Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-17 / 238. (4384.) szám
^l^íaMAGfoSfeHI Mii® 1937 október 17, vasárnap. Néhány őszinte szó a sziovenszkói magyar tudományosság kérdéséhez Nagy figyelemmel olvastam el1 Duka Zólyomi Norbertnak a Prágai Magyar Hírlap szeptember 26-i számában közölt, okos, tudóshoz is méltó bölcs mérséklettel megirt cikkét „A sziovenszkói magyar tudományos élet fájdalmaidról. Minden szavát alá lehet írni, alá kell írnia annak, aki a sziovenszkói magyar kisebbség szellemi életét a tárgyilagosság magasabb szempontjából nézi. Sajnos, ikevés aláírás kerülne a cikk alá, mert igen-igen kevesen vannak közöttünk, akik erre a fölemelkedésre képesek. A mi kisebbségi életünk dezoláltságának legjellegzetesebb tünete — (vagy oka?) ■—, hogy majd mindenki egocentrikus — vagy a legjobb (?) esetben politikai szempontból nézi azt s elfelejti, hogy az egyéni és pártérdekeken felül van valami közös kisebbségi követelmény, fejlődési irány, mely az egyének, de a társadalmi, kulturális, politikai, gazdasági stb. közületek szempontjainak és érdekeinek is közös eredője, — kellene, hogy legyen. Minden, tudatosan ebbe az eredőbe irányitó eszmét vagy mozgalmat nálunk szokás, divat, betegség nem a célja szerint megítélni, de keresni mögöttük a személyt, mely fölvetette az eszmét, firtatni a személynek társadalmi vagy politikai hátterét, világnézleti álláspontját, — esetleg vagyoni helyzetét, ruháját is, — szóval mindent, csak azt nem, ami a gondolat célszerűségére és időszerűségére volna fontos. Igaza van a cikkírónak, hogy e mögött a minden helyes és életbevágó fontosságú törekvést, — hogy triviális kifejezéssel éljek: —• „kézből megkontrázó” kórtünet mögött rendszerint az „Aki milyen, olyannak látja a többieket is”, — eredeti formájában a „Wie dér Sebeim is, so denkt er” közmondás igazsága lappang. Aki maga világnézleti, politikai, osztály- vagy egyéni elfogultsággal megszállott, az nem tud önzetlenséget, tárgyilagosságot, csak jószándékot is föltételezni másban. Nem olvastam Peéri Rezsőnek azt a cikkét, melynek á propos-jából Duka Zólyomi megírta a cikkét s hangot adott az ötletszerűen megtámadott sziovenszkói magyar tudományos élet fájdalmainak. Elég jellemző azonban az a tény maga, hogy akad „valaki” a XX. században, aki egy vidéki futballcsapat vereségéből fölényes és elitélő következtetést von le — a tudományos életre! Óh Aesopus, de igaz a meséd a — haldokló oroszlánról! Vájjon lehet-e megítélni vagy elitélni, mondjuk, Suetonius Tranquillus „polihisztorságát” azért, mert a Circus Maximusban a nehézfegyverzetü „favorit”-gladiátor elesett a „hálóvető” tőrétől? És kérdem szeretettel, ha véletlenül a sors kedvez az FTC tizenegy gladiátorának, levonta volna-e Peéri Rezső azt a következtetést, hogy a sziovenszkói magyar szellemi életben minden a legnagyobb rendben folyik? Mert úgy vélem, — a logika örökérvényű törvénye szerint —', hogy ami érvényes „vice”, érvényes kell hogy legyen „versa” is. Azért vittem ezt a tünetet „ad absur- dum”, hogy jellemezzem a tudományos életről való elképzelését azoknak, akiknek a tudományos élettel semmi lelki- vagy szán- nékbeli közösségük nincs, akik az áltudományosság látszatigazságaival szédítik a könnyenhivőket s akik jóformán azt sem tudják, mik a tudományos életnek, sőt az általános kulturéletnek, — melyből a szorosan vett tudományosság is kisarjadzhatik, .