Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-03 / 226. (4372.) Második kiadás
1937 október 3, vasárnap. TTTTrílflillUM ■■MMMllB Hllli Ilii I iMi'WI——I— 17 r^mznmEssmsam Anglia gigantikus fegyverkezése szárazon és vizen Hore-Belisha, a propaganda-hadügyminiszter ■■ A hadsereg népszerűsítése ■ A tengeri fegyverkezés fantasztikus számai LONDON. - (MTP). Laslie Hore-Be- lisha nemcsajc Anglia hadügyminisztere, hanem az az angol politikus, akiről a legtöbb vicc és anekdota van forgalomban. Amikor a kis kövérkés és joviális arckifejezésü politikus két évvel ezelőtt alighogy átvette a közlekedésügyi minisztérium vezetését, kijelentette, hogy „Angliában a miniszterelnökök általában hatvan évesek, neki tehát még húsz évet kellene várnia, hogy miniszterelnök legyen, de ehhez semmi kedve sincs és sokkal előbb akar beülni a miniszterelnöki székbe", — az egész angol közvélemény, beleértve az összes londoni lapokat, kicsit sértődötten figyelt fel erre a nem mindennapi miniszteri megnyilatkozásra. Azóta is sokat mosolyogtak a tulambi- ciózus kis hadügyminiszteren, aki azonban határozottan kivívta magának a nagytömegek rokonszenvét. Az újságírók általában Anglia első forgalmi rendőrének nevezik még közlekedésügyi miniszter korából és ez a becézőnév ma is rajta maradt. Anglia „első közlekedési rendűre" Anglia első közlekedési rendőre most újból a szenvedélyes pro és kontra viták és nyilatkozatok középpontjában áll. Hore- Belisha ugyanis, hogy megkedveltesse a katonaéletet az angol fiatalsággal, meré- szebbnél-merészebb újításokat hoz be a hadseregbe. Legutóbb például elrendelte, hogy a huszonegy évnél idősebb katonáknak nem kell az éjszakát a kaszárnyában tölteniök, hanem aludhatnak otthon, vagy ahol éppen akarnak. Az angol közfelfogás természetesen Hore- Belisha intézkedéseit túlságosan szabadelvűeknek tartja és általános a meggyőződés, hogy az angol hadsereget nem helyes irányban befolyásolják a túlságosan nagy propagandával dolgozó miniszter intézkedései, A tábornokok különösen rossz szemmel nézik Hore-Belisha reformjait és már éles kritikai hangok is hallatszottak ellene. Komoly katonai szakkörökben ugyanis attól tartanak, hogy ezekkel a módszerekkel a hadsereg fegyelmét ássa alá a hadügyminiszter. A miniszterelnökség felé öntudatosan törtető politikusnak azonban a tábornokoknál sokkal fontosabb a közönség minden rétegéből, főleg a menyasszonyoktól, anyáktól és nővérektől hozzá érkező köszönőlevelek ezrei. Tény az, hogy Hore-Belisha szeptember hónapban merész propagandamódszereivel háromezer önkéntest toborzott az angol hadseregnek, ami Duff Coopernek valóban nem sikerült. Katonai szakvélemény szerint azonban a háromezer ember között nincs kétszáz, akinek kvalitásai elérnék az angol katona megszokott nívóját. Hore-Belisha reformjai Hore-Belisha még más újításokat is bevezetett a hadseregbe. — Negyvenhároméves vagyok, — mondotta egyizben az újságírók előtt, — nincs egyetlenegy sportág sem, amelyben ne értem volna el már sikereket és legfeljebb harmincévesnek érzem magam. Nem látom tehát be, hogy miért lehetne csak huszonötéves korig rekrutákat fölvenni a hadseregbe. Tollvonással megszüntette a huszonötéves korhatárt és a jövőben huszonyolcéves korig lehet önkénteseket fölvenni az angol hadseregbe. Az összes újítások közül tagadhatatlanul legnagyobb jelentősége van Hore-Belisha