Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-24 / 244. (4390.) szám
1937 október 24, vasárnap* TOAK^tMA<&AItHTRLAP 9 mm A kassai kommunisták a városi közgyűlésből üdvözlő táviratot akartak küldeni Sztálinnak Összeült a város uj képviselőtestülete ■ A kommunisták „várospolitikai** gondjai fáfy&t ida nátháié Az Időjárás ismét javult. Csaknem az egész köztársaságban derült és szép, nappal meleg idő uralkodik. — Időjóslat: Délnyugatról a felhőzet növekedésével csapadékra hajló, egyebütt továbbra is derült és meleg, déli és délnyugati szél. REFORMÁTUS MAGYAR ISTENTISZTELET PRÁGÁBAN. Református magyar istentisztelet lesz vasárnap, október 24-én Prágában a nemet evangélikus iskola (Praha, II., Opatovicka- és v Jirchafich-u. sarok) II. emeletén lévő Gemeindesaal-ban. Az istentisztelet délelőtt 10-kor kezdődik és Selmeczi Árpád református segédlelkész tartja. A Prágában élő magyar reformátusok részére ezután minden vasárnap lesz isten- tisztelet. így Hősi emlékére KASSA. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Pénteken délután öt órakor tartotta az uj kassai képviselőtestület első ülését. Az uj városi tanácstagok fogadalmának letétele után Bada városi főjegyző bejelentette, hogy Benes köztársasági elnök tudomásul vette és megköszönte kassai díszpolgárrá történt megválasztását. Ezután sor került a közüzemek vezetőségének és a bizottságoknak összeállítására. Hosszas vita folyt a városi közmüvek igazgatósági taglétszámának felemeléséről. Az egyesült párt nevében Tost László helyettes polgármester és Rédeky László szó- latak fel. Rédeky javaslatára úgy döntöttek, hogy a közmüvek igazgatósági taglétszámát tízről tizennégyre emelik fel és a tagok honorálásáról esetenként fognak dönteni. Dr. OéenáSek javaslatát elvetették. Úgyszólván teljesen magára maradt javaslatával. A közgyűlés szünetében pártközi értekezletet tartottak és végleg megállapodtak a bizottsági tagok kijelölésében. Mint már közöltük, az egyesült pártnak három bizottságban van elnöke. A városszabályozási bizottság elnöke Wirth Gyula, a gazdasági bizottság elnöke Ványai István és az erdészeti bizottság elnöke Halmi Béla lett. Legközelebbi számunkban közölni fogjuk az egyesült pártnak a bizottságokban helyet foglaló tagjai névsorát is. Végül a kommunisták indítványt terjesztettek elő, hogy a szovjetunió fennállásának húszéves évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot küldjenek Sztálinnak. A közgyűlés ezt az indítványt nagy többséggel a tanács elé utasította. Sokat gondolkoztam azon, ki igazabb hősi halottja a nagy háborúnak, az-e, akit kint a fronton talált el messze kilométerekről, véletlenül egy ostoba gránát, aki akár halálfélelmet nem ismerve vakon rohant a pusztulásba, vagy akit a háború testi, lelki nyomorúsága vitt a sírba, mindegy, hogy odakint-e, vagy idehaza, mindegy, hogy akkor-e, vagy évek múlva. És gondolkozásom arra vezetett rá, hogy a hősiesség nem azonos a vakmerőséggel, az élet könnyelmű eldobásával. Inkább hős az, aki vállalja az élet minden terhét, gyötrelmét, nem panaszosan, mások részvétét követelve, de sztoikus lelki nyugalommal, derűsen, örök mosollyal az ajkán. Rejtegetve fájdalmait mások szeme előtt és dolgozva betegen, szenvedőn a mások, az embertársak javára és örömére. Csajka Dezsőt érzem a háború ilyen igazi, példát adó hősi halottjának. Őt is eltalálta messze kilométerekről egy ostoba gránát, de ő huszonhárom évig hordozta testében a szilánkját. Fájdalmasan, de panasz nélkül. A biológiai értelemben vett beteg gerince nem törte meg normális értelemben vett gerincességét, sőt erősítette. Éveken át utitársak voltunk a kassai villamoson. És sohasem jutott eszembe, hogy részvéttel sértsem meg. Csodálnom kellett azt a bámulatos, szinte emberefeletti lelki erőt, mellyel viselte harctéri sebesüléséből folyó, közel negyedszázados szenvedését. Élt, dolgozott, többet