Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)

1937-10-24 / 244. (4390.) szám

1937 október 24, vasárnap. Egy kis „tollvonás": önálló intézetté alakul át a pozsonyi magyar tanítóképző adminisztratív intézkedések” keretében teljesitette a minisztertanács a magyarság eme régi követelését PRÁGA. — A minisztertanács pénteki ülésén ■— mint már előzetesen jelentettük jóvá' hagyta a huszkoromás Masaryk-emlékérmék ve- réteséről és a kárpátaljai kormányzói hivatal tisztviselőinek fizetési viszonyairól 6zóló ren­deleteket. Továbbá jóváhagyta az ügyvédi rendről szóló törvény tervezetét a az újságpapír vámjának uj szabályozását. A jóváhagyott nem­zetközi szerződések sorában szerepelt a Magyar- országgal kötött kontingens-egyezmény. Az adminisztratív ügyek keretében a kormány elhatározta, hogy a pozsonyi állami csehszlovák tanítóképző intézet magyar párhuzamos osztá­lyait önálló magyar tanítóképzővé alakítja át. Kimondotta, hogy a kárpátaljai hitelintézetek ked­vező fizetési föltételeket kapnak az államkölcsön törlesztésére. A kárpátaljai inségkukorica beho­zatali vámját leszállította s megállapította az ok­tóber 28-iki államünnep programját. A kormány végül elhatározta, hogy Csehszlovákia résztvesz az 1939. évi newyorki világkiállításon. A minisz­tertanács az 1938-a8 költségvetéssel és annak fö- dözeti javaslataival a jövő hét elején fog foglal­kozni. Mastny Kroftánál PRÁGA. — Dr. Mastny, Csehszlovákia berlini követe — mint jelentettük — pénte­ken Prágába érkezett. A követ behatóan tá­jékoztatta dr. Krofta külügyminisztert a Neurath birodalmi külügyminiszterrel foly­tatott beszélgetéséről és a legutóbbi esemé­nyek által teremtett német-csehszlovák hely­zetről. Píit Unok a Egy ungvári fait accompü: HOGY LÁTJÁK CSEH OLDALRÓL A KISEBBSÉGI KÉRDÉST? A legionísta Národní Osvobozeníben Holeóek Jcronim a következő vezércikket irta: „Egy idő óta lassan kialakul az eszmecsere Magyarország és a kis- antant-államok közt, habár nem lehet azt mondani, hogy napi programon lenne és hogy már politikai aktualitássá vált volna. Itt-ott megszólalnak a hivata­los kormányszemélyek, az újságok beszédesebbek és megállapíthatjuk, a közvéleményben hálás hallgató­ságra lelnek, mert az emberek eléggé kiváncsiak a vélemények kicserélésére, illetve azokra a tettekre, amelyek a szavakat követhetik. A mi részünkről fő­leg Hodza miniszterelnök szorgalmazta a dunamenti gazdasági együttműködést. Magyar részről elvileg nincs ellenvetés ez ellen, sőt a magyarok lelkes hivei ennek az együttműködésnek, diplomáciai tekintetben azonban jelezték, hogy a magyarok kívánják, hogy beleegyezzünk a trianoni szerződés fegyverkezési megkötésének a törlésébe, hogy Magyarország kato­nailag normálisan reorganizálhassa magát, továbbá kívánják a kisebbségi kérdés rendezését. A magyarok ugyanis figyelemmel kisérik a kisantant-államokban élő kisebbségeik életét s kétségkívül befolyást gyako­rolnak rájuk a sajtó, a rádió, a régi személyi kapcso­latok kimélyitése és hasonlók révén. Mindenesetre nagyobb figyelmet szentelnek ezeknek .a kisebbségek­nek, mint amennyit mi, akár a németekkel együtt szentelünk a Magyarországon élő kisebbségeinknek. A különféle diplomáciai találkozásoknak és utakon rendszerint