Prágai Magyar Hirlap, 1937. november (16. évfolyam, 250-273 / 4396-4419. szám)

1937-11-17 / 262. (4408.) szám

1937 november 17, szerda. T^<M-MAfifcAR-HIRLAR tO MireK —ll-Tl—!■■■ Serédi: Soha annyi hazugságot nem hirdettek, mint ma BUDAPEST. — Nagy ünnepséggel szentelte fel dr. Serédi Jusztinián biboros- hercegprimás az uj herminamezői Szent Lé­lek plébánia-templomot, amely az An- drássy-ut tervezett megbosszabbitAsában, a Kassai-téren épült. A szentelés utón az uj templomban az első szentmisét a herceg- prímás pontifikálta. A bíboros főpásztor az Evangélium után mondott szentbeszédében hangoztatta, hogy a templomokra és ezeken keresztül az egyház tanítására különösen nagy szükség van most, amikor látjuk, hogy soha a világon annyi hazugságot nem hir­dettek vallási, szociális, gazdasági, bel- és külpolitikai téren, mint ma. — Ne engedjétek magatokat elcsábítani ígéretekkel, káprázatokkal! — mondotta a hercegprímás, — Hirdessenek bármiféle po­gány tanításokat különböző országokban, jusson eszetekbe, amit a pogány Rómának kiáltott oda Tertulianus, amikor minden bálványimádás szabad volt, csak éppen a keresztény hitet üldözték. Kiáltsátok ti Is oda Tertuliánussal: „Nálatok mindent sza­bad imádni, csak az igaz Istent nem!” — LÁSZLÓ FÜLÖP FESTŐMŰVÉSZ MEGBETEGEDETT. Londonból jelentik: László Fülöp, az ismert magyar festőművész londoni palotájában betegen fekszik. Kezelő or­vosai a betegágyhoz hívták Lord Dawston ud­vari orvost is. László Fülöp az orvosok meg­állapítása szerint erős szívrohamot kapott — TANITÓJUBILEUM ÉS KITÜNTE­TÉS. Érsekújvárról jetenták: Adámy Retzcő tar- do:keddi igazgató-kámtortanátót -40 éves tanítói jubileuma alkalmából a Szentszék a „Pro eclfe- sia et pontifioe“ arany érdemkereszttel tüntette ki. Az érseikujvári és vidéki tanít ókörzet Adámy R ezső j uibiieumának és ki tüntetésének alkalmá­ból Taxdoskedden tartotta rendes őszi közgyű­lését. Az ünnepi szentmise végén Hailíidky Z. Bála plébános, pápai kamarás nyújtotta át goair dalitokban gazdag szentbeszéd kíséretében a kitüntetést. Istentisztelet után a kulturházban eor keirült a tanitóság közgyűlésére. Dinnyés Ká­roly igazgató-tanító elnöki megnyitójában meleg szavakkal üdvözölte és méltatta az ünnepeltet. Majd Tocsik Károly tanfelügyelő, Kovács Ala­jos, a Szlovenszkói Magyar Általános Tanító­egyesület elnöke, ViÜcsek Tivadar községi veze- tőjegyző, Zselinszky Vince községi biTÓ és Kro- pacsek Imre tanító mondtak megkapó üdvözlő beszédeket. A közgyűlésen ezután Dinnyés Ká­roly előadást tartott a magyar 'tanító kötelessé­geiről. Wiiland János az énektanítás módszerei­ről tartott még előadást. Az elfogadott határo­zati javaslatok közül emildtésre méltó az a kíván­ság, hogy Szlovenszkóra is terjesszék íki azt, a Morvaországban érvényes remdellkezécí, amely szerint egy bizonyos iskolába csak az vehető fel, aki az iskola hivatalos nyelvét beszéli. Azon­kívül javasolták, hogy egyes osztályok létszá­ma ne legyen 35-nél magasabb s a magyar pár­huzamos osztályokkal rendelkező iskolák külön magyar igazgatást kapjanak. A nagysikerű köz­gyűlés után nyolcvanteritékes tárcascbéd volt. — UJ ORSZÁGOS ISKOLAFELÜGTELŐ. — Érsekújvárról jelentik: Bartos Edét, az crsekujvári állami reálgimnázium igazgatóját az iskolaügyi mi­nisztérium országos iskolaügyi felügyelőnek nevezte ki. Az uj országos iskolaügyi felügyelő már el is fog­lalta állását a pozsonyi iskolaügyi referátuson. Utóda kinevezéséről még nem történt intézkedés. Ideiglene­sen az érsekujvári