talán és fáradhatatlanabbal, mint sok más, makkegészséges ember, még pedig a kisebbségi élet legkényesebb posztján. Sőt, ő, a beteg ember volt az egyetlen elszánt férfiú, aki a régi magyar ügyészek közül megmaradt állásában s vállalta a legnehezebb hivatal legnehezebb hivatását. Pedig mit küzdhe- tett önmagával hivatásának gyakorlása közben ez a szeretetre beállított lélek! Az ügyészség, a közvádlói szerep — úgy kívülről nézve, — valami abszolút szigorúságot, kíméletlenséget föltételez, Csajka Dezső pedig maga volt a megértés, a megtestesült jóság. Filozófiai magaslatról nézte az életet, igyekezett mindent megérteni, ami emberi: erényt és bűnt, jót és rosszat, szépséget és csúfságot. Igazán nem az a pesszimista embertípus volt, aki vétket keres az erény szine alatt és nem hisz a jóság lehetőségében. Nem ismerhetem hivatalos ténykedését, hiszen, ha el is mondott, — persze személytelenül — egy-egy „érdekes" esetet, azt mindig a képzett és önállóan gondolkozó pszichológus éleslátásával világította meg, mint lélektani rejtélyt, de úgy hiszem, nem csalódom, hogy ez a szinjó- ság-ember, szigort jelképező ügyészi talárral a vállán több veszni induló lelket mentett meg az életnek, mint akárhány hivatásos védőügyvéd. Mert nem leplezni akarhatta a bűnt, hanem meg- gyógyitani. Ennek a töretlen és törhetetlen humánumnak volt az eredménye az az általánosan tudott tény, hogy az ügyészi testület körében is a legnagyobb tiszteletben és megbecsülésben részesült. Kiss József gyermekei pórt indítottak Milotay ellen, mert lapjában az örökösök engedélye nélkül leközölte a nagy költő két versét BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon- jelentése.) Az Est érdekes hirt közöl arról, hogy Kiss József a néhai költő gyermekei kártérítési pert indítottak Milotay István, az Uj Magyarság főszerkesztője ellen. Milotay ugyanis lapjában cikket irt arról, hogy mi az irodalmi destrukció és szemléltető példaként Molnár Ferenc, Bródy Sándor és Kiss József müveiből közölt szemelvényeket. A szemelvények között szerepelt Kiss József „Knyaz Potemkin" és „Odessza" cimü költeménye is. Ezeket Milotay teljes egészükben közölte, mint a költészeti destrukció jellegzetes példáit s azt irta egyebek között, hogy a „zsidó szolidaritás forradalmi szelleme szólalt meg a költő e két versében." Kiss József gyermekei keresetükben előadják, hogy Milotay néhai atyjuk költeményeit közzétette anélkül, hogy tőlük, mint törvényes örökösöktől, tehát a versek szerzői jogának tulajdonosaitól engedélyt kért volna a közlésre és a két vers közzétételéért hatszáz pengő honorárium megfizetését kérik. Külön erkölcsi kártérítés címén pedig további 4000 pengő megfizetésére kérik kötelezni Milotayt. A port Kiss József három gyermeke, Kiss Jenő Sándor iró, Kiss Géza magántisztviselő és Bauer Gyula tábornok volt felesége, Kiss Erzsébet indította meg. A világ legnagyobb repülőgépei fognak közlekedni London és Budapest kozott szobák lesznek és a gépeken speciális berendezéssel csökkentik a zajt és a gép rezgését. A repülőgépeken konyha is lesz, ughogy az utasok a hosszú utón meleg ételt is kaphatnak. Az uj gépek a világ legnagyobb forgalmi repülőgépei közé fognak tartozni. Abban az esetben, ha az uj gépek az angol fegyverkezési ipar nagy elfoglaltsága miatt a télig nem készülhetnének el, a légi forgalom ilyen kiépítésére csak a nyár folyamán kerül sor. Titokzatos moríiumhalál a prágai uccán Két letartóztatás történt a titokzatos ügyben Én mégis legelsősorban mint embert siratom. Mint utitársat. Nemcsak a villamoson munkába siető s az elvégzett munka fáradtságával hazatérő utasai közt, de szimbolikusan is a kisebbségi élet nehéz utján. Hányszor szégyenkeztem, ha komorrá ráncolta homlokomat a gond s felém sugárzott utitársam szelíd szeméből az élet föltétien szeretete! Hányszor csalt mosolyt elkényszeredett ajkamra az ő