—- követelményei, életföltételei, eszközei és életlehetőségei a kisebbségi sorsban. Természetes, hogy az imént jellemzett általános szellemi légkörben a legszegényesebben virágozhatok ki a tudományos munkásság, mely kiegyensúlyozott életformát, feszültség nélkül való atmoszférát és a jószándék iránt való kölcsönös bizalmat és megbecsülést követel meg. „Inter arma” nem a múzsák, hallgatnak el, de a tudományosság istenasszonya: Minerva maga. Pláne, ha a fegyver nem testet gyilkoló szerszám, de a lélek gyilkosa, a lélek ellen hegyezett toll. Legyen szabad igazolnom, hogy a kérdéssel való foglalkozás Számomra nem „nóvum” s nem a cikk és ellencikk időszerűsége késztetett a vitába való ötletszerű beleszólásra. A néhai Alapy Gyula által 1933-ban megindított első komoly tudományos folyóiratunknak, a „Nemzeti Kultúrádnak I. évfolyam 1. számába írtam egy cikket ,,A tudományos élet lehetőségei a kisebbségi sorsban” cimmél. Ennek a mostani polémia anyagát érdeklő része igy szól: „A tudományos munka — természetesen az elhivatottság mellett is inkább az akarat, az öntudatosság eredménye s nem a minden akadállyal megbirkózni képes teremtő instinktus és intuíció következménye. A tudományos élet alapja mindenekelőtt a relatív nyugalom, amit a kisebbségi élet már nem tud teljes mértékben biztosítani. Az egyén tudományos fejlődésében sokkal nagyobb szerepe van a rendszeres és módszeres tanításnak és tanulásnak a tanmenet minden fokozatán, mint a teremtő tehetséget föltételező művészetnél és ez a kisebbség számára már az alsó- és középfokon sem ideális, de éppen ott szakad meg teljesen, ahol a tanulás tudományos kiképzéssé érik, ahol a sablonos, alapvető tudománygyakorlás az önálló kutatás lehetőségéhez ér: a főiskola fokán. Károsan befolyásolja a tudományosság kifejlődését az is, hogy maga a kisebbségi társadalom egész lelki világa az életben való nehéz, sőt kétséges elhelyezkedés folytán a gyakorlati szempontra állítódik be s a tudományosság, melynek körében az elhelyezkedés intézményeket és intézeteket föltételez, a kisebbségek elől teljesen el van zárva. Mert ilyen intézeteket a kisebbség a maga anyagi erejéből alapítani és fenntartani nem tud s az állami intézmények csak oly tudományágak művelését teszik a kisebbséghez tartozók számára lehetővé, melyekben a nemzeti szempont mellékes vagy teljesen jelentéktelen. A magyar orvos legnagyobb érvényesülési lehetősége például az, hogy —« lehetőleg — jólkereső ’gyakorlóorvos legyen, a jogászé, hogy gyakorló ügyvéd sorban keresse meg a mindennapiját, maga a puszta életlehetőség biztosítása kimeríti a szellemi munkás minden erejét s igy a tudományágak elméleti része, ami a szorosabb értelemben vett tudományok alapja, teljesen kikapcsolódik a kisebbségi szellemi élet köréből. A tudományosság legfeljebb mint alkalmazott lelki készség, mint az autodidaxis- eredménye elősegítheti a gyakorlati életben való érvényesülést, de önállóvá, öncélúvá, fejlődés alapjává és láncszemévé nem lehet. Még egy szempontra szeretnék rámutatni. A tudományosság hordozói mindenütt a tanártestületek. A kisebbségi tudományos élet — amin a tudományos eredményeknek a közönség körében való elterjesztését értem —, éppen ezeket vesztette el mint a legönzetlenebb, legideálisabban gondolkodó, legáldozatkészebb, munkás társadalmi réteget, mert a tudományágak művelésére hivatott, kisebbségi