nyugdíjintézményének, amely minden katona részére, aki huszonegy évet szolgált, valóban tekintélyes állami nyugdijat biztosit. Tény az, hogy az ambiciózus hadügyminiszter sokat foglalkozik a hadsereg gyakorlati kérdéseivel és ha „váratlanul" megejtett szemleutjain a fotóriporterek egész karával is szokott megjelenni és sokat fényképezteti is magát, mégis csak törődik a katonák ügyes-bajos napi gondjaival is. Közvetlen munkatársai szívesen dolgoznak vele, bár munkatempója nem túlságosan népszerű. Már közlekedésügyi miniszter korában is megszoktatta munkatársait, hogy gyakran kell éjféli konferenciát tartani és ő az egyetlen angol politikus és miniszter, aki nem tartja tiszteletben az angol élet legszentebb intézményét: a weekendet. Május végén egy péntekről szombatra virradó éjszaka nevezték ki hadügyminiszternek és hétfőn reggel pont kilenc órakor már megjelent a War office palotájában, ahol ilyenkor még a szolgák sem tartanak hivatalt. Törtetés a miniszterelnökség felé Sokan a szemére vetik, hogy hivatali tevékenységét elsősorban népszerűségének fokozására igyekszik kihasználni. Egyébként már közlekedésügyi miniszter korában is ezt vetették szemére, viszont igaz, hogy népszerűségét néhány hasznos intézkedéssel gyarapította. Ő szervezte meg tulajdonképpen Anglia modern közlekedési rendszerét, amely biztonság dolgában állítólag száz százalékkal fölötte áll a régi rendszernek. • Igaz, hpgy az ő közlekedési minisztersége óta sehol a világon nem büntetik oly súlyosan a forgalmi szerencsétlenség okozóit, mint Angliában. Anglia uj hadügyminisztere gazdag kereskedőcsaládból származik. Frontszolgálat után politikai pályára lépett. Egyetemi tanulmányait részben a Sorbonne-on, részben Heidelbergben végezte, úgyhogy folyékonyan beszél franciául és németül is. Természetesen ő is, mint újabban minden angol álíamférfiu, titokban irodalommal is foglalkozik, fiatal korában verseket irt, egy év óta azonban regényen dolgozik. Nevezetessége még, hogy saját bevallása szerint mindeddig „nem volt ideje" ahhoz, hogy megnősüljön. Hore-Belishára vár az a rendkívül nehéz feladat, hogy az angol hadsereg létszámát annyira megerősítse, ahogy a nagy fegyverkezési program szempontjából kívánatos. Gigantikus számok A hadsereg létszámánál azonban sokkal nagyobb gondot okoz a világbirodalomnak a tengeri fölfegyverzés kérdése- Edén külügyminiszter legutóbbi népszövetségi beszédéből tudjuk, hogy az angol tengeri haderők a 450.000 tonnát túlhaladták és a következő év fegyverkezési programja még további 55.000 tonnával fogja szaporítani az angol tengeri haderő számát. Ugyancsak Edén beszédéből tudta meg a világ közvéleménye, hogy az angol kormány a flotta újjászervezésének céljaira 130 millió fontot fordít. * Erre a nagyszabású fegyverkezésre Angliát keserű tapasztalatok bírták rá. Mint most kiderül, a győző hatalmak közül egyedül Anglia volt, amely a lefegyverzés programját némileg komolyan vette és hajdani büszkeségét, a hatalmas angol flottát a minimumra csökkentette. A világháború 108 páncélosához képest 1936- ban már csak ötven páncélos hajó fölött rendelkezett az angol világbirodalom és a torpedórombolók és torpedónaszádok száma 322-ről 118-ra, a buvárhajóké pedig 74-ről 48-ra csökkent. Ez volt az angol lefegyverzési program mérlege azalatt a tizenöt év alatt, amig Franciaország, Japán, Olaszország, sőt