Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-20 / 240. (4386.) szám
1937 október 20, szerda. 'PRXGAI-MaCíVARHIRIíAP Magyarország és Európa A magyar külügyminiszter a spanyol kérdésről, a Berlin-Róma tengelyről és a népszövetség reformjáról A legteljesebb békepoütika mellett - A római jegyzőkönyv nem szorul átalakításra - Egyensúlyt Genfben! BUDAPEST. —' (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Varsóban megjelenő Kurier Warszáwski legutóbbi számában közli annak az interjúnak szövegét, amelyet a lap Budapesten járt munkatársa, Fajans Román a magyar külügyminisztertől az időszerű nemzetközi kérdésekről kapott. A PMH tegnapi számában közöltük a magyar külügyminiszternek a középeurópai közeledési tárgyalásokról adott nyilatkozatát. A Kurier Warszawski-ban megjelent interjú további részében Kánya Kálmán magyar külügymiA negyvenedik életévtől kezdődőleg a test mag- néziumtartalma lassan csökken és ezzel a szervezet életképessége és tevékenysége; egyidejűleg pedig növekszik a rákos megbetegedések száma. Ennélfogva szükségéé, Ihogy a magnézium veszteséget állandóan pótoljuk. Legalkalmasabb erre a Öaratica-gyógyvíz, mert könnyen emészthető és magnézium tartalma rendkívül nagy. (Naponta háromszor 3—3 evőkanállal.) 2313 niszter a spanyol helyzetről, a roma—'berlini tengelyről és a népszövetségről nyilatkozik. — A spanyol kérdésben Magyarország földrajzi fekvésénél fogva közvetlenül érdekelve nincsen — mondotta Kánya Kálmán külügyminiszter —, de erősen érdekelt abban, hogy a béke Európában föltétlenül megóvassék. Ebből a szempontból foglal állást a kérdés részleteiről és állapítja meg saját magatartását a jövőben is. — A roma—berlini tengely két államához: a német birodalomhoz és Olaszországhoz Magyarországot szoros baráti kapcsolatok fűzik. Erre való tekintettel mi természetesen örömmel üdvözöljük az olasz és német nemzetnek egymás iránt való barátságát. E barátságnak a közelmúltban az olasz kormányelnöknek, Mussolininek Hitler birodalmi kancellárnál tett látogatása alkalmából való manifesztálása kapcsán a magyar közvélemény őszinte örömmel vett tudomást arról, hogy a két kormányfő nyilatkozataiban milyen erőteljesen jutott kifejezésre a béke ügyének szolgálata, amelyre egyébként a magyar külpolitika céljai is irányítva vannak. A népszövetség kedvelőben mér'ege — Magyarország mindig őszinte megértéssel viseltetett a népszövetségnek ama magasabb- rendii missziója iránt, amely abban áll, hogy a népszövetségi alapokmánynak megfelelően ápolja és fejlessze a nemzetközi igazságszolgáltatásnak magasztos eszméjét és hogy a háborús konfliktusoknak megelőzésével, az igazságosság uralmára alapított rendszerével tartsa fenn a nemzetek között való békét és barátságot. Éppen ezért Magyarországon sajnálattal látják, hogy a népszövetség politikai mérlege az utolsó években súlyos passzívumot mutat fel és hogy szemben a technikai területen kifejtett tevékenységével a politikai szempontból elért eredmények felettébb elégtelenek. A népszövetség ugylátszik maga is tudatára ébredt válsága komolyságának s ezért tűzte napirendre az alapokmány reformjának kérdését. Ennek a reformnak szerencsés keresztülvitele jogosulttá teheti a reményt, hogy a jövőben a népszövetség jobban fogja tudni betölteni nemes hivatását. Ili szertnzet — Magyar részről a népszövetségi paktumreform központi problémájának azt tekintik, hogy a paktum preventív és repressziv rendelkezései között méltányos egyensúly valósittas- sék meg, mert meg vagyunk győződve arról, hogy tisztán kényszerítő intézkedésekkel a népszövetség sohasem lesz képes arra, hogy biztosítsa a nemzetek között való békét. A nemzetek közötti őszinte és tartós együttműködésnek szervezett közösségben való megvalósításához a népszövetség mai szervezeténél tökéletesebb szervezetre van szükség. Olyan rendszert kell találni, amely lehetővé teszi, hogy a nemzetközi közösség mindenkori szükségleteit és a közösség mindenegyes tagjának törekvéseit egymással összeegyeztetve s nagyobb mértékben lehessen tekintetbe venni. — A római protokollumok revíziójáról beszélni nem lehet, mert a római jegyzőkönyvekben provideált általános politikai és gazdasági együttműködés ma is változatlanul