egyesületek munkájában a részvétel — a felügyeleti körök magatardományos intézetnek indult, mindkettőt:, örömmel várta minden tárgyilagosan gondolkodó kisebbségi kulturmunkás és őszintén sajnálta, mikor mindkettő a politika útvesztőjébe fűlt. Ezek a szomorú példák azonban nem szabad, hogy elkeserítsenek. Meg kell te*1 remtenünk azt. a kiegyensúlyozott légkört, melyben az igazi tudományosság gyönge plántája megerősödhetik. Igaz, ez egyelőre csak mint mag, a fenköltebben gondolkodók lelkében él. De él és még csiraképes. A jó gazda a kényesebb magot nem veti azonnal szabad földbe, „hideg ágyba”, de kelteti melegágyban, üvegházban, ápolja, gondozza s csak mikor viharállóvá erősödik, akkor ülteti az Isten szabad ege alá. Ilyen üvegházi kultúra — egyelőre —- a tása folytán — esetleg károsan befolyásolhatja a kenyérkereső pályán való boldogulást. Ilyen helyzetben a tudományos élet nagyon szűk körre és nagyon kevés munkásfőre korlátozódik a kisebbségi sorsban. A tudományágak művelése inkább mint anyagilag független egyének kedvtelése, vagy az üres órák léha szórakozásait helyettesítő passzionátusság jöhet számításba s nem mint hivatás, nem mint életcél. Kétségtelen, hogy az ilyen „műkedvelő”, „magántudósok” is értek el már sok becses eredményt az igazi tudományosság fejlődésében, a kisebbségi társadalom köréből is kinőhet egy-egy tudós elme, de rendszeres tudományos munkáról, mely az eredményeket sokszor szinte lépésről-lépésre való haladással éri el, ahol a haladás tudományos testületek egyes tagjainak összetevő, módszeres kutatásaiból fut egy eredőbe, a kisebbségi életben szó sem lehet.” Lényegében ugyanazokat állapítottam meg négy évvel ezelőtt, mint amit más szavakkal s egy napilap céljainak megfelelőbben Duka Zólyomi kifejt. Sajnos, a tudományos élet fejlődésének akadályai egy vonalnyit sem tágultak a lefolyt négy év alatt s az a szellemi légkör, melyet az imént mint a tudományos élet követelményét állítottam be, csak viharosabb jellegű depressziót jelez. A helyzet nemhogy javult, de romlott. Minden egészséges kísérletet elgáncsolt az, a mi kisebbségi életünket jellemző kórtünet, hogy a tudományosság — de az általános kulturális munka is — nem célnak számit a vele foglalkozók —■ vagy inkább a bele- kontárkodók — szemében, de eszköznek, politikai vagy világnézleti célok elérésére. Ezt igazolják a Masaryk-akadémia és a Kisebbségi Társaság példái. Mindkettő tuSE9ESI ERNŐ: GALÉRIA IRODALOMTÖRTÉNET SZONETTEKBEN „Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövet- ség” (és nem egyedül a „Tátra”, ahogy Duka Zólyomi írja!) kísérletezése. Tudom, hogy vannak, akik gúnyos mosollyal nézik ezt az uj próbálkozást, mert politikai céljaiknak megfelelőbb az áltudományossággal való „külterjes” gazdálkodás. Csak ott; tévesztik e] a dolgot, hogy ebben a munkásságukban sem használnak triőrözött, nemesített vetőmagot, nem készítik elő a ta.