az Egyesült Államok is megnagyobbította flottáját. Amikor az angolok ráébredtek a valóságra, hatalmas tempóban kezdték el a tengeri fegyverkezést. Az 1936-os „mélypont" természetesen még mindig tekintélyes tengeri világhatalomnak mutatja Angliát, amennyiben a 248 modern egységből és 143 régi egységből álló angol flotta össztérfogata 1,326.676 tonna volt. Ez annyit jelent, hogy másfél év alatt, mint az Edén által megadott számokból kiderült, Anglia 50 százalékkal megnövelte flottáját. A fehérhönyv megelevenedett lapjai Az 1936 március 3-án megjelent angol fehérkönyv, amely ennek a kornak valószínűleg egyik legfontosabb politikai dokumentuma lesz, közzéteszi azt a fegyverkezési programot, amelyet nemcsak hogy megvalósított, de túl is szárnyalt azóta Anglia. Meg lehet állapítani, hogy a körülményekhez képest elég szerények voltak a fehér könyvben közzétett fegyverkezési adatok. A tizenegy egységből álló első vonalhoz két uj sorhajó, öt páncélos, egy repülőgépanyahajó és számos normális tonnasúlyú kisebb hajók építését vették tervbe. De már 1936 julius 7-én bejelentették, hogy ezt a tervet jelentékenyen kiszélesítik és további két páncélos, egy repülőgépanyahajó és a terven kívüli torpedónaszád-flotilla kiépítését határozták el. Ettől az időtől kezdve úgyszólván állandóan újabb és újabb fejlesztési programmal áll elő az angol admiralitás és a kezdetben aránylag szerény százezrekig menő költségvetés ma már asztronómiai számokat ért el. Eddig Anglia tengeri fegyverkezése 105,065.000 fontba került és mint Edén legutóbbi bejelentéséből kiderül, ezt az összeget újabb harminc százalékkal emelik. A legújabb építkezési program három páncélos, két nagy repülőgépanyahajó, öt kisebb páncélos, 16 torpedóromboló, 7 buvárhajó és számos kisebb hajó építését veszi tervbe. Az uj terv legalább félmillió tonna újabb szaporulatot jelent. Htbfl Természet Irta: Tamási Áron Az ég kék arca be van esve s csipkék úsznak előtte. Szeptember vége van. A város' arca is be van esve s csipkék úsznak ott is a téren. ' Délelőtt tizenkét óra van. Egy különösnek tetsző fiatal férfi áll a főtéri sarkon. Az embereket hömpölygeti el mellette a gond és a vágy. Egy láthatatlan és megbolondult folyó hömpölygeti őket, férfit a nő után, románt a magyar után, családfenntartókat a pénz után. A különös férfi áll. Kicsi, barna és buksi. «— Szervusz, Imre! — köszön rá valaki. — Szervusz, Jóska! Jóska ügyvéd és szomszédfalusi., Vársz valamire? — kérdi. — A világ végire — mondja Imre. Egészségesen, darabosan nevetnek. — Festettél-e sok képet a nyáron? — kérdi Jóska, mert a barátja festőművész. — Még festhetek —- feleli Imre. .— Hát állj neki s fess! — Hányat? — Egyszer egyet, s ismét egyet. Imre úgy nézi Jóskát, mint a bolondot. Nézi és kacag. Az arca kipirul, a szeme nedves lesz belé. Az emberek kiváncsian és irigykedve néznek oda, mert azt hiszik, hogy valami jó viccet szalasztottak el. Jóska megvárja, amig Imre kizuhogja magát s akkor csendesen igy szól: — Egy fél képet festhettél volna ezzel az erővel. Imre elkomolyodik hirtelen és megkérdi: — Valami búvóhelyet nem tudsz? Micsoda búvóhelyet? Nekemvalót, egy-két hétre, festeni.