csak, hogy a régi kedvesét, Tandaá Julist odaédesgethesse magához. Mer az vágyott mindig a révházba, azt abban is leginkább egy hosszú életen keresztül János után, aki jó harminc esztendővel ezelőtt levette a karját a derekáról.

Ment, valósággal élvezte, hogy, megcsufolja az idő. Az eső verte, az orkán tépte, csapzottan, szinte kísértetiesen összekuszálva érkezett a révházhoz. Az öles vágya dobogott minden porci- kájában. Úgy képzelte, hogy az asztalnál találja Jánosékat. Éppen falatoznak és Tandai Julis hátrakötött fejjel, fehér kötényben, mosolyogva szolgálja fel a turóscsuszát Jánosnak.

így lökte be az ajtót. A szegényes szobában nem tartózkodott senki. Az alacsony ágy, az asztal, a kemence, a süppedt szék, mintha sértődött, vádoló csodálkozással tekintett volna Rózáira. Rózái állt a küszöbön és nem akart hinni a szemének. Megrettent, hogy h|ába indult föl, imhol nincs kin kitöltenie gyilkos haragját. Nyomban rá halvány röstelkedésfélét érzett és ennek a kezdődő eszmélésnek a nyomán fölrém- lett a gondolat, hogy hibázott egész életében és saját maga volt az, aki megkeserítette minden percét.

Óvakodó, nesztelen mozdulattal tette le a motyóját és lapulva, reszketve várta Jánost. Az jött is nemsokára. Kocsit vitt át a túlsó partra és hogy fönt a Tisza kanyarulata mögött felszakadtak a fellegek, szivében megmozdult a vidámság.-— Na! — mondta, amikor belépett. — Mán most alighanem abbahagyja.

Már mint az eső, miután esett eleget. Az éjjel olyan kilós forma harcsát is talált a varsában, hát mindenképpen meg volt elégedve a dolgok alakulásával. Rózáit porig alázta ez a nagy nyugalom és erős vidámság. A harcsa ott lógott a madzagon az ajtófélfán. Odament, leakasztotta s akkor bátortalanul, remegő bocsánatkérés- se' a hangjában megszólalt:

— Megfőzöm akkor... — mondta halkan.

János nem felelt. Ravaszul mosolygott a bajusza alatt és szíttá tovább rettentő nyugalommal a pipáját. Közben nézett kifelé az ablakon. A felhők már álltak az égen és a magasságban könnyű szél járt.

Már nem háborgott a Tisza sem. Amarra pe« dig darabon már kék volt az ég.

<tiuvgaiA\mAarh!rlai>

Itt éltek a legjobb vitézek, a venek es a hírnévre vágyó ifjak.

Hiába tiltották béke idején a virtuskodást szigorú királyi rendel etek. Eger vitézlő népe soha veszteg nem maradt. Vásárütéseiről legendák szóltak és ezekben a legnagyobb virtust Balassi Bálint mutatta', akinek hatvani és dömsödi vásárütéséről sokáig beszéltek. De sokszor csalták lesre a törököt. így Húszéin basát, amikor a füleki várparancsnokság átvételére indult és minden málháját, értékes holmiját elragadták tők az egri vitézek. Két fővajdája is fogságba került, tömérdek emberét levágták. Olykor messze földre, egészen Szegedig elkalandoztak az egri vitézek és mindig nagy prédával tértek vissza. Otthon pedig vidám volt az életük. Járta a nótaszó és vidám poharazgatás közben teltek a pihenés órái. „Hárfák zengésétől, kobzok pöngésétől, hegedű hangjával, duda nótájával. hoptánc porából, Bachus jő borából öthat pintet bévenni" -— ez volt a búskomorság akkori orvossága és az egri vitézek ugyancsak éltek ezzel az orvossággal. Az egri végbeli élet utolsó esztendejében 15.200 csöbör bort fogyasztottak el Eger mulatóskedvü vitézei. Félszázadon át a vitézi élet fáklyája volt Eger, lantosok és hegedősök zengették dicsőségét. Balassi Bálint igy énekelt róluk:

„Egriek! vitézek! végeknek tüköri,

Kiknek vitézségét minden föld beszéli, Régi vitézséghez dolgotokat veti,

Istennek ajánlva légyetek immár ti!"

Még a török lantosok sem fogytak ki az

egriek dicsőitéséből. Pecsivi török történetiró szerint a török végházakban széliében járta egy ének Eger vitézeiről s ennek refrénje igy szólt:

JNines véletek egyezségünk, ej, fci . , . ravasz egriek!"

’ ’ - .V- v ' ■ . í

Bizony, sok borsot törtek & tőrök orra

alá, még az is megtörtént, hogy Vácot megsarcolták, kiűzték belőle a törököt és