említés is történik most ezekről a kérdé­sekről, de itt még inkább csak találgatásokról, mint konkrét dötésekről van sző. A diplomatáknak és jogá­szoknak az az álláspontja, hogy bárminemű tárgyalás­iak élőföltétele annak az elvnek az elismerése, hogy • kisebbségi kérdés az érdekelt államnak a belügye s hogy a kisantant Magyarországgal, csak mint egy­ség fog tárgyalni. Igaz viszont, hogy a kisebbségi kérdésnek közös szempontból való megítélése megint előföltétele a további tárgyalásoknak s a gazdasági és politikai közeledésnek. Ez eszmecserék kezdemé­nyezésénél mindenekelőtt arra az általános légkörre kell fektetni a (hangsúlyt, amelyben ezek a tárgyalá­sok lefolytathatók. Európában, ahol ma napirenden van a jogtalanságokat elkövetése, szinte különösnek látszhatik, hogy mi azzal dicsekszünk, hogy mi a ki­sebbségeinkkel nemzetközi kötelezettségeink értelmé­ben, a jog szerint s tiszta emberséggel bánunk.. A magyaroknak magunknak eléggé módjuk van erről meggyőződni. Szlovenszkói kisebbységünk, ameiy hosszú határmenti sávon lakik, gazdaságilag virág­zik (!), kulturális szempontból nem egy tekintetben még jobban (!) is áll, mint a régi Magyarországon volt, nyelvi jogállománya nem sziikül, ellenkezőleg a mai napig meglehetős sok szlovák elem asszimilálódik hozzá, amely a szegény hegyvidékről költözött ide, s amennyiben nem vakítja el a sovinizmus, a magyar kisebbség előnyösebbnek tartja a szabad demokratikus' rendszert a feudalizmus csökevényeinél és a régi rezsim reminiszcenciáinál. Az olyan ügyek, amilyen sok magyar számára a legitimizmus, a Habsburgok visszaállítása Magyarországon vagy Ausztriában, vagy a szabad királyválasztás, nem érdeklik. Mi ellenkezőleg csaknem passzíve nézzük, hogy a mi ki­sebbségeink Magyarországon hogyan hanyatlanak, hogy az életük kizárólag a magánélet körése szorul össze. Propagandánk nem sokat csinál. Hasonló a helyzet a magyarországi német kisebbséggel, amely­nek azonban megvan az az előnye, hogy jelentősége emelkedne, ha a horogkeresztes Németországnak si­kerülne Magyarországot teljesen befognia pángermán terveinek szolgálatába. Kétoldali viszonyunk eme megítélése mellett azonban teljesen tisztán áll előttünk, begy gazdaságilag Magyarországgal egy érdekterület­hez tartozunk, hogy kölcsönösen igen hasznosak lehe­tünk egymás számára s hogy a magyarok tempera­mentumukkal is közénk tartoznak. Ha azonban föl akarjuk mérni, hogy Magyarországgal szemben a ki­A városi képviselet tudta nélkül létesítettek iskolát a város terhére Hég a főpolgármester sem tudott a ruszin-cselt nyelvű női családi iskola megalapításáról UNGVÁR. — (Kárpátaljai szerkesztő­ségünktől.) Az ungvári városi képviselőtes­tület október 21-én délután közgyűlést tar­tott, melyen egy kínos iskolaszervezési ügy került nyilvánosságra. Dr. Sova városi tanácsos mint előadó el­mondotta, hogy a városi tanács határozata alapján a város „női családi iskolát" szer­vezett a városi iparostanonc-iskola épületé­ben, amely 37.000 korona évi kiadást je­lent, de amelyből tandíj és egyéb kötelező befizetések révén 12.000 korona megtérül. Az iskola szeptember 1-én már meg is kezd­te működését, cseh és orosz tanítási nyelvvel s most csak az iskola szervezésé­ről szóló