reálgimnázium magyar osztályai­nak igazgatásával Mrenna József tanárt, a szlovák osztályok vezetésével pedig Kettner Emánuel tanárt bízták meg. — IPAROSJUBELEUM. Rimaszombati tudó­sítónk jelenti: A járási Ipartársulat és Iparoskör vasárnap díszközgyűlés keretén ünnepelte meg 25 éve önálló iparostagjainak, Benyó Ferenc, Hlozek János, Rajner Andor, Sarinay István, Vondra János és Valaszkay Rezső mesteri jubi­leumát, az utóbbit külön ünneplésben is része­sítve abból az alkalomból, hogy tíz éve áll el­nöki minőségben a társulat élén. A rimaszombati iparostársadalom kettős ünnepélyén a helybeli egyházak, társadalmi és kulturális egyesületek kivétel nélkül képviseltették magukat, sőt a rozs- nyói járási ipartársulat és a Rozsnyói Protestáns Iparosok Egyesülete is elküldötte képviselőit. A kiküldöttek szebbnél-szebb felszólalások kereté­ben juttatták kifejezésre egyesületeik szerencse- kivánatait a jubilánsok előtt. A rimaszombati já­rási ipartársulat székházának ezüstből készült miniatűrjével, melyet a jónevü rozsnyól ötvös­művész készített, kedveskedett elnökének, Va­laszkay Rezsőnek, az önálló működésük 25 éves évfordulóját ünneplő mestereknek pedig kislá­nyok nyújtották át az iparoskör elismerő okle­veleit. A díszközgyűlést társasvacsora követte., BUKAREST. —• Tatarescu első kormány­alakítási kísérlete csődöt mondott. Hétfőn Junián utasította vissza részvételét a kormányban, ked­den pedig Bratianu György, az ifjú liberálisok vezére közölte Tatarescuval, hogy ajánlatát el­utasítja. Tatarescu azt remélte, hogy az őliberá- lisok és az ifjú liberálisok között sikerül meg­egyezést létrehozni és a két párt egyesülni fog. Bratianu György hosszas megbeszéléseket foly­tatott az ifjú liberálisok vezető tagjaival, amely­nek során úgy döntöttek, hogy nem egyesülnek az óliberálisokkal. A pártvezetőség döntését Bra­tianu ma fogja közölni TatarescuvaL A jelentések szerint Tatarescu és Bratianu kö­zött nagyon súlyos ellentétek keletkeztek. Bra­tianu a párt vezető embereinek megkérdezése nélkül kihallgatáson jelent meg az uralkodónál és annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az ifjú liberális pártnak ellenzékbe kell vo­nulnia. Bratianu a kihallgatás után egybehívta a párt végrehajtóbizottságát és hossza beszédben fejtette Id, hogy a párt nem maradhat tovább kormányon. Tatarescu, Vajda és Jorga választási karteQbe léptek, Bratianu azonban visszautasította a vá­lasztási kartellbe való belépését és már meg is kezdte az önálló küzdelmet a választásokra. Az uralkodó valószínűleg tiszta liberális kor* mányt nevez ki Tatarescu miniszterelnökségé-* vei. A választások megtartása után ismét lemond n kormány és csak ezután kerül sor a négyéves ciklusra való berendezkedésre. Állandósítsa Luhsaovke Fürtfö elért eredményét otthon. Kér­jen ismertetőt a házi kezelés röl a Fürdölctaz ató á tói. ss Lenlngrádból kiutasították a német főkonzult Uj nagy tisztogatás a siovjsld‘plcrastiéban - A legújabb trockisla p?efőkésiitése LONDON. — Megbízható angol forrás­ból származó jelentés szerint a GPU uj nagy akciót tervez Sztálin ellenségeinek ártalmat­lanná tételére. A szovjet számos magasrangu hivatalnokát trockizmussal és ellenforradalmi tevékenységgel vádolják. A Daily Teleg- raph, a Morning Post és a Times a követ­kező fontosabb neveket emeli ki a letartóz­tatottak névsorából: Jureniev, az uj berlini nagykövet, Davtian varsói nagykövet és Karszki ankarai nagykövet. Különösen a diplomáciai karban történik most