-- Menj ki a somkuti nyaralómba — mondja Jóska. Üres az egész ház. Imrének megtelik fénnyel a szeme, ujjong, duzzad és virit. Olyan, mint az éretten kacagó gyümölcs. Egész nap készül; fut, vásárol és csomagol. Az ecsetjeit tisztára mossa és vásznakat feszit. Fütyül és dudorászik. Néha ugrik is egyet-egyet és olyan Idétlen ilyenkor, mint a mackó. Másnap vonatra cipekedik, hogy Somkutra menjen. Három óra alatt ott van. A ház egyedül áll egy dombos erdőnek a szélén. Nagy csend van és mindenütt szin van. Az ég kékrederülve köröskörül csó- kolódzik a hegyekkel. Imre berendezkedik nagyjából a házban, aztán kimegy és a kaszálókon felfelé baktat. Ingben és meztelen nyakkal törtet a fák közt. Amikor kiér a tetőre, megáll és visszafordul. Egyszerre csodálatos panoráma fekszik előtte. Tiszta paradicsomi táj. Bátor és mégis kedélyes ország. Alul hullámosán kanyarog a völgy, minek az ölében összeér két oldalt a hegyek tenyere s abba arany módjára csorog a fény. Javában nyilik az erdélyi ősz. • Az erdők arcán kiverödött a pir. A nyárfa susogva levelezik, a diófa sárgul. A bükkös tömötten és erőszakosan nagy földeket lep be: a fái kedély és bátorság nélkül pusmognak, mintha egyszerű és zsugora nyárspolgárok gyüléseznének a téli gondok előtt. A buros tölgyfákról ezerszámra üresen lóg kicsi szárán a makkház: úgy harangoznak a gyenge szellőben, mint nagy szabadtéri kirakatban a füli-függők, melyekből kinézték az ékkövet már a kapzsi disznók. A bokrok alatt mókusok és rigók zörgetik az avart. Kicsiben is szép, nagyban is szép. Imre sokáig issza fülével a csendet, szemével a szint és a méreteket. Aztán bukfencet vet örömében, majd hanyatt ereszti magát. „ Órákig az égre bámul és vajúdik. Másnap berendezkedik a tetőn és munkába kezd. Lázban és szakadatlanul dolgozik. Nap-nap után. Az ötödik nap egy ur tűnik fel a ház tájékán. Keresve forog egyideig, aztán meglátja Imrét a dombon és egyenesen arra indul. Kicsi termetű és vékony, az arca keskeny és sápadt. Az orra nagy. Gondos öltözetében úgy lépked, mint a macska. Imre látja, hogy jön, de nem hagyja abba a munkát. Az ur oda érkezik, megáll, a kalapját leveszi és egyfolytában ezeket mondja: —- Szives elnézését kérem ezért az előre be nem jelerttett látogatásért és a magam részéről kijelentem, hogy nagy örömmel látom munkában a mestert, mert ha nem tévedek,. Bors Imre festőművész úrhoz van szerencsém, ugyebár? Imre gyanúsan nézi a hosszú mondat alatt. , — Úgy hívnak —• feleli. — Én Várnai vagyok — mondja a jövevény, kezel és felteszi a kalapját, aztán megnézi néhány pillantással a képet és igy folytatja: — Bors urnák fogalma sincs rólam, sem a jövetelem célját illetőleg, de biztos vagyok abban, hogy rögtön nem fog olyan bizalmatlanul nézni, hanem örülni fog. Én ugyanis szintén festőnek indultam, de aztán jobbnak láttam azzal foglalkozni, hogy más tehetséges és főleg fiatal festőket adminisztráljak, illetőleg odajuttassak a jól megérdemelt hírnévhez és azzal együtt az anyagi boldoguláshoz. A „Művészek csarnoka" cimü lapban egy tanulmány jelent meg a mesterről s amikor én azt olvastam, rögtön elhatároztam, hogy önt a hónom alá veszem, vagy országosan felfedezem, ha ez jobban tetszik. — Hát az hogy megy? — kérdi Imre. — Hát ez nagyon egyszerűen, kérem — feleli Várnai. — Ön festi a képeket, lehetőleg minél többet, én pedig gondoskodom a reklámról és a képek eladásáról. Természetesen nem kell meglepődnie azon, ha néha megjegyzéseket teszek a képre. — Tegyen — mondja Imre. — És egy-két észrevételt, miközben készíti. Mit készítek? — A