fennáll. Természetes, hogy azok a kereskedelempolitikai megállapodások, amelyeket Magyarország és Olaszország egymással kötött, időnként a két ország szükségleteinek és a változott viszonyoknak megfelelően módosulást szenvedhetnek, amely módosítások keresztülvitelére egyébként kezdettől fogva provideálva is volt az időről-időre összeülő magyar-olasz bizottság intézményében. ÓVJUK EGÉSZSÉGÜNKET! A VESE, hugyszervek, epe s kiváltképen hólyagbajoknál és mindennemű rheumatikus bántalmaknál kiváló gyógyhatású a CIGELKMFOLLO alkalikus, lithiumos gyógyvíz. Vértisz- titó, savóidó. Kitűnő borviz. „CIGELM" forrásvállalat, BARDEJOV Minisztertanács Rámában ás Párisban Az olasz kormány tízszázalékos adót ve'.ett ki a részvénytársaságokra körülmények között a legerélyesebben fenntartjuk. Bornemisza Géza a szant- istváni hagyományokról Bornemisza Géza ipar- és kereskedelemügyi miniszter vasárnap Kaposvárott a somogymegyei eucharisztikus nagygyűlésen beszédet mondott. Nemcsak arra kell törekednünk, — mondotta a magyar miniszter, — hogy a világ minden tájáról Magyarországra sereglő katolikusok megismerjék a magyarság hitéletének és kulturális életének magas színvonalát, hanem elsősorban arra, hogy a kongresszus folyamán eljöjjön az országban a belső megújhodás, amely visszavezeti a nemzetet a szentistváni hagyományokhoz, a keresztény erkölcs uralmához. Lezuhant egy amerikai oiásrepiilőgép? Bizonytalanság 19 utas sorsa felől. RÓMA. — Mussolini elnöklete alatt minisztertanácsot tartott a kormány és számos közigazgatási rendelkezés mellett elhatározta, hogy egyszeri tízszázalékos tőkekamatot ró a részvénytársaságokra. Ez ugylátszik az ellenintézkedése a lira- kiegyenlités alkalmával behozott ingatlankülönadónak. Mint ismeretes, ennek a különadónak az volt a célja, hogy az abesszin hadjárat költségeit fedezze és a többi nyugati nagyhatalmak fegyverkezési terveivel párhuzamos olasz fegyverkezésnek megteremtse pénzügyi alapjait. Ugyanekkor úgynevezett pénzügytechnikai módon a forgalmi adót két és fél százalékról három százalékra emelik fel. A minisztertanács ezenkívül még elhatározta, hogy három állami telepitőíársasá- jj got fog létesiteni Olasz-Északafrika részére. A három társaság főleg az újonnan meghódított tartományok gyarmatosításával fog foglalkozni. Ezzel kapcsolatban a szigorúan katonai alapon megszervezett úgynevezett önkéntes milíciát is fölállítják Etiópiában. A milíciának —■ mint ismeretes —• minden munkás és telepes tagja. Minden közigazga-j tási körzetben van egy légió és minden légió rendelkezik egy légelháritó osztaggal. Erit- reában és a Szomáliföldön pedig parti tüzérséggel. A minisztertanács legközelebbi ülését csütörtökön tartja. „Magyarország Európában vezetőhelyen áll a közrend és közbiztonság tekintetében“ Széli Józsit belügyminiszter a „szélsőségekéről és a hatóságok intézkedéseiről A magyar kormány Asm áll semmiféle befolyás alatt • Túlzó hírek ■ A sok „píőféia" BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Pesti Hírlap munkatársa felkereste Széli József belügyminisztert és nyilatkozatot kért tőle az izgatásokról és túlzó kilengésekről elterjedt legújabb hírekre vonatkozólag s egyben a magyar kormánynak ezekkel szemben való magatartásáról. A magyar belügyminiszter a hírlapíró kérdésére a következő nyilatkozatot tette: — Meg kell állapítanom, hogy nincsen tudomásom arról, hogy a gyűléseken meg nem engedett kijelentések megtorlatlanul maradnának. Belügyminiszterségem kezdete óta többizben intézkedtem a zugsajtó és a röpiratok kérdésében és minden egyes fölmerült esetben megtettem a szükséges intézkedést. Az újságíró megemlítette, hogy olyan hirek is elterjedtek, amelyek szerint a belügyminisztert kérdésében felülről befolyásolják és akadályozzák. A belügyminiszter ezt határozottan megcáfolta. Ez téves és helytelen, — mondotta Széli József. — Minden alkotmányos tényező egyértelműen törekszik a közrend és közbiztonság fönntartására. A leghatározottabban kijelentem, hogy soha semmilyen illetékes tényező programom végrehajtása tekintetében semmiféle utasítást nem adott. Ezzel ellentétes hirek dajkamesék, mert ilyen eset- 1 ben én rögtön letenném hivatalomat. Törvényes kötelességeim