mosolya, melyben a becsületesen betöltött hivatás, az élet apró örömeinek megbecsülése, a megingathatatlan optimizmus mindent legyőző, öntudatos ereje ragyogott felém. Csajka Dezső sorsának beteljesülésével szegényebb lett az éledünk és szegéiiyebb lettem magam is. Csak a hősi halottak végtelen sora lett hosszabb egy névvel s a követendő életformát megmutató példatárunk lett gazdagabb egy emlékképpel. SZIKLAY FERENC. — ÍTÉLET EGY TIZENKÉTÉV ELŐTTI BŰNÜGYBEN. Kassai szerkesztő ségümk jelenti telefonon: Az ungvári esküdbiróság tizenkét év előtti bűntényt tárgyalt. A vádlott Bogdán József felsődön!onyai gazda volt, aki annak idején meggyilkolta sógorát, Melecsinszky Józsefet. Az esküdteik verdiktje alapján a bíróság Bogdán Józsefet tizenötévi fegyházbüntetésre Ítélte. PRÁGA. — Tegnap éjszaka jelentették a rendőrségnek, hogy a holesovicei városnegyed egyik uccájában eszméletlen állapotban fekszik egy férfi. A rendőrség abban a hiszemben, hogy az illető súlyos alkoholmérgezésben szenved, be- szállittatta a közkórházba, ahol azonban néhány órával később az ismeretlen meghalt anélkül, hogy eszméletét visszanyerte volna. A megindított vizsgálat alapján a titokzatos halálesettel kapcsolatban ma két letartóztatás történt. A két letartózatottról megállapították, hogy a kritikus éjszakán együtt voltak a titokzatos módon elhunyt férfivel. — ISKOLÁSGYERMEKEK BORZALMAS AU- TOBUSZSZERENCSÉTLENSÉGE AMERIKÁBAN. Ne'wyorkból jelentik: Egy iskolásgyermekekkel telt autóbuszt a Jowa állambeli Desmoinesből St. Paiulba vezető utón egy védetten vasúti kereszteződésnél elkapott egy éppen arra robogó vonat. Az autóbusz sofőrje és öt kisgyermek a helyszínen szörnyethalt. Huszonkét Mvolásgyermek súlyosan megsebesült. — ÖT HALOTTJA VAN EGY TÖRÖK REPÜLŐGÉP KATASZTRÓFÁJÁNAK. Ankarából jelentik: A török hadsereg pilótaiskolájának egyik gyakorlógépe Ankara közelében próbarepülés közben lezuhant. A gép legénysége: két oktató és három pilóta jelölt halálukat telték. A szerencsétlenség okait kivizsgálják. A rendőrség megállapította, hogy a holesovicei uccán eszméletlen állapotban talált férfi Klo- fác Ferenc színésszel azonos, aki az éjszakát egy Maximova nevű nő és egy Stark nevű barátjának a társaságában töltötte. A kórházban kiderítették, hogy Klofác röviddel kórházba szállítása előtt nagyobb mennyiségű morfiumot vett be. Mind a két letartóztatottról az a vélemény, hogy súlyos morfinisták és ők szállították a morfiumot Klofácnak is. A holttest felboncolása fogja még a végleges választ megadni, hogy vájjon alkoholmérgezés, vagy pedig morfium okozta Klofác halálát. — ÁMOKFUTÓ EGY KÁRPÁTALJAI FALUBAN. Kárpátaljai szerkesztőségünk , jelenti: Ko- kos Mihály sárosmegyei 27 éves, gyengeelméjű fiatalember ez óv pünkösd vasárnapján dührohamot kapott s leszúrta egyik szomszédját. Akkor beszállították az elmegyógyintézetbe, innen azonban eddig fel nem derített körülmények közt e napokban hazatért. Pénteken újra rohamot kapott, baltát ragadott és sorra megtámadott mindenkit, aki eléje került. Valóságos ámokfutást rendezett és hat embert megsebesített. A falu gazdái" vasvillákat ragadtak, úgy próbálták ártalmatlanná tenni. Egész a szomszéd falu határáig kergették, itt fogták el. A hatósági orvos intézkedésére a súlyos őrültet ismét beszállították az el- megyógy intézetbe. ■Ül Nagy BÚTOR 1 kiállítás PRAHA n., SPÁLENÁ 49 — TEL. 388-67 — BRATISLAVA — ZlLINA — SPlSSKÁ NOVÁ VÉS — NŐVÉ ZÁMKY — UÍIIOROD. DRUCKER D. r.t.BUCOVICE GYÁRTMÁNYAI. Autóbaleset ért egy magyar sportrepülőt BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Majoros János mérnököt, az ismert magyar sportrepülőt pénteken súlyos gépkocsibaleset érte. Majoros autóján Budapest felé haladt s Alsónémeti határában egy lovaskocsit akart megelőzni. Közben egy kerékpáros került eléje s hogy azt kikerülje, éles fordulatot vett. A hirtelen fordulat következtében