képet. Imre barátságtalanul veti oda: — Én nem készítek képet. — Hát? — Én festek képet. —- Az mindegy, kérem! — folytatja Várnai. — Tökéletesen mindegy, hogy az ember késziti-e, vagy festi a képet, csak az jó legyen. Különbén is a dolognak ez a fele nem nagyon lényeges. Tudniillik, ha megállapodunk, akkor meg fogjuk együtt beszélni a témákat és a többi. Imre mosolyog. r— Hogy szeretne megállapodni? — kérdi. — Ötven százalékra — mondja Várnai. — És hogy tiz éven át csak rajtam keresztül adhat el képet. Imre mosolyog és nyugodtan egy fára mutat: — Azt a vackorfát lássa-e ott? — Igen, hogyne. — No, ha lássa, akkor állapodjék meg azzal. Várnai tréfára veszi a dolgot és kedveskedve fogja meg Imrének a karját. — Az ilyen magafajta művészek mind önfejűek és nyersek — mondja. — Az a — hagyja rá Imre. — Együtt jár az östehetséggel. —- Együtt, mint a tetü a vakaródzással. Egy mókus villan elé a bokorból, szaglászik és kecsesen ugrál az avarban. — Ni-ni! Egy patkány! — mutatja Várnai. —• Kedves volna festeni egy ilyent is! A mókus észreveszi őket és eliramlik a bokrok alatt. — Mért nem szólt hamarább? — kérdi kacagva Imre. — Lefestette, volna? — Én le. — Kár, hogy elment, — Menjen utána s térítse ide. — Mit gondol, hiszen azt nem lehet! — Azt nem, aki nem tudja. Nevetnek mind a ketten, majd Várnai odakerül a kép elé és nézi. Komoly szakértelemmel vizsgálja. — Maga a színeket meghamisítja — jegyzi meg a vizsgálat után. — Én meg — feleli Imre; — s azért mégsem zárnak a tömlöcbe, lássa-e! —- S miért hamisítja meg? — Azért, mert nem a maga szemével festek. Várnai tovább vizsgálja a készülő képet. —- S ni, itt ezek a fák is! Hát igy nem szabad festeni! Imre melegedni kezd. De magának szabad innét elmenni — mondja. Várnai nem sértődik meg, hanem igy szól: — Adja csak ide azt az ecsetet! — Melyiket? — Azt, amelyik' a kezében van. A szemük összevillan. Imre nem szól, csak odaadja az ecsetet. Aztán vár. A szemöldöke ugrál. És ugrál körül a paradicsomi táj is. A fák vigyorognak és a hegyek röhögnek. Várnai megmártja az ecsetet és egyetlen vonással keresztülhúzza a fákat, de abban a pillanatban Imre előtt robbanásszerűen lángot vet a világ s egy rettentő ütéssel leteriti a nagyorru jövevényt. Utána leomlik a csend. Várnai mozdulatlanul és agyontorzulva fekszik, mint a halott. Derengésszerü cikcakokban eszméli a világot és fekszik, mint a tenger fenekén. Imre megkerüli és nézi. Aztán megállapodik a lábánál és úgy vizsgálja mohón. Nem tudja, hogy mennyire él, csak azt látja, minő nyomorultul, sárgán és torzulásba dermedve fekszik. Egy kicsit összekunkorod- va, mint a hernyó. Hirtelen ledobja a megkezdett képet, uj vásznat feszit és festeni kezdi a leütött szakértőt. Nagy lázban dolgozik. Amikor készen van, odavágja az ecsetet és leroskad a földre. —- Kész? — ül fel abban a percben Várnai. Imrének is kilobban az arcán áz öröm és odaugrik. —- Hát maga él?! — kérdi. .— Hát persze! Nevetnek. Mindig élt a mellbevágás után? <— kérdi Imre. — Éltem. Hát mért nem szólott akkor? — Na hallja! —- nevet Várnai. — Tudtam, hogy engemet fest; s megtanultam azt is, hogy nem szereti, ha munka közben zavarják. Felkel Várnai és nézi a képet. Nagyon tetszik neki és boldogan kérdi: — Mi lesz a cime? — „Dög a természetben" mondja Imre és zuhogva nevet. A hegyek is, mint kifestett nagy komédiások, véle együtt nevetnek.