és jogaim gyakorlásának meggátlásába soha bele nem egyeznék. Az I általánosságban panaszkodókat azonban fi5ALT LAKÉ CATY. — Az United Air Linek egyik óriásszem élyszálli tógépe, amelyen 16 utas és 3 főnyi személyzet volt, nem érkezett meg rendeltetési helyére. Minthogy érkezése már tulon-tul esedékes volt, több repülőgépet küldtek ki keresésére. Az egyik repülőgép meg is találta a hatalmas személyszállítót az utahi hegység egyik szakadékéban, 25 küométernyire a Nagy-sóstótól. A nagy magasságból nem sikerült megállapítani, hogy a gép összetört-e vagy épségben maradt. Az a körülmény azonban, hogy hozzáférhetetlen sziklaterepen fekszik, a legsúlyosabb aggodalomra jogosít. Ötévi legyház katonai omlásért POZvSONY. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Hivatalosan jelentik: A pozsonyi kerületi bíróság katonai árulásokkal foglalkozó tanácsa tegnap Wurm Rezső vádlottat a rendtörvény 6. paragrafusába ütköző katonai árulás büntette miatt ötévi fegyházra és háromévi hivatalvesztésre, Rotter Ernő vádlottat a rendtörvény 12. paragrafusába ütköző köteles följelentés elmulasztása bűntettéért héthavi börtönbüntetéssel sújtotta. Fiieléieiaüst bövefe'itek a frarcia állami alkalmazottak gyelmeztetem, hogy én nem diktátor, hanem alkotmányos miniszter vagyok, aki csak alkotmányos módszerekkel vagyok hajlandó eljárni. Senkit sem üldözök véleménye vagy meggyőződése hangoztatásáért, amig az az alkotmányosságba nem ütközik, mert Magyarországon gondolat-, szólás- és sajtószabadság van. Arról felelek, hogy amig belügyminiszter vagyok, Magyarországon semmiféle fölforgató irányzat nem érvényesülhet. Ismerem mindkét oldali túlzóknak zagy- vaságait és megnyugtatok mindenkit, hogy az a kéz, amely az illető urakat gallérjuknál fogva hűvösre teszi, készenlétben áll. Minden állampolgárnak joga van a közrend, a személyi és vagyoni biztonság fönntartását igényelni. Nincs értelme az idegességnek, vagy hisztériának s a rendzavarás veszélyétől való félelemnek, mert ilyen nincsen. Ha már a mai korban élünk, legyen hozzá idegünk is, de tartsuk szem előtt, hogy Magyarország Európában vezető helyen áll a közrend és közbiztonság tekintetében. Ne feledjük el, hogy a gyülekezési és egyesületi jogra vonatkozó szabályok Magyarországon még régi keletűek, azóta megváltozott a világ, változtak az emberiség életfeltételei, sőt a világnézeti irányok is. Régen egy évszázad alatt sem született annyi ködösfejü, zagyva álpróféta, mint most egy év alatt. Természetes, hogy ezeknek fékentartására a régi békeidők rendszabályai nem elég hatásosak. Ha a viszonyok arra kényszerítenek, hogy ezen a téren további jogszabályokat kezdeményezzünk, akkor ettől sem riadunk visz- sza, mert a közrendet és a közbiztonságot minden PARIS. — Ma délelőtt Lebrun köztársasági elnök elnöklete alatt minisztertanács volt, amelyen a nemzetközi helyzet és a londoni benem- avaíkozási bizottság néhány fontos problémáját vitatták meg, azonkívül szcbakerül'teik a most lezajlott kerületi választások eredményei, tekintettel arra, hogy a választások a radikális párt pozícióját újból megerősítették. A minisztertanács megállapította, hogy változatlanul kitart azok melleit az alapelvek mellett, amelyeket a rambouillet-i minisztertanácson, a választások előtt leszögezett. Ezek az alapelvek: föltétien kitartás az eddigi népfrontpolitika mellett, a népfrontpártok összetartása, de ugyanekkor az úgynevezett szociális reformok terén beiktatott szünet meghosszabbítása. Ezután pénzügyi kérdésekkel foglalkozott a minisztertanács és főleg az állami alkalmazottak követeléseit tanulmányozta. Az állami alkalmazottak szakszervezete ugyanis tekintettel az általános drágulásra, a rendes járulékok felemelését követeli a kormánytól. Az állami alkalmazottak 150 frankos havi pótlékot kérnek. * 1 Szabadlábra helyezték a sztrophói Népbank-ügy két letartóztatottját KASSA. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Közöltük, hogy a sztropkói Népbankban történt visszaélések miatt letartóztatták Amsei Sámuel igazgatót és az igazgatóság néhány tagját. Az igazgatósásági tagok közül Freiter Sámuel vendéglőst és Süsskind Jakab magánzót most a vizsgálat befejezése után szabadlábra helyezték.