- lajt mélyszántással, aszatolással, de vetik az innen-onnan begyűjtött éretlen jelszótermést muharostól, konkolyostól a sziovenszkói „magyar ugar“-ba. így még a vakon talált egészséges kenyérmagot is elnyomja a körülötte felburjánzó gaz. Az Irodalmi Szövetség ma a sziovenszkói magyar kulturális élet alkotó munkaágazatának egyetlen reménysége. Úgy a szép- irodalomnak, mint a tudományos irodalomnak rendszerezését, megtisztítását tőié várhatjuk egyedül. Selejtező, szigorú, de objektív kritikát, melyben eltűnnek az eddig dívó bizantinus visszaélések «— s legelső- sorban a személy szerint megfogalmazott ítélet helyett uralomra jut a szinte személytelen értékmegállapitás. Ezzel a szándékkal fogtunk össze páran a jobb lelkekben még csiraképes jószándék-mag kisarjaztatására s ha eljön az ideje, a kellőleg előkészített szabad földbe: a sziovenszkói magyar nép lelki televényébe való kiültetésére. Hogy lesz-e eredménye, terem-e gyümölcsöt, hoz-e hasznot, kenyeret az alkotó erőknek, az attól függ, vállalunk-e sokan napszámos munkát s meg tudjuk-e védelmezni azok ellen, akik hivatásszerűen, ártó szándékkal igyekeznek belegázolni minden tőlük idegen vetésbe. , , ■ . i . A magyar gyermekvédelem megszervezése Pozsonyban POZSONY. — Régi hiányt van hivatva pótolni Jaross Andorné kezdeményezésére és vezetése alatt a tavasszal megalakult Gyermekvédő Egyesület. Az egyesület alig megalakulása után. már olyan jelentősen szép sikert könyvelhet el, hogy ez a legszebb reményekre jogosít az egyesület jövő működését illetőleg. Májusban alakult meg az egyesület és már ez évben 120 gyermeket sikerült nyaraltatni, akik testileg és szellemileg felfrissülve érkeztek vissza a városi proletártelepekre. Megalakult néhány vidéki városban a fiókegyesület is, igy Komáromban, Érsekujvárott és Léván. Az országos egyesület most egymás után fogja megalakítani a vidéki fiőkegyesületc- ket, amig csak minden faluban nem lesz meg az őrhelye a magyar gyermekvédelemnek. Hétfőn, október 18-án este 17 órakor a pozsonyi fiókegyesület fog megalakulni. Az alakuló közgyűlés a Ventur-ucca 15. szám alatti ház első emeletén lesz, amelyen megjelenik az országos elnöknő, Jaross Andorné is. Ez utón is meghívja az előkészítő bizottság mindazon magyar; asszonyokat és leányokat, akik hajlandók a magyar gyermekek érdekében munkálkodni, hogy ezen a gyűlésen okvetlen jelenjenek meg. Meg kell mentenünk a magyar gyermeket, mert az jelenti a magyar jövőt! Irta: Sziklay Ferenc Óriási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., KoSIce f! D í üveg — porcefilán — vülanycsillárok! lllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIM Modern képkeretezés, üvegezés HIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIilllllllllillllllllllllill^ Telefon 2423 Alapítva 1833 PROHÁSZKA OTTOKÁR Álljatok szavak, lelkes sorfalat, Hogy méltó fényességgel köszöntsétek Öt, akit elfeledni bárgyú vétek, Hisz zászlóerdő zug a Nap alatt És szürke percből emel ünnepet, Ha hivőseregéhez úgy közelgett, Hogy oly szférákba vitte föl a Lelket, Hol Isten-szagért vágyva eleped. Harangzúgás bölcs szava s Jövőt zeng át S mint repkényt a sir, úgy éleszt legendát Ö tüzes nyelven szólt s a lelke láng. AMBRUS ZOLTÁN Sohase kerül neve transzparensre* A Népszerűség szárnya nem legyinti. A Lélek benfentese volt. S a kinti Tömegtől sose várta, hogy szeresse* A szennyes Reklám soha rá nem freccsen, S ha körötte a hangos élet bőg fel, Ő lefricskázza tiszta, hűvös gőggel: Nem kellett Néki bók és üres kegy sem. Zárkózott volt, de kasztokat lenézett, —Még hűvössége is tiszta Igézet: Műhelye szent s szava majdnem dogma. Szószék előtte felbiborlott trónná, Alakjaival szívesen vitázunk, A Bűnt — ha élne — gyönyörűn megróná, Nobilis lelkűk van, s nem olcsó mázuk S a korbács szent, mert Ö emelte ránk! S mintha velünk halk szellem társalogna.