szabályrendelet elfogadásáról kell a képviselőtestületnek döntenie. Általános megdöbbenést keltett ez a be­jelentés a képviselőtestület tagjai között, mert senkisem tudott arról (még a sajtó sem), hogy Ungvárott ilyen iskola léte­sült. Dudás elnöklő polgármester kijelentet­te, hogy most hallja először az egész ügyet, ő senkivel nem tárgyalt ebben az ügyben, senkinek ígéretet nem tett, iskolát nem léte­sített s csak most tudja, hogy az iskolának 48 növendéke van. Gaar Iván magyar polgármester fölhábo­rodva jelentette ki, hogy a képviselőtestüle­tet ilyesmibe akarják beugratni és rámuta­tott arra, hogy az iskolaügyi miniszter sem hagyta jóvá ezt a szervezést, hiszen még a szabályrendeletet sem ismeri a képviselőtes­tület, amelyet meg akarnak vele szavaztatni. Indítványozta, hogy a város ne vállalja ma­gára az iskola további fönntartását. Éhez sebbségi kérdésben miben különbözik a csehszlová­kok, jugoszlávok és románok helyzete, akkor azt lát­hatjuk, hogy Erdély mindig területi egység volt, ugyanúgy. Horvát-Szlavonország is, sőt Bach abszo­lutizmusa idején azt is megkisérelték, hogy a dél- magyarországi területeket egy autonóm Vajdaság ke­retébe kapcsolják össze, csak Szlovenszkó nem volt sohasem pontosan körülhatárolt territórium, sőt a tö­rökök legnagyobb expanziója idején voltaképpen az egész Magyarországot jelentette. Ennek következmé­nyei egész a mostani időkig érezhetők és még szem- melláthatóbban kiütköznének, ha a helyzet odáig fej­lődne, hogy kölcsönös reciprocitás nélkül megenged- nők, hogy a magyarok még intimebb módon beavat­kozhassanak a csehszlovákiai magyar kisebbség éle­tébe. Ha azonban meggyőződünk afelől, hogy Ma­gyarországon a revizionista szenvedélyek elcsende­sedtek, vagy csak elszigetelt kitörésekben mutatkoz­nak, akkor nem forogna fenn ok, hogy kitérjünk a középeurópai kisebbségekről való részletesebb esz­mecsere elől, sőt biztos az, hogy ez az eszmecsere szétoszlatná azokat az előítéleteket, amelyek Közép- [Európa összhangját zavarják." Keleti képviselőtestületi tag is hozzájárult, majd dr. Jutkovics kommunista képviselőtes­tületi tag leplezte le, hogy a tanácsba augusztus 24-én hozták be az ügyet, melyhez a tanács elvben hozzájá- dult, de szó sem volt arról, hogy Jhat nap múlva az iskolát meg is nyitják. Szavait általános fölháborodás követte, melynek közepette Rácz Pál egyesültpárti képviselőtestületi tag emelkedett szólásra és rámutatott arra, mennyire semmibe sem ve­szik a város urai a képviselőtestületet, ha valamit keresztül akarnak vinni. Követelte, hogy ha a képviselőtestület az iskola szervezési sza­bályrendeletét elfogadná, ezt csak azzal a feltétellel tegye, ha az iskola tanítási nyelvei közé a magyart is felveszik. Végül a magyar tanítási nyelv bevezetésére vo­PRÁGA, — A molnárszövetkezet ma tartotta meg Prágában harmadik rendes közgyűlését Svec Vojtech elnöklete alatt, amelyen mintegy 1100 molnár vett részt s néhány törvényhozó és a ha­tóságok kiküldöttei is megjelentek. A közgyűlés a program előtt Masaryk elnök emlékének hó­dolt, majd a köztársasági elnöknek és a kor­mánytényezőknek üdvözlő táviratot küldött. A jelentésből megállapítható, hogy a szövetkezet tiszta nyeresége 177.189.90 korona. A választási