nagyará­nyú tisztogatás. A Daily Telegraph arról is beszámol, hogy Moszkvába rendelték Podol- szki kaunasi követet, akit felelősségre von­nak külföldi tevékenysége miatt. Egy-két nappal ezelőtt Moszkvában hivatalosan meg­cáfolták a letartóztatásokról szóló híreket, de mivel eddig minden letartóztatási hírnél cáfolatok jöttek, míg azután utólag mégis kisült, hogy a letartóztatások megtörténtek, az angol sajtó a cáfolatok ellenére fönntartja állításait A Times úgy tudja, hogy Kresz- tinszki volt berlini nagykövet is szerepelni fog a legközelebbi trockista pörben, ahol vádlott lesz Antonov-Ovszejenko volt prá­gai szovjet ügyvivő is, aki legutóbb barce­lonai főkonzul volt A Times szerint az egész társaságot azzal vádolják, hogy résztvettek abban az összeesküvésben, amelyet Német­ország szervezett meg Sztálin ellen. A pör minden bizonnyal le fog folyni, mert a hiva­talos jelentés is megállapította, hogy a két letartóztatott német kémmel: Silberhornnal és Kleinnel kapcsolatban számos orosz sze­mélyiséget is a vádlottak padjára ültetnek. A pörben főleg németek és a külügyminisz­térium hivatalnokai szerepelnek. A letartóz­tatott német állampolgárok számát a Times 200—400 személyre becsüli. Az angol hiva­talos lap szerint Litvinov nincs a vádlottak között, de brüsszeli hirtelen elutazása két­ségtelenül összeköttetésben áll az uj trockista pör ügyével. A Daily Telegraph és a Morning Post egyúttal azt a hirt is közli, hogy Sommer le- ningrádi német főkonzul nem saját jószántá­ból tért vissza az elmúlt napokban Német­országba. A szovjethatóságok Sommert ki­utasították. Fölszólították, hogy három nap alatt hagyja el az ország területét, mert a hatóságok bizonyítékokkal rendelkeznek Sommer kémkedési tevékenységéről. Állító­lag ő volt az, aki a nagy összeesküvést szer­vezte. Sommer ellen a letartóztatott német kémek vallottak. A Daily Telegraph úgy tudja, hogy a megnevezett diplomatákon kívül még a kö­A belga király Londonban KiiiőnbSző faggatások az ui je'enlőségéről - Házassági - Nyugati paktum I - Spanyol restaurációi ­OSTENDE. — Dl. Lipót belga király kedden délelőtt 9 óra 35 perckor CapeUe báró kísére­tében hajóra szállt és Angliába utazott. Spaak miniszter a kikötőig elkísérte a királyt, akit a la­kosság lelkesen megélj enzett A „Prince Albert" hajó, amelynek fedélzetién Lipót utazott, délután Dooverbe érkezett. A gő­zöst egy brit torpedóüldöző kísérte és több an­gol repülőgép. A hajó kikötésekor az angol parii ütegek diazlövést adtak le. A Gloucesteri herceg és a belga nagykövet még a hajó fedélzetén üd­vözölte a királyt, aki vonattal folytatta útját Londonba. A belga király angliai utazását többfélekép­pen kommentálják. Az egyik kombináció azt — HAZASSAG. Dr. Klein Miklós sze- mészföorvos (Budapest) és Winter Anny (Érsekújvár) házasságot kötöttek. (Min­den külön értesítés helyett.)- KITILTOTTAK A PÁRISI ARBEI- TERZEITUNGOT. A belügyminisztérium az osztrák szociáldemokrata emigráció hiva­talos lapját, az Arbeiterzeitungot — amely egy ideig Brünnben, most pedig Párisban je­lenik meg — kitiltotta Csehszlovákiából, mondja, hogy a belga király konferenciát akar összehívni a nyugatéurópai paktum megkötésére s ezen a konferencián ő maga elnökölne. Más nézet szerint Lipót a megbuktatott Van Zeeland helyett világgazdasági konferenciát kíván előké­szíteni. Ismét mások azt állítják, hogy a spanyol monarchia visszaállításának ügyében látogatja meg az angol fővárost és Jaime iníáns trónralé- pését pártolja, Lipót véleménye