a gyorsan robogó auió az árokba fordult s utasait maga alá temette. Majoros a jobbkarját törte és agyrázkódást szenvedett. Mentők szállították be a kórházba. Állapota súlyos. A gépkocsiban ült még Kovács Lóránt műegyetemi hallgató is. Kovács szerencsére kisebb horzsolásokkal úszta meg a balesetet. Felmentéssel végződött a felsőcsallóközi tanítóegyesület által Indított rágalmazás! per POZSONY. — (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) Pénteken délelőtt tárgyalta a pozsonyi kerületi bíróság felebbviteli tanácsa dr. Hoffmann Adolf elnökletével azt a rágalmazási pert, amelynek vádlottai Szántó Jenő doborgazi, Balassa Mihály somorjai és Stipanitz Jenő diósförgepatonyi tanítók voltak, mig a főmagánvádló a felsőcsallóközi magyar tanítóegyesület megbízásából Regé- czy Aladár somorjai igazgató-tanító, az egyesület titkára volt. A per előzménye, — amint a PMH már beszámolt, — a következő: Tavaly május 13-án a tanítóegyesület Somorján közgyűlést tartptt és a három tanító a vád szerint feljelentést tett a somorjai csendőrségen és hatósági beavatkozást kért állítólag azzal az indokolással, hogy ezen a gyűlésen állítólag „államellenes dolgokéiról fognak tanácskozni. A somorjai járásbíróság a három tanítót bizonyítékok hiányában felmentette, miután ezek tagadták a vádat és azzal védekeztek, hogy államellenességgel nem vádolták meg a tanítóegyesületet, csak önmaguk védelmére kértek csendőri segítséget. A fölmentő Ítélet ellen Regéczy Aladár fellebbezett. Ez év szeptember 3-án tárgyalta elsőidben az ügyet a pozsonyi feilebbviiteli tanács és — mint még emlékezetes — aura 180 felsőcsallóközi tanító és tanítónő vonult fel mint érdeklődő. Az akkori tárgyalást tanuk kihallgatása céljából elnapolták október 2 2-éré. A pénteki tárgyaláson csak Balassa Mihály vádlott jelent meg dr. Roth Rudolf ügyvédje kíséretében, mig Regéczy Aladár főmagánvádlót, aki szintén megjelent, dr. Herczegh József somorjai ügyvéd képviselte. A tárgyalás iránt eg ész F el s ö c sáli óközben n agy volt az érdeklődés, bár az érdeklődő tanítóság a tanítás miatt nem jelenhetett meg oly nagy számban, mint szeptemberben. Dr. Hoffmann elnök referálta a fellebbezési ügy anyagát, majd kihallgatta tanúként Gas- parik Ignác tanfelügyelőt, Odr Emánuei csendőrkapitányt és Splicha Rezső somorjai csendőr- őrmestert. A csendőrök már nem emlékeztek pontosan arra, hogy a vádlott tanítók milyen kifejezéseket használtaik akkor, amikor megjelentek a cseindődaktanyá’ban és csendőri segítséget •kéritek a tanitógyülésre. Splicha őrmester azt vallotta, hogy nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a vádlott tanítók használták az „államellenes" kifejezést, de erre határozottan nem emlékszik és erre az esküt nem meri letenni. A bíróság, — amelynek szavazóbirái dr. Kral és dr. Bata bírósági tanácsosok voltak — a per- beszédek elhangzása után helybenhagyta a somorjai felmentő Ítéletet azzal az indokolással, hogy a csendőrtamuk vallomása nagyon ingadozó és így nem lehetett kétségtelenül megállapítani, hogy a vádbeli kijelentés elhangzott Volna. A két egybehangzó ítélet ellen semmiségi panasznak már nincs helye és így az jogerős. — HALÁLOS AUTÓGÁZOLÁS. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A zempléni országúton Estó Béla újlaki sofőr elgázolta a lovon haladó Ruszkai János hetvenéves gazdát. Az I idős gazdát be akarták szállítani a kórházba, de útközben meghalt. LONDON. — A London—Budapest közötti légijáratot teljesen uj gépekkel még a télen üzembe helyezteti az Imperial Airways angol repülőtársaság. A Budapest és London között közlekedő repülőgépek negyven személyes óriásgépek lesznek s úgy építik őket, hogy téli repülésre is alkalmasak lesznek. A társaság már meg is kezdte tizennégy ilyen óráis repülőgép építését 700.000 font költséggel. Az utasok számára tágas társalgók és fürdőszobák, valamint kilátó-