jegyzéket nagy szótöbbséggel jóváhagyták. A közgyűlésen a molnárok követelték, hogy érde­keik a Gabonatársaságban megfelelő mértékben érvényrejussanak. A közgyűlés megbízta a szö­vetkezet vezetőségét, hogy az irányadó körökkel tárgyalásokat kezdjen a malomipari termelés és Megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél a gyo- morbélcsatornát reggelenként felkeléskor egy pohár természetes „Ferenc József" ke- serüviz alaposan kitisztítja, az emésztést és az anyagcserét előmozdítja, a vérkeringést megélénkíti s kellemes közérzetet és foko­zott életkedvet teremt. Kérdezze meg orvo­sát. 19 kereskedelem törvényes szabályozása iránt. Köz­tudomású, hogy a malomipari termelést szabá­lyozó 168—1935. számú kormányrendelet julius végén érvényét vesztette. natkozóliag konkrét indítványt tett, melyet a jelenlevő cseh képviselőtestületi ta­gok is helyeseltek, de mire szavazásra került volna a sor, az uk­rán és orosz elemek az iskola orosz tanítási nyelvén vesztek össze és mert ekkorára a sza­vazáshoz szükséges létszám nem volt meg, a polgármester óriási zaj közben hirtelen levette az ügyet a napirendről, úgyhogy a rend csak percek múlva állott ismét helyre, amikor letár­gyalták a városi színház átalakításáról szóló javaslatot azzal a feltétellel, ha a város kérel­mére az országos választmány a renoválási költ­ségeknek legalább a felét (150 ezer koronát)^ segélyként nyújtja a városnak. A nagy botrányt okozó „gazdátlan" iskola- szervezési ügy tehát ismételten foglalkoztatni fogja a képviselőtestületet. lés folyamán igéreéet kapott Najman kereske­delmi minisztertől és több 'befolyásos közéleti té­nyezőitől. Fontos ez a kérdés a magyar molná­rok szempontjából is, mert éppen a magyarlak­ta vidékeiken gombamódra szaporodtak el a nagymalmok cseretelepei és az eszeveszett ver­sengés már-már tarthatatlan méreteket öltött. A gyűlésen mintegy száz magyar molnár vett részt, akik majdnem 1000 üzletrész birtokában vannak. Ezek bizalmat szavaztak az elnökségnek, amely­ben Lelovics Cyprián peredi és Nagy András nagysaílói molnárok képviselik őket. A kismolná­rok küzdelmét xotkonszenwel kísérjük, bár nem tudunk szabadulni ama benyomás alól, hogy ezt az érdekvédelmi szervezetet is igyekeznek fo­kozottabb mértékben az agrárpárt szolgálatába beállítani. Katonai árulásért négyhavi börtön PRÁGA. —■ Hivatalosan jelentik: A prágai kerületi büntetőbíróság katonai árulási ügyekben ítélkező ta­nácsa Jakes Vince Ágost, 30 éves egykori tengerészt a rendtörvény 6. paragrafusának 4. szakaszába üt-* köző katonai árulás bűntettéért, amelyet azzal köve­tett el, hogy feltűnően hanyagul kezelte katonaköny­vét, négyhavi súlyos börtönbüntetésre ítélte. Az elitéit a büntetést elfogadta. A kismolnárok is helyet követelnek a Gabonatársaságban A vezetőség erre vonatkozóan még a közgiyü­» Hónapokra , elég, nem kerül többe mini egy jó minőségű fogkrém iubusban és ezérf a használata sokszorta olcsóbb. Ize kitűnő, rendkívül hygienikus. . Próbálja ki egyszer csupán 2- Kí-ér a világhírű GIBBS FOGSZAPPANT r S°^aSem ^ mas* a^arn'' ?ÍpS!tóTT I GIBBS FOGSZAPPANRA, 8 propaganda model aluminiumdobozban 2*- Kő ellenében IBM IMtKS jp MODEL p*! minden szaküzletben.

Next

/
Thumbnails
Contents