szerint a ki­rályság helyreállítása volna az egyetlen, ami a spanyol nép békéjét visszaállíthatja, A londoni bulvársajtó viszont azt állítja, hogy HL Lipót házasodni jön az angol fővárosba, ahol találkoz­ni fog Mária hercegnővel, az olasz király leg­fiatalabb leányával. — PRAGABAN HARMINC FILLÉRREL AKAR. JAK EMELNI A TEJ ARAT. Prágában tanács- kozások folyna-k a tej árának szabályozása vé­gett. A földművelésügyi minisztérium ' javaslata alapján a tej árát literenként 3D fillérrel akarják emelni. A 30 fillér többletből 90 fillért juttatnak a gazdáknak ée 10 fiiléit a tejalapnak. Az ár­emelést a mezőgazdák termelési költségtöbbleté­vel és a takarmánykéfizlet elégtelenségével indo­kolják, Prágába az elmúlt hetekben a szokásos 340.000 liter helyett csupán 310.000 liter tejet szállítottak. — A népjóléti minisztérium állást foglalt a tejár emelése ellen és azt indokolat­lannak minősítette. vetkező orosz személyiségeket tartóztatták le: Bubnovot, aki nevelésügyi népbiztos volt és valamikor a vörös hadsereg politikai ősz* tályának főnöke. Kurtzot, az Iníurist utazási vállalat vezető* jét, aki évekkel ezelőtt a német Volga köz* társaság elnöke volt. Jakovlevet, aki 1929-től 1934-ig mezőgaz* dasági népbiztos volt és Sztálin kollektív!* záló politikájának végrehajtója. Végül Tretjakovot, az ismert írót, aki an* nakidején Prágában is előadást tartott és könyvet irt Csehszlovákiáról. Magyar mérnök a GPU fogságéban MISKOLC. — Papp Sándor 45 éves mis­kolci származású épitészmérnököt, aki hét évvel ezelőtt vándorolt ki Oroszországba, Moszkvából érkezett jelentés szerint a GPU Moszkvában letartóztatta. Papp Sándor Oroszországban csakhamar vezető szerephez jutott. Az elmúlt nyáron azonban haza akart térni Magyarországra, de, úgy látszik, ezzel magára vonta a GPU gyanúját. Állítólag ipari kémkedéssel gyanúsítják. —- HALÁLOZÁSOK. — özvegy Machnyik Andorné, született Schmiedl Kornélia 72 éves korában Szinán meghalt. Halálával ismét meg­ritkult az igazi magyar nagyasszonyok sora, akinek elmúltát gyermekei: dr. Machnyik An­dor, a rimaszombati állami földműves iskola tudós-tanára és Csiszár Béláné, született Mach- nyik Erzsébet, unokái és kiterjedt rokonság gyá­szolja. Temetése szombaton délután ment vég­be nagy részvét mellett. — Pozsonyból jelen­tik: Pozsonyban elhunytak: Uher János magán­hivatalnok 75 éves korában és Schindler Adél magánzónő 60 esztendős korában. — ELÍTÉLT VAGYONGONDNOK. Nagy­szőlősről jelentik: A nagyszőlős! bíróság 1935-betí bírósági gondnokot nevezett ki Starinc Iván birtokára Friedmann Dániel személyében. A bírósági gondnok azonban csak aratás Idején jelentkezett, elvitette a gabonát s mélyen a plad áron alul adta el. A bíró­ságnak viszont kétszeres felszólítás dacára sem küldte el az elszámolást. Friedmann ellen eljárás indult sikkasztás miatt. A beregszászi kerületi bíróság előtt a vádlott most azzal védekezett, hegy a sikkasztott összegből 900 koronát dr. Kun hitelezőnek adott át, az összeg többi részét pedig kiadásokra költötte. Dr. Kun kihallgatása során kijelentette, hogy az összeget nem kapta meg. A bíróság ezek után bűnösnek állapí­totta meg Friedmannt és két hónapra Ítélte, egyben kötelezte a fölbirtokosnak okozott kár megtérítésire. Az államügyész a büntetés alacsonysága miatt felebbe zett­A román krízis Tatarescu Bratianu nélkül alakit kormányt Csak a választások után kerül sor végleges rendezésre • Tatarescu nem tudott megegyezni az ifjú liberálisokkal

Next

/
Thumbnails
Contents